Kereső toggle

„Bizony íme hazugságra munkál az írástudók hazug tolla!”

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Jeremiás próféta fenti szavai (Jeremiás 8:8) a szemünk láttára teljesedtek be megint szó szerint a héten egy interjúban, mely a beszédes „Közkeletű tévedés, hogy a Biblia bűnként aposztrofálja a homoszexualitást” címmel jelent meg a 168 Óra e heti számában dr. Perintfalvi Rita katolikus teológussal, aki a Bécsi Egyetem Katolikus Teológiai fakultásán a Szisztematikus Teológia és Etika Intézet tudományos kutatója és a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesületének az elnöke. A „biblikus tudomány doktora” megtisztelő titulusát is viselő teológusnő a Bibliára hivatkozva olyan állításokat tesz, amelyek a Bibliával szöges ellentétben állnak. Teológusként, hívőként, emberként egyaránt mély megdöbbenéssel olvastam az írásban szereplő nyilvánvaló hazugságokat, az interjút akár a szakmai tekintéllyel való visszaélésnek vagy a Szentírásban képzetlen emberek tudatos félretájékoztatásának is minősíthetjük.

Iszonyatosan förtelmes

Például a cikk címében (lásd fent) is szereplő eleve tendeciózus állításra (és egyébként az is micsoda dolog, átlátszó ideológiaképző technika, hogy egy írás címéül a szerkesztő nem a megkérdezett válaszából, hanem az újságíró irányított állításai közül választ egy mondatot), szóval az újságíró (Cseri Péter) állítására ekként licitál rá a teológusnő: „a Szentírás hét helyen említi [a homoszexualitást], ám egyik esetben sem felnőtt emberek önkéntes, szerelmen alapuló kapcsolataként. Szinte mindig valamilyen speciális, nemi erőszakhoz, kultikus prostitúcióhoz köthető aktusként jelenik meg […]. Mai értelemben vett meleg párkapcsolat a Bibliában nem szerepel, és biblikus tudósként azt mondhatom, hogy ha kizárólag a szövegek szintjén maradunk, akkor azokból kiindulva sem alátámasztani, sem pedig elvetni nem lehet, hogy a homoszexualitás bűn lenne.”

Nos hát akkor „maradjunk a szövegek szintjén”, tényleg. Miután már Mózes 1. könyvében részletesen olvashattunk Szodoma bűnéről (általános homo-, illetve biszexualitás) és annak isteni ítéletéről (pár óra alatt pusztult el az egész város), az isteni Törvény kimondja: „Férfiúval ne hálj úgy, amint asszonnyal hálnak; utálatosság az.” (Mózes 3. könyve 18:22) E mondat szövegkörnyezetében más szexuális perverzitások felsorolása található (vérfertőzés, állatokkal való fajtalankodás stb.), és a fejezetben, illetve e mondat környezetében egyetlen szó sem utal sem erőszakra, sem kultikus orgiákra (szakrális prostitúcióra), sem arra, hogy a mondat ne vonatkozna „felnőtt emberek önkéntes, szerelmen alapuló kapcsolatára”, mint azt Perintfalvi állítja. Kétkedő Olvasómat arra kérem: olvassa el az egész fejezetet, és ellenőrizze le bátran, igaz-e, amit írok. Íme tehát máris egy hely, ahol a Biblia súlyos ítélete e bűn fölött cáfolja a teológusnő trendi – eufemisztikusan szólva – „csúsztatását”. Ráadásul a Teremtő rosszallása érzelmileg is igen erősen telített: az „utálatosság” (héberül: tóévá) további jelentései ugyanis a héber szótárak szerint ezek: undorító, förtelmes, undok, visszataszító, gyűlöletes, tűrhetetlen, kibírhatatlan, elviselhetetlen, gyalázatos, megvetésre méltó, káros, ártalmas, bántó, sértő, megbotránkoztató, elrémítő, iszonyatos, irtózatos, borzalmas. Bizony úgy tűnik, a melegmozgalom aktivistáinak szembe kell nézniük azzal, hogy nemcsak a hívők, de maga a Mindenható is „homofób”, nemcsak elvi, de érzelmi értelemben is, és nem is kicsit.

A Krisztus előtt 300 körül elkészült görög Ószövetség-fordítás mint mindig, úgy itt is a bdelügma szóval adja vissza a héber kifejezést, amely a görög szótárak szerint pontosan ugyanezeket jelenti; hasonlóképp a latin Vulgata (abominatio).

A teológusnő talán arra gondolhatott, hogy az „utálatosság” szót a Szentírás a bálványimádásra és az okkultizmusra is gyakran használja, azonban következtetését – ő vagy tanítói – szerencsétlen módon logikailag fordítva vonta le: nem arról van ugyanis szó, hogy a homoszexuális cselekedet csak akkor undorító, ha okkultizmushoz vagy bálványimádáshoz kötődik, hanem arról, hogy az okkult és bálványimádó gyakorlatok is éppoly elviselhetetlenek Isten számára, mint a homoszexualitáséi. Nem arról van szó, hogy a homoszexualitás csak akkor és annyiban utálatos, amennyiben okkult kultuszhoz kötődik, hanem éppen fordítva: a homoszexuális tett önmagában is okkultizmusnak minősül (a szexualitásnak mindig nagyon erős spirituális tartalma van a Biblia szerint). Egyébként mind az egyház – felekezeti határoktól függetlenül, egységesen –, mind a judaizmus egyértelműen ezen az állásponton van kétezer éve. A KISZ-újságok és a kommunista propagandairodalom elbújhatnak az ideológiavezérelt, manipulatív csúsztatások és a tendenciózus „wishful thinking” (vágyvezérelt gondolkodás) terén a trendi globális melegedés e gondolati csűrés-csavarása mellett. Valóban súlyos gondok lehetnek a szövegértéssel manapság, miként ezt a PISA-tesztek is évről-évre jelzik.

Halált hozó bűn

De továbblépve: két fejezettel később azt olvassuk: „És ha valaki férfival hál, úgy amint asszonnyal hálnak: utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak; vérük rajtuk.” (Mózes 3. könyve 20:13)

Itt sem találunk a közelben egyáltalán semmit a szövegben – és sehol máshol sem az egész Szentírásban –, ami a mondat érvényét úgy szűkítené, hogy az csak kultikus, erőszakos vagy nem felnőtt emberek közötti cselekedetre vonatkozna (nem beszélve arról, hogy a mózesi Törvényben csak a felnőttnek számító, tizenhárom évesnél idősebb embe-reket büntették halállal vagy bármivel).

A mózesi Törvény általános jogalkotási elve egyébként, hogy mindent azzal büntet, amit az a cselekedet okoz („szemet szemért, fogat fogért”). Ennek hátterében az áll, hogy az emberi kapcsolatokban követendő legfőbb etikai elv, a „szeresd embertársadat, mint önmagadat” parancsára tanított a részletekben is. Azaz, ha valaki valami rosszat tett a másik embernek, ugyanazt kellett átélnie, amit a másiknak okozott. Minden olyan bűnt, amit a Tóra halállal büntet, azért büntet így, mert az maga is halált okozott. Persze erre valaki megkérdezhetné: de hát mikor okozott halált a homoszexuális tett bárkinek is, hogy halállal büntetendő? Erre a kérdésre a materialista ember nem értheti meg a választ, mivel ahhoz tudatában kell lenni a természetfölötti realitás létezésének. A gyilkosságot mindenki elítéli, mert ott anyagi, szemmel látható síkon követhető a tett és a következmény összefüggése, a kést tartó kéz előrelendülése és az áldozat halála. Azonban nem csak anyagi tények, tényezők, erők és összefüggések léteznek. Vannak tettek, amelyeknek a következményei a természetfölötti dimenzióban is hatnak, így az ok-okozati láncolat csak szellemi látással látható, de végül éppúgy emberek halálához vezetnek (szellemi, lelki, de testi értelemben is), mint egy gyilkosság. Meglehet, még többekéhez is. Nézzünk végre szembe azzal, hogy a Szentírás például a bálványimádást vagy az okkultizmust súlyosabb (szintén halált érdemlő) bűnnek értékeli, mint a gyilkosságot. Valószínűleg azért, mert spirituális hatásaik révén ezek végül sokkal több ember halálát okozzák, mint egy késsel végrehajtott gyilkosság.

Jézus nem törölte el a Törvényt

Természetesen tudatában vagyok annak, hogy Jézus Krisztus megváltó halála és feltámadása óta a kegyelem üdvtörténeti korszakában élünk, ezért téved, aki azt gondolná, hogy a homoszexuálisok jogi-állami megbüntetését követelném vagy akár csak kívánnám. Az a tény azonban, hogy Jézus Krisztus magára vette bűneink büntetését a kereszten, és így a mózesi Törvény ítéleteit immár nem kell végrehajtanunk egymáson, hála Istennek, nem azt jelenti, hogy maga a Törvény, mint Isten örökkévaló és egyedül igaz véleménye megváltozott volna a korok változásával. A Mindenható továbbra is pontosan úgy gondolkozik minderről és mindenről, ahogyan ott kimondta, mivel „Ő nem ember, hogy hazudjék, és nem ember fia, hogy megváltozzék”.

A szóban forgó cikk is utal arra, hogy a homoszexuális gyakorlatot illetően a legszélsőségesebben elfogadó magatartást az evangélikus egyház tanúsítja. Ez nem véletlen. Luther Márton elévülhetetlen érdeme, hogy a kizárólag kegyelemből, hit által történő megigazulás újszövetségi igazságát újra felfedezte – azonban az is közismert, hogy ennek – az ő korában különösen szükséges – erőteljes hangsúlyozása közepette többször is elvesztette az egyensúlyát, például amikor Jakab levelét elítélte, és legszívesebben kizárta volna a kánonból, mert az a cselekedeteknek is szerepet tulajdonított az igazzá válás folyamatában. Luther antijudaizmusa, sőt antiszemitizmusa szintén szerepet játszott abban, hogy a mózesi Törvényt úgyszólván érvénytelenítette. Nem véletlen, hogy a tisztán lutheránus területeken (skandináv országok, északnémetek) a legmegengedőbbek az egyházak a homoszexualitás vonatkozásában. Ideje lenne, hogy lutheránus teológus kollégáink felülvizsgálják a mózesi Törvény érvénytelenségére vonatkozó hibás nézeteiket.

Ugyanis Jézus előre figyelmeztetett arra, hogy tanítását és életművét, a megváltást és az általa megszerzett kegyelmet félre fogják értelmezni ebben az irányban: „Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik. Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen. Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképen sem mehettek be a mennyeknek országába.” (Máté 5:17–20) Máshol Jézus kicsit másképp fogalmaz: „Könnyebb pedig a mennynek és a földnek elmúlni, hogynem a törvényből egy pontocskának elesni.” (Lukács 16:17)

A mózesi Törvény hiánytalanul és minden részletében érvényben van tehát mindaddig, amíg az ég és a föld fennáll. Toppantson egyet a Kedves Olvasó, ellenőrizze le, vajon a földön áll-e még, tekintsen fel, vajon az ég van-e fölötte! Nos, ha igen, akkor a homoszexuális cselekedet undorító bűn. Ha a kegyelem e mostani korszakában nem is érvényesítjük a Tóra szigorú büntetéseit Jézus Krisztus megváltása miatt, ez nem azért van, mert Isten véleménye megváltozott a korral, hanem a kegyelem ideje a megtérésre adatott türelmi idő, Isten „haladéka”, „fegyverszünete” (anokhé – maga Pál, a kegyelem legnagyobb hirdetője fogalmaz e szóval!). Ez az időszak nem arról szól, hogy Istentől most már bármit csinálhatunk, amit csak jónak látunk, hanem arról, hogy türelmesen vár még egy darabig, hogy belássuk az Ő igazságát. Arról, hogy a kegyelemmel éljünk, de ne éljünk vissza vele.

Ne tévelyegjetek!

S ha már Pált említettem, aki köztudottan a Törvény és a kegyelem, a cselekedetek és a hit egyensúlyának legnagyobb és legautentikusabb hirdetője és tanítója a Szentírásban, vajon ő mond-e valamit a homoszexualitásról?

„hiszen a közöttük lévő nők is fölcserélték a természetes nemiséget a természettel ellenkezőre; és hasonlóképp a férfiak is, akik elvetve a női nemmel való természetes szexuális életet, sóvárgásukban egymás iránt lobbantak lángra, és megtették ezt az ocsmányságot, férfiak férfiakkal; a tévelygésükért járó fizetséget pedig megkapták önmagukban […] akik megismerték ugyan Isten rendeletét, hogy akik ilyeneket művelnek, megérdemlik a halált, mégis nemcsak hogy megteszik ezeket, hanem még helyeslik is, ha valaki így cselekszik.” (Levél a rómaiakhoz 1:26–32) Külön felhívom a figyelmet, hogy az utolsó idézett sorokban az apostol nemcsak a homoszexualitás gyakorlóit ítéli el, hanem azokat is, akik azt helyeslik, azaz megideologizálják. Pál máshol is ebben az értelemben nyilatkozik: „Ne tévelyegjetek: se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se transzvesztiták [malakosz: aki a homoszexuális egyesülésben a női szerepet játssza], se homoszexuálisok [arszenokoitész: férfival közösülő, aki a homoszexuális egyesülésben a férfi szerepét játssza], se tolvajok, se nyerészkedők, se részegesek, se gyalázkodók, se kizsákmányolók nem öröklik Isten uralmát. Egyesek ilyenek voltak – de megmosakodtak, meg lettek szentelve, igazakká lettek téve az Úr Jézus nevében és Istenünk Szellemében. Mindent szabad nekem – de nem minden használ.” (Első levél a korinthosziakhoz 6:9–12) Vagy: „Tudjuk, hogy a Törvény jó – ha valaki törvényesen használja, annak tudatában, hogy nem az igaz számára szabnak törvényt, hanem a törvénytelenek és engedetlenek számára, az istentelenek és bűnösök, a szentségtelenek és közönségesek, az apa-, anya- és embergyilkosok, a paráznák, homoszexuálisok [arszenokoitész], emberkereskedők, hazugok, hamisan esküvők számára, és ha valami más még szemben áll az egészséges tanítással a boldog Isten dicsőségének örömhíre szerint, amely rám lett bízva.” (Első levél Timotheoszhoz 1:8–11)

A szeretet parancsa

Végezetül: a félreértések elkerülése végett tisztázzuk, hogy szó nincs mindezekben a homoszexuális emberek iránti gyűlöletről vagy szeretetlenségről.

A bibliai parancs szerint annyira tartozunk szeretni embertársainkat, mint önmagunkat. De nem jobban. Márpedig a Szentírás a heteroszexuális emberek számára éppúgy tartalmaz etikai korlátozásokat a szexuális élet területén, mint a homoszexuális hajlamúak számára. Hiszen – többek között – tiltja és elítéli a prostitúciót, a házasságon kívüli szexet, a vérfertőzést vagy a házasságtörést. Ezeknek a bűnöknek az esetében sem ad felmentést, hogy „felnőtt emberek szabad döntése nyomán” követik el őket, vagy nem kultikus tartalommal. Ha egy heteroszexuális engedelmes akar lenni Istennek és a lelkiismeretének, önmagát is korlátozza az ilyesmiben, s ha mégis elkövetné, bűnnek fogja minősíteni, és kiutat keres belőle éppúgy, mint a lopásból vagy a gyilkosságból. A modern nyugati embernek meg kellene értenie, hogy nem minden bűntudat rossz – hiszen vannak valóságosan káros, gonosz és ártalmas dolgok. Amikor tehát a heteroszexuálisok elítélik a homoszexuális cselekedeteket, nem vétkeznek a felebaráti szeretet törvénye ellen, hiszen önmagukban éppúgy elítélik a saját szexuális bűneiket. S amikor elvárják homoszexuális embertársaiktól az önmegtartóztatást, nem mérnek kettős mércével, hiszen önmaguktól is elvárják azt a heteroszexuális bűnök vonatkozásában.

Ezért a homoszexuális tettek erkölcsi felmentése, a jogos bűntudat feloldása a hamis teologizálás eszközeivel nagyobb bűn magánál a konkrét tettnél is, mivel a bűnöst megfosztani igyekszik a lelkiismeret egészséges jelzésétől, s ezzel a megtérés lehetőségétől, azaz az örök üdvösség lehetőségétől. Szakadékba ugrani rossz, de még nagyobb gonoszság eltávolítani a figyelmeztető táblát a szakadék széléről, hogy mások belezuhanjanak. Ezért miként fentebb Pál is, úgy Jézus is elítélte azokat, akik a bűnt hamis ideológiákkal felmenteni igyekeznek; sőt Jézusnak sokkal hevesebb konfliktusa volt kora teológusaival, az írástudókkal és farizeusokkal, mint magukkal a bűntudatot érző bűnösökkel.

Meg vagyok döbbenve azon is, hogy a római katolikus teológus nyilvánosság előtt elhangzott szavait nekem kell kritika alá vonnom, miközben saját egyháza mélyen hallgat. Mi ez, ha nem közönséges gyávaság, amely úgy akarja megnyerni az emberek tetszését, hogy nem mer őszintén szembeúszni a világ sodrásával?!

Úgyhogy hadd idézzem befejezésül Jeremiás próféta szavait a teológusoknak már az ő korában is létező hamisságáról. Pontosabban nem is Jeremiásét, hanem – legalábbis nekünk, hívőknek – magáét az Úrét. Aztán ha a Kedves Olvasó nem találja eléggé polkorrektnek a Mindenhatót, ám vitatkozzon Ővele magával. Bárcsak újra hozzászoknánk a teljesen őszinte beszédhez:

„Hogyan mondhatjátok: Bölcsek vagyunk, és az Úr törvénye nálunk van? Bizony íme hazugságra munkál az írástudók hazug tolla! Megszégyenülnek a bölcsek, megrémülnek és megfogattatnak! Íme, megvetették az Úr szavát: micsoda bölcsességük van tehát nékik? Azért az ő feleségeiket idegeneknek adom, mezőiket hódítóknak; mert kicsinytől fogva nagyig mindnyájan nyereség után nyargalnak; a prófétától fogva a papig mindnyájan hamisságot űznek. És hazugsággal gyógyítgatják az én népem leányának romlását, mondván: Békesség, békesség, és nincs békesség! Szégyenkezniük kellene, hogy utálatosságot cselekedtek; de szégyenkezni nem szégyenkeznek, még pirulni sem tudnak; ezért elesnek majd az elesendőkkel; az ő megfenyíttetésük idején elhullanak, azt mondja az Úr. Végképpen véget vetek nekik, azt mondja az Úr!” (Jeremiás 8:8–13)

(A szerző filozófus, teológus, a zsidó vallástudomány doktora)

Olvasson tovább: