Kereső toggle

Éhezők fociviadala

Modern rabszolgaság és show-biznisz Katarban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A 21. században elképzelhetetlennek tartott körülmények között építik kenyai, nepáli és más nemzetiségű munkások a 2022-es katari futball-világbajnokság létesítményeit. Nemzetközi szakszervezeti konföderációk azzal vádolják a FIFA vezetőit, hogy modern kori rabszolgatartáshoz asszisztálnak, amikor szemet hunynak a munkásokat sújtó embertelen körülmények fölött.

Egy kenyai kőműves ad álompasszt a nepáli tetőfedőnek. Elkerülhetetlen a gól, a bangladesi villanyszerelőnek esélye sincs, hogy kivédje a lövést. A közönség magán kívül tombol. A győztesek örömmámorban úsznak. Mosolygós férfiak vonulnak be, fehér kendővel a fejükön, hogy gratuláljanak. Ez itt a katari Al Ahli stadion, ahol az álmok tényleg valóra válnak.

De hogy pontosan milyen álmok is, arra csak akkor nyílik rálátásunk, ha egy kicsit elmélyedünk a Katar 2020 projekt statisztikai adataiban és a helyi munkajog világában. Mert lehet, hogy ez valójában csak lázálom, amit egy segédmunkás lát a 45 fokos hőségben, miközben ebédszünet helyett épp egy épülő stadion állványzatán egyensúlyozik.

Képek Adam Sobel dokumentumfilmjéből. Forrás:  iparikatasztrofak.blog.hu
Lassan hét éve már, hogy a FIFA elnöke ünnepélyesen kihúzta a papírt a fehér borítékból, amelyen az apró öbölparti állam neve szerepelt mint a 2022-es futball-világbajnokság leendő házigazdája. Sokaknak felszaladt ekkor a szemöldökük, és nem véletlenül: bár Katar egy főre eső GDP-jét tekintve a Föld leggazdagabb országa, mérete körülbelül Magyarország kilencedét teszi ki, népessége pedig 2,5 millió, amelynek mindössze 20 százaléka katari arab, nagy része afrikai vagy ázsiai vendégmunkás. Rájuk vár a feladat, hogy felépítsék a nyolc futballstadiont és a világbajnoksághoz szükséges infrastruktúrát: utak, szállodák, felhőkarcolók sokaságát, metróvonalakat és egy új repülőteret. Az ötlet nem új, hiszen Katarban a kétkezi munkát (is) már régóta bevándorlók végzik. Azonban csak a Katar 2022 építkezésekre toborzott hatalmas embertömeg megjelenésével került reflektorfénybe, hogy ezek a dolgozók nem mások, mint a szó legszorosabb értelmében vett rabszolgák.

A vendégmunkásokra vonatkozó arab munkajognak, a „kafala” rendszernek megfelelően különböző toborzó cégek szervezik őket olyan szegényebb országokban, ahol a férfiak készek hosszú távú külföldi munkát vállalni, hogy a fizetésüket hazaküldve rendezhessék adósságukat, vagy gondoskodhassanak a családjukról, gyermekeik iskolázásáról. A munkavállalók a cégekkel kötnek szerződést, gyakran jókora összeget is letesznek azért cserébe, hogy megfelelő munkahelyet keressenek a számukra Katarban. Az országba kiutazva aztán az orruk alá dugnak egy másik szerződést, amiben gyakran egy másik munkakör és egy jóval alacsonyabb fizetés szerepel. Mivel már a kiutazás költségeivel adósságokba verték magukat, aláírják és dolgozni kezdenek. Az irataikat gyakran elkobozzák, hogy eszükbe se juthasson elhagyni az országot. A kafala alapján teljesen ki vannak szolgáltatva az őket foglalkoztató cégnek: nem mondhatják fel a szerződést, nem vállalhatnak más munkát az országban. Sőt: valójában a számukra felépített, leginkább gettóra emlékeztető munkásszállást sem nagyon ajánlott elhagyniuk, mert a katari köztereken és bevásárlóközpontokban a vendégmunkásokat nem látják szívesen. Még egy olyan törvényjavaslat is az asztalra került, amely a hét bizonyos napjain kitiltaná az „agglegényeket” a bevásárlóközpontokból, hogy a katari családok nyugalmát így biztosítsák. Talán nem véletlen, hogy ez a nap péntek lett volna, amikor a vendégmunkások általában szabadságot kapnak. Ha kapnak.

2013-ban a The Guardian tényfeltáró videót készített a sivatagi nyomortanyákon elszállásolt vendégmunkások életkörülményeiről. A felvételeken nyolc-kilenc fős szobákban összezsúfolt férfiak, tragikus állapotú közösségi konyhák, vécék és fürdők láthatók. (Az Építőipari Munkások Uniója egy táborlátogatáson azzal szembesült, hogy 200 munkásra 5 vécé jut.) „Bed szelöri” – ismételgetik rossz angolsággal a munkások, akik megmutatják a riporternek a szerződéseket, amelyekkel tőrbe csalták őket, míg mások az orvosi kezelés nélkül maradt fizikai sérüléseiket mutogatják. Ezzel párhuzamosan az Amnesty International, az International Trade Union Confederation szakszervezeti szövetség és az ENSZ is kongatni kezdte a vészharangot. Egyes jelentések 4000 halálesetet vizionáltak a világbajnokságig az építkezésekkel összefüggésben az eddigi adatokból kiindulva, és követelni kezdték a vendégmunkások helyzetének javítását.

Mit tett erre Katar? Rágyúrtak a marketingre, és szerveztek egy focikupát vendégmunkásaik részére, amelyen jóságos filantrópként jutalmat osztogatnak a győzteseknek.

A napokban mutatták be Amerikában Adam Sobel Worker’s cup című dokumentumfilmjét, amely a kupát és a katari vendégmunkások életét mutatja be az egyik résztvevő csapat szemszögéből. A különböző kivitelező cégek csapatai azokban a stadionokban játszanak egymás ellen, amelyeket maguk az indiai, nepáli, kenyai, bangladesi munkások építettek fel véres verítékkel. A dolgozói focikupának hivatalos weboldala is van, amely rendre sikersztorikat és Katart a jótékonykodók országaként bemutató cikkeket közöl. Ünneplik például a kenyai Morris Wendot, mert  édesapja temetése után pár nappal visszatért, miután megtudta, hogy csapata, a Gulf Contracting Company továbbjutott a bajnokságon. A visszaút költségeit a 2015-ben ezüstérmes csapat menedzsmentje állta Wendo számára. (Arról nem esik szó, hogy a munkások többsége évekig nem látja a családját elkobzott útlevele és elmaradt fizetései miatt. Sok nepáli arról számolt be, hogy a több ezer áldozatot követelő 2015-ös földrengés után sem engedték haza őket.) És persze vannak sikertörténetek bőven, amelyekben párás tekintetű vendégmunkások elmondják, hogy gyerekkori álmuk vált valóra, amikor az Al Ahli stadion gyepén játszhattak, pláne amikor kezet foghattak a mérkőzésre ellátogató Gianni Infantino FIFA-elnökkel. S hogy ezért mennyire hálásak Katarnak, ahol mellesleg nincs joguk sztrájkolni, szakszervezetet szervezni, és ha jogsérelem miatt panaszt akarnának benyújtani a munkaügyi minisztériumhoz, olyan magas illetékre kötelezik őket, amit nem tudnak kifizetni.

2017 több szempontból is kulcsfontosságú év Katarban. Egyrészt ez év nyarára várják az építkezések tetőzését, amelyekre várhatóan még több külföldi munkást fognak toborozni. Másrészt az ENSZ munkaügyi bizottsága, az International Labour Organization 2017 tavaszáig adott haladékot az öbölparti államnak, hogy rendezze vendégmunkásai helyzetét, mielőtt átfogó vizsgálatot indítanának ellene. Ráadásul 2016 őszén a Holland Szakszervezetek Konföderációja egy bangladesi vendégmunkás vallomására alapozva eljárást kezdeményezett a FIFA ellen az Emberi Jogi Bíróságon. Ez az első eset, hogy a FIFA közvetlen felelősségét vetik fel a katari emberi jogi visszaélések miatt, ami akár hasonló feljelentések lavináját is elindíthatja.

Így végül nehézkesen beindult a törvényalkotói gépezet, amely nagy újításként átutalással biztosítaná, hogy a cégek ne tarthassák vissza a munkások fizetését, és véget vetne az útlevélelkobzás gyakorlatának is. A dolgozók azonban amiatt panaszkodnak, hogy hiába utalják a fizetésüket, ha a szállásuk környékén nincs bankautomata, szakértők pedig arra is felhívják a figyelmet, hogy a törvényalkotó az útlevél esetében hagyott egy kiskaput: ha a munkáltató úgy látja, hogy dolgozói iratait ellophatják, magához veheti azokat. Katar a munkások számára egy teljes várost is felhúzna, amelyben az ország második legnagyobb mecsetjével kedveskedne a világkupa háttérstábjának. Bármilyen nagyvonalúan is hangzik ez a terv, nem lehet nem észrevenni, hogy egy külön munkásváros csak tovább növeli a szegregációt a végsőkig kihasznált, ám egyáltalán nem szívesen látott vendégekkel szemben.

A katariak minden tőlük telhetőt megtesznek a vébé sikeréért. Ahogy Ali Sharif Al-Emadi pénzügyminiszter sietett közölni a nagyvilággal február elején: heti 500 millió dollárt költenek a nagy esemény szervezésére. Emellett a korábbiakból okulva ügyelnek rá, nehogy újságírók jussanak be a munkásszállásokra. Ha mégis megtörténne, letartóztatják őket, és elkobozzák a felvett anyagokat, majd barátságosan átirányítják őket egy hivatalosan szervezett sajtókörútra, ahogy az történt a brit BBC és a német ARD riportereivel is. És ami még nagyon fontos: nem sajnálják a pénzt arra, hogy az internetes keresőkben olyan hírek jelenjenek meg az első oldalakon, amelyek arról szólnak, hogy a katari vendégmunkásoknak hamarosan ingyenes wifi-hozzáférést biztosítanak.

Olvasson tovább: