Kereső toggle

A fekete március

Véres nemzeti ünnep Marosvásárhelyen

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Huszonhét éve, 1990. március 19-20-án, Marosvásárhelyen véres összecsapások zajlottak le románok és magyarok között, amelyeknek több halottja és több száz sérültje volt. A román igazságszolgáltatás máig nem tisztázta, ki a felelős a vásárhelyi zavargásokért – most esetleg várható, hogy az ügyészség a bányászjárásokhoz hasonlóan ezeket az aktákat is előveszi. Szemtanúk, elemzők és politológusok segítségével emlékeztünk a korabeli eseményekre.

A forradalom után nem gondolta senki, hogy a nacionalizmus felszínre törhet, hiszen az euforikus állapot egységet hozott létre a románok és a magyarok között. Az 1989-es decemberi forradalom után Romániában azonban a politika eltökélt szándéka volt a román nacionalizmus újraélesztése. Ez először abban nyilvánult meg, hogy az új vezetés nem mutatott hajlandóságot arra, hogy érvényesítse a nemzeti kisebbségektől a kommunista diktatúra idején megtagadott jogokat. „A magyarság kérésének – amely a magyar nyelven való oktatás megszervezésére irányult, az országot irányító Nemzeti Megmentési Front Tanácsának (NMFT) elnöke – Ion Iliescu nemcsak hogy nem tett eleget, de februárban már nyíltan a magyar szeparatizmus veszélyéről beszélt” – emlékezett vissza a történésekre Nagy Árpád kolozsvári politológus tanár. Hirtelen egyre több magyarellenes szervezet alakult, amelyek azzal vádolták a magyarságot, hogy Erdély Magyarországhoz csatolására törekszik. Az oktatást illető követelésre válaszul nyíltan nacionalista megmozdulásokat szerveztek. Válaszul 1990. február elején az erdélyi magyarság csendes tömegdemonstrációkat szervezett több erdélyi településen. A legnagyobb, marosvásárhelyi eseményre több mint százezren gyűltek össze.

Marosvásárhelyen, az „erdélyi magyar fővárosban” 1977-ben még kétharmados többséget alkottak a magyarok, de arányuk a Ceaușescu-féle betelepítési politika révén 1985-re már a felére csökkent – mondta lapunknak Fodor Sándor vásárhelyi lelkész, aki a saját emlékeiből eleveníti fel az atrocitásokat megelőző politikai történéseket. „Azokban a napokban mindenki szerette volna az addig elnyomott jogait érvényesíteni, így a nagy igyekezetben senki sem gondolta, hogy ez a másik félnek bántásra vagy gyűlöletre adhat okot. Ha árnyaltabban fogalmazunk, meggyőződésem, hogy meg lehetett volna akadályozni az eseményeket” – fogalmazott a lelkész.

Az oktatási követelés miatt megtartott demonstrációra adott válaszként a szélsőségesen nacionalista, magyarellenes Vatra Românească szervezet indulatokat szító kampányba kezdett, aminek következtében az etnikai feszültségek Marosvásárhelyen erőszakhoz vezettek. „A városban a magyarok március 15-ei, néma és méltóságteljes megemlékezését követő napon román tüntetők leverték egy patika kétnyelvű feliratát, letépték a magyar nyelvű plakátokat, s pogromhangulatot teremtettek.

A románok között azonban az terjedt el, hogy románokat bántalmaznak, s a Vatra aktivistái feltüzelték a környező falvak tájékozatlan lakosságát. Időközben a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar nemzetiségű hallgatói ülősztrájkkal követelték a magyar nyelvű oktatás visszaállítását. A sztrájkot március 19-én felfüggesztették, mert a városba érkezett a kormány delegációja” – idézte fel az eseményeket Fodor Sándor. A tárgyalások alatt a Vatra által toborzott tömeg magyarellenes jelszavakat skandált, délután több ezer, jórészt ittas, a környékről beszállított román csatlakozott hozzájuk. A tömeg, miután kikövetelte Kincses Elődnek, az NMFT-ből létrejött Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa megyei alelnökének távozását, vandál pusztításba kezdett. Délután megostromolta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség helyi székházát, ahol a magyarság képviselői egy vészforgatókönyv megtárgyalására jöttek össze. A padlásra felszorult magyarok kimenekítésére csak órák múlva érkeztek meg a katonák, akik tétlenül nézték végig, amint az épületből kilépőket brutálisan összeverik, annak ellenére, hogy előtte biztonságos elvonulást ígértek számukra. Sütő András író ekkor szenvedett súlyos fejsérüléseket, bordatöréseket, s elvesztette fél szemét. A tömeg este és éjszaka bántalmazta az utcán tartózkodó magyarokat, számos sérültet kellett kórházba szállítani – sorolja a nap eseményeit Fodor Sándor. A tömeget folyamatosan heccelték, azt terjesztve, hogy a magyarok rengeteg titkosügynököt küldtek a városba március 15-ére, akiknek a szándéka a város elfoglalása volt, és nem ünnepelni jöttek. Valóban sokan érkeztek a nemzeti ünnepre, de azok már haza is utaztak, mire az atrocitások elkezdődtek.

Kincses Előd ügyvéd véleménye szerint a román állam hivatalos képviselői voltak a felelősek az atrocitásokért, nem a magyarok hibáztak, és az események után 27 évvel egyre biztosabb, hogy a magyarság ellen egy eltervezett pogromkísérlet zajlott. Az ügyvéd korábban egy, az események évfordulójára tartott emlékesten azt állította, nem helyi szervezés volt a fekete március, hanem a bukaresti vezetés irányította az eseményeket azért, hogy egyszer és mindenkorra letörje a magyarság nemzeti igényeit, és megfélemlítse, elüldözze őket Erdélyből.

Az események nem várt fejleményeket hoztak. A magyar munkások 20-án reggel sztrájkba kezdtek, a városháza előtt több tízezer magyar követelte, hogy Ion Iliescu azonnal jöjjön a városba, Kincses Elődöt helyezzék vissza tisztségébe, és a történteket vizsgálják ki.

Délutánra a Görgény-völgyéből újra megérkeztek a fejszékkel, dorongokkal felfegyverzett románok, és megpróbálták kiszorítani a magyarokat a főtérről, de ők sebtében szétszedett padokkal verték vissza támadóikat. A kormány tankokat küldött a rend helyreállítására, de a páncélozott járművek csak felsorakoztak a főtéren, meg sem próbáltak közbeavatkozni. „Talán ez volt a kegyelem pillanata” – jegyezte meg Fodor Sándor, aki résztvevője volt a főtéri demonstrációnak. Ha ott a harckocsik be-avatkoznak, egy kegyetlen vérengzéssé, sőt, talán polgárháborúvá fajulnak az események. A csatározások folyamatosan zajlottak; hol az egyik, hol a másik fél került felülre. Végül késő este a magyarok segítségére megérkeztek a környék magyar nyelvű cigányai, majd a székelyek is, és kiverték a románokat a belvárosból. Ekkor már a hatóságok rendkívüli állapotot hirdettek ki, a viszonylagos nyugalom 21-ére virradóra állt helyre.

A történteket kivizsgáló bukaresti parlamenti bizottság jelentése 190 román és 88 magyar sebesültről, három román és három magyar halottról tett említést, de a helybéliek emlékezete sokkal több áldozatot tart nyilván. A dokumentum románokat és magyarokat egyaránt hibáztatott, de nem tisztázta, kik robbantották ki a véres eseményeket, és máig nincsenek megnevezve az igazi felbujtók és bajkeverők.

„A büntetőperek ugyan lezajlottak, több mint negyven embert ítéltek el, de közülük csak kettő volt román, a többi magyar vagy cigány származású” – mondta Nagy Árpád az esemény utóéletéről. Jellemző módon a legsúlyosabb ítéletet, tíz évet Cseresznyés Pál kapta, mert beletaposott egy földön fekvő románba.

„A politika érdeke volt ezidáig a hallgatás a márciusi események kapcsán, de talán az a megtisztulás, ami a bányászjárások kapcsán elindult, egyszer elér ’90 márciusáig, és kiderül, ki vagy kik álltak a véres események hátterében” – tette hozzá Fodor Sándor.

A marosvásárhelyi vérengzésnek messze ható következményei lettek. A román közvélemény számára ez igazolta a korábbi Securitatét felváltó Román Hírszerző Szolgálat (SRI) létrehozását. A sokkolt romániai magyarság körében pedig egy újabb kivándorlási hullám indult meg. A magyar–román kétoldalú viszony rendkívül kiéleződött, egyes nyugati elemzők még polgárháborút, háborút sem tartottak kizártnak.

Az események szerencsére másképpen alakultak.

„Mivel mindkét állam az európai integrációban volt érdekelt, Budapesten és Bukarestben is a feszültség enyhítésére törekedtek. A román vezetés az ottani választások közeledtével egyébként is a stabilitásban volt érdekelt, és az eszkalálódás ellen hatott a nemzetközi médiafigyelem is” – magyarázta a Heteknek Kolumbán Gábor politológus, az RMDSZ egykori alelnöke.

Magyarország, ahol egy héttel később, március 25-én rendezték a szabad parlamenti választások első fordulóját, a marosvásárhelyi események után azonnal hivatalosan tiltakozott Bukarestben és nemzetközi fórumokon is. Számos magyar nagyvárosban demonstrációk voltak, Budapesten, a Hősök terén több ezer ember tüntetett.

Az ideiglenes román kormány kezdetben Magyarországot vádolta, mert a március 15-ei ünnepségek alkalmából Romániába érkező magyar állampolgárok „a román nép nemzeti érzelmeit sértő nyílt támadásokra ragadtatták magukat”, az események kirobbanásának fő okát pedig „a Románia ellen irányuló nacionalista, soviniszta és revizionista uszításban” jelölték meg – emlékezett vissza az ügy politikai utóéletére a szakember.

A kedvezőtlen nemzetközi visszhang és a vádak magyar visszautasítása reálisabb állásfoglalásra késztette a román vezetést. Március 23-án egy újabb közlemény már cáfolta, hogy Kovászna és Hargita megyében magyar állampolgárok erőszakra uszították és provokálták volna a lakosságot.

Másnap Petre Roman kormányfő a bukaresti magyar nagykövetet fogadva annak a véleményének adott hangot, hogy normalizálódhat a helyzet, és idővel jó kapcsolatok alakulhatnak ki a két állam között – ez részben megvalósult, részben még várat magára, jegyezte meg Kolumbán Gábor.

Olvasson tovább: