Kereső toggle

Politika: miért hiba a közöny?

Sok nagy politikust utasítottak el a kortárs keresztények

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

1860-ban egy isteNfélŐ, evangéliumi keresztény, Salmon Chase indult az elnökválasztáson egy illinoisi ügyvéddel szemben, akit – bár beszédeiben gyakran idézte a Bibliát – sok amerikai lelkész „istentelen ateistának” tartott, mert nem csatlakozott egyetlen felekezethez sem. Chase és támogatói nem értették, hogy miért nem ő nyerte meg a választást. Az utókor számára azonban ez nem kérdés. Ellenfelét Abraham Lincolnnak hívták. De keresztény kortársai nem voltak jobb véleménnyel a szivarozó, iszákos Winston Churchillről, vagy az elvált Ronald Reaganről sem. Az amerikai elnökválasztás kapcsán újra indult a vita, milyen vezetőre van szükség „vészterhes időkben”? Olyanra, aki megtestesíti vagy legalábbis megközelíti az erkölcsi ideált, vagy olyanra, aki meglehet, morálisan kifogásolható, de érti az idők szavát, és világosan szembeszáll a szabadságot veszélyeztető folyamatokkal?

Az 1980-as és ’90-es években az amerikai politikában egyfajta axiómaként tekintették azt, hogy az elnököket az evangéliumi keresztények választották meg. Ronald Reagantől Bill Clintonon át George W. Bushig minden elnök profitálhatott a világ legnagyobb evangéliumi keresztény blokkjának (a kategória definíciójától függően a létszámukat 30 és 94 millió fő közöttire becsülik) szavazóerejéből. A kérdés, amit az elmúlt napokban-hetekben számos keresztény és mainstream online média, többek között a Charisma, a The Christian Post, a CBN, a CNN, a The Washington Post, a The Huffington Post és a The Guardian is boncolgatta azt, hogy vajon ettől mennyiben különbözhet az idei szavazási arány, illetve hajlandóság.
Az evangéliumi keresztények legfontosabb szempontjai, melyek alapján választanak, a következők: a megfelelő elnökjelölt védje a családi értékeket, a hagyományos házasság intézményét (mely egy férfi és egy nő között köttetik), azonban megoszlik a véleményük abban, hogy mennyire fontos szempont az, hogyan viszonyul a leendő elnök a különböző etnikumokhoz, a vallásszabadsággal kapcsolatos kérdésekhez, milyen az erkölcse és a karaktere, és kiket jelöl majd legfelsőbb bíráknak megválasztása után.
A The Washington Post-ABC legutóbbi felmérése szerint az aktív evangéliumi szavazók 71 százaléka támogatja Donald Trumpot mint a Hillary Clintonnal szembeni „kisebbik rosszat”. Trump fő támogatói az előző választásokkal eltérően már nem várják el tőle, hogy feddhetetlen keresztény legyen, csupán azt, hogy hatékonyan vissza tudja fordítani azokat a bibliai értékekkel szembemenő és korlátozó, sőt azokat veszélyeztető folyamatokat, melyek Barack Obama elnöksége alatt megerősödtek.
John Zmirak, a The Stream online híroldal főszerkesztője szerint az evangéliumi keresztényeknek nem az erkölcsileg tökéletes „politikai megváltóra” kellene várniuk, hanem felismerni, hogy Donald Trump a két jelölt közül az, aki kevésbé veszélyes az evangélium szabad hirdetésére, a keresztény intézmények biztonságára (beleértve az oktatási intézményeket, a házasságot és a családot), valamint a meg nem született gyermekek életére. A főszerkesztő érthetőnek tartja, hogy számos keresztény viszolyog Trump erkölcstelen tetteitől és megnyilatkozásaitól, de példaként hozza fel Winston Churchillt, aki naponta ivott, nem is keveset, trágár megnyilatkozásai voltak, agnosztikus volt, és sokan ma már rasszistának is bélyegeznék, azonban megvédte a keresztény intézményrendszert és a szabadságjogokat, általában véve a nyugati demokráciát. Értékelése mégis egyértelműen pozitív, mert az utókor ellenfeléhez mérten ítéli meg tetteit, figyelembe véve azt, hogy milyen veszélytől mentette meg a világot.
Ezzel együtt a történelem során számos alkalommal álltak félre a közügyektől a keresztények, mert nem találtak az erkölcsi elveiknek megfelelő politikai vezetőt. Zmirak szerint rá kell döbbenniük, hogy egy bukott világban élünk, ami alá van vetve az erőszaknak. A keresztények felelőssége, hogy például az Egyesült Államokban a mindenkori elnök védelmet nyújtson azoknak az állampolgároknak, akiket képvisel. „Nem kell elvárnunk azt, hogy tökéletesen csillogjon az eszköz, amit ennek a megvalósítása során alkalmaz” – írja Zmirak.
Steve Strang, a Charisma alapítója egy amerikai televíziós műsorban Trumpot a bibliai Círusz perzsa királlyal hozta párhuzamba, megerősítve ezzel azon véleményét, hogy Isten nehéz időkben nem hívőket is használhat tervének és céljainak előmozdítására, ahogy Círuszt is felhasználta arra, hogy népe hazatérhessen Izrael földjére (lásd keretes cikkünk). Beszélgetőpartnere, Zach Drew – John Zmirakhoz hasonlóan – szintén Churchillt említette, akinek a hatalomra kerülése fordulatot hozott a második világháború menetében.
„A brit miniszterelnök szintén nem volt keresztény, viszont Isten nagy dolgokra használta” – mondta Drew, aki hozzátette: az evangéliumi kereszténység jelenleg kultúrharcot vív Amerikában, akár tudatában van ennek, akár nem. Strang véleménye, és a bibliai Prédikátor könyve szerint is ideje van a háborúnak és ideje a békének, vagyis ahogy az ember nem akar békés vezetőt háborús időben, háborús vezetőt sem szívesen látna a hatalomban a nyugalom időszakában.
A Charisma alapító-főszerkesztője szerint visszatekintve érthető, hogy Winston Churchill nem funkcionált jól békeidőben, mert háborús vezető volt, ahogy Drew szerint Trump is az. Strang hozzátette: ez a választás rendkívül fontos, ennek ellenére sok keresztény azt tervezi, hogy otthon marad, mivel nem tud a lelkiismeretének megfelelően dönteni, vagy nem gondolja, hogy a szavazata számít. Az otthonmaradás azonban szerinte nem megoldás, mivel a keresztény szavazatok valódi változást hozhatnak.

Soros vagy Círusz?

„Mi van Donald Trumpban, ami annyira megrettenti a liberálisokat, a médiát, az akadémiai és a politikai elitet?” – teszi fel a kérdést Lance Wallnau a Charisma magazin októberi számában. A politikai elemző szerint a republikánus jelölt az egyedüli akadály abban, hogy Hillary Clinton beteljesítse azt a radikális kulturális háborút, amit Barack Obama indított Amerikában. Wallnau arra figyelmeztet, hogy miközben az evangéliumi keresztény vezetők egyre inkább igyekeznek „tojástáncot járni”, nehogy megsértsenek bárkit is, Trump nyíltan beszél azokról a veszélyekről, amelyek a kereszténység jövőjét is meghatározzák.
Wallnau szerint létszámbeli többségük ellenére nem a a keresztények formálják a kultúrát, hanem az a kis létszámú politikai-kulturális-pénzügyi-akadémiai és média elit, amellyel szemben Donald Trump forradalmat hirdetett. Hiába vallja magáról az amerikaiak 70 százaléka azt, hogy „keresztény” és mondja azt 30 százalék, hogy „személyesen találkozott Krisztussal” vagy azt, hogy „újjászületett”, a közvéleményt ma az Egyesült Államokban a tengerparti városokban összpontosuló, egymással sokszoros, sűrű hálózatokba kapcsolódó elit véleménye befolyásolja. „Az ébredések alulról indulnak, de a kulturális reformáció felülről. Az embereket valóban nem lehet kulturális eszközökkel valóságosan megváltoztatni, de ugyanúgy nem lehet a társadalmakat sem érdemben befolyásolni, csak hatalmi pozícióból” – állapítja meg a szerző, aki szerint ezért egyetlen keresztény sem lehet közömbös a politikai döntésekkel és választásokkal kapcsolatban. Ha rosszul döntenek (vagy nem döntenek), átengedik a hatalmi pozíciót azoknak az erőknek, akik gondoskodnak arról, hogy a jövőben nem csak nyilvánosan, de már az egyházban sem hirdethetik következetesen a bibliai igazságokat.
Példaként idézi azt, hogy a következő amerikai elnök legalább három-négy bírát nevezhet ki a Legfelsőbb Bíróságba, évtizedekre meghatározva ezzel a testület összetételét. Az amerikai alkotmányos rendszerben a Legfelsőbb Bíróság döntéseinek sokkal tartósabb, nemzedékeket meghatározó hatása van, mint az egyes elnökök politikájának, láthatjuk ezt az abortusszal kapcsolatos, a hatvanas évek végén meghozott döntésekben vagy a tavalyi, a melegházasság szövetségi szintű elfogadását kimondó határozat kapcsán.
 „Ezért a politikusokkal kapcsolatban a keresztényeknek nem azt kell kérdezniük, »ki a keresztényibb?«, hanem azt, hogy »ki alkalmasabb a feladatra?«” Wallnau felidézi, hogy a Biblia egyik legmeglepőbb pozitív szereplője a perzsa Círus király, aki nem Dávid családjából származott, mégis Isten a „felkentjének” nevezi, akit megbízott azzal, hogy helyreállítsa azt, amit elődei leromboltak, és felépítse Jeruzsálemet. Mivel a jelenlegi elnökválasztáson nincs olyan jelölt, akivel a keresztények morális alapon azonosulni tudnának, ezért – ha nem akarnak otthon maradni, ami csak rossz döntés lehet – Wallnau szerint arra kell választ adniuk, kit akarnak inkább: Sorost vagy Círuszt?”

Olvasson tovább: