Kereső toggle

Feszült évforduló

Október 23-a és a rendszerváltó Magyarország

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Tetszettek volna forradalmat csinálni!” – vágott vissza Antall József párton belüli ellenzékének, amikor számon kérték a „puha” rendszerváltásért és a kommunista örökség – elsősorban az ügynökrendszer – ellentmondásos kezeléséért. A vértelen, de cserében katarzismentes átmenet legnagyobb vesztese az évtizedeken át elhallgatott ’56-os forradalom emlékezete lett, amely kapcsán az elmúlt 27 évben hol politikai pártok, hol pedig utcai harcosok próbálták magukat az elárult pesti srácok méltó örököseiként feltüntetni. Cikkünkben a legbalhésabb és leginkább átpolitizált ünnepünk évfordulóit idézzük fel 1988-tól, az utolsó hatóságilag betiltott évfordulótól az idei, füttybe és verekedésbe fordult megemlékezésig.

„Fölszólítom önöket, hogy a magyar zászlót ne vegyék elő, hajtsák össze és menjenek haza!” – közölte a rendőrség azzal a néhány kisebb ellenzéki csoportosulással, akik a hatalom által akkor még ellenforradalomnak bélyegzett fegyveres fölkelést akarták megünnepelni a Műszaki Egyetemnél, a Batthyányi, valamint a Bem téren és a Váci utcán. Az MDF és Fidesz korábban behirdette, hogy nagyszabású, csendes felvonulást terveznek 1988. október 23-ára, de az utolsó pillanatban visszaléptek, így a tervezett ellenzéki megmozdulás összeomlott. Az erőszaktól tartó hatóságok mégis nagy erőkkel vonultak ki és sorra igazoltatták a megemlékezőket.
Bár egy évvel később, Nagy Imre újratemetése után már nem lehetett tovább tagadni a múltat, az utolsó pártállami parlamentnek mégis sikerült egy ügyes húzással tompítani a számára kínos forradalom jelentőségét: ezen a napon kiáltották ki a köztársaságot, rögtön kettős ünnepé nyilvánítva október 23-át. A Népszabadság akkori, paranoidan túlzó cikke jól érzékelteti az MSZMP-ből MSZP-vé épp csak átalakult egykori állampárt tagjainak félelmét: „Megtorlást kilátásba helyező levelek keringenek országszerte, fenyegetésektől hangosak a közterek és a kocsmapultok, uszító jeleket, szavakat viselnek a panelházak, a liftajtók, a kerítések falai.” Az átmenet során a forradalom egykori vérbe fojtói felelősségének a kérdése elsikkadt a szabadság fölött érzett örömmámorban. A fővárosban rendőri intézkedésre nem volt szükség, jelentette be este megkönnyebbülten a BRFK sajtóügyeletese.

1990: az utolsó közös ünnep

1990-ben a hatalomra került MDF-nek szintén nem állt érdekében a felelősségre vonás, mivel a korábban említett klasszikus Antall-idézet szellemében nem akarták, hogy a békés átmenetet veszélyeztesse a perek és akták megnyitása. A Kossuth téri fáklyás nagygyűlésen a zárószónok, Fónay Jenő is csitítja a tömeget: „megbékélésről ma egyedül a túlélőknek van joguk szólni, mégis fontos, hogy senkit ne a bosszú, a leszámolás követelése vezéreljen.” A formálódóban lévő radikális jobboldallal szimpatizáló tüntetők hangos – „mocskos liberálisok!” – skandálással adtak hangot elégedetlenségüknek a megemlékezésen. Az izgalmakról azonban végül nem az ünnep, hanem a két nappal később kitörő taxisblokád gondoskodott.
A rendszerváltás utáni évfordulókon rendre feltűnő bőrfejűek ’91-ben még csak a rádió előtt követelőztek, ’92-ben viszont már sikeresen szétskandálták az állami ünnepséget is (az incidens során többek között a Győrkös István vezette Magyar Nemzeti Arcvonal tagjai is szerepet játszottak). Göncz Árpádba konkrétan belefojtották a szót az árpádsávos zászlókat lobogtató, náci jelvényeket is magukra aggató egyenruhások.
Miután a szocialisták nagy arányban megnyerték a választást, 1994-től kialakult a külön ünneplő ellenzék és kormány hagyománya, ugyanis a Fidesz méltatlannak érezte, hogy együtt emlékezzen a szerintük hazugsággal átmentett szégyenletes kádári örökség képviselőivel:
„Hazánk jövőjéért érzett felelősségünk sem engedi, hogy a forradalom két összeegyeztethetetlen hagyománya között hamis megbékélést teremtsünk, és a mai demokráciát a Kádár-rendszerhez hasonlóan történelmi hazugságra építsük. (...) Mi, akik 1956. október 23-ának hagyományait őrizzük szívünkben, azt üzenjük november 4-e örököseinek, hogy érjék be hamis megbékélés helyett a békés egymás mellett éléssel”– mondta Orbán Viktor az 1994-es évfordulón a Szentháromság téren.
A feldolgozatlan múlt szimbolikus képe volt, ahogy Horn Gyula – aki karhatalmistaként ’56-ban a forradalommal szemben állt – Nagy Imre lányával közösen koszorút helyez el a kivégzett miniszterelnök sírjánál. Bár Orbán négy év múlva már miniszterelnökként mondhatott ünnepi beszédet, ekkor békésebb hangot ütött meg. A baloldali Népszabadság is megdicsérte 1998-as beszédét, úgy látva: „A Fidesz vezető politikusaiban nem munkálkodik a történelmi elégtétel keresésének a kényszere”. Az első Fidesz-kormány bukása után viszont újra fókuszba kerültek a szocialisták mint „örökösök”, aminek jeleként az Országházban a parlamenti patkó fele üresen maradt a hivatalos ünnepi megemlékezésen.

2006: a mélypont

Az MSZP, amely korábban feszélyezve és szemlesütve viszonyult október 23-hoz, Gyurcsány Ferenc vezetésével 2004-től politikai repertoárjába emelte az ünnepet, és büszkén kezdték meg a felkészülést a forradalom ötvenedik évfordulójára, 2006-ra. Országszerte, külföldön is nagyszabású megemlékezéseket tartottak, emlékműveket emeltek, mint például a 650 millióért felállított, rozsdás oszlopairól ismert alkotást az Ötvenhatosok terén. Ám az évfordulós ünnepségeket – három királyt, 18 államfőt, 6 kormányfőt és több nemzetközi szervezet vezetőjét hívták meg – végül romba döntötte az őszödi beszédet követő zavargáshullám.
Az MTVA székház sikeres ostromán felbuzdult szélsőjobbos keménymag egy hónapig táborozott a Kossuth téren, ahonnan végül a rendőrök szorították ki őket október 22-ről 23-ra virradóra, hogy a magas rangú vendégek ne egy sámándobos, Szent-Korona-hívős, nagymagyarországos panoptikumot lássanak a város főterén. A gumibotok sűrű használatával végrehajtott akció nyomán a térről kiszorított kis csoportok szétszóródtak a városban, és az ünnep délelőttjén további radikális tüntetőkkel összefogva bolyongtak a belvárosban, nyomukban a rendőrséggel. A többezresre dagadó tömeg keménymagja megpróbált visszatérni a Kossuth térre, ahol kövekkel dobálták meg a rendőröket, egyiküket pedig meg is késelték. A szónokok ekkor már arról beszéltek: az ötvenedik évfordulóra úgy emlékezünk majd, mint a forradalom méltó folytatására. A rendőri sorfal közben a Deák térig tolta a tömeget, ahol egyre jobban elszabadultak az indulatok mind a hatóságok, mind a zavargások résztvevői részéről. Könnygáz, vízágyú, gumibotozás, gumilövedékek használata következett, éppen a békésen lezajlott Fidesz-nagygyűlés szomszédságában, ahol a Fidesz megemlékezésén részt vevő, a helyszínről távozó tömeg a rendőrök és a szélsőjobbos felkelők tűzvonalába került. Az összecsapások világszerte közvetített, médiatörténeti csúcspontja az volt, amikor az egykor harckocsizóként szolgáló Horváth György beindította a dekorációnak szánt, a Városháza parkban felállított T-34-es motorját. A harckocsi látványosan kidöntött egy hirdetőtáblát, átgázolt a síneken, majd a rendőrsorfal előtt megállt, a későbbi vizsgálat szerint csak azért, mert kifogyott az üzemagyag, Horváth viszont állítja, hogy ő maga állította meg a tankot, hogy elkerülje a tragédiát.
Eközben az Astoriánál véget ért Fidesz-nagygyűlésről hazavonuló, negyvenezresre becsült békés tömeg egy részére a rohamrendőrök rányomták a randalírozókat. A kialakult káoszban, amit a tömény könnygázfüst tett még átláthatatlanabbá, hirtelen 30-40 lovasrendőr kardlapozva vágtatott végig a Dohány utcán, több sérülést és óriási pánikot okozva. Az össze-csapások később az egész belvárosra kiterjedtek, a szétszóródott huligánokat kisebb rendőri csoportok üldözték a kis utcákban, amik során több tucat békés, csupán hazafelé tartó polgár sérült meg. Az indokolatlan hatósági erőszakról az akkor indexes, ma az Átlátszó főszerkesztőjeként ismert Bodoky Tamás készített tényfeltáró riportsorozatot. Eszerint egyes rendőri egységek kirívóan törvényellenes, már-már szadista módon avatkoztak az eseményekbe.
2010 óta újra csendes ünnepé vált október 23-a. Az ünnep politikai súlyának csökkenését mutatja, hogy Orbán 2011-ben és az elmúlt két évben külföldön töltötte az ünnepet, sőt az idei ünnepet megelőző hetekben több portál arról cikkezett, hogy a mostanit is kihagyja majd. Ez végül tévesnek bizonyult, viszont Juhász Péterék fütyülős akciója egy újabb „balhés” megemlékezést eredményezett. (Az évfordulón történtekről véleménycikket olvashatnak lapunk 29. oldalán.)

Olvasson tovább: