Kereső toggle

Vészterhes idők regénye

Háború és béke: újra feldolgozták az örök klasszikust

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A BBC idén megjelent hatrészes minisorozata a Háború és béke immár nyolcadik film-adaptációja. Lev Tolsztoj monumentális regényének új feldolgozása óriási sikert aratott (IMDb: 8.2, Rotten Tomatoes: 81%). Mi a titka annak, hogy a Háború és béke – 150 évvel az első megjelenése után is – ennyire népszerű? Van-e és ha igen, akkor mi a relevanciája a ma élő emberek számára ennek a monumentális világirodalmi remekműnek?

A Háború és béke Tolsztoj legnagyobb hatású regénye – számos, a világirodalom legnagyobb műveit tartalmazó nemzetközi felsorolásban is az első helyen áll. A regény négy arisztokrata család történetén keresztül mutatja be a 19. század első évtizedeinek eseményeit Oroszországban. Részletes beszámolót ad Napóleon oroszországi hadjáratáról, Moszkva pusztulásáról illetve a francia hadsereg visszavonulásáról és pusztulásáról.

A francia forradalom eszméi radikális társadalmi felfordulást hoztak Európában: a királyság intézménye, amely évezredeket kibírt, most széthullóban volt. Az autokrata hatalmat kiszolgáló és automatikusan öröklődő arisztokrácia rendszere is bomlásnak indult. Az állammal egészségtelen szimbiózisban élő tradícionális egyházi vezetők tekintélye is megroggyant. Közben Bonaparte Napoleon „Grande Armée”-ja (Nagy hadserege) megtámadta Oroszországot és feltartóztathatatlanul közeledett Moszkva felé. A világirodalom talán legnagyobb hatású regénye, a Háború és Béke egy ilyen vészterhes korszakban játszódik, amikor kérdésessé vált a társadalmi berendezkedés, a vallás, és az életben maradás is.

Tolsztoj csodálatos egyensúlyt tart fenn a nagy horderejű történelmi események és a mindannapi élet apró mozzanatainak a bemutatása között – mutat rá a világhírű Tolsztoj-szakértő, Dr. Andrew Kaufman. Nincs olyan szereplő, aki túl jeletéktelen lenne vagy olyan témakör, amely túl nagyívű lenne ahhoz, hogy ebben a monumentális regényben szerepet ne kapna. „A szerző ide-oda cikázik a báltermek és a csataterek, a házasságkötések és a mészárlások, az egyéni sorsok és a tömegrendezvények között” – fogalmaz Kaufman. „A regény legnagyszerűbb pillanatai – Natasha első bálja, Rosztovék farkas-vadászata, és az auszterlitzi csatamezőn, sebesülten fekvő Andrej herceg víziója a ’végtelen égről’ – a világirodalom legmegindítóbb és legemlékezetesebb jelenetei közé tartoznak” – írja a szakértő. 

Az Enciklopédia Britannica szerint angol nyelven egyetlen regény sem jelent meg, amely hasonló univerzalizmusra lett volna képes.

A császár és a cár

Az 1500 oldalas regényben összesen közel 600 különböző személy jelenik meg, közülük kétszázan valós történelmi személyiségek. Ezzel a valós történelembe ágyazott fikcióval Tolsztoj új műfajt hozott létre, amelyet korának kritikusai közül sokan nem tudtak hova tenni. Olvashatunk – az orosz író számára érthetően ellenszenves – Napóleon császárról, ahogy tábornokai körében tervezi a következő támadást, amikor méltatja egy sebesült ellenséges katona bátorságát, vagy amikor a holttestekkel teli harcmezőn végignézve elmereng saját elhivatottságán és rendkívüli nagyságán. A francia uralkodót egyszerre láthatjuk nagy hadvezérnek és szánalmas, egocentrikus agresszornak – aki gyakran inkább elszenvedője, sem mint meghatározója a körülötte zajló végzetszerű eseménysorozatnak.

A másik oldalon a fiatal Sándor cárt és udvarát is megismerhetjük. Tolsztoj nagyon érzékletesen írja le az ifjú cár környezetében megforduló sokféle embertípust. A jószándékú és a ravasz tanácsadókat, a számítókat, a közömböseket, a törtetőket, és így tovább. Az érzelmektől gyakran túlfűtött orosz lélek kitermelte például a cár rajongóit is, akik „minden erénynek, sőt minden emberi jó tulajdonságnak a megtestesülését látták”  az uralkodóban. Vagy ott voltak azok, „akik nem akartak se békét, se háborút...  Hanem csak egyet, de a leglényegesebbet akarták: minél több előnyt és élvezetet – maguknak.” Tolsztoj megjegyzi: „a császár főhadiszállásán szinte hemzsegő, egymást keresztező, összekuszálódó cselvetéseknek abban a zavaros vizében igen sok olyasmit el lehet érni, ami más időben elképzelhetetlen volna.”

Mély orosz lelkek

Tolsztoj hősei nagyon emberi alakok. Az egyik pillanatban tündökölnek, a másikban megbuknak. Megismerjük legbenső félelmeiket, látjuk őket gyenge pillanataikban is. És az orosz emberekre olyan jellemzően, folyton az élet legnagyobb kérdéseire keresik a választ. Mi a boldogság? Mi az élet értelme? Van valami odaát, a halál után? Milyen az igazi szeretet? Mit tesz hazafinak lenni?

A regény erőssége a szereplők sokfélesége és azok fantasztikus jellemábrázolása. Az egyik főhős a jóságos, de borzasztóan naiv Pierre Bezuhov gróf, akin keresztül bepillantást nyerhetünk Tolsztoj világnézetébe és belső vívódásaiba. . Pierre reménytelenül küzd romlott és értéktelen életmódjával – amely szöges ellentétben áll az ideáival, a világ-megjobbító filozófiákkal. A másik központi karakter a nemes-szívű és végtelenül hazafias Andrej Bolkonszkij herceg. Testvére a mélyen vallásos és önfeláldozó Mária hercegnő. A Kuragin család egyik sarja a felelőtlen nőcsábász, Anatole Kuragin, a másik Anatole testvére, a vonzó de szintén rossz erkölcsű Helene. A súlyos pénzügyi bajokkal küzdő Rosztov családban találjuk a regény központi női alakjait, a romantikus és impulzív fiatal Natasa Rosztovát és megárvult unokatestvérét, Szonját. Megismerhetjük a Rosztov-család bátor elsőszülött fiú-gyermekének, Nyikolajnak és kistestvérének, a tragikus módon háborúba vágyódó Petyának az életpályáját is.

Aztán ott az ellentmondásos Dolohov, aki a barátai körében fagyos-szívű és féktelen, de a családja körében engedelmes gyermek és szelíd testvér, aki a háború alatt szinte hőssé válik. További érdekes karakterek a jólelkű orosz parasztokat megtestesítő Karatajev, a befolyásos szentpétervári arisztokrata hölgy, Anna Pavlovna és a titokzatos szabadkőműves mester, Bazgyejev Alexejevics Oszip.

Nem mindegyik szereplő reményei és szerelme teljesedik be. A világnézet és hit sorsformáló realitásokként jelennek meg. A házasságokban nem csak a romantikus szerelem játszik szerepet, hanem az egzisztenciális, anyagi biztonság is. Tolsztoj regénye ezért is annyira realisztikus.

„Az ember egy mindig változó valóság” –  írta egyszer Tolsztoj. „Minden lehetőség ott rejtőzik benne: aki egykor bolond volt, az bölcs lehet; aki egykor gonosz volt, az jó lehet, és fordítva. Ebben rejlik az ember nagysága!”

Oroszország és a Nyugat

Ha valaki szeretné jobban megérteni az orosz emberek viszonyát a Nyugathoz, annak is érdemes elolvasnia a Háború és békét. Az ország nyugat felől való sebezhetősége ekkor vált nyilvánvalóvá az oroszok előtt. 1812-ben Napóleon 580 ezer főt számláló serege mélyen behatolt az orosz „anyaföldre,” elfoglalta Moszkvát is. A francia hadjárat során 210 ezer orosz katona esett el és a főváros is porig égett. Napóleon Grande Armée-je végül visszavonulásra kényszerült – a cári seregek és a partizánok ellentámadásaiban, illetve a rettenetes orosz télben mintegy 100 000 fő kivételével a franciák odavesztek. Elsőként ez a „Honvédő háború,” majd később a hitleri Németország ellen vívott „Nagy honvédő háború” (az oroszok így hívják a második világháborút) mindörökre beégette az orosz lelkekbe azt, hogy a nyugati államok fenyegetést jelentenek Oroszország számára. Az oroszok ugyanakkor azt is megjegyezték, hogy ők egy nagy és erős nemzet, amely képes a legnagyobb hódító hadseregek megfutamítására is. A mai Oroszországban tapasztalható euroszkepticizmusnak és az erős hazafiasságnak ez az alapja.

A második világháború idején Sztálin egyik fő propagandaeszköze a Háború és béke volt. Amikor Hitler 1941-ben megtámadta a Szovjetuniót, Sztálin Tolsztoj regényéhez nyúlt, hogy az „anyaföld” iránti hazafias érzelmeket felkeltse az oroszokban. A könyv egyes részeit sokszorosították és kiosztották a katonák között. Moszkvában pedig plakátokon is Tolsztoj művét lehetett olvasni, amelynek a népszerűsége ekkoriban Lenin műveit is túlszárnyalta.

Kultúrák háborúja

A regény idővonalát megelőző időszakban, a 18. század folyamán Nagy Péter cár és Nagy Katalin cárnő reformjai hatására az orosz arisztokrácia magáévá tette az európai szokásokat és illemet. Az elit bevett nyelve a francia nyelv lett, olyannyira, hogy az orosz elit egy része – őket jelképezi a regényben Julia Karagina személye – elfelejtettek oroszul és saját anyanyelvükből kellett nyelvleckéket venniük.

A francia forradalom után Oroszországban a francia nyelv sokat veszített népszerűségéből. Ez a „kulturális háború” is nagyon benne van a könyvben – az orosz szereplők gyakran akkor beszélnek franciául, amikor úgymond elidegenednek az autentikus orosz értékektől. Az egykor a magaskultúrát képviselő nép nyelve ugyanis már a hódítók nyelve lett. A regény nem kevesebb, mint 2,5 százaléka franciául íródott.

A történelem értelmezése

Tolsztojt nagyon foglalkoztatta a történelemi események értelmezése. Könyvében hosszú szakaszokon át taglalja, hogy szerinte milyen a helyes történelem-tudomány. Több ízben kritizálja kora történészeit, akik szerinte túl nagy jelentőséget tulajdonítanak egyes politikai vezetők szubjektív döntéseinek. Az író szerint az események alakulását sokkal inkább az azokban résztvevő tömegek mozgatják. Az emberek döntéseit pedig a szükségszerűség és a szabad akarat közötti kapcsolat határozza meg. Ezek kölcsönhatását, ezt a bonyolult rendszert pedig egyedül a Gondviselés látja át és irányítja.

Tolsztoj értelmezésében Bonaparte Napóleon azért bukott meg, mert ő az isteni gondviseléssel szemben, a saját akaratának próbálta alárendelni a történelem folyását. Az idős orosz tábornok, Mihail Kutuzov ugyanakkor a halogatás taktikájával bölcsen cselekedett, kivárt, amíg a szükségszerű végeredmény be nem következett: az orosz összefogás, ellentámadás és győzelem.

 

Veszedelem és könnyelműség

„Hiába közeledett az ellenség Moszkva felé, a moszkvaiak semmivel sem szemléltek komolyabban a helyzetüket, sőt ellenkezőleg, még könnyelműbben – mindig így történik ez olyan emberekkel, akik nagy veszély közeledtét látják. Veszedelem közeledésekor mindig két hang beszél az ember lelkében,  egyforma hangosan: az egyik józanul mindig azt tanácsolja, hogy az ember jól fontolja meg, milyen természetű az a veszedelem, milyen eszközökkel szabadulhat meg tőle, a másik meg józanabbul azt mondja, hogy túlságosan nehéz és kínzó a veszélyre gondolni, mivel az ember úgy sem láthat előre mindent, és nem térhet ki a dolgok általános folyása elől,  így hát jobb, ha elfordul a nehézségtől, mindaddig, amíg be nem következik, jobb ha arra gondol, ami kellemes. Magányában jobbadán az első hangra hallgat az ember,  társaságban viszont a másodikra. Így történt most Moszkva lakosaival is. Rég nem szórakoztak úgy Moszkvában, mint abban az évben.”

 

Szeretet, szenvedés, szabadság

„Ha a házasság célja a család, akkor az, aki azt akarja, hogy sok felesége vagy férje legyen, talán sok élvezetre tesz szert, de semmi esetre sem lesz családja.”
„Egy kedves emberünket szerethetjük emberi szeretettel is, de ellenségünket csakis isteni szeretettel szerethetjük... Ha emberi szeretettel szeretünk, a szeretetből könnyen át csapunk gyűlöletbe, de az isteni szeretet nem változhat meg. Semmi sem olthatja ki, még a halál sem...”
„Ahogy a forrófejű emberekkel gyakran megesik, a düh már elhatalmasodott rajta, de még kereste, kin töltse ki.”
„A csőcselék iszonyú, undorító. Olyan, akár a farkas, csakis élő hússal lehet lecsillapítani.”
„Nem lehet úrrá az ember semmin sem, amíg fél a haláltól. Aki pedig nem fél tőle, azé az egész világ.”
„Ha nem volna szenvedés, az ember nem ismerne határt, és nem ismerné önmagát sem.”
„A buta emberek különös szenvedélyt táplálnak az olyan következtetések iránt, amelyekre a maguk eszével jutottak.”
„A magunk hibája egyszeriben szörnyen súlyossá válik az olyan emberrel szemben, aki már nincs többé.”
„Az embernek minden törekvése, az életre való minden ösztönzés csakis a szabadság fokozására irányuló iparkodás. A gazdagság és a szegénység, a hírnév és az ismeretlenség, a hatalom és a függőség, az erő és a gyengeség, az egészség és a betegség, a műveltség és a műveletlenség, a munka és a szabadidő, a jóllakottság és az egészség, az erény és a bűn – mindez csupán a szabadság magasabb vagy alacsonyabb foka. Embert, akinek nincs szabadsága, nem lehet elképzelni másképp, csakis halottnak.”

Olvasson tovább: