hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Wimbledon után, Rio előtt
Interjú Babos Tímea teniszezőnővel

2016. 07. 28.
A jelenlegi legjobb magyar teniszező, Babos Tímea Sopronból indulva hétévesen kötelezte el magát a tenisz csodálatos világával, és tizennyolc évesen kezdte meg profi karrierjét. Már juniorként három Grand Slam-győzelemmel – párosban az amerikai Sloane Stephensszel – jelezte, hogy csillag született. Tizennyolc évesen nyerte első felnőtt WTA trófeáját. Ez év áprilisában 39. is volt a WTA ranglistáján. 2014 és 2015 után idén is a páros döntő résztvevője volt – zsúfolt lelátók előtt – a teniszvilág legbecsesebb helyszínén, a wimbledoni center pályán.

Gondoltál-e arra, milyen sok embernek tudsz örömet szerezni eredményeiddel?

– Tudom, hogy sokan szurkolnak nekem. Twitteren, Facebookon sok üzenettel bátorítanak, ez nagyon jó érzés. Szinte bárhol játszom, hallom a magyar buzdításokat. Ennek ellenére még engem is meglepett, hogy voltak olyan szurkolóim, akik kizárólag a mostani páros döntőre utaztak ki Wimbledonba. Ezek a visszajelzések sokat segítenek a nehezebb pillanatokban.

Mint korábban Taróczy Balázs, majd Temesvári Andrea, most döntően te viszed a válladon a magyar teniszsportot, érzed is ezt? Jelent ez plusz terhet?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!