Kereső toggle

A modern feminizmus prófétája

Napjaink legnagyobb hatású filozófusaként tüntették ki Judith Butlert

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Valóságos popsztárnak számít akadémiai körökben Judith Butler, a gender- és queer-elméletek, valamint a modernkori feminizmus meghatározó alakja, aki Németországban néhány éven belül a második jelentősebb kitüntetését kapta. Éppen ott, ahol a nagy nyugati államok közül utolsóként nem vezették még be a melegházasság intézményét.

Hiába érkezett az egyszeri érdeklődő már jó órával az előadás előtt a tekintélyes Kölni Egyetem díszelőadójához, semmi esélye sem volt a bejutásra. Az ezernél is több főt befogadó terem ugyanis színültig megtelt, sőt a hoppon maradtaknak alkalmi, videoközvetítésre kijelölt helyiségben is már csak a lépcsőn volt szabad ülőhely – talán még egy-kettő.

A nagy érdeklődés nem volt meglepő. Ugyanis napjaink egyik legnépszerűbb, az amerikai és nyugat-európai egyetemisták körében valóságos popsztárnak számító Judith Butler tartott előadást: az erőszaknélküliség politikája és etikája, valamint az „új gondolkodással” szembeni ellenállás volt a téma.

Butler számára jutalom-előadások voltak ezek. A Kölni Egyetem ugyanis az Albertus Magnus tiszteletbeli professzori címmel tüntette ki az idén hatvanéves filozófus–szociológusnőt. A 2005-ben alapított díjról sok mindent elmond, hogy a tudományos élet olyan jelentős képviselői kapták meg korábban, mint a világhírű Noam Chomsky vagy Giorgio Agamben. Butlernek nem ez volt az első rangos kitüntetése Németországban. 2012-ben a még nagyobb presztízzsel járó Adorno-díjat söpörte be Frankfurtban, igaz, a díj odaítélése akkor nem volt kritikai visszhangoktól mentes. Ahogyan Butler pályafutása sem az. De ki is valójában ez, az előadásai során olykor teátrálisnak tűnő hölgy, akit a díj átadásakor a világ jelenlegi legnagyobb hatású filozófusaként mutattak be laudátorai?

A díjátadó kissé megmosolygtató jelenettel kezdődött: a Kölni Egyetem egyik vezetője rövid tétovázást követően konferálta csak fel „Frau” Butlert. A bizonytalankodás nem véletlen: a gyerekkorától kezdve egyre férfiasabb vonásokkal rendelkező, egyébként hosszú ideje egy politológusnővel leszbikus kapcsolatban élő Butler ugyanis a nemi identitás hagyományos kategóriáit (férfi-nő) megkérdőjelező genderideológia és queerelméletek központi alakja. Márpedig ezekbe az elméletekbe a hagyományos német megszólítások – úgymint hölgy (Frau) és úr (Herr) – egyelőre még nem férnek bele.

Butler 1956-ban született az egyesült államokbeli Clevelandben, mégpedig magyar és orosz felmenők gyermekeként. Mindkét szülője gyakorló ortodox zsidó volt, egyúttal aktívan foglalkoztak politikával. Anyai ágról magyar rokonainak nagy része a holokauszt áldozatává vált. Butler héber iskolába járt, és zsidó etikát, valamint hébert tanult, tizenévesen Kierkegaardot, valamint Schopenhauert olvasott, rebellis és kezelhetetlen magatartása miatt pedig már tinédzserként egy rabbi kezelésére bízták, akinek kijelentette, hogy egzisztencialista teológiával akar foglalkozni. A rabbijától rögtön azt kérdezte, hogy Spinózát (a felvilágosodás racionalista filozófusa – a szerk.) miért száműzték a zsinagógából. „Tudni akartam, mi miért történt, és hogy vajon a zsinagóga jogosan járt-e el” – mutatott rá ezzel kritikus attitűdjére. Butler a zsidó szubkultúrán kívül korán megismerkedett az akkor már aktívan tevékenykedő leszbikus-feminista csoportokkal is. „Amerikában a háború utáni években zsidóként felnőni döntő tanulságokkal szolgált a szociális hierarchiák tekintetében – emlékezett vissza évtizedekkel később a filozófusnő. – Fiatalként nagy szkepszis keletkezett bennem a zsidó szeparatizmus egy bizonyos fajtájával szemben. Láttam, ahogy a zsidó közösség egyre belterjesebbé vált, és senkiben sem bízott a közösségen kívül. Ha valaki jött, az első kérdés az volt: »Ön zsidó vagy nem zsidó?« Aztán a leszbikus közösségben, az egyetemen az első kérdés újra az volt: »Te feminista vagy vagy nem? Leszbikus vagy, nem vagy leszbikus?« (…) Arra gondoltam, hogy én nem tudok egy olyan világban élni, amelyben az identitás ilyen módon kontrollált” – mutatott rá Butler ellentmondásos életútjának egyik döntő mozzanatára.

„Posztmodern feminista”

Butler pályája ennek megfelelően egyedi irányvonalat ír le. 1979-től ugyan a feminista mozgalmak aktív résztvevője, a kilencvenes évektől kezdődően azonban már annak új irányadója. Szakmai pályafutása a nyolcvanas évektől töretlenül haladt előre, s olyan neves amerikai egyetemeken kapott lehetőséget, mint például a kaliforniai Berkeley Egyetemen, ahol ma professzorként dolgozik. A nyolcvanas évek közepén, az úgynevezett AIDS-krízis idején felerősödő homoszexualitás-ellenes megnyilvánulásokkal szemben többször is felszólalt. Ezt követően dolgozta ki híres-hírhedté vált újfajta genderelméleteit, amelyet a 1990-ben és 1993-ban megjelenő Problémás nem (Gender Trouble) és  Jelentős testek (Bodies that matter) című könyveiben fejtett ki később.

Butler kapcsán tisztázni kell, hogy napjaink feminizmusa – jelentősrészt éppen Butler által – lényegében különbözik a hetvenes évek feminizmusától, amely még baloldali eszmékkel, így a marxizmussal kereste a kapcsolatot. Butler radikalizálni tudta a feminizmust, egyúttal összekapcsolta azt a posztmodern gondolattal – egy olyan új társadalmi program megteremtésének gondolatával, amely cinikusan idézve egyes feministákat, végleg leszámol a „patriarchális erőszakrendszerekkel”. Az áthallás nem véletlen: az elmúlt évszázadokban a privát szférából lassan kiszoruló erőszak ugyanis – adottságai miatt – a férfi privilegizált státuszát őrizte a feministák szemében. Az utóbbi évtizedekben azonban a szexualitás tört előre, ami – szintén adottságaik miatt – a nők kezébe adhat „fegyvert”.

Butler gondolatvilágát egyébként jóval könnyebb minősíteni, mintsem egyszerűen összefoglalni. Úgy véli, az általa »kényszerheteroszexualitásnak« tartott hagyományos szexualitás női és férfi testtípusokat feltételez, amelyek azonban a valóságban nem is léteznek. Szerinte ezek az idealizált női és férfi testképek adtak a múltban egyfajta szabályozó mintát a heteroszexuális viselkedés irányába, és ezért ezek igazából csak kulturális fogalmak. Butler tehát nem csak a genderideológia hagyományos felfogását vallja, miszerint az emberek szociális-kulturális viselkedése a férfi-nő klisé és elvárás szerint alakul –, szerinte még a biológiai (!) férfi-női besorolás is elavultnak tekinthető.

A cionizmus zsidó kritikusa

Mivel a genderelméletek rendkívül bonyolultak, illetőleg sok esetben a szexuális kisebbségek (például hermafroditák) védelmezőiként állítják be magukat, Judith Butler genderfilozófiája inkább csak tudományos körökben vitatott (lásd keretes cikkünket). A 2012-ben megjelent Parting ways: Jewishness and the critique of Zionism (Válaszúton: A zsidóság és a Cionizmus kritikája) című könyvével és a modernkori Izrael államával szembeni, az 1990-es évek végétől egyre élesebb kritikáival azonban már szélesebb körökben is „kiverte a biztosítékot”.

A filozófus szerint a Közel-Keleten a megoldást az úgynevezett „egy állam” felállítása szolgálná. Ennek az „egy államnak” pedig – Butler genderfilozófiájának megfelelően – az összes náció radikális egyenlősítése lenne az alapelve. Butler egyenesen az új zsidó erkölcs kötelességeként jelölte meg az anticionizmust. Az izraeli telepesítést pedig egyenesen a gyarmatosítás egy újkori formájának és ezzel együtt morálisan elítélendőnek tartja. Ugyancsak nagy port kavartak azon állításai, amely szerint az olyan szervezetek, mint a Hamasz és a Hezbollah – a nemzetközi politikai tendenciákat nézve – valójában baloldali mozgalmaknak tekinthetők. Kijelentései miatt 2012-ben zsidók egy csoportja tüntetést tartott Butler ellen, amikor az átvette a neki ítélt Adorno-díjat Frankfurtban. Sokan egyenesen az antiszemitizmus vádjával illették. „Ez valójában egy taktika, ami azt célozza, hogy elhallgattassanak embereket. (…) Amikor a zsidók egy csoportja a zsidók egy másik csoportját antiszemitaként bélyegzi meg, valójában arra tesznek kísérletet, hogy monopolizálják azt a jogot, hogy a zsidók nevében beszélhessenek” – vágott vissza később Butler, akit az Izraelt támadó könyve kapcsán „a józan ész teljes elvesztése” miatt kritizált számos tekintélyes amerikai és német lap is.

Vitatott nézetek

Amennyiben a nyugat-európai és az észak-amerikai országok jogalkotásának elmúlt harminc évét vizsgáljuk, egyértelműen megállapítható, hogy a feminizmus, illetőleg újabban a gendermozgalmak is óriási befolyásra tettek szert. Elegendő csak az elmúlt hónapok példáit felhozni: New Yorkban egy új szabályozás szerint 2017-től a nyilvános WC-k nem lehetnek nemileg szeparáltak, úgymond uniszexnek kell lenniük. Egy másik, még döbbenetesebb és sokak számára felháborító esetre Németországban került sor. Egyes német tartományokban ugyanis (például Nordrhein-Westfalenben) az iskolákban már a kisgyerekeknek is foglalkozniuk kell olyan témákkal, mint a szadomazochizmus vagy az anális szexuális közösülés. A tendenciák ellenére a tudományos világban vitatott a genderideológiák elfogadottsága. Sőt, egyes társadalomtudósok és filozófusok egyenesen tudománytalannak tartják, egyebek mellett amiatt is, mert a tudomány mindig is kategóriákban és jellegzetességekben való gondolkodásra törekedett.  Más vélekedések szerint alapvető biológiai álláspontokkal (például az egyértelmű eltérések a nők és a férfiak teste között), az evolucionista etológiával vagy éppen olyan klasszikus filozófiai vélekedésekkel is ütközik, mint a test és a psziché kapcsolódása. Butler egyébként elutasítja a filozófia klasszikus önértelmezését, mert az kivonja magát a nemi különbségekből eredő fontos kérdések megválaszolása alól: „Az egyik oldalon csak az emberrel foglalkozik, amivel csak a férfi és egyedül ő azonosítható (…). A másik oldalon ugyan előbukkan  a nemek közötti viszony (…), de a férfi ebbe  a relációs viszonyba nem bocsátkozik bele, (…) miközben a nő fordítva, teljesen és kizárólag a nemek közötti viszony által azonosítható”  –  fejtegeti Butler.  Érdemes ehelyütt röviden idézni Pokol Béla jogtudós–szociológust, alkotmánybírót, aki  a kelet-európai társadalmak gyászos demográfiai jövőképével foglalkozó könyvében  a következőt írja: „A közösségi kultúra és a szokásvilág a nőkben meglévő biológiai ösztönt a védtelen gondozására kislánykori játékokkal, mesékkel formálja tovább és erősíti fel, így a normális nők millióiban fel sem merül egy ilyen társadalomban, hogy ő áldozatot hoz, amikor gyereket szül. Ugyanúgy, ahogy az erények és a közerkölcs szocializációja a férfiakban a közösség megvédését szolgáló háborúkban a gyávaságot legjobban megvetetté teszi, és ennek elfojtására nevel, illetve  a gyáva megfutamodó maga is belátja rongyemberségét és megveti magát, mert nem képes esetleg az életét is feláldozni az ellenséggel való harcban a közösség megmentéséért” – Pokol végső soron ezzel azt támasztja alá, hogy a szocializáció az ember biológiai karakterét teljesen magától értetődően segítette  és erősítette a múltban, a kettő kiegészítette egymást.

Olvasson tovább: