Kereső toggle

Rendszerelmélet, politika, bivalyok

Interjú Kolumbán Gáborral, az RMDSZ alapító tagjával

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egyre többen választják a természethez közeli életmódot világszerte, ami hosszú távon az egyetlen ésszerű életvitellé válhat a téma kutatói szerint. A globalizáció eléri a legelzártabb vidékeket, megváltoztatva az útjába eső tájakat, városokat, falvakat, tanyákat, de legfőképp az embert – állítja Kolumbán Gábor, aki szerint a jelenség eddig negatívan hatott Székelyföldre, de ezen lehet változtatni. Az egykori rendszerelmélettel foglalkozó fizikust számtalan szerepre kényszerítette a történelem, de egy merész döntéssel a maga választotta falusi életben találta meg a boldogságot.

A rendszerelmélet kutatása a román diktatúrában érdekes vállalkozásnak számított. Tudományos szakemberben ugyan nem lehetett hiány, hiszen a kondukátor felesége – a maga iskolázatlanságával – atomfizikusként a román akadémia tagja volt.

Mi vitte a fizikusi pályára?

– A tudományos pálya iránti vágy már ott mozgott bennem gyerekkorom óta, így nem volt kérdés a továbbtanulás, Bukarestben végeztem alkalmazott fizikus mérnök szakon 1984-ben. A rendszerelmélettel szabadidőmben foglalkoztam, hiszen a munkám a Matrica- és cserealkatrészgyárhoz kötött Székelyudvarhelyen, ahol konkrét ipari folyamatok ábrázolását végeztem. A fizikusi pálya, a káoszelmélet kutatása volt az életcélom, de azután a forradalom egészen más pályára lökött.

Politizált, részt vett a földalatti mozgalomban a diktatúra alatt?

– Nem, illetve olyan módon én is politizáltam, ahogyan sok más ember abban a rendszerben, beszélgettünk, vitáztunk, vicceltünk – a nyomorúságunkat a magunk módján kezeltük, de nem éreztem affinitást a társadalmi szerepvállalásra. Azután a semmiből jött a forradalom, és hirtelen az események középpontjába keveredtem. A nyugodt fizikusi életvitelből az alkalmazott „káosz” közepére kerültem, hosszú évekre.

A román diktatúra bukása után káosz volt az országban, vagy egy irányított folyamat zajlott ’89-ben?

– Egy speciális kifejezést használnék: dinamikusan stabil káosz jellemzi az országot a forradalom óta. Ez azt jelenti, hogy a rendszer változásai dinamikusak, de szabályozottak, a szereplők változnak, de a mozgástér egyre szűkebb, vagyis szabályozott a társadalmi változás iránya és mértéke. Amikor 1989 decemberében a diktatúra megbukott, nem erre számított a román társadalom, és én sem. Mondom ezt nem kívülállóként, hanem résztvevőként is, mert alaposan kivettem a részem a változásokból, hiszen az RMDSZ alapító tagjaként, alelnökeként több mint egy évtizedig belülről láttam a politikacsinálást. 2000-ben döntöttem úgy, hogy elég volt az aktív politizálásból. Sajnos, egy évtized kellett, hogy rájöjjek, Iliescuék ellopták a forradalmat, a mi forradalmunkat. Ezért tudatosan fordultam az önkormányzati politizálás irányába: az a kis mozgástér, amit hagytak nekünk, magyaroknak és civileknek, azt ott lehetett a legjobban kihasználni – ez most is így van. Úgy gondolom, ez a jövő: a helyi civil társadalomban kell élhető életet kialakítani.

2000-ben hagyta ott a politikát, 2008-tól pedig Székely-udvarhelyről Énlakára költözött, ahol elmondása szerint harmonikus, falusi életet él a korábban vásárolt házában. Kiábrándult, meghasonlott, megcsömörlött?

– Dehogy, csak akkor úgy éreztem, itt az ideje váltani. Egy posztmodern életformát igyekeztem kialakítani. A bivalytenyésztés nem hagyományőrzés vagy múltidézés a számomra, egyszerűen nekem így jó, számomra ez az élet nyújtja a legtöbbet. Lehettem volna parlamenti képviselő, a politikai karrier logikája szerint a megyei tanácselnökség után természetes lett volna, de úgy döntöttem, hogy nem. Sokszor a nemek kimondásának a képessége az, ami előreviszi az embert. Az emberi szervezet, a szív is jelzi, hogy mikor kell visszakapcsolni alacsonyabb fokozatba, ilyenkor az a jó, ha hallgatunk a figyelmeztetésre. Én vettem ezt a figyelmeztetést, és fordítottam egy nagyot a sorsom szekerén. Természetesen senkinek nem akarok életmódtanácsokat adni – mindenki találja meg, mi az, amit szívesen csinál. A bivalytenyésztés nem jövedelmező foglalatosság, de nekem örömet szerez.

A posztmodern elképzelésébe belefér a tanítás és a civil szféra képzése, fejlesztése is?

– Belefér, mert nem a paraszti kultúrához akartam visszatérni, hanem szabad emberként élni, mindenféle elköteleződés és véleménykorlátozás nélkül. Míg a fizikai világban az anyagi javak gyarapítása elérheti azt a szintet, amelyen túl morálisan már nem védhető a pályaív, addig a szellemi és lelki javak világában nincs határ, és bátran lehet tovább építkezni – ez az út a boldogságkeresésé, hisz minden ember végső soron a boldogságot keresi. Számomra civilnek lenni: szabadság – amelyet nem valakivel szemben kell gyakorolni, hanem a közösség fejlődése érdekébe állítani.

Beilleszkedett, asszimilálódott?

– Sok illúziótól és nosztalgiától megszabadultam az elmúlt évek alatt, így rá kellett jönnöm: a székely falvak már nem olyanok, mint ahogy Tamási Áron annak idején leírta. Azóta sok erőforrást kiszipolyoztak a falvakból, és a globalizáció a fiatalokat, az utódokat, a túlélés zálogait is elvitte. A mi házunkba a víz és a villany sincs bevezetve, az áramot csak a ház sarkáig húztuk el, hogy ott lehessen tölteni a mobiltelefonokat és a laptopokat. A kocsma előtt még wifi is van, ami jó – de a személyes szférámat én akarom meghatározni.

Megél a gazdálkodásból? Az önfenntartás működőképes modell? A székely falvakban máig így élnek az ott lakók?

– Az elején ugyan nem számoltam azzal, hogy faluról a pénz eltűnik, tehát nem rentábilis egy-egy gazdaság. Magam is a városon szerzett kereseteimből fedezem a farm veszteségeit, gyakoriak a cash flow- problémák, a régi traktorok üzemanyagköltsége meghaladja a termelésből eredő hasznot. A farmot, a házat hitelből vásároltam, tehát a jövőből hoztam be az erőforrásokat ahhoz, hogy a jelenben fenntartható módon tudjak élni. Az életformaváltás elképzelhetetlen egyfajta mentalitásváltás nélkül, amelyben az emberi kapcsolatok nem az érdekek harmonizációján, hanem a szereteten alapulnak. Szeretek így élni, tehát nem a racionalitás alapján számolok. Meg kell tanulni hinni, mert ebben a vidéki valóságban a legnagyobb és szinte egyetlen biztosítótársaság az Isten. Székelyföld egy idealizált, ősi hagyományokat őrző térségként jelenik meg az emberek, a turisták tudatában, de sajnos ez már csak legenda. Ide is beköltözött a fogyasztói társadalom. Ma már a híresen takarékos, ezermester székely ember is többet költ, mint amennyit keres. Plazmatévét vásárol, egzotikus helyeken akar nyaralni, és luxusautókba fektet, egyszóval a globális hülyítés nálunk, Énlakán is gyökeret vert.

A tapasztalatai, úgy látom, nem csak pozitívak, mégis Énlakán maradt, miért?

– Hadd válaszoljak egy Tamási idézettel: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Én itt vagyok otthon.

Olvasson tovább: