Kereső toggle

Iszlamofóbia: erősödik az ellenállás

Így látják a németek és a franciák a hazájuk muszlim közösségeit

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egyre nagyobb az elutasítás az iszlámmal szemben – így összegezhetőek egy nemrég készült közvélemény-kutatás eredményei Franciaországban. A felmérésből világossá vált, hogy nemcsak a szélsőjobboldaliak vélekednek negatívan az iszlám befolyásáról és térhódításáról, hanem a politikai paletta valamennyi képviselője. Még a baloldalon is népesebb lett azoknak a tábora, akik fenyegetést látnak az iszlámban. A kutatás emellett hasonló fejleményekről számolt be Németországból.

A franciák 47, a németek 43 százaléka véli úgy, hogy a muszlim közösség „veszélyt” jelent a nemzeti identitásra – derül ki az Ifop közvélemény-kutatóintézet jelentéséből, amelyet a Le Figaro nevű francia napilap megbízásából készített. Franciaországban a megkérdezettek csaknem kétharmada mondta azt, hogy az iszlám „túl befolyásos és látható” lett a társadalmukban.

Az eredmények egyértelműen az iszlámmal szembeni nyugtalanság erősödését tükrözik. 2010-ben is készült hasonló felmérés, akkor a franciák 43 százaléka látta veszélyesnek az iszlámot, és 55 százalékuk állította azt, hogy a vallás túlságosan látható.

Az iszlámmal szembeni ellenérzések megerősödése egy érdekes folyamatra világít rá. A friss adatok nem annyira a jobboldali illetve a szélsőjobboldali nézeteket vallóknak tudhatóak be, hanem annak, hogy egyre több baloldali is hasonlóan vélekedik az iszlámról. Nagy elmozdulás igazából az ő táborukban történt az elmúlt években. Míg 2010-ben a francia Szocialista Párt választói-nak 39 százaléka gondolta azt, hogy az iszlám túlzottan is előtérbe került az országban idén már 52 százalékuk osztja ezt a véleményt. Hat évvel ezelőtt a szocialista szimpatizánsok 23 százaléka ellenezte a mecsetek építését, arányuk azóta 13 százalékponttal nőtt. Muzulmán származású polgármester megválasztásával kapcsolatban is erősödtek az ellenérzések a szocialistáknál: míg 2010-ben 18 százalékuk nem támogatott volna ilyen jelöltet, mára ez az arány 28 százalék lett. A baloldalon zajló változásokat jól tükrözik Manuel Valls miniszterelnök kijelentései is. Múlt hónap elején a francia kormányfő bejelentette, hogy támogatja a fejkendők betiltását az egyetemeken. Bár megjegyzése heves vitákat váltott ki a Szocialista Párton belül, az világossá vált, hogy egyre népesebb és hangosabb a tábora a baloldalon azoknak, akik úgy vélik, Franciaország túlságosan engedékeny az iszlámmal szemben, és ezen változtatni akarnak.

A muszlim fejkendő viselését egyébként – más vallási jelképekkel együtt – már betiltották az állami iskolákban. A közvélemény-kutatás eredményei sokaknak nem meglepőek a tavalyi véres események fényében, amelyek összesen 147 ember életét követelték a francia fővárosban. Szakértők azonban nem győzik hangsúlyozni, hogy az adatok nem csak a terrortámadásokkal magyarázhatóak. Az Ifop közvélemény-kutató cég egyik igazgatója, Jérőme Fourquet szerint az látható, hogy a francia társadalomban már évek óta egyre nagyobb az ellenállás az iszlámmal szemben.

A felmérésből egyértelműen kiderül az is, hogy Németországban is hasonló tenden-ciák figyelhetőek meg. 2010 óta itt is nőtt – igaz, kisebb mértékben – azoknak az aránya, akik úgy látják, az iszlám veszélyt jelent a nemzeti identitásra. Mindkét országban a válaszadók több mint kétharmada vélekedett úgy, hogy a muszlimok nem integrálódtak a társadalomba. A franciák 67 százaléka, a németek 60 százaléka gondolja úgy, hogy ez annak tudható be, hogy nem voltak hajlandóak elfogadni a helyi értékeket és szokásokat. Fourquet szerint a német adatok is azt bizonyítják, hogy nem csak francia problémáról van szó. Bár a két országban különböző módon zajlott a bevándorlás, tagadhatatlan, hogy ugyanazokkal a kihívásokkal szembesülnek – és minden valószínűséggel nemcsak Franciaország és Németország, hanem valamennyi nyugati társadalom.

Olvasson tovább: