Kereső toggle

Kun páter és a „testvérek”

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A nyilasok 170 napos rémuralma a magyar történelem egyik legsötétebb időszaka. Szálasi pribékjei Budapesten zsidók – és nem zsidók – ezreit mészárolták le, sokszor válogatott kegyetlenségek közepette. De vajon milyen emberek voltak azok, akik „önként, kéjjel” vettek részt ezekben a borzalmakban?

Hazánkban a harmincas évek végén több kis pártocska szerveződése révén megerősödtek a nemzetiszocialista pártok, közöttük Szálasi Ferenc Nyilaskeresztes Pártja. Ezek a pártok az 1939-es választások alkalmával – miközben a párt vezére, Szálasi éppen a szegedi Csillagbörtönben ült, Rákosival egy fedél alatt – 49 képviselőt tudtak küldeni a 260 fős képviselőházba. Ezt követően azonban folyamatosan csökkent a szimpatizánsaik száma, a Nyilaskeresztes Párt is fokozatosan veszített tömegbefolyásából.

A pártot Horthy sem fogadta el partnernek, nem állt szóba Szálasival, sőt, a Sztójay-kormány be is tiltotta a szervezetet.

1943-tól a németek – érzékelve, hogy Magyarország vezetői előtt veszítettek tekintélyükből – igyekeztek új bázist kiépíteni, azaz velük szimpatizáló – nekik engedelmeskedő – pártot patronálni, akik hatalomra jutva majd kiszolgálják őket. Horthy Miklós sokféleképpen értékelt 1944. október 15-ei, több oknál fogva balul sikerült kiugrási kísérlete után jött el Szálasiék ideje. Miután puccsal átvették a hatalmat, beköszöntött a magyar történelem egyik legsötétebb időszaka. A Nyilaskeresztes Párthoz csatlakozott lumpen elemek uralma minden eddigi gaztettet felülmúlt: az utcákon és a lakásokba betörve minden ok nélkül – többnyire fosztogatási céllal – emberek ezreit gyilkolták meg. Talán leghírhedtebb vezetőjük Kun András, alias Kun páter, a minorita rendből 1943-ban kilépett szerzetes volt. 

Kun András 1911-ben Nyírbátorban született. Családja a harmincas években költözött fel Budapestre, a Váci út 16. szám alá, ahol a házmesteri munkát látták el. A három fiú – Lajos, Károly, András – közül kettő, Lajos és András a papi hivatást választotta. Utóbbi – tehetsége elismeréseként – kikerült Rómába, ott fejezte be tanulmányait. Az olasz fővárosban Mussolini fasiszta ideológiája nagy hatással volt rá.  Az 1944. márciusi német megszállást követően felkereste Szálasit, és hű követőjévé vált. (Kun pályafutásával részletesen foglalkoztunk a Hetek 2015. augusztus 28-i számában.)

Miután 1944 nyarán bombatalálat érte a család Váci úti lakását, András kapcsolatai révén elérte, hogy a Városmajor utca 33-ban egy háromszobás, teljesen berendezett zsidó lakásba költözhessenek – ami a környék lakói számára tragikus fejleménynek bizonyult. Kun páter vezetésével ugyanis innen, valamint a Városmajor utca 37-ben lévő nyilasházból indultak portyázni a „testvérek” csapatai. Az elsődleges cél a környéken fellelhető zsidóközösségek épületei, a Maros utcai kórház, az Alma utcai szeretetház, a Városmajor utcai szanatórium voltak.

A városban nem csak Kun páter emberei cirkáltak, és nem csak zsidókat öltek, raboltak. A Smetana utcai patológia naplója szerint szerte a városban találtak erőszakos módon, többnyire fegyverrel megölt személyeket. November 30-án közel 50 tetemet találtak a városban, közülük volt, akit lelőttek, volt, akit éles tárggyal (fejszével) öltek meg. Sokakat kísértek a Duna-partra, hogy ott a folyóba lőve végezzenek velük: ennek eredményeként egyre több tetemet emeltek ki a Dunából, főleg az újpesti rakparton és a Drégely utcánál. A terror a külföldi állampolgárokat sem kímélte. Joan Wilson, Alice Meadows és Mary E. O’Mahoney angoltanárnőket szintén a nyilasok gyilkolták le. A három hölgy magyar engedélyek birtokában több mint tíz éve élt Budapesten, ahol angol nyelvre tanították jómódú szülők gyermekeit.

Joan Wilson 1944-ben – belügyminiszteri engedéllyel – a Gömbös Gyula utca (Alkotás utca) 13. szám alá költözött barátnőjéhez, dr. Herczog Józsefnéhez. A lakók háború utáni nyilatkozata szerint a két lakó csendes, békés, udvarias ember volt. A hatalmas házban együtt szenvedték az ostrom borzalmát. Február elején nyilasok költöztek a házba, pontosabban lefoglalták, és igénybe vették a ház első emeletén lévő 12. számú lakást. Azonnal házkutatásokba kezdtek. Joan Wilsont és szállásadóját már február 2-án „eljárás alá vonták” azzal a váddal, hogy az angol kémkedett, Herczogné pedig rejtegette őt. Azonban hiába keresték a rádiót és a titkos iratokat – pedig ehhez még a takarítónőt, Weininger Ferencnét is felrángatták az óvóhelyről. A nyilasok elkezdték a vallatást: a lakók este 11 óráig hallották a két nő segélykiáltásait, vérfagyasztó üvöltését. Akkor vihették át őket a Márvány utca 42. szám alatt lévő nyilasházba – többé senki nem látta őket. A telek hatalmas borpincéje átnyúlt a Hertelendy utca 4. szám alá, Torma Dezső éttermébe. Azzal szemben akkoriban egy üres telek állt. A  háború utáni exhumálások során három tarkón lőtt nő tetemét találták meg ott.

Alice Meadows a húszas évek végén költözött hazánkba, dr. Heimann Henrich Gizella nevű lányának volt a házi tanítónője. Egy társaságban ismerkedett meg Büchler Zsigmondnéval: 1943. március elején az ő Rudolf tér (Jászai Mari tér) 6. szám alatti lakásába költözött be albérlőként. Az angol hölgy ritkán járt a lakásban, idejének nagy részét a Pozsonyi út 49. szám alatti védett svájci házban, az odaköltözött Heimannéknál töltötte, bízva abban, hogy ott nagyobb biztonságban van. Január 6-án, a déli órákban a Pozsonyi úton razziáztak a nyilasok. Meadowst mint idegen állampolgárt elvitték, közölve, hogy igazoltatás után visszaengedik. Az angol nőt másnap este arcra borulva, átlőtt fejjel találták meg a Katona József utca 22. szám előtt. Bundája, ékszerei hiányoztak. (Közben a nyilasok kifosztották a Rudolf téri lakást is.) Tetemét a Szent István parkban földelték el a ház lakosai.

Mary E. O’Mahoney 1939 óta Onodi Pál Kálmán utca 25. szám alatt lévő lakásában élt. Január első napjaiban költözött le a többiekhez az óvóhelyre. Január 11-én Göszler Mihály százados két nyilassal jelent meg itt. Az angol nőt elvitték a Szt. István körút 2. szám alatt lévő nyilas házba. Megfelelő „kezelés” után innen vitték ki 12 fogolytársával a Duna-partra, hogy a folyóba lőjék őket.

A háborút követően a három brit hölgy emléke feledésbe ment. Az ügyet a hazánkba rendelt brit politikai misszió (követség) 1947. január 4-én kelt levele elevenítette fel – miután az angliai rokonok nem tudtak kapcsolatot teremteni a három tanárnővel. Őfelsége kormányának kérése az volt a Belügyminisztérium felé, hogy keressék fel vagy – ennek sikertelensége esetén – nyilvánítsák holttá az érintetteket. A nyomozás ugyan elindult, ám Beljanov vezérőrnagy, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke nem volt megelégedve, ugyanis 1947. március 22-én írt Rajk László belügyminiszternek, kérve az elkövetőkre vonatkozó bírósági eljárás és ítélet másolatát.

A nyomozásba bekapcsolódott ÁVO sorra vette őrizetbe az elkövetőket. Többeket, így Kun Andrást, Bokor Dénest, Orosz Mihályt más ügyből kifolyólag már előzőleg kivégeztek. Zsiga István főkolompost pedig két nyilas társával agyonlőtte a Vörös Hadsereg. A kis halakat viszont elfogták, illetve a különböző internálótáborokból elővezették. A belügy már 1947. június 25-én jelentette, hogy az ügyet felderítették.  A bíróság halálra ítélte Szamovolszky Vilmost, Orosz Józsefet, Szmokra Manót, Jerilecz Istvánt és Győri Jánost. A többieket 15 évi fegyházra, illetve kényszermunkára ítélték.

De kik is voltak ezek az emberek? Orosz József, 23 éves budapesti kereskedelmi tanuló 1944 tavaszán lépett be a Nyilaskeresztes Pártba. Tagdíjat csak október 16-án fizetett, ám ezt követően azonnal bevették a nyilas ifjúsági csoportba. Aktívan részt vett a „munkában”. 1944. de-cember 15-én például társaival elfogták Lantos Ernő cipészmestert, fogait kiverték, talpa alá tüzet gyújtottak, majd többekkel a Duna-partra vitték, és a folyóba lőtték őket. Ezt követően razziákon, kínzásokban vett részt, az ártatlanokat kifosztotta, ismerőseinek büszkén mutatta véres kesztyűjét: „ez a zsidók vére”.

A 18 éves, székesfehérvári Bognár Róza vasúti pályamunkás volt. 1944. november elejétől a Szt. István körúti nyilas ház motozónőjeként tevékenykedett. A Király u. 14. szám alatti védett házban lakott. Október 14-én a ház egyik lakóját, Boros Sándornét elvitette, mert nem volt rajta sárga csillag. Sorra jelentette fel az ott lakókat, a bujkálókat, közülük többeket a Dunába lőttek. Az ifjú hölgy eközben a „testvérek” testi vágyát is sorra elégítette ki.

A 17 éves Pintér Mária Nyírszőllősről származott, és iskolai tanuló volt. November elején kapcsolódott a nyilas csoporthoz. A legkegyetlenebb motozók közé tartozott. „Speciális kínzása” volt – úgy a nőknél, mint a férfiaknál – a nemi szervek bántalmazása.

Kun páter nemcsak parancsolt, hanem maga is élen járt a kínzásokban, gyilkosságokban. „Krisztus szent nevében lőjetek!” – adta ki a parancsot. Saját kezűleg is több embert lőtt tarkón, volt úgy, hogy arra kényszerített egy anyát, hogy nézze végig fia meggyilkolását. A borzalom megtekintésére gyermekeket is kivezényelt, majd almát osztott szét közöttük. „Látjátok, a pap bácsi nemcsak ölni, hanem adni is tud” – mondta nekik. A zsidó egészségügyi intézet betegeit, orvosait, ápolóit 1945. január 12-én kivégeztette – függetlenül attól, hogy azok többsége keresztény volt. A Városmajor utcában lévő szeretetházban is ugyanígy mészárolt január 14-én. Amikor az egyik ifjú nyilas zsidó leányt akart menteni, Kun páter a szerencsétlent nemi szervével az asztalhoz szegeztette, és halálra verte, verette. Tevékenységét végül még a nyilasok is megelégelték, ezért január 19-én letartóztatták és halálra ítélték – ám hamarosan kegyelmet kapott és szabadon engedték. Ezt követően a román katonai erőhöz csatlakozott, velük Romániába távozott. Augusztus 3-án visszaszökött hazánkba, ám a határon letartóztatták. Áprilisban a népbíróság halálra ítélte. Fellebbezése után szeptember 19-én újratárgyalták az ügyét, azonban az ítélet nem változott: még aznap kivégezték.

Olvasson tovább: