Kereső toggle

A szíriai dominó

A kurd kommunisták és a törökországi merényletek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A török hatóságok az ankarai robbantás felelőseként a szíriai kurd önvédelmi erők tagjait (YPG) nevezték meg. Bár időközben egy másik kurd szervezet, a Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) vállalta magára a merényletet, a törökök továbbra is a kurd kommunistákat tartják felelősnek. Ennek jegyében bombázták az iraki kommunista állásokat a Kandil-hegységben. Helyszíni riport.

A golyóálló mellény két tépőzárát hosszasan igazgattam magamon. Végül meg tudtam feszíteni. Felvettem rá az inget. Az ablakon túl tavasz volt, szikrázott a nap Szulimaníjában, és valószerűtlenül kék ég feszült a hegyek között. A tükörképemet figyeltem az ablaküvegen: nem látszott, hogy rajtam van a mellény, egyszerűen kövér európainak tűntem.

A házigazdám szólt, hogy itt a taxi. Bólintottam, majd kisétáltam a lakópark bejáratáig, beültem az autóba. Szulimaníjában bézsszínűek a taxik, a sofőrök pedig gyorsan vezetnek. Tíz percen belül ott voltam a hotelnél, ahova megbeszéltem a találkozót Gharib Hasszóval, a YPG (Népi Védelmi Egységek) képviselőjével. Sosem találkoztam még a férfival, ezért volt rajtam a golyóálló mellény. Ezen a vidéken nem árt az óvatosság azokkal szemben, akiket nem ismersz.

A hotel bejáratánál fémdetektor állt. Egy kisasztal mellett kurd biztonsági őr ült, Kalasnyikovját az asztalhoz támasztotta, a csöve az égre mutatott.

„Azt nem viheti be” – mutatott a kamerámra. Átadtam. Kaptam egy bilétát.

A recepciótól balra állt a hotel kávézója, ahová megbeszéltük a találkozót. Arra gondoltam, ha a dolgok elfajulnak, egy Kalasnyikovval egészen biztosan agyon tudnak lőni, de ha pisztolyaik vannak csak, a golyóikat nagy valószínűséggel megfogja a mellényem. Rendeltem egy kávét az ázsiai pincérnőtől, és vártam. Én voltam az egyetlen nyugati a kávézóban. Tele volt a helyiség, de nem láttam mindenkit. A közvetlenül mellettem lévő bokszban fiatal fiúk beszélgettek hangosan, míg az egyik asztalnál egy ötvenes, öltönyös férfi ült a laptopjával, és gépelt.

Egy idő után felnézett a gépelésből és intett, hogy üljek az asztalához.

– Hasszó úr? – kérdeztem.
– Shaúkavan.
– Gharib Hasszóra várok.
– Tudom. Honnan kapta meg a telefonszámát?
– A kandili kommunistáktól.
– Név szerint?
– Zagros Hiúától.
– Miért keresi Hasszó urat?
– Szeretnék bemenni Rozsavéba. Ebben kérném a YPG segítségét. Hogy vigyen át a Szindzsár-hegyen, mert a szíriai kurd kantonok zárva tartják a határt.
– Miért akar odamenni?
– Újságíró vagyok.
– Mutassa az igazolványát.
– Maga magyar?
– Igen.
– Magukat is megszállták a törökök?
– Igen, még régen.
– Menjen, kérjen magának egy kávét.

Felálltam, odamentem a pulthoz, rendeltem. Mikor kezemben a kávéval visszafordultam, két másik férfi ült Shaúkavan asztalánál.

„Gharib Hasszó vagyok” – mondta egy szintén öltönyös, harmincas éveinek végén járó férfi, és nyújtotta a kezét. Az övéből egy orosz gyártmányú Tokarev-pisztoly kandikált ki. „Bocsásson meg elvtárs, de a mostani időkben sosem lehet eléggé óvatosnak lenni” – szabadkozott.

Nem beszélgettünk sokat, de miután elmondtam nekik a tervemet, miszerint a világhírű szíriai kurd női alakulatokról, a YPJ-ről szeretnék fotósorozatot készíteni, abszolút segítőkésznek bizonyultak mindenben. Megadták az összes PKK (Kurd Munkáspárt), illetve YPG-aktivista és vezető telefonszámát Szulimaníjától Erbilen keresztül egészen a Szindzsár-hegységig, ahol jelentős gerillaerőket állomásoztatnak. Abban maradtunk, hogy még másnap odautazom a Szindzsárhoz, felveszem a kapcsolatot a gerillákkal, akik átvisznek Szíriába. A tervből azonban nem lett semmi sem. Bár valóban leutaztam a Szindzsárhoz, a gerillák pedig tényleg vártak a hegyek aljánál, hogy átvigyenek, de az előző éjjel az Iszlám Állam betört a területre, és házilag barkácsolt vegyi fegyvereket is bevetett. Az autonómiát kormányzó KDP (Kurd Demokrata Párt) pedig lezárta a hegységhez vezető ellenőrzőpontokat.

Három nappal a találkozó után, amikor már világossá vált számomra, hogy ezúttal nincs esélyem bejutni Szíriába, inkább azzal kezdtem el foglalkozni, amihez hozzáférésem volt Irakban. Ezek pedig a kurd kommunisták voltak, akiket a kurd autonómia hozzájárulásával bombáz éppen a török kormányzat a Kandil-hegységben.

A párttal, a néppel

A kurdoknak nagy hagyományuk van a marxizmus-leninizmus terén. Mégis, egészen 2014-ig a törökországi Kurd Kommunista Párt minimális aktivitást mutatott: legutoljára a ’90-es években került be a hírekbe a török állammal folytatott véres harcaival. Törökországban a CIA honlapján megtalálható nyilvános adatok szerint 14 millió kurd él, főleg az ország déli, Szíriával és Irakkal határos részén. A legnagyobb kurd város a határvidéken Dijabakr. Igen, ez az a város, melyet néhány hónapja blokád alá vett a török hadsereg. De ne rohanjunk ennyire előre.

A kurd kommunista ideológiák legfőbb atyja Abdullah Öcalan. A férfit, aki a marxizmus-leninizmus eszméjét Murray Bookchin libertariánus szocialista eszméivel megfejelve szabta a kurdok igényeihez, megalkotva a föderációs államok lokális változatát, 1999-ben elfogta a török titkosszolgálat. Azóta börtönben van, a kurdok pedig nem tudják, pontosan hol. Öcalan a börtönévei alatt valamivel pragmatistábbá vált. 2012-ben úgy tűnt, hogy sikeres tárgyalások kezdődnek a kurdok és a törökök között, amelynek egyik fejleményeként a PKK kivonta gerilláit Törökországból. Úgy tűnt, több évtizedes konfliktus végére kerül pont a törökök és a kurdok között, utóbbiak megkapják autonómiájukat, amely mindig is az elsődleges politikai céljuk volt.

A szíriai polgárháború és az Iszlám Állam megjelenése azonban közbeszólt. Míg az Erdogan-kormánynak elemi érdeke és a konfliktus kirobbanása óta célja volt az Aszad-rezsim elmozdítása, ezért hamar stratégiai szövetségese lett a szíriai mérsékelt iszlamista felkelőcsoportoknak – és a nem kifejezetten mérsékelteknek is. A kurdok konkrétan azzal vádolják a török kormányt, hogy támogatást nyújt az Iszlám Államnak is, és erről videók és fotók tucatjait töltötték fel az internetre.

A kenyértörésre Kobani ostromakor került sor. A török hatóság nemhogy aktív katonai segítséget nem nyújtott a zömében kurdok lakta városnak, de még a határt is zárva tartotta, hogy a törökországi kurdok ne tudjanak átmenni és harcolni az iszlamisták ellen.

Az elutasító török politika miatt mindenhol tüntetések robbantak ki Törökország kurdlakta területein, amire hamarosan jött a török válasz. Gyűrűbe zárták a kurd nagyvárosokat, és fegyveres tűzharcba keveredtek a kurd kommunistákkal. Bár mindkét fél kozmetikázza a polgári áldozatok pontos számát, sokan meghaltak a jelen pillanatban is tartó konfliktusban.

2015-re a Kobanit védő kurdok – akiknek pártja, a PYD éppúgy Öcalan tanait tekinti irányadónak, mint törökországi testvérpártjuk, a PKK – teljesen felszabadították a várost és környékét. Sőt, nagyon úgy tűnt, hogy össze tudják kapcsolni egy vonalban a szíriai kurd kantonokat, elvágva a törökországi szárazföldi folyosót a „mérsékelt” iszlamista csoportok felé. Törökország válaszul ágyúzni kezdte a YPG-t (ez a PYD harcoló szárnya), de szárazföldi csapatokkal nem vonult be Szíriába. A YPG-nek nem lettek komoly veszteségei. Olyannyira nem, hogy két hete egyszerűen fogta magát, és kikiáltotta a szíriai kurd föderációs államot.

A kurd sólymok

Az önrendelkezés kiteljesedése a szíriai kurd kantonokban és az ostrom alatt tartott törökországi kurd nagyvárosok hamar kitermelték az önjáró és még a PKK-hoz képest is radikális kurd csoportosulásokat. Ilyen a legutóbbi törökországi terrormerényleteket jegyző Kurdisztáni Szabadság  Sólymai mozgalom is, a TAK. „A legutóbbi merényletekhez nem volt semmi közünk” – mondta Ahmed Husszein, a PKK műveleti főnöke Erbilben. „A TAK azokból a kiábrándult fiatalokból szerveződik, akiket inspirált a szíriai YPG sikere. Mi nem működünk együtt velük, utasítást pedig ilyesmire nem adtunk” – mondta. Azt azonban megtudtam, hogy heteken belül a PKK is katonai akciókat fog végrehajtani a törökországi kurd nagyvárosok „védelmében”.

Röviddel a Husszeinnel készített interjú után robbantás történt Ankarában. Egy buszpályaudvart ért támadás, 37-en haltak meg. Bár először a török kormány a YPG-t jelölte meg elkövetőként, később a TAK vállalta magára a merényletet. A zömében civileket sújtó terrortámadás gyakorlatilag megszüntette a tárgyalásokat a kommunista kurdok és a török kormány között, Erdogan a PKK iraki bázisára mért katonai csapással reagált. Törökország déli részén is tovább folytatódik a katonai hadművelet azzal a céllal, hogy elvágják a törökországi kurdokat a szíriai testvérpárttól, a frissen kikiáltott föderációs államtól.

Tekintve azonban, hogy a szíriai kantonokat kormányzó PYD szoros kapcsolatban áll a PKK-val, szinte egészen bizonyos, hogy Törökország addig nem fog eredményt elérni, amíg szárazföldi erőket nem küld be a kikiáltott állam leverésére, amely fegyverrel, kiképzéssel és menedékkel segíti a kurd gerillákat.

Ezzel azonban Ankara a szíriai konfliktust újabb szintre emelné, tovább élesítve a török–orosz feszültséget is. A YPG-nek ugyanis már működik konzulátusa Moszkvában…

Pártinfók

PKK: Kurd Munkáspárt Törökországban (Partiya Karkerên Kurdistan).
YPG: Népi Védelmi Egység (Yekîneyên Parastina Gelê), a szíriai kurd kantonok által felállított fegyveres erő.
TAK: A Kurdisztáni Szabadság Sólymai (Teyrêbazên Azadiya Kurdistan). Egy szélsőséges kurd csoport, amely minden tárgyalást elutasít Törökországgal, és a független kurd állam létrehozásán dolgozik.
PYD: A Demokratikus Unió Pártja (Partiya Yekîtiya Demokrat).
A pártot 2003-ban alapították kurd öcalanisták, jelenleg a legnagyobb kurd párt Szíriában. Testvéri kapcsolatokat ápol a törökországi PKK-val.

Olvasson tovább: