Kereső toggle

2020: Kaliforniából a Fehér Házba?

Saját elnököt szeretne a Szilícium-völgy?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Magyarországon is figyelmet keltett a hír, hogy az amerikai informatikai óriásvállalatok vezérei és politikai kampányguruk február végén zártkörű konferenciát tartottak, amelynek a központi témája a kiszivárgott hírek szerint az amerikai elnökválasztási kampány és ezen belül is kiemelten a Trump-kampány volt. Bár közelebbit nem lehetett megtudni az IT-világ „Bilderberg-konferenciájaként” is emlegetett rendezvényről, a kommentátorok többsége kézenfekvőnek nevezte, hogy a résztvevők arról tanácskoztak, hogyan lehetne megállítani a Trump-expresszt, és megakadályozni az ingatlanmilliárdos jelöltségét. Ám ha beszéltek is erről, konkrét jele, pláne eredménye ennek nem látszik, így valószínűbb, hogy az IT-világ nagyágyú inkább azt mérhették fel, hogyan léphetnek önálló tényezőként a politikába, akár már 2020-ban. Ehhez viszont a Trump-kampány – függetlenül attól, hogy mit gondolnak a személyéről – hasznos tanulságokkal szolgálhat.

A több kilométernyi floridai mocsárvidék övezte Sea Island privát magánya már több mint két évtizede nyújt menedéket a republikánus pártelit különféle titkos találkozóinak, ahol a konzervatív politikusok kellemes golfpartik és teniszmeccsek közben kormányozhatják a közel húsz amerikai elnököt adó öreg intézmény hosszú távú jövőjét. A dicsőségesnek induló Bush-korszak kezdetén annyira kedveltté vált az „elefántok” körében az ötcsillagos komplexum, hogy az elnök még a 2004-es G8-as csúcstalálkozót is erre a szigetre szervezte meg. Ez az aranykor azonban 2008-ban, az Obama-éra beköszöntével, úgy tűnik, örökre véget ért, és azóta a konzervatív politikusok egyre nehezebb kérdésekkel és egyre nyomottabb hangulatban ingáznak a hotel és a főváros közötti rövidke repülőúton. Két bukott választás után ez a depressziós hangulat 2015-ben további mélypontokat ért el a pálmafák tövében, amikor is a pártvezetés döbbenten szembesült Donald Trump váratlanul feltűnő, megállíthatatlan gőzmozdonyával, mely kíméletlenül gázolta le a hivatalosan támogatott jelölteket, köztük az elit adományozóktól 100 milliót összekalapozó Jeb Bush-t is.

Elefánt az Apple Store-ban

A pártszakadás rémképével küzdő republikánusok épp ezért különösen nagy várakozásokkal készültek a pártközeli American Enterprise Institute (AEI) éves fórumára, amit a konzervatív cégvezetők és politikusok Bilderberg-találkozójaként tartanak számon Amerikában. Évek óta abszolút titoktartás övezi mind a jelenlévők személyét, mind pedig a felmerülő témák pontos mibenlétét.
A párton belüli feszültséget jól mutatja, hogy a bizalmas találkozóról idén többen is szivárogtattak, amelyeket a Huffington Post gyűjtött össze egy átfogó vezércikkében. A lap információi nagy vihart kavartak, különösen a meghívott vendégek tekintetében, akik ezúttal érdekes módon a kaliforniai IT-világ illusztris vezéralakjai voltak, úgymint Tim Cook, az Apple igazgatója, Larry Page a Google társalapítója, a közösségi oldalak kapcsán is ismert Sean Parker a Napster alapítója és a Facebook befektetője, végül pedig Elon Musk, a Tesla Motors és a SpaceX vezérigazgatója.
Hogy mit kerestek a közel ezermilliárd dolláros összesített cégértékű és a több milliárd felhasználó adatait kezelő óriáscégek vezetői a republikánusok privát találkozóhelyén? Mindenképpen jogos kérdés, hiszen Kalifornia a demokraták legerősebb bástyája és az említett személyek értékrendje is inkább liberálisnak mondható. Azt eddig is lehetett tudni, hogy a Szilícium-völgyben egyre nagyobb az érdeklődés a nagypolitika iránt, de eddig ezek a törekvések inkább mozgalmi jellegűek voltak, amelyek elsősorban a melegjogokat, a digitális szabadság kérdését, valamint az oktatási reformot érintették.
Az AEI idei fóruma azonban már nyíltan pártpolitikát érintett, ráadásul nem is a fenti ügyeket elvi alapon támogató demokrata, hanem az azokban „maradi” álláspontot képviselő republikánus oldalon.
E többszörösen megtekert kérdés feloldása az elemzők szerint részben az Obama-kormányhoz, részben a republikánus „elefántok” fekete lovasához, Donald Trumphoz, részben pedig meglepő módon már a 2020-as elnökválasztáshoz kapcsolódik.

Elég volt a fejőstehén szerepből

Arra a kérdésre ugyanis, hogy „mit adtak nekünk a demokraták?”, az IT-világ az elmúlt nyolc év vonatkozásában nem sok pozitívat tud felhozni. Az ágazatot terhelő adók továbbra is rendkívül magasak Amerikában, így a cégek továbbra is külföldön halmozzák fel a profitjukat. Az Obama-kormányzat ezenkívül folyamatosan nyomás alatt tartotta őket, hogy csökkentsék a külföldi kitettségüket, különösen a munkaerő területén. Az érzékeny strukturális problémák mellett ott az FBI-ügy, ami nemcsak az Apple-t, de közvetve az egész, felhasználói adatokra építő internetszektorban komoly ellenérzéseket keltett. Összefoglalva: a Szilícium-völgy megelégelte, hogy miközben a gazdasági növekedés motorjaként pörgetik az amerikai gazdaságot, addig a keleti parti politikusok fejőstehénként kezelik őket, miközben a kéréseiket rendre félretolják. Ebben jelentett fordulatot a 2015-ös esztendő és az egyre határozottabb követelésekkel felépő IT-lobbi térnyerése.
Míg azonban az Obama-adminisztráció minden kellemetlensége ellenére is kezelhető partnere volt a kaliforniai óriáscégeknek, az utódlására törő republikánus jelöltről minden elmondható, csak az nem, hogy kezelhető, vagy éppen kordában tartható elnök lenne. Trump ugyanis kampánya során sikeresen kioktatta már Mark Zuckerberget a Facebook külföldi dolgozóiról, Amerika védelmének akadályozása címén bojkokott hirdetett az Apple ellen, az Amazont adóelkerüléssel vádolta meg, ráadásul a teljes IT-szektort hazafiatlannak nevezte a felhasználói adatok kiadásának megtagadása kapcsán.
A régivágású ingatlanmágnás közismerten nem sok tiszteletet mutat a Szilícium-völgy óriásai iránt, akiket az amerikai munkahelyek kiszervezése, illetve globális offshore pénzalapjaik miatt helyezett a kampánya célkeresztjébe. Bár érvelése bővelkedik az olyan szokásos Trump-féle túlzásokban, mint például „ha az Apple igazán amerikai cég lenne, akkor az
iPhone-t is itthon gyártaná”, de az utolsó dollárig optimalizált adóelkerülés elleni fellépésével így is széles rétegekben szerzett magának támogatókat. A keményen adóztatott amerikai polgár ugyanis érthetően rosszallja, hogy a költségvetési hiány közel ötszörösét, 2,1 billió dollárt tartanak döntően IT-cégek a tengerentúli adóparadicsomokban. Csak a Microsoft legalább 100, a Google 50, míg az Apple 180 milliárd dollárt rejtett el a hatóságok szeme elől. A globális jelenléttel magyarázott trükközés fenntartása nyilván elemi érdeke az érintett vállalatok vezetőinek, akik sokkal nyugodtabban aludnának, ha Trump már
a republikánus előválasztáson kiesne a versenyből.

Célkeresztben 2020

A harmadik és egyben legambíciózusabb szempont viszont már a 2020-as (esetleg a 2024-es) elnökválasztáshoz kötődik, ahol Kalifornia saját jelöltet küldhetne a ringbe. A Trump-jelenség legegyértelműbb oka ugyanis, hogy a választók torkig vannak a karrierpolitikusokkal, akik elit családokból és elit egyetemekről, tehetős pénzügyi körök támogatásával jutnak be a hatalomba.
A jövő politikusideálja a hatékony problémamegoldó típus, aki már a civil szférában bizonyította rátermettségét, és korábbi teljesítménye a siker garanciájaként jelenik meg a valódi változásokra éhes szavazók számára. Bár az ingatlanbirodalom felépítése sem rossz renomé, de egy, modern jövőt sugalló IT-guru színre lépése a legkiábrándultabb választót is képes lenne felrázni akár a demokrata, akár a republikánus oldalon.
Amerikában az elnök ugyanis minden állampolgár szimbolikus ideálja is egyben, ezért magában kell, hogy hordozza mindazokat a tulajdonságokat, amelyek az Egyesült Államokat a világ vezető hatalmává tették. A Bush- és az Obama-korszak tehetetlensége éppen ebben az ideában hozott törést, minek következtében az elnöki poszt elvesztette a társadalomban betöltött nimbuszát. Bár Trump megosztó személyiség, de magabiztos kiállása és tenni akarása sokak szemében újra igazi vezéregyéniséget juttatna a Fehér Házba.
De ha a képlet működik, miért ne adhatná a Szilícium-völgy a következő elnököt, mondjuk Tim Cook személyében, aki sok elemző szerint már tudatosan készíti elő politikai karrierjét homoszexualitása nyílt felvállalásával és az internetes szabadságjogok határozott védelmével. Bár ezek a spekulációk korainak tűnnek a közelgő választás fókuszában, mégis – mivel a következő négy év akár Hillary, akár Trump elnöksége esetén könnyen hatalmas bukásba fordulhat át – a hosszú távon gondolkozó lobbiérdekek már most igyekeznek előkészíteni a terepet egy új, eladható irányvonal számára.
Végső soron a fenti három szempont bármelyike is repítette el a nyugati part urait a konzervatívok nemhivatalos központjába, önmagában az a tény, hogy a tech-szektor a világ megváltoztatását a szervereken túl a politikai játszmákban is szeretné elősegíteni, alapvető változásokat eredményezhet az amerikai közéletben. Az olyan IT-guruk, mint Zuckerberg, Cook és Musk a mögöttük álló vállalatok csillogása folytán nagyon hitelesen tudnak politikai üzeneteket megfogalmazni, ahogyan azt teszik is az őket kihívó Donald Trump kapcsán, akinek támadásait a politikus tudatlanságán élcelődő nyilatkozatokkal próbálják hitelteleníteni.
Az IT-lobbi ezenkívül hatékonyan tudná képviselni a számára különösen fontos irányvonalakat, mint az informatikaközpontú oktatás, a digitális szabadságjogok (felhasználói adatok) védelme, a globális kereskedelmi korlátozások feloldása, vagy éppen a külföldi mérnökök migrációjának az elősegítése. Nagyobb távlatokban szerintük a kormány legfontosabb feladata, hogy támogassa a kutatást, a felfedezést és a kreativitást, hogy aztán a technológiai szektor az életet könnyebbé és élvezetesebbé tegye, több szabadidőt és élelmet biztosítva a polgárok számára. Bár elismerik, hogy a gazdaságban a technológia okozta fejlődés sosem tudja megszüntetni a gazdagok és a középosztály közötti egyre mélyülő szakadékot, a jólétet mégis általánosan elérhetővé teheti azáltal, hogy az alapvető termékeket mindenki számára biztosítani tudja. Bármilyen abszurdnak is hangzik, de a végső cél egyfajta duális, két élesen elkülönülő osztályból álló társadalom létrehozása lehet. Ebben a tömegek számára elérhetővé tesznek egy minimális egzisztenciális alapot, például az alapjövedelemhez hasonló rendszer és korlátlan online hozzáférés létrehozásával, amely segítségével egy szűk és tehetséges réteg biztosítja a többiek számára a munka nélküli szabad szórakozás ígéretét.

A Marsra és tovább

Ezt az új típusú víziót foglalta össze a Google vezére, Eric Schmidt híressé vált programjában, amelyre csak egy „különös vallásként” szoktak hivatkozni: „Van egy különös vallás, amiben mindannyian hiszünk, ez pedig a következő hitre épül: ha a tömegeket ellátod fejlett kommunikációs eszközökkel, és lehetőséget biztosítasz számukra az alkotásra, akkor szükségszerűen egy jobb társadalmat hozol létre. A lehetőség, az innováció és a kreativitás a megoldás a problémákra, ebben áll lényegében a mi vallásunk.”
Könnyen el lehet képzelni, hogy ha hiteles képviselők sikeresen politikai programmá formálják ezt a technológiai optimizmust, akkor azzal a fiatal generációkban tömegeket lehetne megmozgatni, hiszen számukra ma a kedvelt életstílusuk biztosítása a legerősebb választási szempont ezen az új és modern politikai palettán. (Ezt még Magyarországon is érzékelni lehetett az internetadó elleni tüntetés kapcsán, amely sokkal szélesebb és fiatalabb kört tudott az utcára vinni, mint bármely más aktuális politikai téma.) Hogy aztán a titokzatos Sea Island-en a fentiekből végül mi és miként hangzott el, azt már csak találgatni lehet, de az űrbizniszben utazó Elon Musk viccesen megnyugtatott mindenkit, hogy számára a legfőbb téma természetesen most is a Mars-utazás volt. Végül is a Kennedy helyére pályázóktól ez a minimum, amit elvárhatunk.

Olvasson tovább: