Kereső toggle

A csodálatos kezdet

A magyar filmipar hőskora és Kolozsvár

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Louie, I think this is the beginning of a beautiful friendship” – hangzik el a mindenki által ismert, szállóigévé vált mondat a Casablanca című  Oscar-díjas amerikai játékfilm végén. Azt azonban már kevesen tudják, hogy a Casablancát az a magyar származású Kertész Mihály (Michael Curtiz) rendezte, akinek filmes pályája Kolozsvárott kezdődött.

Nemcsak a magyar, de a nemzetközi filmgyártás szempontjából is jelentős filmes műhely működött a kincses városban 1913 és 1920 között: hét év alatt 70 nagyjátékfilmet forgattak le Kolozsvárott. Az, hogy kevesen tudnak erről, annak tudható be, hogy az elkészült filmek 94 százaléka megsemmisült. Talán ezért is volt akkora lelkesedés a pár éve egy New York-i pincében megtalált Janovics Jenő-film körül, amit többéves restaurálás után idén nyáron mutattak be a román filmszemle kiemelt programjaként. Az 1914-ben készült A tolonc című filmet a közönség állva, ujjongva tapsolta.

A kolozsvári stúdióban kezdte pályafutását a később Angliába emigráló Korda Sándor is, aki Sir Alexander Korda néven vált ismertté. De megfordult Erdély fővárosában számos ismert színész is: Blaha Lujza, Várkonyi Mihály, Jászai Mari, Berky Lili, Gál Gyula, Márkus Emília voltak az itt készült filmek sztárjai.

Globális magyar siker

1913-ban indult a Proja filmstúdió, a színházigazgató Janovics Jenő vezetésével. Pár év alatt olyan színvonalas filmek készültek a kolozsvári műhelyben, amelyek a budapesti filmekkel is felvették a versenyt. Bár magyar filmes körökben divat volt az amerikai, német, francia filmes témák és elbeszélésmódok utánzása, Janovics elhatárolódott ettől a tendenciától, és a magyar irodalomból és hagyományból merített ötleteket művészfilmes igénnyel dolgozta fel. Rájött ugyanis, hogy a magyar történetek különlegességnek számítanak, és külföldre is eladhatóak. Első filmes próbálkozása, a Sárga csikó világsikert aratott. 137 kópia készült belőle, és mind az öt világrészre eljutott. Janovics sikere után Kertész Mihály (Michael Curtiz), Garas Márton és Korda Sándor (Sir Alexander Korda) is bekapcsolódott a kolozsvári filmgyártásba.

Kertész Mihály színészként kezdte pályafutását, külföldi filmes tanulmányai után képzett rendezőként tért vissza Kolozsvárra, ahol Janovics Jenő mellett megkedvelte az irodalmi film műfaját. Később azonban szabadabb tematikájú populáris filmeket forgatott. Számos műfajban maradandót alkotott, kipróbálta a thriller, kalandfilm, kosztümös film, musical, vígjáték műfaját is.

Korda Sándor Janovics stúdiójában tanulta ki a szakmát, későbbi filmjeiben is megmaradt az irodalmi jelleg. Irodalomhoz való kötődését bizonyítja az is, hogy a tízes években Karinthy Frigyes volt filmjeinek a dramaturgja. Kordát az első magyar filmkritikusként tartják számon, írásait az 1908-től megjelenő Mozgófénykép Híradó című filmszakmai lap közölte. A Mozgófénykép Híradóban Kertész Mihály is publikált. Kertész és Korda kritikai munkája Balogh Gyöngyi filmtörténész szerint François Truffaut és Jean-Luc Godard kapcsolatához hasonló, akik a Cahiers du Cinema című francia filmes lap köreiből nőttek ki híres rendezőkké. A Tanácsköztársaság bukása után Korda Amerikába emigrált. A hollywoodi gyártásstruktúrához és alkalmazotti státuszhoz nem tudott alkalmazkodni, végül Angliában alapította meg testvérével közösen a Londoni Filmstúdiót. Az 1933-ban bemutatott VIII. Henrik magánélete című filmjéért megkapta a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat.

Az 1917-ben fellépő filmhiány, ami a külföldi filmek magyar közönség elől való elzárása miatt következett be, fellendítette a magyar filmgyártást. Ez ösztönzőleg hatott a kolozsvári Proja stúdióra is. Egyre több film készült, a magyar filmgyártás beírta magát az egyetemes filmkultúrába. A hazai filmesek külföldi alkotókkal dolgoztak együtt, gyakorivá váltak a koprodukciók, a vegyes nemzetiségű filmes stábok. Az első magyar filmes világsiker, az előbb említett Sárga csikó például a francia Pathé filmstúdióval közös gyártásban készült, rendezője és operatőre is francia volt.

Janovics Jenő alatt tehát Kolozsvár a világ filmgyártásának egyik központja volt. A zsidó származású rendező, bár keresztény felesége volt, mégsem mentesült a zsidótörvények alól. 1944-ben Budapestre utazott, ahol barátai bújtatták a náci hatalom elől.

A háború után a román film jelentősen lemaradt az európai országok filmgyártása mögött. A több éves szünet után budapesti szakemberek segítségével indult újra. Ebben az időszakban a román és magyar filmes alkotók szorosan együtt dolgoztak. A román filmesek gyakran fordultak budapesti stúdiókhoz technikai segítségért, felszerelésért, nyersanyagért. Elindult egy kezdeményezés román–magyar híradófilmek és dokumentumfilmek gyártására, ez azonban szakmabeli magánemberek együttműködése volt, aminek intézményes szintre emelését a román állam nem támogatta. A román és magyar film azóta teljesen különálló utakon jár. Igaz ugyan, hogy Kolozsvár Bukarest és Budapest között helyezkedik el földrajzilag – és a kétnyelvűsége miatt talán kulturálisan is –, mégis ritka kivétel az, amikor román és magyar filmesek együtt dolgoznak.

Egyébként is, kolozsvári játékfilmfilmgyártás ma alig létezik. Kimerül néhány kísérleti jellegű diplomafilmben. A kritikai-elméleti vonal azonban erős, a 2000-ben alapított Filmtett (Erdélyi Filmes Portál) színvonalas kritikai tartalmat szolgáltat napi szinten a nemzetközi és magyar filmgyártásról. A Filmtett adatbázisa szerint 1989 óta 450 dokmentumfilm készült Erdélyben. Jelenleg három filmes iskola működik a kincses városban magyar nyelven, ezek évről évre termelik ki a filmes szakembereket. A román filmalap az itt végzett diákok lelkesedésén felbuzdulva egy kolozsvári fiókszervezet létrehozását kezdeményezte. Egy kolozsvári filmstúdió felépítését tervezik, hiánypótló filmes képzéseket indítanának (focus puller, segédoperatőr, vágóasszisztens stb. szakokkal) és filmes támogatást különítenének el a kolozsvári filmesek számára. Erről a TIFF (Transylvanian International Film Festival) igazgatója, a román újhullám ikonikus rendezője, Tudor Giurgiu számolt be a fesztivál egyik fórumán.

Az új román film

A román film hosszú ideig hiányzott az egyetemes filmtörténetből, mivel az európai filmforradalmak nem voltak hatással a román mozira. Szemléletváltást a 2001-ben színre lépő fiatal generáció hozott. Nagyjából ezzel egy időben a budapesti főiskolán végzett Simó-osztály rendezői is nagy sikerű filmeket alkottak Magyarországon. Török Ferenc, Pálfi György, Groó Diana, Hajdú Szabolcs mögött erőteljes magyar filmes hagyomány áll, a román filmnek azonban nem volt olyan jelentős alkotóműhelye, mint például a budapestinek a Balázs Béla Stúdió. A fiatal román rendezők a 2000-es évek elején teljesen elutasították a mesterséges dialógusokat, modoros színészi játékot, sablonos témákat. Drasztikus formai és tartalmi elszakadás volt ez a korábbi román filmes múlttól. Az újhullámosoknak nevezett filmesek a bukaresti főiskoláról kerültek ki, filmjeikben olyan témákat dolgoznak fel, amiről a kommunizmus évei alatt nem lehetett beszélni. Az új- hullámos filmek a posztkommunista társadalom képét festik le, sokszor kínos realizmussal, tragikomikus jelleggel. A filmekben nyoma sincs esztétizmusnak, az újfajta valóságábrázolás eszközei a kézikamerás felvételek, realista helyszínek és díszletek, minimalista színészi játék. A román új film olyan elbeszélésmódot hozott létre, ami a nemzetközi filmes szakma és közönség érdeklődését egyaránt felkeltette. Ezt bizonyítja a román filmesek számos nemzetközi sikere a cannes-i, berlini, szarajevói Filmfesztiválokon.

A román film egyik legjelentősebb fóruma az éves szinten megrendezett filmszemle, a fentebb említett TIFF. Talán jelent valamit, hogy a nemzetközi fesztivált, ahova a világ minden tájáról érkeznek neves alkotók és alkotások, nem a román fővárosban, hanem Kolozsvárott rendezik meg évről évre óriási sikerrel.

Olvasson tovább: