Kereső toggle

Emberfeletti álom

Vitaest a kor technológiájáról és az emberi lényegről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A jövőt sokan sokféleképpen megálmodták, a 20. században pedig egy teljesen új műfaj, a sci-fi jelent meg az irodalomban. A rendkívül fejlett technológiai eszközök mellett ezekben a művekben megjelenik a mesterséges intelligencia, az emberi élet és tudat örök megőrzésének kérdése, és végső soron az „emberfeletti ember” megalkotásának lehetősége.

A technológia rohamos mértékű fejlődésével ezek a kérdések nem pusztán a fikciók világában léteznek, hanem már a mindennapokba is begyűrűztek. Az okostelefon, okosóra, okosautó, okosház után mi a következő lépés? Létrehozható-e egy olyan mesterséges intelligenciával bíró „lény”, amely rendelkezik erkölcsi ítélőképességgel? Amennyiben igen, mitől különbözik az ember ettől a lénytől?

Ezekre a kérdésekre kereste a választ az Inspiráció Műhely által az ELTE Bölcsészettudományi Karán megrendezésre került Én, a robot? rendezvénysorozat második kerekasztal-beszélgetése. A vitaesten szó esett az orvosi technológiai eszközök fejlődéséről, a sci-fi irodalomban megjelenő transzhumanizmusról, valamint az ember lényegét vizsgáló filozófiai irányzatok ütközéséről.

Az „okosvilág”

Dr. Meskó Bertalan, orvosi jövőkutató előadása elején egyből a sci-fikből ismert világba repítette a hallgatóságot. Bemutatta, hogy a tökéletes alvást egy minőségmérő eszköz és egy okosóra segítségével könnyedén el lehet érni.

A napi aktivitást már okostelefonnal is figyelemmel kísérhetjük, ami olyan, mintha az embernek állandó személyi edzője lenne. Az okosvilla megmondja, hogyan kellene helyes ütemben étkezni, az okos-vérnyomásmérő pedig digitalizálja a mért értékeket. A Star Trek-sorozatból ismert szkennelés módszerével működő orvosi eszköz („tricoder”) pedig már a valóságban is elérhető.

 A jövőkutató szerint az okostelefon lassan laborrá változik, mindent egy helyen és jóval egyszerűbb formában tudunk majd tárolni. Ezek az eszközök egyrészt a megelőzést, azaz az egészség megőrzését hivatottak propagálni, másrészt pedig az orvos-beteg kapcsolatot kívánják emberibbé és gyorsabbá tenni. Meskó úgy véli, hogy a technológia tud segíteni abban, hogy az orvos kikerüljön az „isten-szerepből” és a páciens felelőssé váljon a saját egészségéért. Hangsúlyozta, hogy az ember továbbra sem lehet csak a felhőből letöltött adatok vagy tünetek halmaza. Szükség van az orvosok szakmai ismeretére és az interperszonális kapcsolatokra ahhoz, hogy megfelelő diagnózist állítsanak fel, illetve megfelelő kezelést adjanak.

A magyar egészségügyből kiindulva felmerült az a kérdés, hogy ezek az újítások pusztán a vagyonosabb réteghez jutnak-e el, vagy a tömegek életének megkönnyítését szolgálják. Az előadó úgy véli, a technológiai fejlődés következő szintje az, hogy egyre olcsóbbak és mindenki által elérhetőek legyenek az eszközök. Először meg kell teremteni az igényt, a piac pedig majd felzárkózik hozzá. Inkább attól tart, hogy mire ide jut a technológia, az emberek nem lesznek felkészülve az újításokra. Az orvostudomány célja pedig az olyan szintre való eljutás, hogy Hollywood a kutatók technológiai csodáiból merítsen ötletet a sci-fi témájú filmjeihez.

Transzhumán álom

Kánai András scifilógus arra mutatott rá, hogy a sci-fi irodalomban hogyan és milyen ütemben jelentek meg transzhumán elemek. Ezek a művek eleinte nehezen szakítottak az emberi jelleggel, az első komoly változás az 1960-as években jelent meg. Az előadó hangsúlyozta, hogy a forradalmi jövőképeket nem filmekből, hanem regényekből lehet megismerni.  A filmek nem szakadnak el a földi valóságtól, hiszen Han Solo Ezeréves Sólyom elnevezésű űrhajója inkább hasonlít egy lepusztult panelra, mint egy jövőbeli technológiai remekműre.

Az embertől való elszakadás nehezen ment végbe. Sokáig minden sci-fi regény, más háttértörténettel ugyan, de hétköznapi emberi lényeket ábrázolt. Az első törekvésekben „szuperhumánok”, asztronauták és gondolatolvasó emberek jelentek meg, akik képességeikkel az átlagember felett állnak.

Az igazi változást a számítógép megjelenése hozta. Miután az eszköz egyre kisebbé és egyszerűbben használhatóvá vált, majdnem minden háztartásba eljutott. Az írók a számítógép-emberi agy viszonyról kezdtek el gondolkozni. Eljutottak az ember és gép összekapcsolásának lehetőségéhez. Mindenről azt tartották, hogy adatok formájában lebontható és látható. Kiterjesztették ezt az emberi tudatra is, és azt gondolták, hogy ha a tudatot adatok formájában tudják modellezni, akkor az embert idővel fel lehet tölteni a rendszerbe. Az új mozgalom a „cyberpunk” nevet kapta. Ennek egyik legelső terméke lett a Neurománc című regény, amely a halál utáni életet adattranszferrel oldja meg: a halál után az ember agyhullámai rákerülnek a számítógépre, így tovább tud élni.

Greg Egan ausztrál science-fiction író továbbgondolva a kérdést azt vizsgálta, hogy mi a helyzet akkor, ha az ember lelkiállapotát, tudatát, valamint vágyait szabályozni tudja különböző technológiai eszközökkel. Műveiből az szűrhető le, hogy ez a fajta ember nem lesz azonosítható azzal, amit ma ember alatt értünk, sőt komoly identitásproblémákkal fog küzdeni (gép vagy ember?).

Az emberi lényeg

A sci-fi irodalomban felmerült ember lényegét érintő felvetések nem teljesen új keletűek. Bene László filozófiatörténész az ókori görög filozófiában megjelenő emberi lényegről alkotott nézeteket mutatta be prezentációjában. A technológia fejlődését, ezen belül pedig az élet meghosszabbítását célzó törekvéseket viszonyította az emberi lényeg zárt és nyílt felfogásához.

Bene az ember lényegét vizsgáló standard koncepcióból indult ki, ami azt jelenti, hogy az ember természetének meghatározó részét képezi a lélek. Az emberi lélek pedig rögzített természettel rendelkezik.

Ennek a felfogásnak a görög filozófiában három fő irányzata van: (1) platonikus dualizmus, mely szerint a test és a lélek eltérnek egymástól, a lélek test nélkül is létezhet, (2) az arisztotelészi hülémorfizmus, mely szerint a lélek a test „formája”, (3) és a sztoikus korporealizmus, ami a lelket egy különleges típusú testnek tartja.

Bene László először Platón emberi lényeggel kapcsolatos elméletét ismertette, Platón Első Alkibiadész című műve alapján. Ebben Szókratész az iparos és az iparos által használt eszközök viszonyához hasonlítja a test és a lélek viszonyát. Mint ahogy a cipész különbözik a bőrvágó késétől, amit használ, úgy az ember lelke is különbözik a testétől: a lélek az, ami a testet használja.

Platón önmagunk megismerése alatt a lélek megismerését érti, melyhez az embernek egy másik lélekbe kell beletekintenie, egy másik személlyel kell kommunikálnia. A valódi énünk a lelkünk, az szereti a másik embert, aki a másik lelkét, nem pedig a testét szereti.

Platónnál az emberi lélek és lényeg vizsgálata során előkerül a kozmikus minta fogalma is. A lélek és a kozmikus minta rokon természetűek, és a „fejünkben lévő, születésünkkor elromlott körforgásokat” a kozmikus mintához kell igazítani. Ez azt jelenti, hogy igazságszeretetre és önmérsékletre kell törekedni a boldogság érdekében, nem pedig a vágyak szabadon engedésére.

Arisztotelész más szempontból vizsgálja az emberi lényeget A lélek című munkájában. Szerinte a lélek egyszerűen a test formája, s nem különválasztható a testtől. Azt mondjuk, hogy a lélek bánkódik, haragszik, fél vagy örül, de ezeket nem a lélek, hanem maga az ember végzi a saját lelkével. Arisztotelész felfogásában tehát az embernek a teste és a lelke egyaránt alkotóeleme, de nem válik el egymástól a kettő úgy, mint Platónnál. Az emberi lényeget Arisztotelész zárt rendszernek tekinti. A magasabbrendűség ember által nem érhető el, ehhez kell valamilyen „isteni rész”.

A zárt koncepcióval szembe megy Nietzsche az Így szólott Zarathustra című írásával. Művét erősen áthatják a darwinista tanok is, ezért jelenik meg benne, hogy minden eddigi lény alkotott valami önmagán túlmutatót.

A szerző szerint ez az emberrel sem lehet másképp. Amennyiben nem alkotja meg az „emberfeletti embert”, visszasüllyed az állatok szintjére.

Az emberfeletti ember számára az ember nevetséges, fájdalmas szégyen lesz. Nietzsche filozófiája így a transzhumanizmusnak megfelelő alapja lehet, hiszen az emberi lényeget nyitottnak tartja, sőt, az abból való kiemelkedést elkerülhetetlennek.

Bene szerint Nietzsche elmélete az antik filozófia alapján támadható. A görögöknél sem ismeretlen az emberi természet meghaladásának lehetősége, de teljesen más módokon jelenik meg. Ilyen eszköz lehet az önteremtés, a csodás képességek birtoklása („isteni ember”). A platóni-arisztotelészi tanok alapján pedig egy egyetemes, isteni nézőpont elfogadásával tudja az ember saját természetét felülmúlni.

Fizikai entitás-e a lélek?

Az est záróelőadásában Tőzsér János filozófus arra kereste a választ, hogy vajon van-e az embernek valamiféle nem materiális, halhatatlan része. Az előadó ismertette a problémakör megértéséhez szükséges főbb elképzeléseket.

Először a test-lélek probléma mibenlétét vizsgálta. A filozófusok egyetértenek abban, hogy a szorongás, a félelem, a gondolkozás stb. nem pusztán testi folyamatok, hanem van lelki/mentális vetületük is. Abban viszont már nincs egységes álláspont, hogy miért minősülnek ezek mentális jelenségeknek. Vannak, akik azt gondolják, azért, mert mindenki másképp fér hozzá saját érzéseihez, gondolataihoz, fájadalmaihoz – azaz mentális állapotaihoz –, mint máséhoz (privilegizált hozzáférés), vannak, akik szerint azért, mert gondolataink, érzéseink mindig irányulnak valamire (intencionalitás), mások szerint pedig azért, mert „valamilyen” átélni azokat (fenomenális tudatosság).

A továbbiakban három állítást kell megvizsgálnunk. (1) A szubsztanciadualizmus szerint a mentális állapotok nem fizikai állapotok. (2) Mentális állapotaink okozhatnak fizikai eseményeket. Például ha félünk a fogorvostól, az arra ösztökélhet minket, hogy elszaladjunk. (3) A fizikai világ oksági zártságának elve viszont azt mondja ki, hogy minden fizikai eseménynek van elégséges fizikai oka. Például ha a szomszéd felsózza télen a járdát, mert fagy volt, akkor pusztán a só miatt a jég fel fog olvadni, nem szükséges hozzá valamiféle mentális tevékenység, például az ima. A test-lélek probléma megoldásának nehézsége abban áll, hogy az említett három állítás nem lehet egyszerre  igaz. A megoldásért ma a legtöbb filozófus az első állítást adja fel: vagyis azt állítja, hogy mentális állapotaink azonosak testi állapotainkkal. Tehát egész gyszerűen azt állítják, hogy minden létező fizikai természetű (fizikalizmus).

A fizikalizmus egyik legnagyobb kritikája az, hogy nem magyarázható meg vele, hogy milyen „valamilyennek” lenni. Például egy tudós hiába ismeri a denevér biológiai felépítését, kommunikációjának formáját, táplálkozását és minden szokását, mégse tudja, hogy milyen denevérnek lenni.

Frank Jackson gondolatkísérletével is rá lehet mutatni a fizikalizmus gyengeségére. Mary szupertudós, aki egy fekete-fehér szobában él, ő maga is fekete-fehér. Minden tényt ismer a látás folyamatával kapcsolatban, a színek létezésével és érzékelésével kapcsolatban, és az észlelés fiziológiáját is ismeri. Egy nap viszont kénytelen elhagyni a fekete-fehér szobát, s kilépve meglát egy piros dolgot, s felkiált: „Jé, most már tudom, milyen pirosat látni!” Tehát nem lehet minden tény fizikai, hiszen Mary azokat már ismerte, mielőtt átélte volna látásukat.

A rendkívül érdekes előadásokat ezt követően élénk vita követte. A beszélgetésen elhangzottak alapján a jövő bizakodásra és fenntartásokra egyaránt okot adhat. A technológia, orvostudomány fejlődésével rengeteg életet lehet megmenteni és meghosszabbítani. Közben vigyáznunk kell, hogy az emberi lényeg ne vesszen el.

Olvasson tovább: