Kereső toggle

Európa még messze van

A magyar népesség kétharmada az alsóbb társadalmi rétegekhez tartozik

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

2012 óta megállt a társadalmi egyenlőtlenségek folyamatos növekedése, ami a gazdasági fellendülés megindulásának, a reáljövedelmek növekedésének és részben a közmunkarendszer kiterebélyesedésének köszönhető. Örülni korai, hiszen az unión belül még mindig nagyon le vagyunk szakadva, és egy erősen nélkülöző társadalom képét mutatjuk – derül ki a Tárki Háztartás Monitor vizsgálatából.

2012 és 2014 között valamelyest csökkentek a magyar társadalomban a jövedelmi egyenlőtlenségek, de a pozitív mutatók kapcsán a szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy a 2012-es év egy különösen mélyponti időszak volt. A Tárki mérései szerint a legfelső és legalsó jövedelmi tizedek között 2010-ben 7,2-szeres, 2012-ben 9-szeres, 2014-ben „csak” 8,1-szeres különbség volt. A Tárki jelentéséből kiderül: a háztartások 2012-ben mért fogyasztásában a pénzügyi és gazdasági válság hatása dominált, a legutóbbi, 2014. őszi vizsgálatban viszont már a makrogazdasági folyamatok (gazdasági növekedés, a foglalkoztatás bővülése, az alacsony infláció, a reálkeresetek emelkedése), továbbá a társadalompolitikai beavatkozások (közmunkaprogram kiterjesztésével egyidejűleg a szociális és munkanélküli segélyrendszer visszavágása, a devizahitelesek megsegítése, a rezsicsökkentés) éreztették jótékony hatásukat. „Hosszú idő óta először beszélhetünk kedvező makrogazdasági környezetről” – mondta a kétévenként lefolytatott Háztartási Monitor 2014-es eredményeinek bemutatóján Tóth István György, a Tárki vezérigazgatója.

Nőttek a jövedelmek

Az elmúlt két év alatt a reáljövedelmek átlagosan 16 százalékkal emelkedtek, de ez nem volt egyenletes a különböző társadalmi csoportokban. A jövedelmi középrétegek aránya megnőtt ugyan, de ebben benne van a jómódúak visszacsúszása is, ugyanakkor csökkent a legszegényebbek aránya – feltehetően a legrosszabb helyzetből sokan feljebb kerültek a „veszélyeztetett alsó rétegekbe”. Ennek hátterében elsősorban az áll, hogy nőtt a foglalkoztatás, különösen azokban a háztartásokban, ahol előtte nem volt kereső személy, ami főleg a növekvő közfoglalkoztatás következménye: számítások szerint 2013-ban a 233 ezres munkavállalói növekmény közel felét közmunkások, negyedét pedig külföldön dolgozók tették ki, és nem egészen 30 százalék volt a nem külföldön dolgozó és nem is közmunkás munkavállalók aránya.

A Tárki tavalyi adatai nagyjából egybecsengenek a KSH adataival, miszerint az elmúlt két évben a jövedelmi szegénység stagnált, míg csökkent a súlyos anyagi nélkülözésben és a munkanélküli háztartásokban élők aránya. Tavaly a szegénységi küszöb – azaz fejenként havi 78 ezer forint – alatt 1,6-1,7 millió ember (16,6 százalék) élt Magyarországon. Ez megfelel a 2012-es adatnak, tehát a szegénység kiterjedtsége nem nőtt tovább, és a mélysége is csökkent. Ez lényegében azt jelenti, hogy az alacsony jövedelmek szegénységi küszöbtől való eltérése valamivel kisebb lett, optimistábban fogalmazva nem olyan reménytelen kikerülni a szegénységből, mint korábban.

A súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya összességében 37-ről 28 százalékra csökkent, csakhogy ez abból adódik, hogy főleg a szegénység által kevésbé fenyegetett csoportoknak lett jobb a helyzete: az érettségizett vagy diplomás háztartásfővel élőké, a fővárosiaké, az egy- és kétgyermekeseké, valamint a magas munkaintenzitású háztartások tagjaié. Leginkább az alsó középosztály, valamint a középosztály helyzete javult, anyagi, pénzügyi kiszolgáltatottsága csökkent.

Magas kockázatok

A legmagasabb szegénységi kockázatú életkori csoport továbbra is a gyerekeké: 100 szegényből 24 kiskorú – a gyerekszegénység tehát valamit csökkent, hiszen ez az érték 2012-ben 26 volt. (A teljes képhez hozzátartozik, hogy 2009-ben viszont 21 százalék.) A 25–64 évesek szegénységi kockázata átlagos, az időseké a legalacsonyabb (13 százalék).

A kutatók megállapítják: a magyar társadalomban a jövedelmi helyzetet alapvetően mindmáig a háztartásfő iskolázottsága, etnikai hovatartozása, kora, neme, a háztartás foglalkoztatottsági szerkezete, gyerekszáma és a település típusa – főváros, város, falu – határozza meg. „Az egykeresős háztartások szegénységi rátája 2005–2012 között 10-12 százalék között mozgott, 2014-re azonban megkétszereződött: csaknem 25 százalékra emelkedett. Ennek elsődleges oka az lehet, hogy az ebbe a háztartástípusba soroltak között megnőtt azok aránya, ahol a háztartásfő közmunkás, és ez a státusz nem járt az egyébként magas szegénységi kockázat jelentősebb csökkenésével” – írják az elemzők. A közfoglalkoztatás kiterjesztésével egyidejűleg csökkent az alacsony munkaintenzitású (foglalkoztatott nélküli) háztartások száma. A közfoglalkoztatottak aránya ősszel közel 6 százalékos volt, akiknek a jövedelmét kétharmad részben munkajövedelem – ezen belül 12 százalékban közmunkabér – tette ki.

A kutatók a szegénységi kockázatot minden említett dimenzióban megvizsgálták, s a háztartásfő etnikai hovatartozását tekintve azt találták, hogy 2014-re a szegénység előfordulása csökkent a romák körében (69 százalék). 2012-ben 80 százalékuk élt szegénységben, szemben a nem roma társadalom 14 százalékos arányával. A romák és nem romák közötti különbség ezzel együtt ma is több mint négyszeres. Ma az összes szegénységben élő ember negyede roma. Lakóhely szerint a fővárosiaknál 5, a falusiaknál viszont 25 százalék a szegénnyé válás esélye.

A jövedelmi szegénység mellett tágabb fogalom az úgynevezett társadalmi kirekesztettség, amit az uniós meghatározás szerint kilenc tényező mentén vizsgálnak, s aminek a mértéke hazánkban 40-ről 35 százalékra csökkent. Az anyagi körülményekben főként a rezsielmaradások, hiteltartozások csökkenése és a lakás megfelelő fűtöttsége utal javulásra. Mindezzel együtt az emberek 60 százalékának nincs megtakarítása, kétharmadának nem telik egyhetes nyaralásra, közel 40 százaléka nem tud húst fogyasztani kétnaponta, negyedének anyagi okokból nincsen autója.

Fogyasztás szerinti rétegződés

A kutatók szerint a folyó megtakarítások (azaz a háztartási mérlegek), az anyagi státusz (tartós fogyasztási javak) és a lakásjellemzők alapján meghatározható a társadalmi rétegződés, és az összkép egy meglehetősen szűkölködő társadalmat ábrázol. A kutatók öt réteget különböztetnek meg: az alsó, az alsó-közép, a közép, a felső-közép és a felső rétegeket, avagy fogyasztási státuszcsoportokat. A legnépesebb csoport (36 százalék) a mindhárom anyagi szempontból kedvezőtlen helyzetű legalsó réteg. Továbbá a háztartások nem egészen 30 százaléka tartozik az alsó-közép kategóriába, 20 százaléka közép, valamivel több mint 10 százaléka a felső-középbe, 4 százaléka pedig a legfelsőbe. A rétegződésben elfoglalt helyet leginkább az iskolai végzettség, a kulturális tőke (például a felmenők iskolai végzettsége, családi háttér), illetve a gazdasági aktivitás (foglalkoztatottság) befolyásolja.

Megvizsgálták a fogyasztási státusz és a pártpreferencia kapcsolatát is, és azt találták, hogy a Fidesz–KDNP és az MSZP egyaránt a legalsó rétegben felülreprezentált. De míg a kormányzó pártok mindegyik rétegben jelentősebb bázissal rendelkeznek, azaz néppárti jelleggel bírnak, addig a szocialisták népszerűsége a felső rétegekben nem számottevő. A Jobbik főként a felső és különösen a felső-közép fogyasztói rétegek körében népszerű.

A magyar társadalom más vizsgálatok szerint is leginkább abban különbözik az európai társadalmaktól, hogy a szakképzetlen, rendszeresen nem foglalkoztatott rétegek nagy – egyharmados – arányban vannak jelen, ami óriási visszahúzó erőt jelent a gazdaság és a társadalom számára. Ennek a sajátosságnak a következtében az a középréteg, amely a polgári demokráciák alapját képezi Magyarországon a rendszerváltást követően nem tudott megerősödni – állítják a szociológusok. Tóth István György szerint Magyarországon csak a társadalom felső egyharmadára jellemző, hogy a jövedelmei és az életstílus jellemzői alapján valódi európai életet tud élni. A legnagyobb probléma, hogy a népesség kétharmada tartozik az alsó vagy alsó-közép csoportokba.

Olvasson tovább: