Kereső toggle

A cigánytelepről a katedrára

Beszélgetés Farkas Mária romológussal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A kaposvári cigánytelepen született, tizenhét éves korában férjhez akarták adni, de ő inkább tanulni akart és tanítani. A család támogatása nélkül ez kivitelezhetetlen lett volna, a romák bárminemű oktatásában ez a kiindulópont: a szülők megnyerése – mondja a 40 éves Farkas Mária, pedagógus és romológus, a Gandhi Gimnázium volt igazgatóhelyettese, többek között a cigány népismereti tankönyv társszerzője.

– Kaposváron születtem, egy beás cigány családban, és a kaposszentjakabi cigánytelepen éltünk hatéves koromig, a szüleim válásáig. Emlékszem, az utcánkban akkor még mindenki dolgozott. Édesapám művezető oktató volt, hideg-meleg burkoló, rettenetesen hajtós, becsületes, igazi munkásember. Soha egyetlen egy napon nem hiányzott a munkahelyéről, ezt a szorgalmat nagyon értékeltem benne. Édesanyám is dolgozott, több műszakban is, de csak 54 évesen, ötgyerekes cigányasszonyként tette le az érettségit, méghozzá az én ösztönzésemre.

Voltak tanult emberek a családjában?

– Senki sem volt különösebben iskolázott, és soha nem mondták nekem, hogy tanuljak. Én viszont szorgalmas gyerek voltam, szerettem olvasni, a magyar volt a kedvenc tantárgyam. Az általános iskolában, a középiskolában, a főiskolai és egyetemi tanulmányaim során is a legjobb tanulók közé tartoztam.

Érte valaha atrocitás a származása miatt?

– Kezdetben abba az iskolába jártam, ahol most is tanítok, utána egy olyan iskolába kerültem, ahol egyedül én voltam cigány. Ott rengeteg negatív élmény ért, a gyerekek sokat csúfoltak. Pedig legfeljebb annyiban különböztem tőlük, hogy sötétebb volt a bőröm, és nem voltak márkás ruháim, hiszen édesanyám egyedül nevelt minket, de mindig tisztán járatott. Hazamentem, anyámnak sírtam el, hogy bántanak. Erre ő bement az iskolába, és a maga cigány temperamentumával rendet rakott, hogy az ő lányát senki ne merje bántani. A tanárok is rendre intették a gyerekeket, mert volt, hogy a csúfoláson túl elgáncsoltak, hóval megetettek. Tehát voltak negatív tapasztalataim. Ezeket szerintem nem fogom kitörölni az emlékezetemből soha, de megbocsátottam.

Ez később is folytatódott?

– Nem, a középiskolában, az egyetemen, a munkahelyeimen is mindig jó szívvel fogadtak. Az általános iskolai osztálytársakkal ma már osztálytalálkozókat szervezünk, és jó a kapcsolatom velük. Bocsánatot kértek az akkori viselkedésükért, hiszen felnőttként másképp látják a világot, mint annak idején. Ehhez az is hozzájárulhatott, hogy négy diplomával bebizonyítottam: cigány származásúként én is el tudok érni annyit, mint ők. Bár alapvetően soha nem akartam másoknak megfelelni, csupán a magam céljait, vágyait akartam elérni. Ez nem ment könnyen: a gyermekem nevelése, a háztartás és munka mellett az egyetemre járás sok lemondással járt, szabadidőm nem volt. Hajnali fél háromkor keltem éveken át, a csendben írtam a szakdolgozatomat, tanultam, majd a kislányomat elindítottam az iskolába, és eljártam dolgozni a Gandhi Gimnáziumba.

Mindez miként hatott a magán-életére?

– 14 éves korban a családunkban gyakorlatilag minden lány úgymond „férjhez” ment. Én viszont elmagyaráztam a szüleimnek, hogy nem szeretnék férjhez menni, hanem tanulni szeretnék. Ők ezt elfogadták. Én egyáltalán nem foglalkoztam a fiúkkal, 22 éves koromban ismertem meg a leendő férjemet is. Nagyon szép kapcsolatunk volt, de hosszú távon nem tudta tolerálni, hogy rengeteget dolgozom, és keveset látjuk egymást. Elváltunk, de szerelmünk gyümölcseként egy kislány született, akit azóta egyedül nevelek.

Romákkal foglalkozó szakemberek szerint a korán kötött házasságok is egyre gyakrabban felbomlanak, az iskolázatlanság és a nyomor nem véd meg ettől. A tanítás iránti szerelem megmaradt?

– Én az egész pályámat arra tettem fel, hogy a roma fiatalokat a továbbtanulásra ösztönözzem. A Gandhi Gimnáziumban eltöltött éveim alatt sokat jártam az országot, hogy meggyőzzem a szülőket: fontos a gyerekeket érettségihez és szakmához segíteni, hiszen nyolc általánossal ma semeddig sem lehet eljutni, segélyből nem lehet megélni.

Sikeres az effajta rábeszélés?

– Igen, hiszen a Gandhiban a fiatalok 70-75 százaléka valamilyen szakképesítést is szerzett. Általában azt lehet tapasztalni, hogy a romungró és a beás cigányok körében ma már egyre elfogadottabb a továbbtanulás és a nők munkavállalása is, míg az oláh cigányokhoz közelebb áll a hagyománykövetés. Úgy tartják, hogy a lányoknak érintetlenül kell férjhez menniük, ezért 14-16 éves korban összeadják a fiatalokat, és a férfi kötelessége az asszony eltartása. Azt is látni persze, hogy magával húzza a modern világ a cigányokat is, tehát egyre kisebb az iskolával szembeni ellenállás.

Romológus végzettséget is szerzett. Hagyományőrző családból származik?

– A szüleim és a nagyszüleim is beszélték a beás nyelvet, és őrizték a hagyományokat, de a roma identitásom elég labilis lábakon állt. Csak azután erősödött meg, hogy beiratkoztam a pécsi egyetem romológia szakára, ott tanultam meg a beás nyelvet is. Kevesen vagyunk még ezen a területen, az oktatók közül is többnyire csak a nyelvtanárok voltak romák. Az ott szerzett ismereteket adom most át a gyerekeknek, sőt családoknak is.

Ők hogy élik meg a cigányságukat?

– A legtöbb kisgyerek azt mondja: én nem vagyok cigány, csak apám-anyám az. Nem érzi magát cigánynak. A cigány népismeret tantárgy révén megismeri azt a gazdag kultúrát, ami az ő életének is része, az élő hagyományok folytán. Sőt, a családja is megismeri, amikor a gyerek hazamegy, és gyűjtőmunkát végez az órára. Fontos, hogy eljusson odáig, hogy ne szégyellje a cigányságát, hanem fölvállalja azt. Ehhez igazából önmagát kell tudnia elfogadnia, amihez sikerélmények is kellenek. Az önbecsülés kialakításában sokat tehet az iskola.

A statisztikák szerint az Ön korosztályában még nagyon keveseknek van középiskolai végzettsége, de a rendszerváltás után született roma nemzedék negyedének már szakiskolai végzettsége, ötödének érettségije van. Mit gondol, a jelenlegi oktatáspolitikai intézkedések, a 16 évre leszállított tankötelezettségi korhatár, a szakképzés átalakítása hogyan érinti a cigányokat?

– Ezek olyan szakpolitikai kérdések, amelyekben nem vagyok illetékes. Annyit tudok mondani, hogy mivel a hagyományos roma mesterségek kihalnak, a kizárólagos lehetőséget a cigányok felemelkedésére a megfelelő oktatás, szakképzés és foglalkoztatás jelenti.

Érdekelne a véleménye a három-éves kortól kötelező óvodáztatásról is.

– Bár én nem jártam óvodába, ennek ellenére jónak tartom ezt az intézkedést – óvónő végzettségem és tapasztalatom is ezt mondatja velem –, mert így a társadalmi együttélés szabályait már egész korán megismerik a gyerekek, és később talán kevesebb konfliktusuk lesz. Pozitívnak tartom az ingyenes étkeztetés lehetőségét is. Azonban a hatéves kori iskoláztatást iskolaérettségi vizsgálatok és szülői döntés alapján szabályoznám.

Minduntalan előtérbe kerül a szegregáció körüli vita is, ami azokat az intézményeket is érintette, ahol ön eddig tanított. Miként látja ezt a disputát?

– Sajnos ezek olyan szakmai kérdések, amelyek óhatatlanul politikai felhangot is kapnak, ráadásul rendkívül összetett témáról is van szó. Én a romák oktatása szempontjából kulcskérdésnek tartom a szülők megnyerését és bevonását a gyerekek nevelésébe. Ha ugyanis otthon nincsenek elvárások, nincs megszabott napirend, ha a szülőknek nem fontos a gyerek iskolai előmenetele, akkor a gyerek az iskolában is nehezen kezelhető lesz. Hiába a legmodernebb oktatási rendszer, ha hiányzik a támogató családi háttér, akkor a diákokkal nem lehet messzire jutni. A lányok továbbtanulásánál különösen fontos a család egyetértése. A Gandhi Gimnáziumban például komoly együttműködést sikerült a szülőkkel kialakítani. Nem szülői értekezleteken, hanem sokkal inkább a különböző kulturális programok révén értük el őket, s a gyerekeket is bevonva valósítottunk meg velük egy nagyon hatékony együttműködést.

(Közreműködött: Jankovics Tímea)

 

Erőszakos integráció?

Még nincs vége annak a pernek, amelyet tavaly másodszor indított meg az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) a kaposvári Pécsi Utcai Tagiskola fenntartója, azaz a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) ellen. Indoklásuk szerint a Pécsi Utcai Általános Iskolába szinte csak roma diákok járnak, így több száz mélyszegénységben élő roma gyerek el van zárva a minőségi oktatástól, a továbbtanulás lehetőségétől.
A Mohácsi Erzsébet vezette alapítvány, amely a nyíregyházi Huszár-telepi iskola bezáratását is elérte, 2008-ban perelte be először a kaposvári önkormányzatot. A CFCF a fenntartónak azt rótta fel, hogy a beiskolázási körzethatárral kapcsolatos döntése, mely az egész cigánytelepet egyetlen iskolához kapcsolja, szegregációhoz vezetett. A Somogy Megyei Bíróság azt állapította meg, hogy a cigány származású tanulókat az intézményben jogellenesen elkülönítik, és hátrányosan megkülönböztetik. Olyan oktatást biztosítanak ugyanis számukra, amelynek következtében a többi önkormányzati fenntartású iskolához képest magasabb az évfolyamismétlések, a hiányzások, iskolaelhagyások száma, gyengébbek az országos kompetenciamérés során elért eredmények, és rosszabb a továbbtanulók aránya.
A perrel egy időben Kaposvár módosította a Pécsi Utcai Iskola körzethatárát. Papíron a körzetek megfelelően néztek ki, de az iskolába járó diákok etnikai összetétele nem változott. Szita Károly polgármester ezt azzal indokolta: Kaposváron működik a szabad iskolaválasztás, a gyerekek és szüleik ragaszkodnak az intézményhez, és az ügy arról szól, hogy cigány érdekvédők, cigányok akarata ellenére be akarnak záratni egy iskolát. A perben másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla 2010 tavaszán úgy ítélte meg, hogy az iskola tanulóit a szegregáció ellenére nem érte hátrányos megkülönböztetés. Megállapította: a 180 diákot számláló intézmény a felszereltségét, pedagógusai végzettségét tekintve is Kaposvár legjobb alapfokú iskolái közé sorolható.
Az ügyben 2010 végén a Legfelsőbb Bíróság mondta ki a verdiktet, amely szintén megállapította a szegregáció tényét, de megalapozatlannak minősítette a CFCF iskolabezárási igényét. Kimondta: a szegregáció objektív okok, a körzet lakossági összetétele miatt alakult ki. Az egyenlő bánásmód követelménye azért sérült, mert az önkormányzat nem követett el mindent a jogellenes helyzet felszámolásáért. A polgármester szerint az LB döntése egyértelműen igazolta, hogy „az előző kormány erőszakos integrációs politikája nem járható út”.
Tavaly a CFCF ismét pert indított az iskola fenntartója ellen, mondván: semmi nem történt a szegregáció megszüntetése érdekében. „A környéken élők oda akarják járatni a gyerekeiket, és elégedettek az oktatással – nyilatkozta erre a polgármester a sonline.hu-nak. – Az iskolát nem akarjuk, és nem is fogjuk bezárni. Ahelyett, hogy Budapest-ről kiáltanak szegregációt, inkább jöjjenek el Kaposvárra, és kérdezzék meg az oda járó gyerekeket és szüleiket szeretett iskolájukról.”

Olvasson tovább: