Kereső toggle

Win-win nemzet

Kínai keresztények Budapesten

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Egyesült Államok után a 21. században Kína lesz a keresztény missziós tevékenység fő zászlóvivője – ezt a meglehetősen ambiciózus prognózist fogalmazta meg a Heteknek nyilatkozva Lin Zhiyi (Lin Csüji), egy Budapesten élő lelkész. Hogy a távol-keleti óriás a gazdasági terjeszkedés mellett ezt a szerepet is be tudja-e majd tölteni, az a jövő titka. Mindenesetre a Magyarországon élő kínai diaszpórában meglepően nagy a protestáns-pünkösdi megújulást képviselő keresztények aránya. A lelkésszel többek között a kínai kereszténységről, a vállalkozói mentalitásról, valamint az európai és a távol-keleti gondolkozásmód közötti különbségről beszélgettünk.

„A magyarok sokkal barátságosabbak, mint az olaszok” – magyarázza Lin Zhiyi, miközben egy józsefvárosi McDonald’s-ban beszélgetünk egy tea és egy kávé felett. Meglepő a kijelentés, de a fiatal kínai lelkész értetlenségemet látva megerősíti: neki ez a tapasztalata. Összehasonlítási alapja onnan van, hogy Kínából először Olaszországba vándorolt ki, ahol korábban családjának több tagja is letelepedett. Ő maga is évekig élt a taljánoknál, mielőtt 2009-ben Magyarországra érkezett, hogy egy amerikai intézmény kihelyezett tagozatán teológiát tanuljon. Közben egy kínaiakból álló pünkösdi-karizmatikus gyülekezetbe járt, amelynek hamarosan a vezetését is átvette, miután az előző lelkész visszautazott a Távol-Keletre.

Minderről munkatársa, Zhou Yongping (ejtsd: Csó Jongping ) tolmácsolása mellett beszélgetünk, aki már hosszabb ideje él Magyarországon, és viszonylag jól beszél magyarul. Először éppen róluk, mármint a nálunk letelepedett kínaiakról kérdezem őket. Azt mondják, nem tudni pontosan, hogy jelenleg mennyien élnek Magyarországon. Tizenöt éve tízezerre becsülték a számukat, ám az egyre keményebb hatósági ellenőrzések miatt – hiszen 99 százalékuk vállalkozó volt – sokan elhagyták az országot, és áttelepültek például Lengyelországba. Zhou azt is elmondja, hogy a kínai bevándorlók körében – létszámukhoz képest – jelentős a neoprotestáns irányvonalat képviselő hívők száma: az ő 80-100 fős gyülekezetük mellett további négy működik hasonló létszámmal, és van még ezen kívül három kisebb csoport is.

A kínai kolónia kapcsán szóba kerül, hogy úgy tűnik, a kommunista múlt – a magyar tapasztalattal ellentétben – bennük nem tudta megtörni a vállalkozó kedvet és tehetséget. A lelkész szerint a kínai kultúrában mélyen gyökerezik a vállalkozó szellem, ez szinte a „vérükben van”. „Már kétszáz évvel ezelőtt, a Csing-dinasztiában megalakult nálunk az első magánbank, és voltak bankjegyek is” – magyarázta. Az pedig, hogy a világ szinte minden részén találkozunk kínaiakkal, nem pusztán valamiféle birodalmi szemlélet eredménye, hanem a nyugatiak „hibája”.

A 18-19. században ugyanis a gyarmatosítók tömegesen toborozták és „hajózták ki” az olcsó kínai munkaerőt. A legújabb kori kivándorlás éppen az erre az időszakra visszanyúló családi kapcsolatok mentén indult el. Ezt bizonyítja az is, hogy az emigráció ma is ugyanabban a két tartományban a legjellemzőbb, ahonnan annak idején a legtöbb munkást vitték Nyugatra.

Mindketten hangsúlyozzák, hogy a kínaiakat nem lehet megérteni anélkül, hogy figyelembe ne vennénk a családi kötelékek fontosságát és erősségét. „Ahogy a magyaroknál, úgy náluk is a családnév az első, és csak utána következik a keresztnév. Vannak olyan Európában élő családok, ahol a rokonság 200-300 fős. Ezért sokszor a helyi nyelvet sem tanulják meg, mert nincs rá szükségük” – mondta Lin, hozzátéve, hogy Kínában nemcsak a família, hanem a nemzet érdekeinek a védelme is alapérték. Szerinte egyébként az európaiak és a kínaiak között az egyik legjelentősebb különbség az, hogy amíg náluk az emberi viszonyok, kapcsolatok a legfontosabbak, addig nálunk a szabályok és a törvények. (Innen lehet talán azt is jobban megérteni, hogy a kínai vállalkozók miért panaszkodnak annyit a hatósági „zaklatásokra”: az ő szemükben ez többről szól, mint egyszerű vizsgálatról.) Lin és Zhou egybehangzóan állítják, hogy a nyugatiaknak éppen azért nem kell tartaniuk a kínai gazdaság térhódításától, mert náluk a win-win helyzetek jelentik a célt, vagyis olyan megoldásban érdekeltek, amely mindkét fél számára előnyös. 

A lelkész elmondása szerint a kínai néplélekben már az ókortól kezdve jelen volt az egyistenhit. „Az írott történelmi emlékeink között felbukkan az egy isten tisztelete. És az is érdekes, hogy a kínai írásjelben a tilos szót egy fára mutató kéz jelöli, a hajót pedig egy csónak és nyolc személy. Ez azt jelzi, hogy a bűnbeesés, illetve Noé és az özönvíz története mélyen gyökerezik a kínai emlékezetben” – mondta el a lelkész. A történészek a kereszténység Kínában történő felbukkanását a 7. századra teszik, ám Lin elmondása szerint már az 1.  századból maradtak fenn olyan feliratok, amelyek Krisztusról szólnak. Az első ezredfordulóra azonban a vallásüldözések nyomán a kereszténység szinte eltűnt, és csak a jó császári kapcsolatokat kiépítő katolikusok tudtak terjeszkedni a 11. századtól. Szintén magas szintű állami összeköttetéseik révén tudtak meggyökerezni az országban a protestánsok a 19. század elején. Akkoriban számos miniszter megtért, és egy Robert Morrison nevű skót református lelkész a Bibliát is lefordította kínai nyelvre.      

Lin azt mondja, jelenleg 80-100 millió lehet a kínai keresztények létszáma. Saját családjában ő már a harmadik generációt képviseli: nagyszülei egy betegség miatt kiáltottak Istenhez, és a gyógyulás nyomán az egész család hívővé lett. „A kereszténység nem mondható népszerűnek Kínában, de úgy tűnik, az állam nem hozott még végleges döntést arról, hogy támogatja vagy tiltja a gyülekezeteket. Sajnos valóban jelen van a keresztényüldözés is, ám ennek hátterében az adott tartományok vezetése áll és nem feltétlenül a központi hatalom” – vélekedett a kínai lelkész, aki szerint Kína a jövőben a keresztény missziós tevékenység fő zászlóvivője lesz a világon.

 

Kínaiakat Borsodba!

Évek óta érezhető egy „generációváltás” a magyarországi kínai jelenlét terén, ami elsősorban nem az életkorra vonatkozik, hanem a gazdasági célokra – mondta el a Heteknek egy magyar–kínai tolmács. Mint kifejtette, a ’90-es évek és az ezredforduló áruház–piac–étterem relációban gondolkozó kínai bevándorlói közül ma sokan elhagyják az országot, helyettük azonban megjelennek a távol-keleti működő tőke képviselői, akik termelő beruházások idetelepítésében érdekeltek. „Az emelkedő bérek miatt ma már Kínában sem lehet sokkal olcsóbban munkaerőt találni, mint Közép-Kelet-Európában, továbbá ott is nőttek az alapanyagárak, és az sem utolsó szempont, hogy EU-tagok vagyunk, így a nálunk előállított termékek szabadon vándorolhatnak Nyugat-Európába” – magyarázta. Szerinte mindez jó lehetőség hazánk számára is: például csökkenteni lehetne gazdaságunk német kitettségét. Másrészt – szavai szerint – a mai kínai befektetők már kulturáltak, képzettek – vége van annak az időszaknak, amikor egy-egy tolmácsolásért szinte veszélyességi pótlékot kellett kérnie. Ráadásul többnyire valóban win-win megoldásokban gondolkoznak, bár ezzel kapcsolatos alapelvükre néha nem árt figyelmeztetni őket. „Szerintem jót tenne a vidéki Magyarországnak, ha kínai beruházások érkeznének ide. Például a leszakadó borsodi térségekben ennek nem csak gazdasági előnyei lennének: a kínaiak szorgalma, életszemlélete jó hatással lenne a szegénységbe, reménytelenségbe süllyedt emberekre” – fogalmazott a tolmács. (Egyébként Borsodban van az eddigi legnagyobb magyarországi kínai befektetés: a kínai Wanhua vette meg a Borsodchemet.)

Olvasson tovább: