A kurd nép pontos eredetét a mai napig homály fedi, azonban több mítosz és elmélet is közszájon forog a származásukkal kapcsolatban. Egyes mítoszok az indoeurópai származást „bizonyítják”, köztük a Noé bárkájáról szóló történet is, mely szerint a bárka a Cudi-hegyen feneklett meg, ahol később nagy várost építettek. A város vezetője Melik Kurdim lett, aki hatszáz éves korában új nyelvet alkotott, melyet a népe „kurdim”-nak nevezett el, vagyis a kurdok nyelvének. Egy másik történet szerint Salamon király Európába küldte a szolgáit, hogy hozzák el számára a kontinensről a legszebb ötszáz nőt, de mire visszaértek, az uralkodó meghalt. A szolgák végül maguknak tartották meg a nőket, és az ő leszármazottaik lettek a kurdok.
Valószínűleg a legbizarrabb mítosz azonban a zsarnok Zahhakról szól, akinek a vállaiból kígyók nőttek ki. A Sátán a gyógyulása érdekében instrukciókkal látta el: minden nap két fiatalnak az agyával kell megetetnie a kígyókat. Viszont az uralkodó egyik szolgája megsajnálta a leendő áldozatokat, és elrejtette őket a hegyekbe. Belőlük pedig új nép jött létre, a kurdok ősei. Az egyébként sokat elárul a mítosz elfogadottságáról, hogy a kurdok a mai napig is újévi ünnepükkor arról emlékeznek meg, hogy megszabadultak Zahhaktól, az elnyomótól.
Egy másik elmélet szerint – melyet nyelvészeti és történeti bizonyítékok is alátámasztanak – a kurdok a szkítáktól származhatnak, attól az indoeurópai néptől, mely a mai Ukrajnából Kurdisztán iráni területére vándorolt a Kr. e. 8. században. Ahogy arról korábban beszámoltunk (Szívvel harcolunk, nem nehézfegyverekkel. Hetek, 2014. szeptember 12.), a legelfogadottabb feltételezés, melyet a kurdok maguk is vallanak, az az, hogy a médek leszármazottai, akik Közép-Ázsiából vándoroltak a mai Azerbaj-dzsán területére a Kr. e. 12. században, és elfoglalták Nimród és Ninive városait, de végül vereséget szenvedtek a perzsáktól.
2014. 12. 05. (XVIII/49)
