Kereső toggle

Nagyi a polcon

„Erkölcsi mélyponton vagyunk, az ország kezd egy temetővé válni”

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az elmúlt években jelentősen megváltoztak a temetkezési szokások. Míg korábban ritkaságszámba ment az urnás temetés, addig ma már megközelítőleg minden második szertartásnál a hamvasztást választják, és többségében hazaviszik az urnákat, amelyek sorsa innentől nem követhető nyomon. Ezek növekvő száma miatt belátható időn belül tízezres nagyságrendben lesznek urnák a családok birtokában, és az sem elképzelhetetlen, hogy hamarosan teljesen eltűnnek a hagyományos temetkezési módok. A hozzátartozók szerint a temetők fenntartói egyre magasabbra srófolják az árakat, az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület (OTEI) viszont úgy gondolja, hogy a hamvak hazaszállításával sérül a nyilvántartás és kegyeletsértés is történik, amit az egyre szaporodó hajmeresztő történetek is alátámasztanak.

2003-tól érzékelhetően megnőtt a hazavitt urnák száma, amelynek okai bizonyíthatóan a családok szociális helyzetére vezethetőek vissza – nyilatkozta lapunknak Puskás Béla, a Dél-Dunántúli Temetkezési Egyesület elnöke. Elmondása szerint az elmúlt évi százharmincezer temetés körülbelül fele volt hamvasztás. Alternatív megoldásként a hozzátartozók a hamvakat belátásuk szerint helyezhetik el lakásukban, vagy szétszórhatják a saját kertjükben, folyókban, tavakban, ám valamennyi módszerrel kapcsolatban történt már felelőtlenség, emberi mulasztás. Ma már a koporsós temetések töredékéért lehet hivatalosan engedélyezett hajós temetéseket rendezni, melynek során a só-urnában lévő hamvak – törvényi előírásokban foglaltaknak megfelelő – vízre helyezése történik a folyó egy kijelölt szakaszán. Sokan azonban egyszerűen csak beledobják az urnát a vízbe, hogy ne kelljen kifizetni az ezzel járó átlagosan hetvenezer forintos költséget. A hamvak aztán szerkezetüknél fogva gyorsan kicsapódnak a partra, ahol a fürdőzők embertársaik földi maradványaival érintkezhetnek.

Bár ezzel a megoldással legalább elkerülik azt, hogy a szél visszafújja a gyászolókra a hamvakat – teszi hozzá az elnök úr felidézve, hogy néhány évvel ezelőtt egy vadász hamvait adták ki a családnak, akik egy közeli erdő megjelölt pontján szórták ki azt. Pár hét múlva a feleség rokona arra kérte őket, hogy szedjék össze, ami még megmaradt a földön, és helyezzék el a temető kolumbáriumában, mert a család azóta is a hamvak méltó helyéről vitatkozik. Kaposváron pedig a fiatal anyuka hamvait tárolta a család nappalijuk szekrénypolcán, a két serdülőkorú gyermek pedig egész nap az urna előtt sírt, mert nem tudták feldolgozni a történteket. A szakember szerint a gyászt akkor lehet csak lelkileg feldolgozni, ha a család fizikálisan is eltávolodik az elhunyttól.

Temető a lakásból

A temetkezés területén tevékenykedők többek között a hamvak kiadásának korlátozása miatt ostromolták folyamatosan a törvényhozást a vonatkozó jogszabályok módosításáért, megítélésük szerint ugyanis a kegyeleti szokások és társadalmi változások ezt nagyon is indokolttá és szükségessé tették. A rezsicsökkentések népszerűsége láttán fogalmazódott meg 2012 őszén az a kormányzati szándék, hogy a lakosság terhei a temetkezési szolgáltatás területén is csökkenjenek. A módosított temetkezési törvény elfogadására 2013 szeptemberében került sor, amely többek között tartalmazta az urnák hazavitelének korlátozását is. Puskás Béla szerint a szigorítások ellenére a jogalkotóknak a mai napig nem sikerült kivitelezhető megoldást nyújtaniuk. A hamvakat hazavivő személynek ugyanis „temetkezési emlékhellyé” kell nyilvánítania a lakását, hogy a vele nem egy háztartásban élő hozzátartozók bármikor gyakorolhassák a kegyelet lerovásának jogát. Úgy tapasztalja, hogy sok családban eszkalálódik ebből feszültség, és ilyenkor a halottak napja komolyabb problémát jelent, mint a karácsony.

A szakmai érdekképviseletek szerint megoldást jelenthetne a hazavitt urnák számának csökkentésében, ha a hamvakat csak a területileg illetékes jegyző engedélyével lehetne kiadni, aki a kegyeleti hely jelleget bejegyezteti  például a lakás tulajdoni lapjára a földhivatalnál. Az ingatlan eladására ezt követően csak akkor kerülhetne sor, ha a korábban elhelyezett urnát a család, az örökösök megfelelő kegyeleti helyre (temetőbe vagy új a kegyeleti előírásoknak megfelelő kegyeleti helyen) ismételten el nem helyezik. Az Európai Unióban általánosan elterjedt ez a megoldás.

A törvénymódosítás legjelentősebb újítása a szociális temetés intézményének bevezetése, amely eredetileg 2014. január 1-jétől lépett volna életbe, de 2015-ig elhalasztották. Ez a lehetőség akkor vehető igénybe, ha a gyászolók vállalják a személyes közreműködést, az ingyenesen hozzáférhető temetői kellékekkel a sír kiásását, és az elhunyt elhantolását. Temetkezési szakemberek szerint botrányos, hogy amíg a szektorra szigorú munkavédelmi, foglalkoztatási, adózási előírások vonatkoznak, addig a közreműködő gyászolókra ezek közül semmi. Puskás Béla szerint jelenleg is működik úgynevezett közköltséges temetési forma, melyet a kérelmezőknek az önkormányzatok biztosítanak egyedi elbírálással. Ezt csak úgy volna szabad megszüntetni, ha – hasonlóan az európai gyakorlathoz – a kormány egy egységes kvótát biztosítana elhunytanként, mondjuk temetési hozzájárulás címen, melyet a törvényesen működő vállalkozásoknál lehetne igénybe venni. Természetesen ebben az esetben a hazavitt urnákra nem járna hozzájárulás, így biztosítható, hogy minden elhunyt a megfelelő helyre kerül.

Maci és gyűrű halottakból

A társadalomnak tudnia kellene, hogy a halottaknak a temetőben a helyük. A test kerüljön vissza oda, ahonnan érkezett – vallott nézeteiről a Heteknek Marján Tibor, az OTEI elnökségi tagja, aki a temetés szimbolikájáról szólva elmondta: magát a testet földbe helyezzük, ezzel is kifejezve, hogy a halott egy másik világba ment át. Szerinte manapság egyre kevesebben tisztelik a vallási hagyományokat, gyorsan meg akarnak szabadulni halottaiktól, személytelen, iparszerű mechanizmussá vált a régebbi korokban oly magasztos esemény, a „gyárban elkészül a granulátum, és hazavisszük”. Úgy érzi, ez a viszonyulás erkölcsi mélypont egy társadalomban, és az urnákkal való felelőtlen, hanyag bánásmódot nem lehet mindig a gazdasági válságra fogni.

Dorogi János, a gyulai Pietas Egyházi Temetkezési Kft. ügyvezetője máshonnan közelíti meg a kérdést. Szerinte sem csak anyagi oka van a hamvak hazavitelének, sokan ugyanis lelkileg nem tudják elengedni a halottaikat. Az elmaradt tradicionális, „tisztességes” temetések helyén űr marad. A hozzátartozóknak mindig az az érzése, hogy valaminek nem tettek eleget. Lapunknak kifejtette: nyomasztó marad az otthonokban a halott jelenléte. A szeretteinket el kell tudni engedni. Nem olyan rég egy fiatal pár hozta vissza hozzájuk az anyuka urnáját, mert nem tudtak tőle aludni. De egyre több az olyan eset is, amikor az urna – akár már évek óta – nem kell a hozzátartozóknak. Vagyis temetetlenül állnak a temetkezési vállalat raktárának polcain, mert a rokonok semmiféle megbízást nem hajlandóak adni az eltemetésre.

Bár az urna „nem hivatalos” eltemetése megengedett, mégis rengeteg problémát vet föl. Sokan a házuk eladásakor egyszerűen otthagyják a hamvakat a földben, amit később az új tulajdonosok találnak meg. Olyan is előfordult már, hogy a rokonság fogta magát, és elásta az urnát egy sírba, amelynek semmi köze nem volt az elhunythoz. De ennél szélsőségesebb esetről is hallott a Pietas ügyvezetője, amikor a család egy már régóta a temető raktárában tárolt urnát elvitt ugyan, de aztán lekaparták róla a nevet, és kidobták a kukába.

Júniusban egy nyolcadikos ballagó osztály szervezett egyik osztálytársuk családi házában tanárbúcsúztatót. Mivel a házigazda kisfiú édesapjának hamvait nem olyan rég temették el a hátsó kertben, a szülők úgy gondolták, hogy a parti kitűnő alkalom a gyerekekkel közös koszorúzásra. Az sem ritka azonban, hogy az udvaron koporsót akarnak eltemetni, amihez a temetkezési vállalat értelemszerűen nem járulhat hozzá.

Bár most még külföldön elterjedtebb, de már itthon is megrendelhető az az ölelhető, angyalszárnyakkal rendelkező plüssmaci, amely végső nyughely lehet az elhunytak számára. Emberi hamvakból gyémántot azonban egyelőre csak az USA-ban készítenek – teszi hozzá Puskás Béla, aki a napokban vett át egy ilyen ékszert, amely a volt kollégájából készült. Olyan formája viszont hazánkban is ismeretes a temetésnek, amikor minden hozzátartozó vihet haza egy kis tégelyben a hamvakból. Aki extrémebb búcsúztatásra vágyik, hőlégballonról vagy akár tűzijáték segítségével is szétszórhatja a hamvakat. Sőt, a határ szó szerint a csillagos ég, ugyanis föld körüli pályára is lehet állítani az elhunyt földi maradványait (Pekingben egy temetkezési vállalkozó tizenhatezer dollárért kínálja az űrbe juttatást).

A szív bírja legtovább

Először 900 fokra hevítik a földgázfűtésű kemencék hőálló samott-téglával kirakott belső terét, majd az addig körülbelül 3 Celsius-fokon, hűtőben tárolt holttestet betolják a kemencébe. Az élettelen emberi test öngyulladása rövid időn belül bekövetkezik, és körülbelül 1100 fokon, másfél-két óra alatt végbe is megy a test elhamvadása. A test anyagai, a zsír, az izmok, a csontok elégnek, a szív áll ellen a legtovább a gyorsított enyészetnek: a többi izom és szövet már rég elhamvadt, amikor az éltünkben rengeteget dolgozó izomdarab még mindig izzó csomóként makacsul pislákol a kemencében. A holttest éghetetlen részeiből (főként a mésztartalmú csontokból) megmaradt darabos hamvakat egy fémedénybe kaparják, és egy golyós malomban porrá őrlik: így körülbelül 2-3 liternyi hamu marad egy átlagemberből. A holttestcserék elkerülése miatt minden holttest mellé kerül egy pár centis fémhasáb, amire az elhunyt egyedi azonosítószáma kerül, és ez a fémdarab elkíséri a halottat a hűtőkamrától egészen az urnáig. A hamvakat előbb egy műanyag edénybe teszik, amit légmentesen leforrasztanak, s ez kerül a díszes urnába. (forrás: index.hu)

Olvasson tovább: