Kereső toggle

„Öt gyerek, hat csomag meg én”

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Régen láttam Rékát. Összefutottunk a patika előtt. Kérdeztem, milyen az élet Cambridge-ben, ahová öt gyermekükkel költöztek munkavállalásuk érdekében. Nevük írásomban nem valódi, történetük a kényszeredettségből külföldön szerencsét próbáló honfitársaink – mindenki döntse el, hogy milyen előjelű – példája.

A férj, Boldizsár programozó. Bicskei műhelyének elégedett ügyfele voltam magam is. Rendkívül felkészült szakember, különösen erős karakter. Devizahitelt vettek fel arra a házra, ahol vállalkozásuk is működött. Az árfolyamgátat a magyar nagycsalád csak azért nem tudta igénybe venni, mert a hitel felvevői nem név szerint ők, hanem a vállalkozásuk volt.

A devizahitelük és szakboltjuk rossz üzletmenete miatt az angolul jól beszélő férfi Nagy-Britanniában kezdett állást keresni. Cambridge úgy érkezett az életükbe, hogy a Londontól 80 kilométerre fekvő, a 13. század óta egyetemi városként működő 122 ezer lakosú megyeszékhely tájékán volt legjobban keresett a programozó szakma.

Egyedül ment oda az ötgyerekes magyar apa 2013 elején. Nullára érkezett, tehát se szállás, se ismerős. Kettő hónap alatt állást talált. Az anya nem akart menni. Inkább itthoni üzletüket igyekezett vezetni, öt gyerek mellett ugyanis nem tudott elhelyezkedni. De „Skype-család” lettek, és Réka észlelte a gyermekeken, hogy ez nem lesz így jó – végül a családegyesítés érdekében bő fél év múltán elindultak fapadoson apa után. „Öt gyerek, hat csomag meg én” – jegyezte meg Réka.

Az ügynökségen megszerzett bérlakásukba férjével szekrényt cipeltek. Megállt egy kocogó. Tenyerét a bútor alá támasztva vette át Rékától. Egy keresztény közösség segíti a magyar nagycsaládot.

„Nem az a megoldás, amivel mi próbálkozunk, de nem tudok jobbat. Meg tudunk élni, meg vagyunk becsülve, és sokkal több időnk jut egymásra. Rengeteg dolgot meg tudunk adni gyermekeinknek, amit itthon nem – mondta később Réka a kávézóban. – Itthon megfizethetetlen havi két-három hétvégén egy családi mozi. Kinn medencés, rendkívül korszerű, tiszta és biztonságos játszóterek. Például a Jesus Green nevű terület az egyetem előtt. Este tízkor biztonságban elmehetek boltba, miközben rendőrt alig látok. Azt érzem, hogy mi magyarok sokkal összetartóbbak vagyunk odakinn, mint idehaza. Hétvégén jó időben gyönyörű tájakon, kedves emberekkel összefutva kerékpározhatunk bringautakon a szomszéd településekre – zárja. 

Kiment egy környezetmérnök – mondom Rékának. – Három hét alatt munkát talált területén. Első hét alatt megkeresi a szállása havi bérét és havi rezsijét. Második héten a havi konyhára valót. A harmadik-negyedik héten tartalékképzés történik. – Ehhez hasonlóan működik nálunk is – válaszolja erre. – Az Aldiban dolgozók 8 fontot keresnek óránként. Az élelmiszerárak majdnem azonosak az itthonival. A szoba bérlése rezsivel együtt egy főre 350-450 font. A megmaradt bérből étkezik, a többi marad megélhetésre, szórakozásra, spórolásra. Egy ötgyermekes család költségvetése persze más – igazítja ki az arányokat Réka.

A Katona József Színházban színpadon az Illaberek. A mai magyar társadalom egyik fontos jelenségét, a kivándorlást mutatja be. „…otthonuk elhagyása, életük újrakezdése egy másik országban.” Geszti Péter dalt ír Hungarian in Europe címmel. Visszataszító az a központi, innen-onnan sugározgatott sugalmazás, ami a (valójában kényszeredettségből) külföldön szerencsét próbáló honfitársainkat hazaárulónak állítja be. Pedig azt bizony nem köztük kéne keresni... Az itthoni tömegek idegessége, betegségei abból is fakadhatnak, hogy a többség munkával sem képes „aranytartalékot” képezni. Ez társadalmi igazságtalanság.

Réka tanárképzőt végzett és kommunikációs szakember. Férje, Boldizsár révén, aki programozó, sok mindent tud a számítógépekről. Cambridge-be érkezése után pár hét alatt adminisztrációs távmunkás lett. Délelőtt dolgozik. A többi a családé. Angliában nem az számít, miről van papírod, hanem hogy rátermett vagy-e. 

– De hát elhagytad a hazádat! – véli a régi kedves ismerős, a piacon őstermelő. Virágjait kannában rendezgetve vonná felelősségre Rékát. – Sosem tudnám elhagyni a hazámat. Egész családommal ide kötődöm. – De ők a szörnyű háborúban is itt maradtak – szól az ellenérv. – Meghaltak a hazáért. – Aki tudott és akart, akkor is fogta a motyót és ment. Persze, akkoriban kevesebben és nehezebben tudták megvalósítani, mint ma – így Réka.

Állandó lakcímük bicskei maradt. Réka (10), Luca (8), Nóra (7), Boldizsár (6), Ivett (4). Mivel az óvodai és általános iskolai időbeosztás és tanrend teljesen más, a fészek-alj egy évvel előrébb került, mintha itthon lennének. A gyerekek most magántanulók, sok segítséget kapnak vizsgáikhoz az iskolától. Luca itthon elsős lett volna, ott rögtön harmadikos. Nóri nagycsoportos lett volna, de másodikos lett. Tehát visszavethetné őket, ha visszajönnének, már csak azért is, mert alsóbb osztályban folytatnák. Mindannyian beszélnek, írnak, olvasnak angol nyelven. Millió dicséret és biztatás. A tanár célja, hogy mindhárman konzultáljanak. Ebben náluk hiba nincs. Láttam már őket együtt a Bicskei Tanuszoda babamedencéjében.

Az iskoláról férőhely alapján döntött a megye. Az egyik iskolájuk a szemközti szomszéd. A legtávolabbi húsz perc kerékpárral. Mindenki bicózik a családban, de Ivett még utas. Mitfahrer. A gyermekülésből irányít, ha valaki valamit nem értene. Az autósok roppant türelmesek, a választott maximum sebességük a városban 20 km/h. Számukra a gyalogos és a kerékpáros szent. A gyermekre pedig leírhatatlanul vigyáznak.    

Itt maradt anyai papa és apai mama. Mindketten 2007-ben veszítették el házastársukat. Tartják velük a kapcsolatot Skype-on, örömünnep Cambridge-be látogatásuk. A két nagyszülő támogatta az angliai próbálkozást. Akkor is, ha fájt…

Olvasson tovább: