Kereső toggle

Önkéntes nemzeti amputáció

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Jelentős számban élnek Nagy-Britanniában az átlagosnál magasabban képzett, 30 év körüli, kreatív és vállalkozó kedvű magyar fiatalok, akik jobban érzik magukat ott, mint itt. Háromnegyedük az elkövetkező 5 évben biztosan nem tervezi a visszatérést Magyarországra, ugyanakkor rendszeresen hazalátogat, és ezer szállal kötődik szülőföldjéhez. Úgy tűnik, a társadalom gerincét adó középosztálybeli ifjakat érinti leginkább a pár év óta megugrott kivándorlási kedv – erősíti meg egy friss hazai kutatás.

Idén áprilisban és májusban összesen 5200 Nagy-Britanniába, főként Londonba szakadt honfitársunk válaszolt az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete (MTA TK KI) által végzett online adatfelvétel kérdéseire, melyet az intézet a MENJEK/MARADJAK dokumentumfilm-sorozat alkotóival együttműködésben készített. A nagyszámú minta valószínűleg nem képezi le pontosan az ott élő magyarok társadalmi összetételét, de képet ad a kivándorlók jellegzetes motivációiról, a kint élők társadalmi-gazdasági helyzetéről és jövőképéről. A kutatás megerősítette, hogy a kivándorlást választók elsődleges oka anyagi, a válaszadók zöme 2010 után ment ki, és nem bánta meg a döntését.

Ez azt jelenti, hogy szinte mindegyik válaszadó jobbnak értékeli jelenlegi helyzetét, mint amilyen Magyarországon volt, és a hazatérést is csak kevesen fontolgatják közülük: közel 40 százalékuk egyáltalán nem tervez visszatelepülést, 35 százalékuk pedig az elkövetkező 5 évben biztosan nem. További egyötödük is bizonytalanul, a „pár éven belül visszaköltözne” válaszra voksolt, míg mindössze 6 százalék mondta azt, hogy egy éven belül visszatérne Magyarországra. Honfitársaink növekvő „visszaszivárgására” tehát egyelőre nincs jel.

Adalékul szolgálhat, hogy a TÁRKI áprilisban közzétett kutatása szerint Nagy-Britannia elsősorban a hosszabb távú külföldi munkavállalást tervező 18-39 éveseknek jelent célországot. Ha ez ténylegesen így van, akkor kétségtelenül megtalálják a számításukat, bár az is igaz, hogy a más célországokban élő magyarok jövőbeni tervei egyelőre nem ismertek.

A hosszú távú kint maradásban közrejátszhat az átlagéletkor és a viszonylag magas iskolai végzettség is, ami jobb elhelyezkedési esélyeket jelent nemcsak itthon, hanem külföldön is. A kérdőívet kitöltők zöme (72 százalék) 25 és 40 év közötti, az átlagéletkoruk 33 év. Több mint felük felsőfokú vagy posztgraduális végzettségű (53 százalék). Csupán egy százalékuk végzett nyolc általánost vagy kevesebbet, a középfokú végzettségűek – érettségizettek, szakképzettek – a minta kevesebb, mint felét teszik ki. Zömében 40 év alattiakról beszélhetünk, az 50 év feletti újrakezdők a válaszadók 3,5 százalékát teszik csak ki.

Mint Kováts András kutatásvezetőtől megtudtuk, a középfokú végzettségűekre inkább jellemző, hogy megélhetési gondok, devizahitelek, otthoni vállalkozás fenntartása miatt vannak kint, míg jellemzően a magasan kvalifikáltak számára elsődleges szempont az ömegvalósítás, a szakmai karrier, a jobb fizetés. Nem a legelesettebbek mennek ki, amit az is mutat, hogy a válaszadók többségének volt itthon munkahelye: a Magyarországról való elköltözést megelőzően a válaszadók 70 százaléka teljes vagy részmunkaidőben dolgozott itthon. A többiek közel fele-fele arányban diákok voltak (16 százalék), illetve nem dolgoztak, vagy alkalmi munkából éltek (14 százalék).

Nagy-Britanniában jelentősen változott a munkaerőpiaci helyzetük: jóval aktívabbak, jelenleg csupán egytizedüknek nincs állása, ők jellemzően tanulnak, kisebb részt alkalmi munkákat végeznek.

A válaszadók 7 százaléka eleve tanulni ment ki, jelenleg 3-4 százalékuk diák, esetleg mellette dolgozik is – mindebből az szűrhető le, hogy nem a külföldi továbbtanulás a migráció elsődleges célja, hanem a munkavállalás. A megkérdezettek több mint háromnegyede dolgozni ment ki: közel fele-fele arányban vannak köztük olyanok, akik konkrét munkaajánlatra érkeztek, és olyanok, akik csak a kiutazásuk után kezdtek el munkát keresni. A megkérdezettek egytizede párját követve érkezett, a többieket pedig kalandvágy (5 százalék) hajtotta.

A kutatási jelentés szerint alig több mint egytizedük érzi úgy, hogy helyzete nem javult, vagy rosszabbodott, amióta Nagy-Britanniában él. Az elsöprő többség elégedett jelenlegi helyzetével, különösen, ha azt a korábbi, magyarországi körülményekkel hasonlítja össze. Ez Kováts András szerint attól függetlenül is így van, hogy egyáltalán nem törvényszerű, hogy ugyanazon a területen, vagy a végzettségüknek megfelelő munkakörben helyezkednek el kint az emberek. Nyilván az alacsony iskolai végzettségűek, illetve a legszegényebbek tudnak a legkevésbé munkát vállalni külföldön, hiszen akárhogy is vesszük, ez egy tőkeigényes dolog: nyelvtudás, kapcsolatok, pénz, vállalkozó kedv kell hozzá. Persze azt se felejtsük el, hogy itt a kivándorlás utáni helyzetről van szó, és az emberek utólag szeretik igazolva látni a saját döntéseiket – tette hozzá a kutatásvezető.

A jelentés rámutat: a migrációs döntések ritkán vezethetők vissza egyetlen tényezőre, a hátterükben okok és célok egész szövevénye áll, de kétségtelenül leghangsúlyosabb az anyagi-egzisztenciális tényező. Tíz tipikus indok közül a válaszadók legtöbbször a britek magasabb életszínvonalát és jobb munkalehetőségeit, illetve a rossz hazai gazdasági és politikai helyzetet jelölték meg.

„A különböző kivándorlási okok egyszerre vannak jelen az emberek életében, ezen belül a politikai helyzettel való elégedetlenség fontos – de nem a legfontosabb – tényező. Ez nyilván magában foglalhatja a kedvezőtlen magyarországi közhangulatot is, de a külföldön élők politikai értékrendjéről vagy pártpreferenciájáról nincs információnk” – mondta el a szakember, hozzátéve: az elmúlt 4-5 éves időszak kivándorlási hullámában a gazdasági válság hatása dominált, a 2010-es kormányváltás esetleges hatását pontosan nem ismerjük.

Tény, hogy a válaszadók nagyobbik fele, mintegy 2700 ember 2010 után ment ki Angliába. Általánosságban is elmondható, hogy a magyarországi kivándorlásban 2010 óta tapasztalható egy felfutás, s eddig 2012 volt a csúcspont. A 2011-es OECD-adatot tehát, miszerint 47 ezer magyar állampolgár él Nagy-Britanniában, feltehetően már túlhaladtuk, de nagyságrendileg hasonló lehet a helyzet. „Ez a felfutás egy természetes migrációs jelenség, ezen a téren most sorakozunk fel a régió többi országához. Lényegében bárhol a világon, ha elindul egy ilyen migrációs folyamat, akkor ott kialakulnak azok a kapcsolatrendszerek, azok a hálózatok, amelyeken keresztül egyre könnyebb lesz kivándorolni, egyre kevesebbe kerül, egyre kisebb a kockázat, és egyre természetesebb lesz a jelenség, mert egyre több hasonló példát láthatunk. Jellemző a nagyon lassú, óvatos kezdés, mígnem a végén a kivándorlási tendencia a célországba elér egy telítettséget, amikorra elfogynak a kinti munkalehetőségek. Most a klasszikus felfutó szakaszban vagyunk” – állapítja meg Kováts András.

Az, hogy hányan akarnak visszajönni, megmutatja, hogy sikeres-e a migráció, perspektíva-e az ott maradás, és ebben sok tényező közrejátszhat, például a jövőbeni anyaországi  vagy angliai gazdasági és politikai változások is. „Egyik oldalról veszteség, ha az ott élők nem térnek haza, másrészt külföldi kapcsolatrendszerként, erőforrásként, hazaadott pénz tekintetében rengeteg lehetőséget is tartogatnak. Ezt a jövő dönti el, hogy belőlük valóban »veszteség« lesz-e. Most az látszik, hogy sikeres, dinamikus, kreatív emberek sokasága él külföldön, akik ezer szállal kötődnek Magyarországhoz. Ez megmutatkozott abban is, hogy a magyar hírportálokon terjesztett kérdőívünkre pár nap alatt mintegy 5 ezren válaszoltak, azaz szorosan követik a hazai eseményeket, híreket” – jegyezte meg a kutató.

Nyilván minél hosszabb ideig van kint valaki egy országban, annál kisebb az esélye annak, hogy visszajöjjön. Erősödnek az ottani kapcsolatok, gyengülnek az itthoniak. Az online válaszadóknál első helyen a hazai baráti, családi kapcsolatok állnak, a kinti kapcsolatok tekintetében nagy a szórás. Érdekes módon sokan és gyakran járnak haza: mindössze egytizedük nem járt Magyarországon az elmúlt egy évben. A MENJEK/MARADJAK Angliában élő magyarokról szóló dokumentumfilmje mozaikszerű képet ad a kint élőkről: még egy hosszú évek óta kint élő újságíró is központi témaként beszél a magányról, arról, hogy napokig nem szól hozzá senki. Szerinte csak hosszabb távon fog kiderülni, hogy megérte-e kimenni. Egy pszichológus viszont azt mondja, először életében nincs elvágyódás érzése. Szerinte kötődni, érzelmeket kimutatni ott nem cool, az emberek nem terhelik egymást a lelkivilágukkal. Egy szakács elmondja, hogy ott önmaga lett, nincsenek szerepek, nem játszik a külvilág felé, leegyszerűsödtek a dolgok. Az asztalosnak öt éve saját cége van kint, szerinte összehasonlíthatatlanul egyszerűbb ott vállalkozni, világos értékrendhez lehet igazodni, és ott tanult meg kiállni magáért. Egy hatvanas idősgondozó, volt gyógypedagógus nyugalmat talált, nincs az állandó stressz, mint otthon a számlák, adósságok miatt. Hazajövetelt egyikőjük sem tervez.

Olvasson tovább: