Kereső toggle

Éledeznek a marokkói civilek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hasonlóan a legtöbb arab országhoz, a rövid 2011-es tavasz után Marokkóban is helyreállt a király autokratikus, tekintélyelvűuralma. De valami mégis megváltozott: az egyre élénkebb és bátrabb civil társadalom a jogait követeli.

Februárban az Atlasz-hegységben lévő Midelt városának egyik ügyésze elégedetlen volt autószerelője munkájával, ezért a szerencsétlen embert irodájába hozatta a rendőrökkel, és megcsókoltatta vele a cipőjét. Bizonyára arra számított, következmények nélkül megússza, de az ügy nagy felháborodást váltott ki, és hamarosan több ezer ember vonult az utcára tüntetni. Az ügyészt két héttel később felfüggesztették állásából.

2011 óta élénk protestkultúra fejlődött ki Marokkóban, ebben a poros, még az arab világ viszonyaihoz képest is szegény észak-afrikai királyságban. A különböző demonstrációk és tüntetések nagyon gyakoriak, és nem csak a nagyvárosokban. Hivatalos adatok szerint napi 50 megmozdulás is van; igaz, ez kevesebb, mint 2011-ben és 2012-ben. A munkanélküliségtől kezdve a környezetvédelmen keresztül a dolgozók jogaiig, a legváltozatosabb ügyek miatt szervezkednek és mozdulnak meg a marokkóiak. Ezzel próbálják feszegetni a korlátokat ebben a régi vágású monarchiában.

„2011-ben minden megváltozott” – mondja Khadija Ryadi, a Marokkói Emberi Jogi Szövetség (AMDH) volt elnöke és az ENSZ Emberi Jogi Kitüntetésének egyik díjazottja. A 2011-es arab tavasz Marokkót is megrázta, nagy megmozdulások voltak több városban. „Azelőtt is voltak tüntetések, de azóta megszűnt a félelem, az emberek sokkal jobban tudatában vannak a jogaiknak.”

Rabatban vagy Casablancában alig lehet végigsétálni az utcán anélkül, hogy az ember bele ne botlana valamilyen demonstrációba. Egy magánfőiskola diákjai tüntetnek a parlament előtt, hogy ismerje el az állam a diplomájukat. Egy malomipari cégtől kirúgott munkások követelik a tulajdonos háza előtt, hogy fizesse ki a kompenzációjukat, amit a bíróság már évekkel ezelőtt megítélt. Szíriából hazatért és börtönbe zárt dzsihádisták családjai követelik fiaik szabadon engedését, miközben a radikálisok éhségsztrájkot tartanak a börtön falain belül. Áprilisban tízezren vonultak az utcára a kormány megszorítási tervei ellen tüntetve, májusban pedig egy ember felgyújtotta magát Kinetrában, nem messze Rabattól, miután az önkormányzat kisajátította a földjét egy építkezéshez.

„A mostani megmozdulások nem annyira politikaiak, inkább gazdasági, társadalmi kérdésekről szólnak – mondja Maati Mondzsib, egy történészprofesszor a rabati egyetemen. –Az emberek már nem félnek annyira az államtól. Ha elbocsátanak egy csomó embert, másnap tüntetnek a gyár előtt. Ilyen régebben soha nem fordult volna elő.” Bib Elmoumni, egy diák, aki a magánfőiskolások tüntetését vezeti, azt mondja: „A hatóságok most is ütlegeléshez folyamodnak néha, de legalább nem azonnal: néha lehet velük vitatkozni is.”

A király, a fiatal reformerként számon tartott VI. Mohammed elkerülte néhány arab autokrata társának sorsát, amikor ügyes és jól időzített engedményeket tett 2011-ben. Új alkotmányt fogadtak el, ami szerint a király mindig a választásokat megnyert párt vezetőjét nevezi ki miniszterelnöknek. De ellenzéki aktivisták szerint a gyakorlatban semmi nem változott: a valódi hatalom továbbra is az udvar és a biztonsági szolgálatok kezében van, ők pedig most megpróbálják újra korlátozni az eddig elnyert szabadságjogokat. A 2011-ben megválasztott, enyhén iszlamista színezetű kormány valójában csak a király akaratát hajtja végre, plusz elviszi a balhét a Nemzetközi Valutaalap népszerűtlen javaslatainak végrehajtásáért. A király még a saját alkotmányát is megszegte, amikor nemrég kirúgta Marokkó ENSZ-nagykövetét és újat nevezett ki, holott ez elvileg a miniszterelnök hatáskörébe tartozik.

Igaz, az ország már nem az a durva rendőrállam, mint néhány évtizeddel ezelőtt volt. Ezt a rengeteg demonstráció eltűrése is mutatja. De a biztonsági szolgálatok azért nem is tétlenek. Ali Anouzlát, egy újságírót, aki korrupciós ügyekről rántotta le a leplet és kritizálta a királyt, amiért olyan sokat van távol Marokkótól, terrorizmus vádjával tartóztatták le tavaly, amiért újságjában egy al-Kaida-videóra linkelt – egy spanyol lap website-ján. Ali szabadlábon védekezik, és amikor megkérdeztem egy rabati kávézóban, mit gondol, kit haragíthatott magára, azt mondja: „A királyt. Túl sokat kritizáltam a monarchiát, meg hogy honnan van ekkora magánvagyona. Nem tűri az ilyesmit, mert attól fél, hogy ez egy kritikus közvélemény kialakulásához vezethet.”

Ami a király pénzét illeti, abból rengeteg van: a Forbes magazin 2,5 milliárd dollárra becsüli vagyonát. Családi holdingján keresztül Marokkó legnagyobb befektetője, érdekeltségei vannak bányákban, bankokban, biztosítókban, ingatlanokban és bevásárlóközpontokban. Ő a legnagyobb földbirtokos. Kritikusai szerint politikai hatalma azt szolgálja, hogy megvédje saját és barátai üzleti érdekeit. „Ez az egész nagyrészt a pénzről szól – mondja Maati Mondzsib, a történész. – A király ingyen jut földhöz, ezért 15-20 százalékkal olcsóbban tud megjelenni az ingatlanpiacon, mint a vetélytársai.” A királyi holding a Brasseries du Marocnak is résztulajdonosa, ami a Heineken hivatalos viszonteladója Marokkóban, illetve a Peugeot, a Renault és a Citroën márkakereskedője is.

Május 22-én kilenc fiatal aktivistát ítéltek hat hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetésre, amiért részt vettek a megszorítások elleni áprilisi tüntetésen. „Ez egy előre eldöntött ügy, a bíró csak a telefonhívásra vár” – mondja a tárgyalás előtt Boudad Mohamed, az egyik letartóztatott apja a bíróságon álldogálva. Fia, Ayoub Mohamed, aki szabadlábon védekezik, és végül megússza egy felfüggesztettel, azt mondja, az állásából is kirúgták. „Azt mondta a cégvezető, válasszak a munka és az aktivizmus között. De hogyan dönthetnék a szabadság ellen?” A bíró senkit nem enged be a tárgyalóterembe, csak néhány rossz arcú alakot, akik azt kiabálják, „soká éljen a király”.

Május végén a népszerű hiphopzenészt, Mouad Belghouatot is bíróság elé állították, aki számaival a 2011-es tüntetéseket inspirálta. A vádak szerint Belghouat részegen megtámadott egy rendőrt, és illegálisan jegyeket árult egy futballmeccsen. Vagy száz demokráciapárti aktivista van börtönben vagy letartóztatásban. Az AMDH egyik jogászát, Hind Mhatrit három hónap börtönre ítélték, mert olyan embereket akart védeni, akiket kilakoltattak engedély nélkül épített házaikból. „Bosszúhadjárat folyik ellenünk – mondja Khadija Ryadi. – Megpróbálják visszavenni mindazt, amit 2011-ben adtak. Az alkotmány csak papírra vetett szó, az igazságszolgáltatást manipulálják, az udvar kezében fut össze minden szál.”

Marokkó viszonylagos fejletlensége ellenére (szegényebb, mint Egyiptom, Jordánia vagy Tunézia) sok arab országnál élénkebb civil társadalommal bír. Ez talán annak is köszönhető, hogy nagyon hosszú önálló állami múlttal rendelkezik: a királyságot a 8. században alapították, és 44 év francia protektorátustól eltekintve mindig független volt; az uralkodó alavita dinasztia majdnem négyszáz éve van a trónon. Másrészt már a kilencvenes évek elején korlátozott politikai nyitás kezdődött, ami lehetővé tette, hogy különböző civil szervezetek jöjjenek létre. Mindehhez élénk városi kultúra is társul.

Marokkó modern kori királyai mindig jól tudták, merről fúj a szél. VI. Mohammed 2011-ben a politikai kompromisszum mellett döntött, mert látta, hogyan végzik azok az arab vezetők, akik makacsul ellenállnak és erőszakkal próbálják elfojtani a tüntetéseket. Most, hogy az arab tavasz lendülete nagyrészt kifutott, Líbiában és Szíriában polgárháború van, Egyiptomban pedig helyreállt a katonai diktatúra, alighanem úgy érzi, újra megerősítheti autokrata rendszerét. „Ma kevesebb szabadságunk van, mint 2011 előtt volt – mondja Ali Anouzla. – A rezsim mindenkit azzal ijesztget, hogy az lesz, mint Egyiptomban vagy Szíriában, és örüljünk, hogy Marokkó legalább stabil. De ez csak arra jó, hogy megőrizzék a hatalmukat.” Alit nem sokkal az interjú után egy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a „közintézmények megsértéséért”.

A legtöbb aktivista azt mondja, nem látnak esélyt rá, hogy Marokkóban érdemi politikai változások legyenek a következő években. A monarchia túl erős, a politikai pártok nagy része pedig elfogadja a rendszert olyannak, amilyen. De vannak, akik optimistábbak. Abdullah Lefnatsa, egy független szakszervezeti ügyvéd szerint „a demokráciapárti mozgalmat meggyengítették, de az elveik mindenhova elterjedtek, még Marokkó legtávolabbi részeire is. Régebben az emberek az elittől várták a válaszokat a problémáikra, most saját maguktól. Azelőtt csak az emberi jogokkal foglalkozók, a diákok, a szakszervezetisek szervezkedtek, de ma már mindenki. A 2011-es megmozdulások inspirálták az embereket.”

Olvasson tovább: