Kereső toggle

Nem a húszéveseké a világ

Globális idősek otthonává válhat a Föld

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az emberiség történetének egyedülálló időszakában élünk. A világ népessége drámai mértékben öregszik, a kormányok pedig mindeddig keveset tettek azért, hogy kezeljék ennek messzeható következményeit. Jelenleg körülbelül 800 millió 60 év feletti ember él a Földön, 2050-re többen lesznek két milliárdnál – miközben 150 éve az átlagos élettartam még csak 40 év volt. A szociális, gazdasági, oktatási és egészségügyi rendszer átalakítására van szükség annak érdekében, hogy a társadalmak alkalmazkodni tudjanak az új helyzethez.

1804-ben egymilliárd ember élt a Földön, 120 év kellett a kétmilliárd eléréséhez, és csak további 30 a háromhoz. 1960 óta a világ népessége 12-14 évente egymilliárddal nő, percenként 150-nel, évente 80 millióval többen vagyunk. A 80 évesnél idősebb emberek száma 2000 és 2050 között 395 millióra fog nőni, ami négyszeres növekedést jelent.

Bár hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez a jelenség és az ehhez kapcsolódó problémák csak az elmúlt egy-két évtizedben váltak nyilvánvalóvá, valójában a tudósokat, közgazdászokat, politikusokat évszázadok óta foglalkoztatja a kérdés. Thomas Malthus angol demográfus már 1798-ban arról írt, hogy az élelmiszertermelés nem tudja tartani a lépést a növekvő népességgel, és ennek háborúk, éhségek, betegségek lesznek a következményei. Mindeddig nem igazolódtak be félelmei, de a jelenkori ipari társadalmak aggódva figyelik Ázsiát és Afrikát: mi lesz, ha az ott élők is ugyanolyan igényekkel lépnek fel, mint a fejlett országok állampolgárai? Lesz-e akkor elegendő élelmiszer, tiszta ivóvíz, élvezeti cikkek vagy gyógyszer?

Az emberiség egyötöde él szegénységben, és éppen ezekben a régiókban a legnagyobb a születések száma, ám kevés gyermek éri meg a felnőttkort. Az öregedési folyamat ezért leginkább az alacsony és közepes gazdasági helyzetű országokban gyorsul drasztikusan, Brazíliában és Kínában alig 25 év kellett ahhoz a mértékű növekedéshez, ami Franciaországban 100 évig tartott. Németország (jelenleg a világ leggyorsabban öregedő társadalma) és Etiópia körülbelül azonos számú lakossággal rendelkezik ma: körülbelül 80 millióan élnek mindkét országban. 2050-re azonban 174 millió etióp ember lesz, de csak 72 millió német. Ezzel párhuzamosan Afrika fogja adni a világnépesség 24 százalékát (ez ma 15 százalék), míg az európaiak a világ népességének alig 8 százalékát teszik majd ki.

Az ENSZ adatai szerint az idős emberek közül tíz éven belül háromból ketten fejlődő országokban fognak élni, negyven éven belül pedig ötből négy lesz ez az arány. Ezen országok számára ez külön kihívást fog jelenteni, hiszen több évtizede igen fiatal a népességük, és egy-két generáción belül kell felkészülniük az óriási váltásra, teljesen más szociális struktúrára kell átállniuk.

Mi vezetett el ehhez? Mi az oka annak, hogy egy olyan korszak elé néz a világ, amelyhez hasonlatos kihívásokkal eddig nem kellett szembenézni?

Elsődlegesen a gyermekszületések számának visszaesése. Demográfiai értelemben csak a folyamatosan növekvő népesség marad „fiatal”, vagyis az olyan társadalom, ahol magas a születésszám. A nemzetközi átlagot nézve a nők feleannyi gyermeket szülnek, mint nagymamáik, és nem az éhezés vagy a háborúk vezettek el eddig. Sőt az élelmiszerhez, vízhez való hozzáférés, a képzés és tudás, valamint a jobb egészségügyi ellátás ellenére változott meg a fontossági sorrend. Egyre többen gondolják úgy, hogy életükben számos dolog előbbrevaló a családalapításnál. Ezen felül egészségügyi okok is állnak a háttérben: egyre több a meddő nő, illetve férfi, és egyre magasabb a koraszülöttek száma is.

A demográfiai öregedés visszafordíthatatlan, globális jelenség, amelynek hosszú távú hatása van. Lehetséges következményei közül csak néhány példa: megváltozik a kereslet, hiszen mások az igények, más termékekre és szolgáltatásokra van szükség. Csökken az óvodák, iskolák kihasználtsága, de megnövekszik az egészségügyi ellátórendszer igénybevétele, valamint az egyes ellátásokra fordított összegek nagysága is. Megjelenik a munkaerőhiány, a keresett pozíciók betöltése érdekében nő a bevándorlók száma, ami szükségessé teszi az integrációs politika átgondolását. A nyugdíjrendszer a jelenlegi formájában nem tartható fenn, a megnövekvő kifizetéseket csak magasabb befizetésekből lehet teljesíteni, és a kifizetések nagyságát is csökkenteni kell. Az elöregedéssel a társadalom technológiai és/vagy gazdasági innovációs ereje, kockázatvállalási hajlandósága csökkenhet. A választásra jogosultak átlagéletkora nő, ami a demokratikus rendszerek sajátosságából adódóan azt eredményezi, hogy az idősebbek akarata érvényesül, és egyfajta generációs konfliktus jön létre.

Természetesen a hosszabb élettartam nem tekintendő negatívumnak, éppen ellenkezőleg. Az, hogy egyre többen érik el a nyugdíjkorhatárt, sikertörténetnek számít egészségügyi és szocioökonómiai szempontból is. Problémát jelent viszont, ha a kormányok nem teszik meg a megfelelő lépéseket az időseknek a társadalmi életbe való bevonása érdekében. Fennáll a veszély, hogy tudásuk és tapasztalatuk nem megfelelően kerül kihasználásra, ráadásul jelentős részük szegénységben él, és nem jut megfelelő egészségügyi ellátáshoz. Az ideális az lenne, ha az idősebb embe-rek az úgynevezett „aktív öregedés” lehetőségét kihasználva továbbra is támogatói maradnának családjuknak, közösségüknek és nemzetüknek.

A legnagyobb kihívással a fejlődő országok néznek szembe: ezekben 2050-re várhatóan megnégyszereződik azon idősek száma, akik nem képesek magukat ellátni. Közülük sokan hosszú távú gondozásra szorulnak, ami lehet otthoni ápolás, közösségi vagy akár kórházi ellátás is.

Drámaian meg fog nőni a demenciában – például Alzheimer-kórban – szenvedők száma. A 85  vagy ennél idősebbek esetében ugyanis a demencia előfordulása 25-30 százalékkal nő. Az elmaradottabb országokban az ilyen páciensek számára nem áll rendelkezésre megfelelő kezelés, gyakran a családjuk sem kapja meg a megfelelő támogatást ahhoz, hogy saját otthonukban lássák el az illetőt.

Az öregedő társadalmak előtt nincsen történelmi példa, a megoldásokat önállóan kell megtalálniuk. A gyermektelenség a családok szociális funkcióját alapjaiban rendíti meg, az egyes államoknak olyan infrastruktúrát kell kiépíteniük, ami az idősödő népesség igényeit központilag képes kiszolgálni. Át kell gondolniuk a társadalombiztosítási és nyugdíjrendszert, és fel kell készülni egy alapjaiban megváltozott társadalom igényeinek kiszolgálására. A szakemberek szerint ezen feladat megoldására még körülbelül 30-35 évünk van.

Szenior célcsoport

Minél többen vannak az időskorúak, annál fontosabbak a gazdaság számára. A Max Planck Intézet szerint az 1990-es években a 70 éven felülieknek magasabb volt a jövedelme, mint az átlagos háztartásoknak. A reklámügynökségek már régen ráálltak a témára, olyan vonzónak számító szavakat használnak, mint a „Silver”, „Best Agers”, vagy „Whoopies” (Well Off Old People). A már ismert termékek – mint a könnyen kezelhető mobiltelefonok vagy járássegítő eszközök – mellett új piaci területeket is igyekeznek felfedezni, ehhez már az időskori mozgásszervi és látásproblémákat szimuláló eszközt is kifejlesztettek, ezzel könnyítve meg az új termékek tesztelését.

Idős, nem vén

A fejlett országokban élő mai szeniorok átlagosan jóval egészségesebbek és aktívabb életet élnek, mint a korábbi generációk. A Német Olimpiai Sportszövetség szerint 2003-ban kétmillió 60 év feletti sportolt szervezett keretek között, és ez a tendencia erősödik. Aki időskorban kezd bele egy olyan sportágba, ami az állóképességet fejleszti, rövid idő alatt drasztikusan javítani tudja szív- és érrendszeri állapotát és erőnlétét. Javul a reakcióidő, a rövidtávú memória, a koordinációs képesség, csökken a baleset- és sérülésveszély. A várható élettartamot és annak minőségét a képzettség is erősen befolyásolja. Az USA-ban és az EU-ban végzett kutatások szerint a tudományos címmel rendelkező 62-74 éves férfiak 65 százaléka dolgozik, a középiskolát végzettek között ez az arány alig 32 százalék.

Olvasson tovább: