Kereső toggle

Kakukktojás az árja fészekben

Egy Göring, aki zsidókat mentett

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hermann Wilhelm Göring a Harmadik Birodalom emblematikus alakjaként írta be nevét a történelembe. Adolf Hitler után közvetlenül a második ember. Nemcsak a Luftwaffe (német légierő) parancsnokaként, hanem a Gestapo és a „zsidótlanítás” gyakorlati végrehajtójaként is ismertté vált. Ő felelt az első koncentrációs táborok (Dachau, Breitenau, Mauthausen, Auschwitz-Birkenau) megszervezéséért, kegyetlen, hatalomvágyó ember volt. Ezért is meglepő, hogy öccse, Albert, bátorságával és emberségével mennyire „messze esett a családi almafától”.

„Egyértelműen hősként viselkedett minden szituációban. Nem félt a sötét hatalomtól. Hadat üzent neki. Remek lenne, ha minél több gyerek megismerné a történetét! Beszélgetnének róla a történelemórákon. Névadója lehetne alapítványoknak. Megérdemli, mert kiváló ember volt. Igazi menő srác” – mondja Albert Göringről William Hastings Burke ausztrál közgazdász, a Hermann testvére című könyv szerzője.

Sokáig Albert Göring is csak egy volt az ismeretlen hősök közül. Mi keltette fel a fiatal kutató érdeklődését a náci hóhér öccse iránt?

Burke rábukkant egy 34 névből álló listára. Ez a lajstrom nem hagyta nyugodni. A nevek között szép számmal akadtak zsidók és nem zsidók egyaránt. Az utóbbiak között leginkább olyan személyeket talált, akik aktívan részt vettek különböző náciellenes megmozdulásokban is. A közös bennük, hogy mindannyian Albert Göringnek köszönhették az életüket.

1998-ban egy brit tévécsatorna kuriózumnak számító dokumentumfilmet sugárzott Albert Göring címmel. A kamerában megmentett zsidók gyermekei nyilatkoztak. Közöttük volt egy rendkívül csinos idős hölgy is. Ő a nagybácsikája és az édesapja között feszülő ellentétről beszélt. Az elegáns nőt Edda Göringnek hívták, édesapját Hermann Göringnek. Az érdekes tematikájú alkotás alapjául egy 1962-ben megjelent újságcikk szolgált, melynek szerzője Ernst Neubach (író, népszerű dalszövegszerző). Neubach egy volt azok közül a zsidók közül, akiket Albert Göring menekített meg. Az író egész életében hálás maradt jótevőjének. Nemcsak újságcikket, hanem egy forgatókönyvet is írt Albertről. Sajnos ebből soha nem készült film, pedig jóval a nagy sikerű Schindler listája előtt megszületett az ötlet, sőt a cím is.

1962-ben, amikor Neubach barátjára, Albert Göringre akarta felhívni a figyelmet, Németország lakói hátuk mögött a háború borzalmaival csak arra koncentráltak, hogy a rémtetteiket elfelejtsék – ekkor még nehezen tudtak szembenézni mindazzal a sok gonoszsággal, amit elkövettek. A bezárt fülek leginkább az NDK társadalmát jellemezték. Senkit sem érdekelt egy Göring, aki zsidókat mentett. Menthetett-e egyáltalán izraelitákat bárki is ezzel a névvel? A történészek és a nagy nyilvánosság is teljesen közömbös maradt, Neubach cikkének semmiféle visszhangja nem volt. Elsikkadt. Húsz évvel később több életrajz jelent meg Hermann Göringről. Ezekben megemlítik ugyan öccsét, Albertet, de zsidómentő tevékenységéről hallgattak. Később Neubach lánya, Christine Schöffel minderről azt mondta: „Akkor még nem jött el az ideje.” Az ausztrál kutató szerint „most érkezett el az idő, hogy a világ megismerje ezt a kiváló Göringet”.

Miért lett Albert az üldözöttek oltalmazója? Egy előkelő árja családból származott. Nővérei magas rangú náci tisztekkel léptek házasságra, fivére pedig a Führer jobb keze volt. Érdekes momentum a Göring család életében, hogy édesanyjuk szerelmi viszonyban állt Hermann von Epenstein zsidó származású orvossal. Ő férjének, Heinrich Ernst Göring jogi doktornak volt barátja. Ez a régi bajtársi kötelék még Afrikában szövődött a két férfi között. Göring asszony és Epenstein nem rejtették véka alá kapcsolatukat. Göring úr pedig maga is a nyitott házasság híve volt. Albert Göring tehát ennek a törvénytelen szerelemnek a gyümölcse. Származását mindvégig gondosan eltitkolták a Gestapo elől. Milyen fényt vetett volna ez a „kínos kis affér” a makulátlan, árja geneológiára?!

Az 1930-as években Albert gépészmérnökként dolgozott. A nácik hatalomra kerülésekor elhagyta Németországot, és Bécsbe ment. Az Anschluss után azonban már Ausztriában is üldözni kezdték a zsidókat. Egy alkalommal, amikor Albert Bécs egyik utcáján sétált, szemtanúja volt annak, amint egy idős textilüzlet-tulajdonosnőt az SA emberei kiültettek boltja kirakatába. Az asszony nyakába táblát akasztottak a következő felirattal: „Zsidó disznó vagyok.” Mindezt kitörő lelkesedéssel fogadta a belvárosi tömeg. Ekkor lépett közbe a fiatal gépészmérnök. A Gestapo orra alá dugta címeres igazolványát, akik a Göring név láttán mindjárt elengedték a szerencsétlen nőt. Számtalan ehhez hasonló szabadulástörténet fűződik még Albert nevéhez. Franz Pilzer (neve már kevésbé ismert a mai olvasó előtt, korának híres filmese volt) fia, Georg Pilzer mesélte el édesapja megmenekülését: „A Gestapo berontott a házunkba. Kifosztottak bennünket, édesapámat pedig magukkal hurcolták. Ekkor valaki értesítette Albert Göringet. Ő hozta vissza hozzánk.”

Göring nagy összegekkel támogatta a menekülőket, gondoskodott hamis papírokról és figyelmeztette az embereket a közelgő razziákra is. Lehár Ferenc zeneszerző zsidó feleségét is ő mentette meg az üldözéstől. A tévhit szerint maga Hermann Göring járt közben az asszony érdekében, mert nagy rajongója volt a zeneszerzőnek, most már tudjuk, hogy öccse, Albert sietett segítségére.

Albert később Csehországba megy, ahol a Skoda Művek exportvezetőjeként folytatja áldásos tevékenységét. Többek között támogatja a cseh ellenállást, foglyokat hozat ki Theresienstadtból, azzal a kérvénnyel, hogy a gyárban szüksége van munkásokra. Mentőakcióinak híre eljutott a Gestapo fülébe is. Hajtóvadászatot indítanak ellene. Összesen négyszer tartóztatják le. Ilyenkor személyesen bátyja, Hermann Göring siet öccse segítségére.

1945. május 9-én Albert Göring önként adta fel magát az amerikaiaknak. Mindvégig abban reménykedett, hogy embermentő tevékenységét és aktív náciellenes működését respektálni fogják.

Tévedett. Ilyen névvel, mint Göring csak náci lehet valaki. Testvére, Hermann Hitler szárnysegédje. Az amerikai parancsnokság Albertet mint náci előkelőséget és háborús bűnöst letartóztatta. A nürnbergi perben is kihallgatják, majd elítélik. Albert Göring listát ír, 34 nevet mutat a tiszteknek. A nevek mellé írja a lakhelyüket, foglalkozásukat, állampolgárságukat, származásukat és azt, hogy milyen módon játszott szerepet megmentésükben. Az ártatlan Göring egy éven keresztül az amerikai parancsnokság hadifoglya, mikor Victor Parker speciális kihallgató tiszt szeme megakad Lehár Ferenc nevén. A komponista felesége a kihallgató tiszt nagynénje volt. A tiszt hisz Göringnek. Csehszlovákiába szállítják. Prágában a Skoda Művek közreműködésével tárgyalják az ügyét. Onnan tovább viszik Pankrácba, ahol német háborús bűnösökkel és gyilkosokkal zárják egy cellába.

Sorra jelentkeznek és tanúskodnak Albert Göring mellett a Skoda üzem titkos ellenállói. Ernst Neubach (a korábban már említett író) magának a csehszlovák államfőnek, Edvard Benesnek ír levelet, melyben barátja felmentéséért folyamodik. „Ez az ember férfiak és nők százait mentette meg a Gestapo hóhéraitól és a haláltáboroktól.” 1947-ig húzódik Göring pere, ekkor helyezik szabadlábra. Testvérét, Hermannt halálra ítélték, 1946-ban a kivégzés előtt öngyilkos lett.

Albert Göringnek módjában állt volna a névváltoztatás, ám ő nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A gépészmérnök ezzel a súlyos billoggal nem kapott munkát Németországban. 1966. december 20-án nagy szegénységben Münchenben halt meg. Egyetlen lány maradt utána, Elisabeth Göring.

A fiatal ausztrál kutató, William Hastings Burke évek hosszú munkája során gyűjtötte össze mindazt a tényanyagot, melyből megszületett könyve. „Emléket szerettem volna állítani ennek a rendkívüli embernek, aki elégedett volt azzal, hogy számtalan éle-tet mentett meg. Később ezeket a nőket, férfiakat, gyermekeket tekintette saját családjának” – írja Burke, aki a jeruzsálemi Jad Vasembe küldte mindazokat a dokumentumokat, melyeket Göringről szerzett. 2011 óta neve 511-es számmal ott szerepel a német igazak között.

Tettes a családban

Az 1945-ben született Karin P. nyugdíjas pedagógust gyerekkora óta foglalkoztatta a családja története. Bensőséges, bizalmas viszonyt ápolt nagyapjával, sokat beszélgettek – igaz, a háborúról kevés szó esett. „Ma már mindent másként tennék! A nemzeti szocializmus olyan, mint a szocializmus” – sóhajtott a hatvanéves öregember, amikor 15 éves unokája kérdéseivel kezdte ostromolni.
„Mindig éreztem, hogy a családomban valami nincs rendben. Tudtam, hogy sejtéseim valahogy összekapcsolódnak a hitleri időkkel” – mondja Karin. Ettől a nyugtalanságtól vezéreltetve a tanárnő részt vett egy kurzuson, melyet náci háborús bűnösök unokáinak, gyerekeinek tartottak a hajdani KZ-lágerek épületében. Tettes a családban – ez volt a rendezvény-sorozat címe, amely még inkább arra inspirálta Karent, hogy nagyszülei és nagybátyja múltjának nyomába eredjen. Levéltári anyagok, jegyzőkönyvek között bukkant rá nagyapja irataira. Többek között a nürnbergi periratok között találta a következőket: „1946. október 1. Franz P., az NSDAP helyi parancsnokának vallomása: »Hallottam, hogy a zsidókat KZ-lágerekbe viszik Theresienstadtba. De arról nem tudtam, hogy mi történik velük ott. Minket arról tájékoztattak, hogy dolgozni fognak.«”
Ernest B. politikai fogoly a következőket mondta Franz P. védelmében. „1936 óta tagja voltam az illegális kommunista pártnak. A falunak, ahol postatisztként dolgoztam, Franz P. volt az NSDAP-parancsnoka. Franzzal régi, jó barátságot ápoltunk. Ő figyelmeztetett egy razziára, amit az illegális mozgalom tagjai ellen szerveztek a nácik. Neki köszönhettem, hogy nem hurcoltak el. Franz P. soha nem bánt senkivel embertelenül.”
Karin nagyapját, Franz P.-t kétezer márka büntetés fejében 1947-ben szabadon engedték.
Az unokát azonban nem hagyta nyugodni nagyapja „ártatlansága”. Több fotón is látta Franz P. parancsnokot, amint Adolf Hitler oldalán vonul be falujukba. Karin nagyanyjáról is megtudott egy-két érdekes információt. Ő és a testvére vezették a helyi NSDAP-nőegyletet a településükön.
Karin a napvilágra került információk hatása alatt elutazott abba a német faluba, ahol apai nagyszülei és rokonai éltek. Élénken érdeklődött nagyszüleiről a még élő helyieknél, de többnyire hárító válaszokat kapott. Végül egy idős asszony a következőkkel küldte el: „Elengedték a nagyapádat, nem?! Tanúskodtak is mellette. Azokban az időkben az NSDAP lehetőség volt a felemelkedésre. Elégedj meg ennyivel és azzal, hogy nem találták bűnösnek.”
Karin P. azonban mindmáig megkérdőjelezi családja ártatlanságát. Fülébe csengenek ugyanis apja szavai, akinek a fronton amputálták le a fél lábát, és jóval a háború után is azt hajtogatta: „A zsidók maguknak keresték a bajt.” A nyugdíjas tanárnő azóta is aktív tagja egy moldáviai holokauszt-túlélőkkel foglalkozó kutatócsoportnak, és önkéntes munkájával szeretne bocsánatot kérni családja be nem ismert bűneiért a zsidóságtól.

Olvasson tovább: