Kereső toggle

Barátilag vigyázunk Andrásra

Beszélgetés Karancsi Tibor egykori „olajnyomozóval”

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Olajszőkítés – alvilági szlengben egyszerűen csak olajozás. A rendszerváltás legendás, agyonbeszélt, de soha fel- és el nem számolt ügye, amely nyolcvanöt évre titkosítva lett. Kulcsfigurája Karancsi Tibor, aki azért került most újra a sajtó nyilvánossága elé, mert hasonló volumenű csalási ügyről számolt be a volt adóhivatali munkatárs, Horváth András, mint amilyen az ő kálváriáját okozó olajbiznisz is volt. Mi történt a bevállalós rendőrtiszttel, aki a sok mellébeszélés közben egy békési kis iparterületen, Macskáson érte tetten az addig titokként kezelt olajszőkítés folyamatát, és arra is fényt derített, hogy ebben rendőri vezetők segédkeztek megfelelő haszonért cserébe.

A rendszerváltás egyik legnagyobb csalása volt az olajozás, aminek ön részese és egyben áldozata is volt. Jó ideje azonban csend van az olajügyek körül. Mi történt időközben önnel?

– Köszönöm az érdeklődést, ez fontos a számomra. Korábban a Heteknek két ízben is adtam interjút. Mint akkor is kifejtettem, magányos harcosként vívom ezt a harcot. Nem voltak sem mecénások, sem támogatók mögöttem, de volt egy igazi barát, aki osztozott a sorsomban. Sajnos Pallag László, az egykori parlamenti olajbizottság elnöke már nincs az élők sorában. Nagy fájdalom volt ez nekem, de megadta az élet, hogy egy hónappal a halála előtt tudtam vele találkozni, és akkor még teljesen jó állapotban láthattam őt. Hosszan beszélgettünk, így pontosan tudom, min ment keresztül, mit élt meg. Ennek a tisztességes embernek a harca példaértékű volt a számomra, tudva, hogy mekkora kártérítési követelést akasztottak a nyakába a perei miatt, és azt, hogy az igaza sohasem derülhet ki, hiszen titkosítva vannak azok a bizonyítékok, amelyek alapján a polgári bíróság akár az ő javára is dönthetett volna. Ezek a bizonyítékok azok által az emberek és érdekközösségek által lettek titkosítva, akik az elsőszámú bűnösök az olajügyekben. Megtehették, hogy titkosítsák, hiszen nálunk igen elterjedt dolog, hogy a törvény az erősek oldalán áll és nem az igazságén, nem az áldozatokat, hanem a bűnösöket védi. A mi kis demokráciánk sajnos egyelőre ilyen, mert Pallag László is hiába volt politikus, nem tudta megvédeni magát a hatalommal szemben. Kérdezem akkor én, mi lesz egy pór emberrel, egy földönfutó, egyszerű állampolgárral, ha ez egy politikussal megtörténhet.

Az olajbizottság elé tárt dokumentumok pontosan mutatják, ki és kik voltak az igazi elkövetők, és hogy kik voltak a haszonélvezői az olajozásnak. Mindezt titkosította az akkori titokgazda. Jelzem, az akkori belügyminiszter volt a titokgazda, akit úgy hívnak, hogy Pintér Sándor. Talán az élet fintora, hogy megint ugyanaz a belügyminiszter, mint anno volt. Vagy talán fél a jelenlegi hatalom, hogy felmerül valami a múltból, ezért kell neki ugyanaz a miniszter? Kérdem én: időközben hány belügyminiszterünk volt? A mindenkori belügyminiszter volt a titokgazda, a legkülönbözőbb pártokból. Érdekes módon egyiknek se fűződött hozzá érdeke, hogy feloldja a titkosítást. Ezt hívom én teljes, azaz ötpárti konszenzusnak, amiben minden párt egyetértett és egyet fog érteni. Ilyen konszenzus csak akkor volt tapasztalható az akkori parlamenti pártok között, amikor a saját illetményüket kellett megemelni.

Ül olyan ember a Parlamentben, aki az én Békés megyei csapatomban egy semmire nem használható ember volt – most közgyűlési elnök, parlamenti képviselő. Diplomát szerzett hat hónap alatt, és miután önként kilépett a testületből, egy hónap múlva már egy jól menő cégnek az autós, telefonos kiemelt embere lett, majd pedig vezető politikus. Ha valaki megmagyarázza nekem ezt a karriert, az előtt fejet hajtok.

Jól tudom, hogy ön az egyedüli élő tanúja az olajügyeknek?

– Nem egyedül vagyok. Élnek még azok a kollégák, akik az 1995-ös macskási telepen az olajszőkítést felderítő rajtaütésen alám voltak rendelve. Más kérdés, hogy az akkori csoportomból minden emberemet kimeszelték a rendőrségről, amit mindenki méltósággal elviselt, de ez a meccs még nincsen lejátszva.

Öt rendőr áldozata volt csak Békés megyében az olajügyeknek. Kuzma alezredestől Dénes Gáboron keresztül, Szobek János, Kovács László és…

– …Szabó András, akinek a halála felettébb érdekes, hiszen kulcsfigura az egész ügyben. Két helyen nem lehet öngyilkos senki, de neki a történelemben egyedüliként mégis sikerült, legalábbis a rendőrségi felderítés szerint.

Velük szemben önt „csak” eltávolították a testülettől. Megúszta?

– Talán én voltam az egyetlen ebben az országban, akit élő, egyenes adásban rúgtak ki a rendőrségtől. Ez az RTL Klubban az első megszólalásomkor volt, Bárdos András volt a műsorvezetője az esti műsornak, amiben szerepeltem. Nagy tisztelettel beszélt hozzám, hivatali titulusomban szólított végig az adás során, egészen az adás végéig, amikor a szerkesztő egy A/4-es lapot dugott az orra alá. Egy sor volt rajta, és miután elolvasta, így szólt hozzám Bárdos András: Karancsi úr, tudja, hogy maga már nem rendőr? Nem a titulusomon szólított, hanem a vezetéknevemen. Mondom, tessék? Mondta, hogy most jött az MTI-től a hír, miszerint az ORFK  vezetője azonnali hatállyal megszüntette a szolgálati viszonyomat. Megnéztem, hogy hol áll a kamera, és a plecsnimet jelvénnyel, igazolvánnyal együtt felmutattam, mondván, én nem vagyok rendőr? Nagyon nagy lehetett a baj, nagyon belenyúlhattam a darázsfészekbe, ha ilyen fontos volt engem 22 óra 20 perckor személyesen a dandártábornok úr által a testülettől elhatárolni. Beletört a bicskájuk. Megnyertem a munkaügyi pereket.

Mennyi időbe telt, amíg a munkaügyi perei lezajlottak?

– Egy évbe. Rehabilitáltak, és a másodfokú bíróság semmissé tette ezt az alantas eljárást.

Egy év után visszahelyezték az állományba, de ön nem maradt.

– Nem ment az olyan egyszerűen. Magam közöltem a másodfokú bíróságon, egy hármas bírói tanács előtt, hogy a felperesi keresetem harmadik pontja a munkaviszonyomra irányul, de időközben megváltoztak  a körülmények, és ez már nem az a rendőrség, ahol én korábban szolgáltam, így nem kívánok visszatérni.

A sorsa miként alakult tovább?

– Rokkantnyugdíjas lettem, havi 38 ezer forintból éltem. De senki se gondolja, hogy pszichésen omlottam össze. Az olajügyek folyamodványaként még 1997-ben, a kirúgásom előtti évben egy brutális támadás ért, rám küldtek három vascsöves verőembert, akik meg akartak ölni. Érdekes módon alakult az ügy, mert nem én lettem az áldozat, itt is én lettem az első számú gyanúsított, aki „megtámadott” három vascsöves embert, akik csak úgy sétáltak a korzón. Életveszélyes sérüléseket szenvedtem, de ezt is túléltem. Egy év lábadozás után visszatértem a szolgálatba. Tettem ezt annak ellenére, hogy tudtam, akkorra az ügy szálai már a városomba, a munkahelyemre is elértek. Akkorra azokat a használható embereimet, akik velem voltak azon az ominózus rajtaütésen, illetve akik mellettem álltak, eltávolították. Ennek ellenére újra felvettem a kesztyűt, és egy év kihagyás után visszamentem, és egy 55 rendbeli betöréses lopássorozatot derítettem fel. 1998. december 12-én tizenkét embert vettem őrizetbe, ebből hetet letartóztattam. Megmutattam, ki a kiskakas a szemétdombon.

Én sohasem a főnökeimnek dolgoztam. Annak a nyolcvan valahány éves mamának az az év bűncselekménye volt, tehát fel kellett deríteni. Ha egy gigavállalkozót lehúztak 20-30 millióval, arra is ráhangolódtam, azonos komolysággal.

A magánélete hogyan alakult?

– Ráment az olajügyekre egy húszéves házasságom. Van egy kilencéves kislányom. Nem élünk együtt az anyjával, amióta megszülte a gyermeket, szülési trauma folytán alkalmatlan az együttélésre. Ápolom a kapcsolatot a kislányommal, és egy nagyon boldog párkapcsolatban élek.

Ha újrakezdhetné, mindent ugyanígy csinálna, vagy engedne a nyomásnak, és hallgatna, mondván, ne szólj szám, nem fáj fejem?

– A válasz egyértelmű: semmin nem változtatnék. Sohasem ösztönből cselekedtem, hanem tudatosan és megfontoltan. Engem nem kell sztárolni, nem kell közszereplőként kezelni, mert nem vagyok az, csak tettem a dolgom, azt, amire rendőrként felesküdtem. Nem vagyok se több, se jobb, mint amilyennek egy rendőrnek lennie kell. Sajnos ez a rendőrség nem az, amire én felesküdtem. Ma megmondják a központi direktívát, hogy mit kell behozni a cégnek. Ez az összeg 33 milliárd forintra rúg, ennyit kell beszedni a rendőrségnek bírságban. Ilyen a világon sehol nincsen, szinte költségvetési cég lett a rendőrség.

Úgy tudom, beszélt már Horváth Andrással, aki az ÁFA-csalások kapcsán kezdett hasonló küzdelembe, mint ön. Miről beszéltek?

– A napokban keresett meg, Vágó Gáborral jött, aki előzőleg lépett ki az LMP-ből. Beszélgettünk. Andrásnak nem kell tanácsokat adni, mert rendkívül nagy koponya, a szakmájában tudósnak számít. Nem féltem őt, mert akkora médiafigyelem övezi, hogy nagyon dilettáns húzás lenne, ha valaki hozzá merne nyúlni. Nekem vannak kapcsolataim Pesten, itt-ott, amott, akik azért ránéznek az Andrásra barátilag. De kérdezem én, nem az államnak kellene őt védeni, ahelyett, hogy vegzálják?

Mit érhet el ön szerint Horváth András?

– Örök dilemma, regények témája, hogy az államgépezettel szemben mire lehet képes az ember. Az a tény, hogy az adóhatóság is ferdít, és behunyja a szemét, összekacsint a hatalommal, nagyon súlyos társadalmi képet fest. Vészjósló az általa feltárt romlottság, és minden politikai elfogódottság nélkül ki merem mondani, hogy sodródunk egy komoly helyzet felé, ha tetszik, egy polgárháború irányába. Nem kell messze nézni, hiszen a keleti szomszédunknál, Ukrajnában hasonló a helyzet, a demokrácia működését követelő tömegek állnak szemben egy, a hatalmat korrupt módon gyakorló kisebbséggel. Kőkeményen sodródunk. Nem akarok vészmadár lenni, de én már álltam szemben ezzel az erővel. Lehet feszíteni a húrt, a magyar ember birka, de ha besokall, Isten őrizze meg a mostani hatalmat és minket attól, hogy a népharag beinduljon.

Olvasson tovább: