Kereső toggle

Hogyan csinált üzletet Ceausescu a romániai holokauszttúlélőkből?

Keményvaluta a zsidókért

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Az olaj, a zsidók és a németek a mi legfontosabb export árucikkeink” – mondta Nicolae Ceausescu, a „Kárpátok géniusza” a hatvanas évek végén egy szigorúan bizalmas beszélgetésen a titkosszolgálat akkori tábornokának, Ion Pacepának. A holokauszttúlélők romániai sorsa a mai napig elképesztő titkokat rejt, hiszen a szolgálatok levéltárának ide vonatkozó kartotékjait hosszú időre titkosították. A romániai zsidók kiárusítása már az ötvenes években elkezdődött, mégis Ceausescu volt a fő haszonélvező, aki 1968 és 1989 között több mint 40 ezer romániai zsidót adott el Izraelnek 112,5 millió dollárért – olvasható a témában végzett legfrissebb kutatásokban.

„A romániai zsidóság holokauszttúlélőinek számát csak becsülni lehet” – mondta el lapunknak Tibori Szabó Zoltán újságíró, a téma ismert kutatója. Az akkori viszonyok – a második bécsi döntés értelmében – két különböző területként kezelték Erdélyt és a Román Királyságot. Észak-Erdélyben így közel 160 ezer zsidó zsúfolódott össze, akik közül nagyon sokan a megszállt kelet-európai államokból menekültek ide.

A háború után mindössze 15 ezer túlélő került vissza az akkor már egységes Romániába. Innen sokfelé vezetett az útjuk, a legtöbben Olaszországot célozták meg, ahonnan az akkor még angol fennhatóság alatt álló Palesztinába igyekeztek. Akik maradtak, nehezen találták meg a helyüket az új rendszerben, hiszen a legtöbben a kereskedelemben vagy értelmiségiként dolgoztak a háború előtt. Más volt a helyzet az egykori Román Királyság területén, amely nem került német megszállás alá. Itt körülbelül 100 ezer zsidó származású állampolgár küzdött az alakuló kommunizmus megpróbáltatásaival szemben.

„A kelet-közép-európai országokban sikeresen vetették meg lábukat a kommunista rendszerek, és az addig a hatalomátvételben nagy szerepet játszott zsidóság helyzete relativizálódott” – mondta lapunknak Olosz Levente történész. A Szovjetunió vezetésével és iránymutatásával hatalmas antiszemita hullám vette kezdetét, amely 1953-ban érte el a csúcspontját, az úgynevezett orvosperekkel. Romániában is végigsöpört a tisztogatási hullám, a párt vezetése szeretett volna megszabadulni a teherré vált zsidóságtól, de nem tudták szakértelmüket nélkülözni az ország gazdasági ágazataiban. Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála után teljesen beszüntették a zsidók kivándorlását, mivel a moszkvai hatalom új vezetői nem nyilatkoztak egyértelműen a kérdésben.

Románia helyzete 1958-ban kezdett el megváltozni, miután a Szovjetunió kivonta csapatait az országból. A szovjet nyomás lazult az országon és a párt vezetőin is – meséli a romániai etnikumok sorsával foglalkozó Nagy Levente.

A történészhallgató kutatásai szerint a párt vezetése komoly nyitást kezdeményezett a nyugati országok felé, a kereskedelmi kapcsolatok rövid idő alatt megélénkültek, és szándékuk komolyságának bizonyítására ismét megkönnyítették a zsidók és más etnikumhoz tartozók kivándorlását. Természetesen ebből az átlagpolgár semmit sem érzékelt, a lebonyolításban kizárólag a titkosszolgálatok vehettek részt és néhány általuk megbízott ügyvédi iroda – állítja Tibori Szabó Zoltán. Nagy Levente szerint ennek az időszaknak a

dokumentumai még ma is szigorúan titkosak, csak az egykori titkosszolgálati vezetők elbeszélése alapján lehet tudni a részletekről.

A kivándorlás lehetősége izgalomba hozta a romániai zsidóságot, az iratokat kiadó intézmények előtt több kilométeres sorok alakultak ki. A kiutazásnak kemény ára volt: akik ilyen dokumentumokat igényeltek, azokat elbocsátották a munkahelyükről, a diákokat pedig kizárták az egyetemekről. A kiutazási kérelmek ennek ellenére rövid idő alatt elérték a 100 ezres nagyságrendet, és a román diplomácia komoly bonyodalmakról számolt be a pártvezetésnek.

A baráti arab országok heves tiltakozásba kezdtek amiatt, hogy Románia polgárokat, kvázi katonákat küld Izraelnek. A nyomásnak engedve Románia 1959-ben visszavonta a kivándorlások engedélyezését, a kiadott engedélyeket semmisnek nyilvánította, és újbóli letartóztatásokat hajtott végre a cionista vezetés soraiban – mondja Olosz Levente. A román külügyminiszter, Ion Gheorghe Maurer azzal a kéréssel fordult az izraeli kormányhoz, hogy tiltsa meg az izraeli sajtónak a romániai bevándorlókról szóló tudósítást, és ne szivárogtasson ki információkat az arab országoknak. Az izraeli kormány beleegyezett a feltételekbe, és megtette a szükséges intézkedéseket. Ettől kezdve a romániai emigránsok kérdése tabutémának számított az izraeli sajtóban.

A Kneszet ezt követően egy új emigrációs törvényt fogadott el, az amerikai diplomácia pedig kikötötte, hogy a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokat csak akkor újítják meg, ha Románia szabaddá teszi a kivándorlást a zsidók számára. Ennek hatására Románia és Izrael olyan megoldást keresett, amelynek segítségével feltűnés nélkül le tudták bonyolítani a zsidók kivándorlását. Henry Jacober angol ügyvéd személyében találták meg a megfelelő embert az ügylet lebonyolítására. Az ügyvéd 1960-tól kezdve azzal foglalatoskodott, hogy zsidókat váltott ki Romániából az Izraelben élő rokonaik kérésére.

Az izraeli titkosszolgálat nyomban felfigyelt Jacober működésére, de miután Shaike Dan, az izraeli titkosszolgálat Romániába kihelyezett főnöke találkozott Jacoberrel, a továbbiakban lehetőségként közelítették meg az általa alkalmazott módszert. Ben Gurion 1961-ben adta meg a felhatalmazást Dannak, aki hozzá is fogott a munkához. Utasította Jacobert, hogy találkozzon Gheorghe Marcuval, a DGIE (Direcţia Generală de Informaţii Externe) vezetőjével. Jacober pedig feltárta, hogy az izraeli titkosszolgálat az ő közvetítésével szeretne egy előre meghatározott összeget fizetni minden egyes zsidóért, akit a román hatóságok emigrálni engednek. Románia először visszautasította az ajánlatot, mivel provokációt sejtett a háttérben. Jacober ekkor arra tett javaslatot, hogy 500 zsidó emigrálásáért cserébe egy csirkefarmot épít Romániában. Gheorghe Gheorghiu-Dej pártfőtitkár jóváhagyta, mint egyedi alkalmi üzletet, és miután a farm elnyerte tetszését, továbbiakat rendelt ugyanezért az „árért”. 1960 közepére a belügyminisztérium rendelkezett a legnagyobb csirke-, malac- és más típusú farmokkal az országban. A farmok által termelt javakat diplomáciai fedezet alatt – Jacober segítségével – nyugatra exportálták. Az ezekből származó jövedelem elérte az évi 8-10 millió dollárt.

1958 és 1965 között 107 540 zsidó emigrált Romániából Izraelbe. A jól menő „vállalkozást” azonban két nem várt esemény is befolyásolta. 1965 márciusában hatalomra került Nicolae Ceausescu, 1967-ben pedig kitört a hatnapos háború, amely után Románia – egyedüliként a kelet-európai szocialista államok között – nem szakította meg a diplomáciai kapcsolatot Izraellel. Miután a Conducator tudomást szerzett a regnálását megelőző bizniszről, leállította a további kivándorlást, kirúgta a titkosszolgálat vezetőjét, sőt a belügyminisztert is ideológiai bomlasztással vádolta meg – mondja Nagy Levente. Pár évvel később azonban maga a főtitkár vetette fel újra az ötletet, neki azonban már snassz volt a cserekereskedelem: keményvalutát akart. Újra hivatalába helyzete Marcu belügyminisztert, aki újra felvette a kapcsolatot Jacoberrel. Kikötötte, hogy Izrael minden egyes zsidóért meghatározott összeget kell hogy fizessen. Az összeg nagysága a zsidók korától, iskolai végzettségétől, mesterségétől és családi státuszától függött. A diktátor fenntartotta a tárgyalások titkosságát, az új megegyezésből eltávolította a DGIE-t, és a Világkereskedelmi Intézet fedése alatt futtatta az üzletet.

1969-ben létrejött az egyezmény Izrael és Románia között, amely három évre szólt. A megállapodás szerint 1971-ig összesen 40 ezer zsidó emigrációját hagyják jóvá (ebből 10 százalék egyetemi diplomával rendelkező, 10 százalék képzett technikus és munkás, és 2 százalék egyetemi hallgató). A tárgyalások sarkalatos pontját a zsidók szállítása jelentette, mivel a románok saját légitársaságukkal akarták teljes áron szállítani őket. Végül engedtek az összegből, de a jegyért továbbra is az izraeliek fizettek. Az egyezményt a román fél nem minden esetben tartotta be, ennek ellenére ötévente megújították. Románia a kivándorolni készülők között kémeket toborzott, akik Izraelbe érkezésük után Bukarestnek jelentettek. 1969-1970 között 250 ilyen informátorral rendelkezett a romániai titkosszolgálat. Az egyiket, Francisc (Efraim) Samuel volt szekus ezredest elfogták az izraeliek, de miután a Conducátor azzal fenyegetőzött, hogy leállítja a zsidók kivándorlását, a foglyot elengedték.

Olosz Levente szerint a kifizetések üzleti találkozókként zajlottak le, általában valamelyik nyugati ország fővárosában. Marcu vitte a listát, amelyen azok a zsidók szerepeltek, akik megkapták az engedélyt a kivándorlásra, Dan és az izraeli titkosszolgálat emberei pedig pénzzel teli bőröndökkel érkeztek a megbeszélt helyre, és lebonyolították a cserét. 1983-ban az ár körüli tárgyalások elmérgesedtek. Ceausescu kijelentette, hogy Izraelnek meg kell fizetnie a zsidók oktatási költségeit is. 9500 dollárt követelt minden egyes zsidóért, és 15 500-at azokért, akik egyetemi diplomával rendelkeztek. A román vezetést az is bosszantotta, hogy Izrael visszautasította a fizetést a kisgyerekekért és az öregekért.

Egy durva becslés szerint 1968 és 1989 között Románia 40 577 zsidót adott el Izraelnek 112 498 800 dollá-rért, kezdetben 2000, később 3300 dollárért személyenként. A zsidók eladása következtében a romániai zsidók létszáma 1988-ra 23 ezerre csökkent. 1989-ben jóváhagyták, hogy vegyes házasságban élő egyéneket is el lehessen engedni, csak hogy teljesíteni tudják a megígért kvótákat – meséli a történész.

A legérdekesebb a történetben, hogy a zsidókért fizetett horribilis pénzmennyiség Pacepa szerint Ceausescu magánszámláján landolt. Tibori Szabó Zoltán szerint ez az állítás igencsak megkérdőjelezhető, ugyanis a diktátor magánszámlái utáni kutatások ezt nem támasztják alá. Az újságíró úgy tudja, a pénzt a titkosszolgálatok működésére fordították, illetve azok akcióit fedezte.

Olvasson tovább: