Kereső toggle

Nem történt előrelépés az állambiztonsági múlt feltárásában

Sötétben bujkálók

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A fogadkozások ellenére ebben a kormányzati ciklusban sem történt lényegi előrelépés a kommunista állambiztonság megismerhetősége érdekében. A sok titkot rejtő mágnesszalagok tartalmát nem engedték nyilvánosságra hozni, a levéltár működése nehézkes, a pénz kevés. A téma iránt elkötelezett kutatók ennek ellenére nem adják fel: Tabajdi Gábor A III/III. krónikája című könyve a napokban jelent meg.

„A Kádár-kori titkosszolgálatok működése a rendszerváltás óta mind a mai napig a magyar közélet egyik meghatározó és kibeszéletlen témájának számít” – írja a könyve honlapján. Mit ért kibeszéletlenség alatt, hiszen számtalan könyv, publikáció, lista, előadás, konferencia és több film is foglalkozott a témával?

– A publikációk növekvő száma valóban örvendetes, éppen ez tette lehetővé ennek az összefoglaló jellegű könyvnek a megszületését. A kibeszéletlenség egyrészt a szervek működésének mértékéhez viszonyítva állítható. A könyvben közölt adatsorok rávilágítanak arra, hogy a III/III. ügyeinek még csak töredékére derült fény. Másrészt a botránytörténeteken túllépő mélyebb szakmai elemzések sokszor nem jutnak el a szélesebb közönséghez. Harmadrészt a kommunista állambiztonságról szóló írások többsége az 1956 előtti ügyekkel foglalkozik, pedig a hatvanas, hetvenes évekből nagyságrenddel több irat maradt fenn.

Ön szerint érdekli még a Kádár-rendszer a társadalom túlnyomó részét?

– Lehet, hogy sokan vannak, akik felednék a kádárizmus időszakát, én azonban inkább az érdeklődőkkel találkozom, akik nem elégszenek meg az állampolgári jogon megkapott titkosszolgálati iratokkal, vagy a széles körben terjedő közhelyes elbeszélésekkel.

Talált a kutatásai során olyan új összefüggést, ami az ön számára is meglepetést okozott?

– Újszerű megközelítéseket elsősorban a belügyi pártszervek dokumentumainak átolvasása hozott. Ezek a „hatalom ökle” helyett sokszor egy bürokratikus szervezetnek, egy átlagos szocialista intézménynek mutatják a Belügyminisztériumot (BM) is, ahol például ugyanúgy küszködnek a szocialista hiánygazdaság problémáival, mint máshol. Emellett sokszor jól érezhető a diktatórikus hatalom banalitása.

Ugyanakkor az eredeti időrend „helyreállítása” segítheti annak megértését is, hogy egy-egy hosszan elnyúló nyomozás, vagy akár beszervezési procedúra miért az adott időpontban vezetett eredményre.

***

A BM III/III. Csoportfőnökség a kémelhárítás (BM III/II) szerveivel összehangoltan végezte a Magyarországon tanuló külföldi diákok ellenőrzését. Különösen azokat a csoportokat figyelték meg, amelyekre a „nemzetközi helyzet fokozódása” erőteljesebb hatást gyakorolhatott. Az elhárítási terület fontosabb eseményeiről folyamatosan tájékoztatták a pártvezetést. Az alábbi Napi Operatív Információs Jelentés 1984. április 18-án készült a palesztin diákok körében tapasztalt konfliktusokról. Az anyagot Kádár János is megkapta: „Az utóbbi időben erősödtek az ellentétek a hazánkban tanuló palesztin diákok Arafat-párti és Arafat-ellenes szárnya között. A nézeteltérések egyre gyakrabban váltanak ki nyílt vitákat, amelyek nemegyszer verekedéssé fajulnak. A BME Schönherz Kollégiumában f. hó 13-án történt „összecsapásnak” kórházban ápolt sérültje is van. A diákok között a feszültség további növekedésének jelei tapasztalhatók.”

***

Magyarországot már Románia is lekörözte az állambiztonsági múlt feltárását illetően, nem beszélve a németekről, csehekről. Ön szerint miért titkolóznak, miért odázzák a tisztázást a mindenkori döntéshozók itthon?

– Az alapos feltárás mindenhol időt vesz igénybe, kutatási programok, intézmények kérdése. Ebből a szempontból van olyan terület, amelyben a magyar helyzet jobb, van, amiben rosszabb a környező országokénál. Az aktuálpolitikai, politológiai megközelítések helyett én azt szerettem volna megmutatni, hogy a felszínen zajló viták, álviták közben miként gyarapodnak a kutatási eredmények.

A politikai elitben vannak még állambiztonsági érintettek?

– Egyrészt vannak egykori megfigyeltek, de nyilvánvaló, hogy hivatásosok, SZT-tisztek és beszervezett hálózati személyek is maradtak, maradhattak a politika környékén. Újabb nevek további kutatási programok révén, illetve a még meglévő mágnesszalagok kutathatóvá tétele után merülhetnének fel.

***

1969. április 15. Benkei András belügyminiszter a szigorúan titkos állományú (SZT) tisztek tevékenységének áttekintése után új, egységes parancsot ad ki szervezésükkel, irányításukkal kapcsolatban. A korszakban a fedőmunka-helyeken dolgozó belügyi alkalmazottak szerepe egyre fontosabbá válik. Bár SZT-tiszteket főként a kémelhárításnál (III/II. Csoportfőnökség) alkalmaztak, a III/III-asok is felhasználták őket mindennapi munkájuk során. Részlet Benkei parancsából: „Pártunk és kormányunk politikájának megfelelően jelentősen szélesednek hazánk gazdasági és kulturális kapcsolatai a kapitalista országokkal. Ezt a lehetőséget az imperialista hírszerzőszervek a belső ellenséges erőkkel együttműködve kihasználják hazánk és a szocialista tábor ellen irányuló ellenséges tevékenységük során.”  

***

A titkosszolgálati adatokat tartalmazó mágnesszalagokat titkosították. Bár a kutatók egyöntetűen szorgalmazzák a feloldást, ez az ügy is évek óta húzódik, ami számomra arra utal, hogy a hatalomnak valamiért nem áll érdekében a nyilvánosság. Vagy esetleg történt előrelépés, amiről a közvélemény nem értesült? 

– Nem, információim szerint e tekintetben nincs változás. 

Beszéltem olyan kutatóval, aki szerint az egykori állambiztonság utolsó generációja – ma az 50-60-as éveiket tapossák – árnyékhatalomként ma is jelen van a köz-életben. Egyetért ezzel?

– Ezeket a vélekedéseket önmagában nem tudom értelmezni. Kutatóként csak a legálisan hozzáférhető forrásokból dolgozom. Ebben az esetben 1989-ig, illetve 1990-ig irattározott MSZMP- és a BM- aktákról van szó. Így például arról olvasni lehet a könyvben, hogy mi történt az 1962-ben elbocsátott ávósokkal, akik a közvélekedéssel szemben többségben nem a kulturális élet irányítói közé kerültek a Kádár-korszakban.

A rendszer működéséből látható, hogy az állambiztonság többszörös pártirányítás alatt állt, a szervek munkatársai pusztán a politikai megrendelések – MSZMP határozatok – végrehajtói voltak. Így a hatalmi viszonyok elemzésekor fontosabb lehet az egykori vezető káderek sorsa, ez pedig jóval ismertebb, mint az egykori titkosszolgák 1989 utáni helyzete.

***

Az állambiztonság a kezdetektől nyomon követte a Soros György által Magyarországon létrehozott alapítvány működését. A szervek elsődleges feladata az ellenzékinek minősülő személyekkel kiépített kapcsolatok felderítése, esetleges manipulálása volt. Napi Operatív Információs Jelentés 1989. áprilisból: „Soros György egymillió dollárt kíván szétosztani Magyarországon az alternatív szervezeteknek, s az összegből a pártok „árnyékszervezetei” is részesülnének. Hegedűs B. András és fia szerint ebből a pénzből a Fidesz 4-5 millió forinthoz jutna, és szeretnék, ha a Történelmi Igazságtétel Bizottság is részesülne 1 millió forint támogatásban. Az információ forrása megbízható.”

***

Ha ön dönthetne, miképp kezelné az állambiztonsági múlt kérdését?

– Engem elsősorban a megismerés problémái érdekelnek. A hiányzó iratok levéltárba vitelét, valamint az intézmény kapacitásainak bővítését tartanám kívánatosnak.

De arról is kevés szó esik, hogy mi gátolja igazán a meglévő anyagok feltárását: a levéltárra vonatkozó szigorú szabályok és a relatív létszámhiány miatt átlagosan egy dossziéhoz lehet hozzáférni hetente, miközben van olyan ügy, amely önmagában 20-30 aktából áll. Nézőpontomból ez a helyzet sokkal jobban nehezíti a munkát, – akár a társadalmi kibeszélést is –, mint az érintettek meghatározása körüli jogi problémák. Egyébként a törvényhozók számos szakmai ajánlásból válogathatnak a Kenedi-bizottság jelentésétől kezdve az iratokat mélységében ismerő szaklevéltárosok ajánlásaiig.

Mit gondol, az antikommunista retorikájáról ismert Fidesz mostani kormányzása alatt mennyit sikerült előrelépni a pártállami múlt feltárása ügyében?

– A jogszabályi környezet lényegében változatlan, a kutatási programokra szánt erőforrások bővülését sem tapasztalom. A kormánypártokban bevallottan belső vita folyik a kérdésről. Ezzel együtt a témával kapcsolatos publikációk egyre gyorsuló ütemben látnak majd napvilágot. Munkám egy helyzetjelentésnek is felfogható, hogy mit tárt, tárhatott fel a szakma az elmúlt 15 évben.

Olvasson tovább: