Kereső toggle

Van távolság, de szembenállásról nem beszélhetünk

– mondja Székely Levente, a Magyar Ifjúság 2012 vizsgálat kutatásvezetője

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az ifjúságkutatás bemutatója kicsit kormánypropagandának tűnt, Önöknek nem ez volt a benyomásuk?

– A propaganda annyiból igaz, hogy mi a bemutatón a Kutatópontot állítottuk előtérbe, hogy megmutassuk: piackutatóként az ifjúságkutatás kiemelt specialistái vagyunk. Az eredményeink nehezen mondhatók kormánypropagandának, elsősorban azért, mert az adataink reális képet festenek az ifjúságról. Az természetesen elkerülhetetlen, hogy mindenki a szájíze szerint interpretálja ezeket: egyesek például azt emelik ki, hogy a fiatalok többsége hosszú távon Magyarországon képzeli el a jövőjét, mások meg azt, hogy a felük külföldön próbálna szerencsét. A négyévenkénti nagymintás ifjúságkutatás egyébként az ifjúságpolitika számára az egyik legfontosabb viszonyítási pont, így természetes volt, hogy az eseményen a kormányzat részéről megjelent a területért felelős miniszter. 

Annyiból is érdekes volt Balog Zoltán bevezetője, hogy az előző, 2008as ifjúságkutatás egyik fő üzenete volt, hogy a mai középgeneráció nem érti, és nem is akarja megérteni a fiatalok kommunikációját. Ezt az értetlenséget, sőt elhatárolódást képviselte a miniszter úr is, s ezt a mostani diáktüntetések is felszínre hozták. Ekkora lenne a szakadék a fiatalok és az idősebbek között? 

– Van távolság, de szembenállásról nem beszélnék.

Úgy tűnik, hogy a fiatalkori lázadás elsődleges terepe ma a szélsőjobb lett.

– Valóban van a fiataloknak egy politikailag aktív rétege, melynek a legharsányabb szelete a radikális jobboldali mozgalmakhoz köthető, de erről korai lenne nyilatkozni, mert a politikai értékvilágukkal vagy a pártpreferenciájukkal kapcsolatos eredmények nincsenek még részletesen feldolgozva.

Másrészt a lázadás keretei az információs társadalommal is be lettek csatornázva. A világháló számtalan lehetőséget kínál, hogy ki tudják fejezni magukat, és nem feltétlenül az érdekérvényesítés irányába mennek el. Más kérdés, ha úgy érzik: őket nem értik a döntéshozók. A kirekesztettség érzése fakadhat abból is, hogy a rendszerváltáskori fiatalság a meghatározó pozíciókat már a 90 es években elfoglalta, a mai fiatalok érvényesülése ezért sem egyszerű.

Miért tér el az Önök 10 %-os munkanélküliségi adata a KSH vagy az Eurofound 28 %-os pályakezdő munkanélküliekre vonatkozó eredményétől?

– Ez viszonyítás kérdése, ne feledjük, hogy ebben a korosztályban a tanulói státusz dominál. Nem mindegy, hogy az a csoport, amire az adatok vonatkoznak a pályakezdők csoportja, vagy általában a fiatalok. Mi 15-29 éveseket kérdeztünk meg, akiknek a 42 %-a még tanult, 39 %-uk dolgozott, és 10 %uk volt munkanélküli. Tehát nem azt állítottuk, hogy a pályakezdő fiatalok 10 százaléka lenne munkanélküli.

A hazai „Ifjúság”-kutatások körül 10 év alatt kialakult egy nagyon komoly műhelymunka, az Önök kutatásában viszont hiába keressük a régi neveket. Miért?

– Az ifjúságkutatások mindig bizonytalan helyzetben voltak. Az ifjúságügynek az államapparátuson belüli pozíciója sajnos folyamatosan szűkült, és az átszervezések folytán megszűnt az NCSSZI-ben az az ifjúságkutató csoport is, amely a korábbi kutatásokat végezte. Így jött képbe a Kutatópont, és mi azt mondtuk, hogy meg tudjuk csinálni a kutatást, méghozzá nem állami forrásból. Büszkék vagyunk rá, hogy az első eredményeinket piackutatóra jellemző tempóban még idén közreadhattuk. Kifejezetten törekedtünk az összehasonlíthatóságra, ezért a korábbi kérdőíveket, kutatási tematikákat, módszertant vettük alapul. Emellett széleskörű szakmai egyeztetést folytattunk például a Magyar Szociológiai Társaság Ifjúságszociológiai Szakosztály, a KSH, az NCSSZI vagy az SE szakembereivel.

Egyelőre csak egy rövid jelentést adtunk ki a kutatásról, és persze lesz folytatás is: részletes elemzésekkel, s azt egybefoglaló tanulmánykötettel akarunk kijönni egy éven belül, majd a felmérés adatbázisát, kérdőívét, módszertanát is publikussá tesszük a szakma számára. A részletes jelentés elkészítésében együtt kívánunk működni a terület szakértőivel, így minden bizonnyal lehet majd találkozni a „régi nevekkel” is. Ugyanis a gyorsaság miatt rengeteg témára nem tértünk ki az első eredmények bemutatóján, ilyen például a politikai értékrend, a családon belüli erőszak vagy a vallás.

Megkérdezhetem, hogy ki szponzorálta a kutatást?

– A szponzorok kifejezett kérése volt, hogy ők önállóan, saját kommunikációjukban jelenhessenek meg a felméréssel kapcsolatban. De ez másodlagos kérdés, elsősorban az a fontos, hogy vannak, akik önzetlenül hajlandóak egy nélkülözhetetlen, a magyar ifjúságról szóló látlelet létrejöttét támogatni.

A jelentés szerint a fiatalok demokrácia-szkepszise, Kádár-nosztalgiája tovább nőtt az utóbbi években, és legfőbb problémájuk a perspektívátlanság. Az összes negatív trend erősödött, erre biztos, hogy a gazdasági válság a kizárólagos magyarázó elv?

– Az előző ifjúságkutatások is azt mutatták, hogy a fiatalság az egzisztenciális gondokra különösen érzékeny. Ezek most fölerősödtek, ami kihat a jövőképükre, a házasodási, gyermekvállalási vagy kivándorlási kedvükre, a Kádár-érához vagy a demokráciához való viszonyulásukra is. Nyilván hatnak rájuk más tényezők is, az adatok helyes és részletes értelmezése még rengeteg munkát igényel, amelyben sokaknak számítunk a segítségére.

A kivándorlásban erős visszatartó tényező a hazaszeretet. Lehet-e tudni, hogy a fiatalok pontosan mit értenek olyan fogalmak alatt, mint „haza”, „konzervatív” vagy „liberális”?

– A fogalmakat pontosan nem definiáltuk, erre a legtöbb esetben nincs lehetőség – és nem is mindig célszerű – egy kvantitatív kutatás esetében.

Az ifjúság mennyiben tükrözi az idősebbek közérzetét?

– Ha egy fiatal azt mondja, hogy a kilátástalanság a legrosszabb, abban a szülei egzisztenciális helyzete is nyilván benne van. Politikai szocializáció terén is erősen befolyásoló a családi háttér, így például a Kádár-nosztalgia leginkább a felmenők iskolázottsága alapján magyarázható. Ugyanakkor a rendszerváltás után felnőtt első nemzedékről beszélünk, akik már nem egy átideologizált társadalomban nőttek fel, hanem egy fogyasztói, sőt virtuális kor szülöttei, a korábbi generációktól eltérő érdeklődési körrel vagy akár munkamorállal. Mindazonáltal meglehetősen konformak, ami jól tükröződik az állampolgári eszményükben is: az adófizetés, a törvénytisztelet a fő kritérium náluk, az autonómia másodlagos. Mellesleg az egész társadalomra jellemző, hogy az állam szabályozó szerepét preferálják az emberek minden téren.

Olvasson tovább: