Kereső toggle

Futottunk még

Nem szerepelünk a legszerethetőbb országok ranglistáján

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Idén másodszor is Kanada lett a világ legszerethetőbb országa – ez derül ki a Reputation Institute idei felméréséből, amely 1999 óta végez évenkénti felméréseket a témában. A második és harmadik helyezett tavaly óta felcserélődött, így most Ausztrália a második, Svédország a harmadik helyezett. A szerethetőség kérdése nem úri passzió: dollármilliókban mérhető a haszna. Magyarország nem szerepel a listán.

Az intézet beszámolója szerint olyan országok külső és belső megítélését vizsgálták, amelyek lélekszám vagy gazdaság tekintetében a legnagyobbak között vannak, vagy valamilyen közelmúltbeli politikai, gazdasági vagy természeti eseménnyel hozhatók összefüggésbe. A felmérésben a G8-országok (Franciaország, Kanada, Japán, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Oroszország, USA) 36 ezer válaszadója rangsorolta a kiválasztott 50 országot.
A top 10-ben egyedül Új-Zéland számít újoncnak tavaly óta, egyébként nagy átalakulás nem történt az élmezőnyben, néhány  helycserét leszámítva. Az idei 4–10. helyezett sorrendben: Svájc, Norvégia, Új-Zéland, Finnország, Dánia, Ausztria, Hollandia. A természeti katasztrófa ellenére a reputációs sorrendben Japán a 12. helyen áll ázsiai országként, míg Franciaország és Olaszország a 17–18., az USA a 23. helyet foglalja el. Sereghajtók Oroszország, Szaúd-Arábia, Pakisztán, Irán és végül Irak.
A kutatók szerint a mai gazdasági helyzetben kiéleződik az országok közti verseny, globalizált világunkban az országok hírneve jobban számít, mint valaha: megmutatkozik a befektetők vonzásában, a magasan képzett munkaerő arányában, a saját termékek eladásában egyaránt. A megkérdezettek pedig egyre tájékozottabbak és igényesebbek. Ha jó az országimázs, az emberek szívesen látogatnak az adott országba, előszeretettel élnek, tanulnak, dolgoznak és fektetnek be ott, szívesen vásárolják termékeit, szolgáltatásait. A kutatók szerint az emberek érzelmi viszonyulását leginkább három dolog befolyásolja: a fejlett gazdaság, a vonzó környezet és a hatékony kormányzás. Idetartoznak a kiváló minőségű termékek és szolgáltatások, az ismert márkák, a technológiai fejlettség, a képzett munkaerő, a fejlett oktatás, a természeti adottságok és a barátságos lakosok, valamint a hatékony szociális és gazdaságpolitika, illetve a felelős együttműködés a nemzetközi közösséggel. Mindez része annak a brandnek (márkának), amit egyes országok komoly stratégiák mentén kialakítanak magukról. Kimutatták, hogy az effajta brandépítő erőfeszítéseknek mérhető gazdasági haszna van: egy adott ország népszerűségének 5 százalékos növekedése nyomán 12 százalékkal nő az idegenforgalmi bevétel, és 7 százalékkal a külföldi befektetések mértéke.
A kutatásból kiderül, hogy a brandépítő stratégia megalkotásához komoly önismeretre és a külföldi elvárások, kritikák figyelembevételére is szükség van. A kutatók azt is hangsúlyozzák, hogy egy ország belső megítélése, önképe meghatározó eleme a hírnévnek, tehát ezen is erősen dolgozni kell, ha egy ország pozitív összkép kialakítására törekszik. Panaszkultúra vagy nemzeti sovinizmus helyett megfelelő önértékelésre van szükség.
A népszerűségi lista top 10-be tartozó országainak többnyire az önértékelésük is a legjobbak között van.
A legnagyobb eltérést a belső és külső megítélés között Törökország, Kína és Kolumbia mutatja, ezeknek az országoknak az önértékelése jóval magasabb, mint a külső megítélésük. Hasonló jellegű, de kisebb ez a különbség az USA esetében. A másik pólus Belgium és Japán, ahol a külső megítélés sokkal pozitívabb az önképnél.
Magyarország nem került fel a listára. Hazánk külföldi megítélésében egyebek mellett közrejátszhat, hogy a belpolitikai hírek – a szélsőjobb előretörése, a vallás- és sajtószabadság korlátozása, illetve az Alaptörvény miatti viták – folytán erősen marginalizált helyzetbe került a nyugat-európai médiában. Ezt ellensúlyozandó a jelenlegi kormányzat deklaráltan nagy hangsúlyt fektet a nemzeti öntudat megerősítésére.
Kovács Zoltán társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár tavasszal úgy nyilatkozott, hogy a Magyarországról alkotott imázsnak van egy külső eleme, az, amit a külföld gondol rólunk, ennek felmérését alapos munkával el kell végezni. Tudnunk kell, hogy Nyugat-Európában és szerte a világban mit gondolnak rólunk, ugyanakkor újra kell fogalmaznunk, hogy mi mit gondolunk magunkról. Az államtitkár szerint a „magyar identitás” most fogalmazódik át, az elmúlt két év „egy helyes és egészséges vágányra tette ezt a dolgot”. Úgy véli, hogy az ország képe alapvetően sztereotípiákon, pozitív és negatív előítéleteken nyugszik. Kovács ilyen sztereotípiának tartja azt a Közép-Európáról megformált képet, hogy ez egy „demokráciadeficittel” bíró, elmaradott régió. Ez olyan „masszív meggyőződés”, amit a jelen körülmények között a transzatlanti régióban, Nyugat-Európában ki is használnak.

Északon a helyzet

Ágnes és Balázs hatvanas éveikben járó orvos házaspár: „Több, mint harminc éve élünk Stocholmban, még a szocializmus idején jöttünk ki, amikor az élet minden téren összehasonlíthatatlanul jobb volt itt, mint Magyarországon. Az akkori kánaán mára elmúlt, az élet itt is nehezebb lett: rengeteg szociális problémával küzd Svédország, a bevándorlás is egyre nagyobb feszültségeket okoz. Az egzisztenciateremtés feltételei egyre keményebbek, de a tudást itt nagyon megbecsülik. Nagyon más a klíma itt, nemcsak éghajlat, hanem mentalitás tekintetében is – kedvesek és normálisak a svéd emberek, de olyan mély barátságok nem alakulnak itt, mint otthon. A honvágy máig kísért minket, szoktunk álmodni gyerekkori nyarainkról, helyszínekről, de hazaköltözni már nem tudnánk.

Magyarok Kanadáról

Eszter negyvenes éveiben járó, háromgyermekes családanya: „Kanada nagyon befogadó, a gyerekek is azt mondják, itt sokkal jobbak hozzájuk a társaik, mint otthon voltak. A szabadságérzést szeretem a legjobban. Nem rezzenek össze, ha megcsörren a telefon. Nem riadok meg, ha jön a postás, és az adóhivataltól hoz levelet. Nem aggódom, mennyi lesz a villanyszámla, mert nagy meglepetés nem érhet. Szeretem, hogy a hivatalokban én vagyok a kliens, és a dolgozók állnak a rendelkezésemre. Nem bukkannak elő rendőrök a bokorból, hogy megnézzék, van-e izzókészletem.
A könyvesboltban van vécé. Ha telefonálsz a telefon/kábeltévé/internet-szolgáltatónak, hogy túl magas a számla, átmész máshoz, akkor lecsökkentik a számládat. Lehet 35-ös női cipőt kapni. Sokféle ember van itt, s többnyire mind keresik egymásban a jót. Persze haza szeretnénk menni, de nem menekülünk fejvesztve.”
István és Krisztina harmincas éveikben járó házaspár: „Azt mondják, egy adott társadalmat arról lehet legjobban megítélni, hogy miként bánik az elesettjeivel, illetve az állataival. Ebből a szempontból a kanadaiak nagyon jól állnak: kiváló a segélyezési rendszerük – amin csak a magyarországi romák ütöttek rést –, és számtalan sikeres jótékonysági megmozdulás van helyi és országos szinten is. Ami az állatokat illeti: amikor kiskutyát kerestünk, a menhelyen mindössze két gazdátlan ebet találtunk. Jellemző az is, ahogyan az idegenekkel bánnak: nagy az elfogadás, nem kigúnyolnak az akcentusod miatt, inkább tetszik nekik. Amikor hazamegyünk, mindig megdöbbenünk, hogy mennyi feszültség van a magyarok arcán. Itt minden »easy«, a kanadaiak a 40-es táblánál is szó szerint 30-cal hajtanak. Érdekes, hogy az iskolások nem olyan műveltek, mint a magyarok (sőt!), viszont nagyon gyakorlatiasak, már a kezdetektől tanulják a háztartásvezetést vagy például a hegesztést. A nyugdíjasok sincsenek megnyomorítva, és nem a halálra készülnek. A minap például láttam egy idős nénit, aki egyedül vezette az autóját – oxigénmaszkban…”

Magyarország kívülről-belülről

Aslan Bilal, a budapesti Dyonisos Taverna török származású üzletvezetője, aki 1996 óta él hazánkban: „Magyarország egy csodás, békés sziget gyönyörű földrajzi fekvéssel. Tetszik, hogy nem olyan sűrű a lakossága.
Budapest nagyon szép város, negatív viszont, hogy az ország ennyire a külföldi tőkére van utalva, és nincsenek erős, magyar tulajdonú, középméretű versenyképes cégek. A magyarok alapjában kedvesek, szeretnek szórakozni, a többség nyitott. Negatív viszont a túlzott alkoholfogyasztás, és az, hogy az emberek könnyen befolyásolhatók politikai téren, illetve saját kultúrájukat nem ápolják. És nem szeretnek dolgozni, csak sok pénzt keresni.”
Aleksandra huszonkét éves ukrán egyetemista, két éve tanul hazánkban: „Bár egyesek úgy vélik, hogy ha magyar a barátod, akkor ellenségre már nincs is szükséged – én ezt nem tapasztalom. Kellemesen csalódtam: szép ország, csodás tájakkal, kedves, vendégszerető emberekkel, ahol finomak az ételek, bár a hipermarketekben általában nem találunk eladót, aki segítene. Szüleim szerint a rendszerváltás óta sokat javult a magyarok megítélése. Régen a magyar csak „cigány” volt, és „tolvaj”. Ma már jobban kedvelik a magyarokat, mert sokan szorgalmasak, de inkább konfliktuselemzők, mint problémamegoldók, nem annyira összetartók, és eléggé pesszimisták, kicsi az önbecsülésük.”
Helga, Magyarországon élő harmincas német hölgy: „Elszomorít a demokrácia rohamos leépülése és az egyre erősödő rasszizmus. Tegnap a vonaton egy tinédzser nyakára tetovált „sieg heil” felirat láttán nem volt bátorságom megjegyzést tenni, mert nem voltam benne biztos, hogy probléma esetén valaki mellém állna és megvédene. Mintha mindenki félne mostanában, és bezárkózik inkább. Amikor néhány éve Magyarországra jöttem, számomra ez egy gyönyörű ország volt, barátságos emberekkel és szép nyelvvel. Ma aggódva figyelem, mi történik itt, és döbbenetes számomra az is, hogy mennyire nem védekeznek az emberek az ellen, hogy a jogállam utolsó morzsái is fel lesznek számolva.”
Miklós, negyven év körüli férfi, 23 éve költözött Romániából Magyarországra: „Amikor átköltöztünk, úgy gondoltam, hogy itt könnyebb lesz magyarnak lenni, nem fognak érni olyan atrocitások, mint Romániában. Hideg zuhanyként ért, amikor mégis azt mondták rám, hogy román vagyok. El kellett telnie egy kis időnek, amíg családommal megmutattuk, hogy mi is idetartozunk. Amikor szélsőséges emberek körében gyűlöletkeltést tapasztalok, szégyellem magam, hogy magyar vagyok, és hogy ugyanazt a nyelvet beszélem. Romániában élő rokonaink, akik eddig nem települtek ki, már nem vágynak ide. Ők úgy érzik, hogy Erdélyben magyarabbak lehetnek, és inkább ott őrzik magyarságukat.”
Brenda harmincas kanadai hölgy: „Szeretek Budapesten élni, sokkal jobb az időjárás, többet süt a nap, mint Vancouverben. Ott olyan sokat esik az eső, és nagy a páratartalom, hogy szinte egy nagy buborék az egész város. Noha gyönyörű a táj, Kanadában télen nagyon sokat van sötét, és emiatt az emberek próbálják valahogy feldobni a hangulatukat, sokan járnak Las Vegasba kaszinózni. Annak ellenére, hogy szeretem Budapestet, a végcélom Portugália vagy Spanyolország, mert ott mindig jó idő van, az emberek közelebb élnek a természethez, és nem a virtuális világban mozognak.”

Olvasson tovább: