Kereső toggle

Fenn tudja-e tartani a gazdasági csodát a kommunista óriás?

Kínai nagy  falat

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Harmincöt éve indult útjára a gazdasági növekedési csoda a kommunista Kínában, amely szakértők szerint 2022-re akár a világ vezető gazdasága címet is átveheti az Egyesült Államoktól. Az ázsiai óriás gazdasága néhány évtizeddel ezelőtt még Olaszország mögött kullogott, míg mára az egymillió dollármilliomos országáról beszélhetünk. November 8-án kezdődik a Kínai Kommunista Párt 18. kongresszusa, amelyen az elmúlt évtized legátfogóbb kormányzati átszervezésére kerül majd sor.

A pártkongresszus 2270 delegáltja megválasztja a KKP új vezetőit, azt követően Kína jelenlegi elnöke, Hu Csin-tao (Hu Jintao), valamint Ven Csia-pao (Wen Jiabao) miniszterelnök lemondanak tíz éve betöltött pozíciójukról. A kongresszuson a kínai nyitás és reform politikáját, valamint a szocializmus modernizációját illető stratégiai terveket is lefektetik majd.
A gazdasági csoda fenntartásához szükség is lesz a reformokra – szakértők szerint a novemberi vezetőváltás legfőbb kérdése, hogy az új gárda képes lesz-e a gazdaság növekedési ütemét fenntartani, ami a legtöbb nyugati elemző véleménye szerint a jelenlegi évi 10 százalékról 6-7 százalékra fog visszaesni a jövőben. Amennyiben Kína valóban a folyamatos gazdagodás útján kíván haladni, átfogó reformok meghozatalára kényszerül az új politikai elit.
Szeretjük vagy nem, a nyugati ember mindennapjainak szerves részévé váltak a kínai gazdaság és kultúra termékei. Az olcsó kínai munkaerő segített letörni használati tárgyaink árait a cipőtől a telefonon át a gyerekjátékig. Ma már szinte az a meglepő, ha újonnan vásárolt termékeinken hiába keressük a „Made in China” feliratot. Míg korábban Kína elsősorban ételkülönlegességeivel vagy különleges műtárgyaival volt jelen a nyugati kultúrában, mára alapvető élelmiszer-ipari termékei is elárasztják a boltokat. Miközben a kínai mezőgazdaság nyugati exportra termel, számos területen ma is élelmiszerhiánytól szenvednek a lakosok. Ennek megoldása az élelmiszer-ipari termékek néha furcsának tűnő körforgását hozza létre.
Mivel a termőföld még a hatalmas Kínában is véges, a takarmányozáshoz szükséges terményeket Kína kénytelen importálni. A kínaiak ma ötször annyi húst fogyasztanak, mint 1995-ben, és a világ sertésállományának több mint fele itt él. Ennek tükrében nem csoda, hogy a világ szójatermelésének 60 százaléka landol az ázsiai országban, amely egyre nagyobb területeket vásárol fel a világszerte elérhető termőföldből is, elsősorban Afrikában. Emellett hatalmas mennyiségben importálnak tejport, csirkét és sertéshúst – európai élelmiszer-ipari cégek gyorsan növekvő piacot látnak Kínában, miközben az élelmiszer-ipari termékek változatos skáláját szállítják visszafelé, egyenesen az európai fogyasztók kosarába. Az átlag kínai földművelők jó része egyébként, akik tisztában vannak a rovarirtók, antibiotikumok és hormonok káros hatásaival, rendszerint nem azt fogyasztják, amit a nyugatiak számára termelnek – családjuknak egy erre a célra fenntartott kisebb területen, hagyományos termelési módszerekkel állítják elő a mezőgazdasági termékeket.
A gyors iparosodás következtében természetesen a környezetszennyezés is jelentős problémát okoz Kínának, olyannyira, hogy évente mintegy 750 ezren halnak meg az országban idő előtt a szmog és az üvegházhatást okozó gázok miatti légszennyezés következtében. A világ legszennyezettebb levegőjű városai közül hét Kínában található. A környezetszennyezés következményei azonban nem állnak meg az országhatárokon, a higany- és ólomszennyezés a Kínával szomszédos országoknak is jelentős károkat okoz, sőt szakértők szerint az amerikai kontinens nyugati partjait is eléri. Kína hosszú ideje nem hajlandó aláírni a Kiotói Egyezményt: az üvegházhatást okozó gázok helyett csupán a széndioxid-kibocsátás mértékét lenne hajlandó csökkenteni – a gazdasági növekedés jelenlegi ütemét tekintve azonban a káros gázok kibocsátása így is 60 százalékkal növekedhet 2020-ra.
Mindezek mellett riasztó az ázsiai óriás katonai költségvetésének növekedése is. A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg a legnagyobb létszámú fegyveres erő a világon, amelynek költségvetését évente növelik. Egyre többet fektetnek be a kiberbiztonsági fejlesztésekbe, illetve az űrkutatásba, és 2013-ra tervezik az első kínai Holdra szállást. Mivel az elmúlt évszázadot Kína a Nyugattól elszenvedett megaláztatás idejének tekinti, űrbéli sikereiben a kínai propaganda annak bizonyítékát látja, hogy az ország visszanyerte az őt megillető helyet a nemzetközi rangsorban. A siker ára azonban igen nagynak tűnik, ha számba vesszük, hogy ma is mintegy 150 millió kínai él napi egy dollárból vagy ennél is kevesebből.
Kína nemcsak élelmiszer-ipari termékeket és használati tárgyakat exportál nagy mennyiségben, hanem saját kultúráját is. Míg néhány évtizede csak a kínai különlegességek jutottak el az európai fogyasztóhoz, ma már a mandarin nyelv is szinte mindenhol jelen van – olyannyira, hogy az idei olimpián a londoni buszok oldalán már kínai feliratok is megjelentek. Európa- és Amerika-szerte iskolák tömegei teszik lehetővé, hogy már a kisgyerekek is kínaiul tanuljanak – a kínai kormánynak pedig sikerült elkapnia a fonalat: világszerte több száz Konfuciusz Intézet várja a nyelvtanulás iránt érdeklődőket.
Bár az ázsiai országban ma még a szegénység is nagy, itt van kialakulóban a világ legszélesebb középosztálya, amely minden korábban nélkülözött kényelmet meg akar szerezni, bármilyen áron. Autók, légkondicionálók, Afrikából illegálisan importált elefántcsont – hosszú a sora azoknak a termékeknek, melyek könnyen gazdára találnak az új, fogyasztóképes rétegben. A ma már néhány nap alatt megszerezhető útlevéllel utazó kínai turisták a világon a harmadik legnagyobb költekezők, egyenesen a német és az amerikai turisták mögött. A legtöbben ugyan a közeli Hongkongot, Makaót és Thaiföldet látogatják, ám egyre többek kedvelt célpontja Franciaország és az Egyesült Államok – emellett szívesen látogatják például Marx Károly szülőhelyét, a németországi Triert is. Évente 300 ezer diák indul el, hogy amerikai és ausztrál egyetemeken tanuljanak: a külföldi oktatás jobb presztízsű munkahelyeket, de legalábbis az otthoni egyetemre való könnyebb bejutást biztosítja számukra.

Fejlődési rendellenességek
Kína nemcsak olajat, húst vagy Louis Vuitton termékeket importál nagy mennyiségben, hanem a fejlett országok társadalmi problémáit is. Miközben a modernizálással milliókat sikerült kiemelni a mélyszegénységből, a nyugati társadalmakra jellemző elszigetelődés és elmagányosodás egyre jobban érezteti hatását a korábban a tradicionális kisközösségek megtartó erejére épülő ázsiai társadalomban is. Az erőszakos egykepolitika következményei, a szociális háló hiánya és a gyárakban munkát vállaló, faluról városba vándorló tömegek csalódottsága égető problémák elé állítja a következő évtized állami vezetőit. Az ötvenes-hetvenes években a párt mindenkit a „megfelelő helyre” irányított, ahol nagy valószínűséggel egész életét eltöltötte, és mindenki egyenruhában énekelte a maoista himnuszokat, és végezte a csoportos tornagyakorlatokat. Minden változtatáshoz külön engedélyért folyamodtak, a házasodáshoz éppen úgy, mint a lakáscseréhez. Ennek a közösségi egyenéletnek volt egy határozott előnye: életre szóló állást is jelentett, valamint mindenkinek járó ingyenes oktatást és egészségügyi ellátást. A kilencvenes években kezdődött változásokkal azonban a gyárak jó részét bezárták, a termőföldek jelentős részén pedig lakótelepek épültek. Fiatalok milliói költöznek a keleti partok közelébe, ahol gépies gyári munkát végeznek az európainál sokkal hosszabb munkaidőben, és zsúfolt munkásszállásokon laknak, állandó felügyelet alatt. Ezek a fiatal nők és férfiak általában az otthon maradt család támogatói – aki elveszíti a munkáját, gyakran nem megy haza, mert a családja támogatására képtelen, munka nélküli fiatal számára ez a helyzet a legnagyobb szégyent jelenti. Így sokan a prostitúciót választják, az öngyilkossági ráta pedig olyan magas, hogy sokszor a gyárépületeket hálóval veszik körül, amely megállítja az ablakon kiugró öngyilkosjelöltek zuhanását. Egyre több az olyan kínai falu, ahol már gyakorlatilag nem él fiatal felnőtt, csak az öreg szülők, illetve a nagyszülőkhöz hazaküldött unokák – az ellátatlan öregek egyre növekvő terhet rónak a szociális szervezetekre is. Az egykepolitika nemcsak az öregeket, de a gyerekeket is elmagányosította. Testvérek híján a család minden jövővel kapcsolatos elvárása – és ezekből nem kevés van – az egyetlen utód vállára nehezedik, miközben a színvonalas oktatást kínáló iskolákba már az alsóbb szinteken is egyre nehezebb bejutni.

Milliárdok a családnál

Ven Csia-pao leköszönő kínai miniszterelnök családjának összvagyona a 2,7 milliárd dollárt is eléri, a pénz nagy részéhez Ven hivatali ideje alatt jutottak hozzá – írja a The New York Times. Ven idén 90 éves anyja, az egykori észak-kínai tanítónő, Jang Cse-jün például több jelentős befektetéssel is rendelkezik, így részesedése van egy nagy pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalatban, melynek papírjai öt évvel ezelőtt 120 millió dollárt értek. Vállalati és hatósági iratokat idézve az újság arra is rámutat, hogy nemcsak a miniszterelnök anyja, de annak felesége, fia, lánya, öccse és sógora is rendkívüli vagyonra tett szert az
elmúlt években. A családtagok bankokban, az ékszeriparban, az idegenforgalomban, telekommunikációs cégekben és infrastrukturális projektekben bírnak részesedéssel, de többek közt egy pekingi villafejlesztésben, egy észak-kínai gumigyárban, a pekingi olimpiai stadionok építésében is részt vevő cégben és a Ping An biztosítótársaságban is érdekeltek. Ven felesége, Csang Pej-li a kínai gyémántpiac meghatározó szereplője, a miniszterelnök öccse mintegy 200 millió dolláros vagyont halmozott fel a szennyvízkezelés és újrahasznosítás üzletágában, az üzlet felfutásához a cég összesen 30 millió dollár értékű kormányzati szerződései is hozzájárultak. A család gazdagodását többségi állami tulajdonban lévő cégek, például a China Mobile és Ázsia leggazdagabb iparmágnásai is segítették. Mind ez ideig semmit nem lehetett tudni Ven hozzátartozóinak vagyonáról, mert amíg a kínai vezetők kötelesek vagyoni helyzetük nyilvánosságra hozatalára, családtagjaik nem.

Olvasson tovább: