Kereső toggle

Kiebrudalva

Tömegeket fenyeget a kilakoltatás, miközben félmillió lakás áll üresen

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egyes becslések szerint az elmúlt években több ezren követtek el öngyilkosságot bankok zaklatásai, végrehajtási ügyek vagy kilakoltatások miatt. Szakmabeliek szerint a helyzet súlyosbodhat, ráadásul a kilakoltatások egyre inkább a legszegényebbeket érintik, akik kevésbé tudnak kiállni érdekeikért. Keresztúton a szociális és lakáspolitika: találkozni fog-e az országosan félmillió üresen álló lakás és a lakhatásukban fenyegetett tömegek sorsa?

A lakáshitelek bedőlése miatti kilakoltatások idei számát 300 körülire becsülik a szakemberek, ám a kényszerértékesítői kvóta alapján további 3000 lakás sorsa pecsételődik meg ebben az évben. (A kvóta 2012-ben a kényszerértékesítésre kijelölt lakásállomány 3 százaléka negyedévenként, 2013-ban 4, 2014-ben pedig 5 százalék lesz.) A devizaadósok százezreit érintő intézkedések lassítják a „lakáshitel eredetű” kilakoltatásokat, hiszen a gátszakadásban senki nem érdekelt: a követelésüket érvényesítők (pl. bankok) részéről az ingatlanok sokaságát volna nehéz kezelni, az államnak pedig az otthontalanok tömegét. Ám az előbbi fékek csak a lakáshitelesekre állnak. Győri Péter, a Budapesti Módszertani és Szociális Központ igazgatója arra mutat rá, hogy az időnként nyilvánosság elé kerülő drámai esetek mögött jóval több kilakoltatás megy végbe – főként önkormányzati bérlakásokból. Győri az elmúlt évben egy-egy nagyobb kerületben 100-150 ilyen esetről tud. „Még ha a kilakoltatások java jogszerűen is megy végbe, az feltűnő, és kivétel nélküli, hogy a legszegényebbeket és legrosszabb lakásokban élőket veszik sorra – függetlenül a kilakoltatás okától vagy a hátralék mértékétől” – jegyezte meg.
Az Országgyűlés szociális, családügyi és lakhatási albizottságában Zoltán Hunor Csaba önálló bírósági végrehajtó az árverezések körüli visszásságokra hívta fel a figyelmet egy évvel ezelőtt. „Azóta kedvező irányban haladnak a folyamatok – nyilatkozta most a Hetek megkeresésére. – Az Országgyűlés úgy módosította a végrehajtási törvényt, hogy a jövőben ingatlanárverés csak elektronikus úton tartható, kizárva ezzel az összejátszás, visszaélés lehetőségét. A vitatott kilakoltatások ügyében a sértettek jogorvoslattal élhetnek, akár ügyvéd bevonása nélkül is: a bíróságok eligazítanak a beadványoknál” – magyarázta.
Eközben a kilakoltatások és árverezések ellen fellépő „otthonvédő szervezetek” tagjai közt felülreprezentáltak a radikális, hungarista nézeteket vallók. Az akadályozó, késleltető ellenállásokat rendvédelmi alapon csak idő kérdése feloszlatni – nem úgy, mint az aggályokat, melyek a demokratikus felfogású és szociálisan érzékeny állampolgárokban is felmerülnek (lásd keretes írásunkat). Visszatetszőnek tartják, hogy az egyes önkormányzatok tisztségviselői egyben olyan gazdasági szerepvállalók is a helyi lakásügyekben, akiknek érdekei épp ellentétesek a szociálisan rászorulókéval. Elgondolkodtató „együttállást” nem csak a helyi politika csillagai mutatnak: a belügyminiszter egyidejűleg például az egyik nagybank igazgatóságának tagja is, nem meglepő, hogy a kilakoltatások ügyében a rohamrendőrség fellépése olyan gördülékeny és erélyes – sérelmezik a radikális hangadók.
Óvatos becslések szerint több száz, komorabb állítások szerint legalább háromezer azoknak a száma, akik az elmúlt években bankok és követeléskezelők zaklatásai, végrehajtási ügyek vagy kilakoltatások miatt öngyilkosok lettek. A magyaroknak köztudottan erős a kötődése az otthona iránt: nem hogy a hajléktalan életforma, de a hatóságilag „felkínált” átmeneti szálláshelyek vagy szociális otthonok sem jelentenek elfogadható alternatívát. Az elmúlt években otthonukat vesztők első nagy hulláma 2008 elején indult, egyfelől a korábbi megszorítások, másrészt a gazdasági válság első csapásai következtében – ekkor került az utcára egy addig konszolidált sokaság, akiket korábban még gondolatban sem űzött a hajléktalanság réme. Az elmúlt két-három év második hulláma a legnyomorultabbakat érinti: ők átmenetileg meghúzzák magukat rokonoknál vagy ismerősöknél, azután félig illegális, lakásnak nem alkalmas helyeken telepednek meg: zárkerti sufnit, elhagyott kalyibát vesznek birtokba, vagy kiköltöznek a közeli erdőkbe. Mivel ez nem a közterületeken zajlik, kevésbé szembetűnő és becsülhető, s csak töredéküket éri el a hajléktalanellátó rendszer. „A problémát nem oldja meg a moratórium állandó meghosszabbítása vagy a szociális intézkedések olyan mértéke, ami nem győzhető a költségvetésből – mondta a Heteknek Gergely Károly, a NGM Otthonteremtési Testületének elnöke. – Alapkérdés például az, hogy valakinek van-e munkája, vagy nincs. Az a cél, hogy minél több munkahely legyen, s hatékonyabb, versenyképes legyen a működés egyéni és országos szinten is. A közmunkaprogram is egy megoldás, akárhogyan is kritizálják miatta a kormányt.”
A Habitat for Humanity lakáskörülmények javításáért tevékenykedő nemzetközi szervezet július elején tárta fel az aktuális helyzetet. Hazai ügyvezetőjük, Sümeghy György a probléma gyökerét az átfogó lakáspolitikai stratégia hiányában látja: „Az elmúlt 20-22 évben egyik kormányzatnak sem volt célja a társadalom egészét pozitívan érintő lakáspolitika kivitelezése. A kilakoltatások kapcsán leginkább a háromhavi törlesztéssel elmaradt lakáshitelesek táborát emlegetik – akik a középosztályhoz tartoznak. Ám jóval többen vannak a náluk veszélyeztetettebbek: közüzemi díjhátralékosok, lakbérelmaradás miatt kilakoltathatók, nem megfelelő lakásviszonyok között élők” – fejtette ki lapunknak Sümeghy, utalva arra is, hogy a politika e téren sosem került kellő nyomás alá: éppen a legelesettebb réteg képes legkevésbé az érdekeit érvényesíteni. „A szociális bérlakások az igények felét sem biztosítják, hiszen 300 ezer bérlakásra van szükség. Az a helyzet viszont kiaknázandó, hogy Magyarországon félmillió lakás üresen áll – a kínálatot össze kellene kötni a kereslettel, a folyamatot akár adókedvezménnyel serkentve” – a lehetőségeket egy következő tanulmányukban teszik közzé. „A moratórium meghosszabbítása valóban nem megoldás – ezzel sokan vissza is élhetnek –, s nem lehet kihagyni a hitelintézetek érdekeit sem. Ám ha tovább húzódik a megoldás, még többe kerül majd mindenkinek a leszakadt rétegek utólagos felkarolása” – prognosztizálta a szakember.
„A forráshiány és az állam folyamatosan visszahúzódó szerepe helyi szinten az önkormányzatokra rendkívül nagy terhet ró, de az igényekhez igazított szabályozással, rendkívüli bérlakás-ellenőrzéssel és lakhatást segítő programokkal igyekszünk a hajléktalanságot megelőzni” – nyilatkozta Keleti Andrea, a józsefvárosi önkormányzat kommunikációs vezetője. A lakbér- vagy rezsihátralékosok egy részének segítséget jelenthet, ha családsegítőkhöz fordulnak, illetve megkeresik azokat az alapítványokat, akik díjhátralékos vagy krízistámogatást tudnak adni. „De várhatóan súlyosbodni fog a helyzet: még többen fognak közterületen vagy nem lakóterületen, természeti viszonyok közt élni; akik pedig még lakásban élve küszködnek, tovább növekszik a hátralékuk – és a félelmük a végrehajtástól” – látja a közeljövőt Győri Péter. A megoldásban számos eszköz hever parlagon, így a magáncsőd intézménye is, amelyről jó tíz éve akadozik a törvényjavaslat elfogadása. „Az is Európa-szerte elterjedt gyakorlat, hogy az üresen álló ingatlanok tulajdonosait extraadókkal ösztönzik a bérbeadásra, hogy a lakásokat a piaci vérkeringésben, a lakásbéreket pedig reális szinten tartsák, s így a rászorultak is méltányos viszonyok között élhessenek. Nálunk az önkormányzati bérlakások közül is rengeteg üres, Budapesten ez 100 ezer (!) lakás” – mutatott rá Győri.
A karitatív szervezetek tapasztalata szerint az önkormányzatok és a civilszervezetek mozgástere egyre szűkül, az államilag összpontosuló eszköztár viszont nem hoz eredményeket. „Az elmúlt húsz évben a lehetőségek megnyirbálódtak, a bérlakások száma megtizedelődött, állaguk lepusztult. A civilszervezetek különféle normatívák miatt nem tudják lehívni a helyzet javítását célzó forrásokat a központi költségvetésből. Kipusztulás felé tart az e téren ténykedő civilellátóréteg” – jelentette ki Kovács Sándor, a Hites Adakozók Hálózatának ügyvezetője. Hozzátette: attól, hogy a működési kereteket csakis az állam vagy a kormányzat által helyzetbe hozott szervezetek határozzák meg, az élet még nem fog az össztársadalmat érintően jó mederben folyni. “A statisztikák csalókák, nem adnak hű képet a baj mélységéről’ – fogalmazott Kovács Sándor.

A rákospalotai ürít

A nagymama mindkét lábára amputált nyugdíjas, több évtizedes munkaviszonnyal a háta mögött; az unoka 15 éves, állítólag az átlagnál jobb tanulmányi eredményeket produkál, a nagyanyja neveli csecsemkora óta. A kilakoltatás után három nappal az ids asszony hajszál híján megkapta a harmadik szívinfarktusát, szigorú orvosi kezelés alatt áll; az unoka a történtek után elkeseredésében megszökött, a hatóság erre körözést adott ki ellene, hogy mihamarabb bekerülhessen „a fejldését elsegít környezetbe” – a kiskorúak otthonába; jelenleg rokonok fogadták be. A kerület vezetésének felróják, hogy „kijátszották” a tárgyaló, közvetít feleket; s hogy a kilakoltatást „börtönviselt, deviáns” családtagokra hivatkozva rendelték el – jóllehet nem az említett személyek laktak a szóban forgó lakásban, ezért nem értik, miért a nagymamán és unokáján csattan az ostor: adott személyek bŐnügye hogyan keveredhet két másik családtag kilakoltatási ügyébe. A XV. kerületi önkormányzat részérl – ígéretük ellenére – nem érkezett lapunkhoz válasz, sem olyan, amely tisztázná az önkormányzati ingatlanokat kezel Palota Holding tevékenységét illet vádakat, sem a nyugdíjas asszony kérésének elbírálásáról.

Olvasson tovább: