Kereső toggle

Öt percen belül bármi megoldható

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A józsefvárosi Négy Tigris piac egyszerre híres és hírhedt. Híres az „óccó” és egyben kétes eredetŐ portékáiról, arról, hogy pillanatok alatt szinte minden elérhet – Ralph Lauren ingtl az érettségi bizonyítványig. Mi például hamis számlát vettünk – szigorúan csak a cikk kedvéért.

A piac immáron majdnem húsz éve fogadja azon vásárlóit, akik pénztárcája nem elég vaskos egy belvárosi butik áraihoz. Kísérőm tizenhárom éven át látogatta rendszeresen Józsefváros „plázáját”, és – ahogy fogalmaz – „tudja, hogy mennek ott a dolgok”. A Könyves Kálmán körút felől sétálunk gyalog a piac felé, ami tulajdonképpen két telephelyen működik: az egyik a Kőbányai út páratlan, a másik a páros oldalán.
A páros oldalon elhelyezkedő, nagyrészt szabadtéri piac fémkapuján a Cho Bön Con Hö és a Négy Tigris felirat jelzi, hogy ha „óccón” akarunk bevásárolni megkérdőjelezhető eredetiségű termékekből (elsősorban ruházat, napszemüvegek, parfümök, bizsuk, mobiltelefonok), a legjobb helyen járunk. Ez minden pesti jóöreg „józsija”, ahova nagycsaládoktól egészen a nagymamákig járnak.
A másik piac több nagy épületkomplexumban van, illetve a telek utcácskáin. Az alapterület nem kisebb a Tigrisnél, az árukészlet mégis jóval szegényesebb – ám kísérőm szerint az a „veszélyesebb” hely. „Fura dolgok zajlanak itt” – jegyzi meg sejtelmesen, hozzátéve, hogy van itt „embere”, aki „mindent el tud intézni”.
A Tigrisen kezdjük, kíváncsiak vagyunk a hamisítványokra. Ahogy belépünk a boltíves kapun, hirtelen egy ázsiai fiatalember robog ki biciklijén, melynek kis csomagtartóján Nagy-Magyarország matrica díszeleg; biccentéssel köszöni meg, hogy elengedtük. Kísérőm elmeséli, hogy szemtanúja volt, ahogy hat évvel ezelőtt egy ismerőse majdnem „bentragadt” a piacon. „Sokáig nézegetett egy pólót, de végül nem vette meg. Erre az árus utánanyúlt és elkapta a torkát. A srác behúzott neki egyet, mire az ott levők el akarták kapni és elállták a kijáratot. Szerencséjére gyorsabb volt és elmenekült.”
A piacon – a közhiedelemmel ellentétben – természetesen nem csak kínaiak árulnak, vannak vietnamiak és arabok, sőt néhány magyar is. Az arabok elsősorban műszaki cikkeket tartanak, míg a kínaiak és a vietnamiak minden mást.
Nézelődünk, de a kínai butikokból jól ismert márkátlan (vagy kínai márkájú) portékákon kívül nem találunk egyebet – úgy hírlik, razzia lesz, idegenvezetőm szerint ilyenkor az árusok időben megkapják a fülest. Odasétálunk egy ázsiai eladónőhöz, aki noname ingeket és farmerokat árul, és halkan csak annyit mondunk: „Ralph Lauren”. A nő mosolyog és rázza a fejét, de mivel nem tágítunk, előveszi a mobilját és megcsörget valakit. Néhány perc múlva felbukkan egy fickó napszemüvegben és int, hogy menjünk oda, ha szeretnénk valamit. Megkérdezi a méretünket, de mivel nem vagyunk hajlandóak hétezret kifizetni úgy, hogy nem nézhettük meg, nem tudunk megegyezni.
Elindulunk a szemben levő piacra, hogy fiktív számlát szerezzünk. „Errefelé nem javasolt elbóklászni” – int óvatosságra kísérőm. Útközben megállunk egy kínai büfénél, hogy szemrevételezzük a menüt, ami paprikás krumplinak tűnik, hétszáz forintért.
Emberem egy eldugott ruhaüzletbe vezet. A helyiség leghátsó részében egy srác dobozokat pakol. Felé tartunk. Miután kölcsönösen üdvözöltük egymást, emberem bele is vág: elmondja, hogy van egy vállalkozásom és ahhoz szeretnék számlát. Kérdésre azt is elmondom, hogy órákkal kereskedek, és szeretném, ha a hasznot nem csaklizná el az adóhatóság. Megkérdezem, mi lenne a menete, mire elmondja, összehoz a könyvelővel, aki „öt perc alatt megírja és kezedben van a számla”. Az összeg tíz százalékát kéri. Hangerejéből kissé lejjebb vesz, és elmeséli, hogy egy „vevőjét” nemrég „megcsípték”, így sürgősen szüksége volt számlára, amit itt meg is írt a könyvelő, s miután bevitte az adóhatóságnak, az mindent rendben is talált. Rákérdezünk arra is, tudna-e fegyvert szerezni, mire azt mondja,  bár „ebbe még nem nyúlt bele”, de utánakérdezhet. „Piacon vagyunk, itt öt percen belül bármi megoldható. Olyat nem tudsz kiejteni a szádon, ami nincs” – nyugtat meg minket. Megadja telefonszámát és abban maradunk, hogy keressük egymást, ha aktuális lesz a számla-ügy – vagy bármi más.
Az ügylet lebonyolítására néhány nap múlva került sor. Ezúttal is végignézzük a Tigris kínálatát. Ing, póló, öv, táska, cipő – a legnagyobb márkák teljes választéka, valószínűleg most nem várható razzia. Emberem szerint, bár megtévesztésig hasonlítanak az eredetihez, egy szakértő észreveszi már az anyag minőségéről is, hogy csak másolat.
Ez a vásárlókat láthatóan nemigen zavarja – lelkesen válogatnak a Versace, Adidas és Nike termékek között. Kísérőm hozzáteszi, a piacon árulnak gyengébb hamisítványokat is, amiken az – egyébként itt beszerezhető – rávasalhatós matrica a márkajelzés.
Látok egy sátrat, ahol késeket, viperát, könnygázt és sokkolót árulnak. Rámutatok az egyik szamurájkardra és megkérdezem, igazi-e. Az eladó azt mondja, dísz. Bár nincs „igazi” éle, egy köszörűs körülbelül három perc alatt halálos fegyverré változtathatja. Sokkolóból többféle van, mindenféle kinézetben: van öngyújtó és mobiltelefon formájú is. Rámutatok az egyikre, a lány kiveszi a tokjából és demonstrálja, hogy működőképes. Kétezerért kettőt is odaadna, de mivel nem akarom megvenni, nem alkudozom tovább. Helyette veszek két – használható – dobócsillagot ezer forintért.  
A lényeg azonban a számla. Közvetítőnk segítsége révén a könyvelő három perc alatt megjelenik és int, hogy kövessük. Elindulunk kifelé az épületből. Közben megkérdezi, miről kellene számla. Megmondjuk, hogy egy hetvenezres óra tételről, de mi szeretnénk kitölteni. Kiderül, hogy több cége is van, és azok nevével adja a számlákat. – Várjatok itt, mindjárt jövök – mondja, majd eltűnik. Újabb három perc és kissé feszült várakozás következik. Azon morfondírozunk, hogy majd valami eldugott irodába kalauzol bennünket, ahol megírja a számlát, esetleg meg is motoznak előtte. A könyvelő azonban egy biciklivel bukkan fel, aminek a csomagtartójából előveszi a számlatömböt, majd félrehív a nyílt utcán az autók között. Úgy tűnik nincs iroda és nincs motozás sem. Rányomja a pecsétet a számlára, majd mosolyogva átnyújtja. Én pedig odaadom a hetvenezer tíz százalékát, hétezret. Búcsúzásként azt mondja, nyugodtan keressük meg máskor is. Ránézek az órámra és megállapítom: körülbelül hat perc alatt szereztük meg a számlát nem létező cégem nem létező kiadásáról.

Olvasson tovább: