Kereső toggle

Vörös nagyi és az atombomba

Évtizedekig kémkedett Moszkvának az angol lady

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Élt, éldegélt London déli külvárosában egy kedves, ősz hajú néni. Szomszédai szerint bűbájos teremtés volt, aki nagyon ízletes almalekvárt tudott főzni - egyedül talán csak a túlzott baloldali beállítottságát furcsállották valamelyest. Egy nyári reggelen azonban az újságírók hada lepte el a kis házat és környékét: kiderült, hogy Melita Norwood több évtizeden át kémkedett a szovjeteknek, nem is akárhogyan.

Melita Norwood épp száz éve, 1912 tavaszán született Pokesdownban lett kivándorlók lányaként.  Már fiatalon nagyon vonzónak találta a kommunizmus eszméit, ifjúsági szervezetükbe is belépett. Húsz évesen titkárnőként helyezkedett el egy színesfémeket kutató intézetnél. Itt figyelt fel rá Andrew Rothstein, a brit kommunista párt egyik alapító tagja, majd ő  ajánlotta be moszkvai kollégáinak a lelkes ifjú hölgyet. Két év sem telt el, és Melita már javában kémkedett a szovjeteknek. Rothstein ajánlása jónak bizonyult: a lány mit sem konyított a tudományokhoz és technikai dolgokhoz - viszont szupertitkos dokumentumokat kezelt. A hivatalos munkáján felül egy icipici kamerával is.

Rövid idő múlva azonban ígéretesnek induló hírszerzőkarrierjének kis híján vége szakadt. Történt ugyanis, hogy egy másik angol cégnél „gyűjtögető" ügynökcsapatot lefüleltek a britek, így a velük együttműködő Melitát „konzerválni" kellett. A brit elhárítás (MI5) tisztjeinek kezébe került egy kulcsfontosságú notesz is, benne a kémek koordinátorának kódolt bejegyzéseivel. A lány egy hajszálnyira volt a lebukástól, szerencséjére azonban a rá vonatkozó információk is azok közé estek, amelyeket nem tudtak megfejteni.

1938-ban újra aktiválták, tehát ismét szorgalmasan lefotózott és továbbított az elvtársaknak minden egyes dokumentumot. Az intézet, melynél dolgozott, éppen a nikkel és a réz ötvözeteit kutatta, melyek segítségével a tudósok uránizotópokat igyekeztek kinyerni, hogy létrehozhassák az atombombát. A kormányzat által támogatott projektnek még a nevét sem volt szabad emlegetni a brit parlament ülésein. Ehhez képest - hála Melitának - Sztálin és kormánya többet tudtak a brit atombombáról, mint a legtöbb angol miniszter. A Nyugat pedig nem győzött csodálkozni, amikor a Szovjetunió a vártnál évekkel hamarabb, már 1949-ben véghezvitte első sikeres atomrobbantását.

Norwood feltétlenül és őszintén hitt a kommunista rendszerben; a Szovjetunió afféle földi mennyországként lebegett előtte, az oroszokat és Lenint pedig rajongásig szerette. Több mint négy évtizedes ügynöki munkája során soha nem fogadott el pénzt; egyedül a megtisztelő Vörös Érdemrendet vette át (persze titkosan), valamint nyugdíjas éveiben havi húsz fontnyi járadékot.

Érdekes, hogy a brit elhárítás már 1945-ben biztos volt benne, hogy Norwood orosz kém, de soha nem tudták elkapni; „mindig megőrzött a gondviselés" - viccelődött Norwood. Ám egyszer mégiscsak sor került a (már rég nem várt) lebukásra.

Történt ugyanis, hogy egy bizonyos Vaszilij Mitrohin - a KGB volt levéltárosa - úgy döntött, hogy javít életminőségén, és jó pénzért eladja információit. Egy hivatali költözködés során a nagy felfordulásban sikerült elcsennie jó pár dokumentumot, és miután alumínium konténerekben gondosan elásta azokat dácsájának kertjében, várt a megfelelő pillanatra. Húsz év múlva látta elérkezettnek az időt, mikor is felajánlotta az amerikaiaknak a hírszerzési titkokat, de hiába - azok nem hittek neki. Nem úgy a britek, akik azonnal megvásárolták Mitrohin hat bőröndnyi anyagát, őt magát pedig angol állampolgársággal, házzal, valamint nyugdíjjal jutalmazták. 1999-ben megjelent egy könyv, melyben ez a bizonyos Mitrohin-féle archívum került feldolgozásra - vagyis a szovjet hírszerzés eseményei 1930-tól 1980-ig. Angliában kitört a botrány:  nyilvánosságra kerültek az eddig ismeretlen hazai kémek nevei - köztük Melitáé is. Érdekes módon azonban a lebukott néhai hírszerzők megúszták a büntetést. A parlament úgy döntött, nincs sok értelme bolygatni a múltat - Melita nénit pedig maga a belügyminiszter vette védelmébe, „ősz hajára való tekintettel" (Norwod ekkor 87 éves volt). Őt magát egyébként igencsak meglepte a lebukás, „azt hittem, soha nem derül fény a múltamra. Persze vállalnám a börtönt, ott legalább kiolvasnám Marxot" - mondta, aztán még azt is találta nyilatkozni a Timesnak, hogy „semmit nem bánok, mindent ugyanúgy csinálnék ma is".

Így hát minden maradt a régiben: Melita néni egyetlen lányával ellentétben, akit rendkívűli módon meglepett és felháborított, hogy anyja kémkedett, a szomszédok továbbra is elbűvölő teremtésnek tartották őt, aki nagyon finom almalekvárt tud főzni. 2005-ben halt meg, 93 éves korában. Bár a felelősségre vonást sikerült megúsznia - és ennek érdekében kissé el lett bagatellizálva tevékenységének jelentősége -, azért a már nyilvánosságot kapott dokumentumok szerint világos, hogy ő volt a szovjet érában a legtovább működő és legsikeresebb női ügynök, aki egyébként azt is bebizonyította, hogy olykor nem a James Bond-szerű polihisztor ügynökzsenik a leghatékonyabbak, hanem olyan hétköznapi kisemberek, mint ő.

 

Olvasson tovább: