A magyar fiatalok elítélik a korrupciót, de a munka világába belépve kénytelenek feladni elveiket. A legkevésbé a vállalkozók gyermekei utasítják el a megvesztegetést, s a helyzetet nehezíti, hogy az új oktatási rendszer szembemegy a visszaéléseket leginkább kivédeni képes demokratikus berendezkedésű iskolával – hangzott el a Transparency International konferenciáján. A szervezet szerint a szemléletformálást a fiatalságnál kellene elkezdeni.
Nagy a tülekedés a Koronára, különösen ünnepek idején. Hagyománnyá érett ugyanis, hogy az erdélyi egyetemisták a Korona nemzetközi expresszt veszik igénybe a Székelyföld és Kolozsvár közötti ingázásukhoz: a hivatalos ár töredékéért, mintegy 17 lejért teszik meg az utat. Ez a „blattolás”, ami mindenkinek megéri, csak a román vasúttársaságnak nem. A „kallerek” zsebébe vándorló összegek rendszere annyira kiépült, hogy állítólag maguk a kalauzok büntetik meg azokat, akik jegyet váltanak a vonatra. Olykor megesik, hogy az ügylet megmentése érdekében mindenki hivatalosan is jegyet vásárol, de ilyen riadókészültség ritkán fordul elő. A magyarországi viszonyok között is jól ismert szisztéma erdélyi verzióját feldolgozó dokumentumfilm nyerte a Transparency International (TI) idei videopályázatát.
A TI Magyarország a Korrupcióellenes Világnap alkalmából a nyertes videofilmekkel együtt nemrég mutatta be a Kutatópont Kft.-vel közösen végzett, Ifjúság és korrupció című online kutatásának eredményeit egy konferencián. A norvég, svéd és kanadai nagykövetek által megtisztelt rendezvényen a magyar kormány nem képviseltette magát. A bemutatott kutatás 15–29 éves fiataloknak a korrupcióhoz való viszonyát vizsgálta, s legfőbb megállapításai szerint személyes tapasztalata erről a diákoknak nemigen van, a családjukban példaadó igyekezetet érzékelnek, az oktatás világát tisztának látják. Ám a korrupció társadalmi jelenlétét erősen érzékelik: elsősorban a politikai, az államigazgatási, az üzleti, a közéleti szféra (média) és az egyházak fertőzöttségét említették, viszont az orvosi hálapénzt nem sorolták ide. A felnőttek véleményével megegyezően szerintük is csak normaszegéssel lehet érvényesülni, és ők is büntetéspártiak. A korrupcióval a munka világába lépve kerülnek testközelbe, s bár elméletileg tudják, mi a helyes, egzisztenciális nehézségek esetén kénytelenek mégis „eladni magukat”, s betagozódni az ezeréves urambátyám világba. Arra a kérdésre, hogy „Mit tenne Ön, ha egy családi barát révén felvételi nélkül is bejutna egy jó egyetemre vagy munkahelyre?”, az ifjú válaszadók 25 százaléka „azonnal igent mondana”, 43 százaléka „kissé kényelmetlenül érezné magát, de mivel mindenki így tesz, végül igent mondana”. Mindennek ellenére a megkérdezettek 73 százaléka vélekedik úgy, hogy a fiatalok szerepet játszhatnak a becsületesség terjesztésében és a korrupció elleni fellépésben. Egy másik, hetedikesek körében végzett kutatás adatai szerint a vezető állású apák gyermekeinek 18 százaléka, a vállalkozók gyermekeinek 34 százaléka nem ítélte el a korrupciót. A felszólaló nagykövetek az állami szféra átláthatóságát, ellenőrizhetőségét és a sajtó szerepét hangsúlyozták a hatékony korrupcióellenes stratégiák kapcsán, melyeknek kialakítása időigényes folyamat.
Korrupciós index 2011
Magyarország korrupciós megítélése változatlan: jelenleg az 54. helyen áll a 183 országot vizsgáló korrupciós rangsorban, az EU-tagállamok listáján pedig a 18. – derül ki a Transparency International (TI) 2011-es Korrupcióérzékelési Indexének (CPI) eredményeiből. „Magyarországon az elmúlt évben a korrupció elleni fellépésben kulcsszerepet játszó független intézmények kerültek veszélybe, ami tovább rontotta az ország megítélését” – nyilatkozta Földes Ádám, a TI magyarországi vezetője. Az elemzők azt látják, hogy politikai elszámoltatás folyik, ami összefügg korrupciós ügyekkel, nem látszik azonban, hogy átfogó és hatékony korrupcióellenes intézkedéseket vezetnének be. Negatívan értékelik a jogállami garanciák és a jogbiztonság sérelmét, a közszektorban látható politikai korrupciót is. A TI egy átfogó korrupcióellenes stratégia végrehajtását, így az átlátható párt- és kampányfinanszírozásról szóló új törvény elfogadását is javasolja. (MTI)
Hoffmannék oktatáspolitikája a korrupciónak kedvez
– mondja Szüdi János, volt közigazgatási államtitkár
Hogyan veheti fel az iskola a harcot a társadalmi korrupcióval?
– Ahhoz, hogy egy iskola hatékonyan tudjon működni a visszaélésekkel szemben, eleve arra van szükség, hogy a tanulókat bevonják az intézmény működtetésének folyamatába, saját magatartási szabályaik, házirendjük kialakításába és betartatásába. Ha a tanuló azt tapasztalja, hogy nem kell kijátszani a szabályokat, mert ezek betartásával boldogul, akkor eszébe sem fog jutni, hogy megkerülje őket. A korrupciót elutasító magatartás csak egy demokratikus oktatási rendszerben erősíthető meg, amely lehetővé teszi, hogy az ifjúság fejlesztésében megfelelő eredményeket érjünk el.
Ez min múlik?
– A válasz ott kezdődik, hogy minél magasabb az iskolázottság, annál erősebben van jelen egy tudatos állampolgári magatartás a társadalomban,
s ugyanez igaz fordítva is: minél kevésbé iskolázottak az emberek, annál kiszolgáltatottabbak. A mostani törekvések ez utóbbi irányba mutatnak. Három törvényt fogad el a parlament december 19-én, amelyek az európai folyamatokkal teljesen szembemennek. A tankötelezettségi kor leszállításával képzetlen fiatalok tömegét teszik ki az utcára, a közép- és felsőoktatásban továbbtanulók arányát erőteljesen korlátozzák, ráadásul a szóbeli felvételik visszahozásával újfent megteremtik a protekciók, a kiskapuk gyakorlatát.
Másrészt nem mindegy, hogy mit tanítunk, és hogyan, azaz milyen az iskolák szabadsága. A hatályos törvények az elmúlt tíz évben úgynevezett kompetenciaalapra helyezték az oktatást, amelynek lényege, hogy azokat a képességeket, készségeket és attitűdöket fejlesztik folyamatosan, amelyek végső soron ahhoz szükségesek, hogy valaki értelmezni tudja a társadalmi folyamatokat. Idetartozik az értő írás-olvasás, illetve a tudás alkalmazásának készsége, a nyelvi és digitális kompetenciák, az integrált nevelés, az együttműködés és az önálló tanulás képessége. Ezek kialakulásához az általános iskola nyolc évfolyama nem elegendő. Ma már a tanulók 75 százaléka jut el az érettségiig, s ezt az arányt – a világon egyedülálló módon – vissza akarják szorítani a húsz évvel ezelőttire, azaz 50 százalék alá. Holott minden amellett szól, hogy ha valaki szakképesítést akar szerezni, azt érettségi után tegye – már csak azért is, mert
a szülők iskolai végzettsége döntően meghatározó a tanulók teljesítményében.
Sokak szerint a „felülről erőltetett” reformok nem nagyon vertek gyökeret a társadalomban, de nem is volt rájuk túlzott fogadókészség. Tíz év egyáltalán elegendő a hatás mérésére?
– Nem igaz, hogy a szülő, a tanuló és a pedagógus partneri viszonyára épülő nyitott iskola kudarcot vallott – egyszerűen nem volt elég idő ahhoz, hogy ez beivódjon a köztudatba. A szülő, aki befizeti az iskola működéséhez szükséges pénzeket az államkasszába, normális körülmények között igenis jogosult részt venni az iskola irányításában. A helyi igényekre épülő tanszabadság elve, amikor a tanuló és a pedagógus közösen irányítja a tanulási folyamatot, mindenhol sokkal hatékonyabb, mint az a kihalóban lévő poroszos szemlélet, amikor Hoffmann Rózsa azt gondolja, hogy Aczél elvtárshoz hasonlóan központilag meghatározza, hogy mit kell egy adott intézményben oktatni. Minden gyerek másban tehetséges, s az oktatásnak nem az a célja, hogy bebizonyítsa, hogy valaki nem ért valamihez, hanem hogy megtalálja, miben jó, s ez csak egy kellően differenciált oktatási rendszerben, megfelelő pedagógusképzés mellett lehetséges. Az oktatás hosszú távú folyamat, minimum tíz-tizenkét év kell az eredmények megjelenéséig, amelyek már kezdtek is megmutatkozni.
Egy ennyire konzervatív oktatáspolitika esetén mégis mit tehet az iskola?
– Tisztességtelen játékszabályok mellett nehéz tisztességre törekedni, hiszen a közpénzen elitizált oktatás, az önkormányzatiság felszámolása vagy a kötelezően bevezetendő hittan- és etikaóra teljességgel ellentmondanak a demokratikus alapelveknek. Az állami iskoláknak a világnézeti sokszínűséghez kellene alkalmazkodniuk, nem pedig egy olyan kizárólagos értékrendet közvetíteniük, ami ritkán esik egybe azzal, amit a szülők képviselnek. Ez lényegében visszatérés a kádári korszak kettős neveléséhez, de akkor az állam az emberi jogok semmibe vétele mellett legalább szavatolt egy általános létbiztonságot. Az állami és politikai szférának kellene tisztesség terén mintaadóvá válnia a társadalom számára, amibe mindenekelőtt beletartozna az alkotmányos rend tisztelete, nem pedig az önkényes átalakítása.
