Kereső toggle

János vitéz a Gulagon

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Részeg szovjet katonák támadtak a lovasberényi református kultúrkörben összesereglett helyiekre búcsúkor, akik Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékát adták elő 1946. június 16-án. A lovasberényi férfiak szembeszálltak és véres verekedésben „legyőzték a ruszkikat”.

A győzelemnek nagy ára lett. Hatvan embert hurcoltak el otthonából. Ötvenöten visszajöttek. Öten a Gulagra kerültek, Szibériába. Az előadás három főszereplőjét, így a János vitézt alakító parasztlegényt, a falu jegyzőjét és rendőrkapitányát is elvitték. Ketten sosem térhettek vissza, pedig Lovasberény majd’ minden lakosa által aláírt kérvény ment Sztálin generalisszimuszhoz. Válasz nem jött.       
A lovasberényi kötődésű Mong Attila Pulitzer-emlékdíjas fiatal újságíró (képünkön) olvasmányos dokumentumkönyvet írt János vitéz a Gulagon címmel. Mohácsi János rendezőt és Mohácsi István dramaturgírót a könyvben publikált dokumentumok inspirálták arra, hogy egy új színdarabot írjanak, amit februárban a Nemzeti Színház színpadán mutatnak be.
„A könyv nagyon jó fogadtatásra talált a faluban. Voltak olyanok, akik ebből tudták meg, mi is történt 1946-ban, mások számos részlettel nem voltak tisztában; a még élő szemtanúk, az áldozatok családtagjai számára pedig talán valamennyire elégtétel is volt, hogy nem merül feledésbe az esemény. Nekem nagyon megható volt, hogy a megjelenés után emléktáblát avattak, gyertyát gyújtottak az áldozatok emlékére, és azóta is minden évben, az esemény évfordulóján megemlékezést tartanak” – mondta Mong Attila, a Magyar Rádió munkatársa.
Részlet egy korabeli rendőrségi iratból:
„Lovasberény községben 1946. IV. 16-án este egy kultúrelőadáson megjelenő oroszokat a civilek tettlegesen bántalmaztak. Annyira elharapódzott a verekedés, hogy… a békésen sétáló orosz katonákat a feldühödött tömeg a község legkülönbözőbb pontjain elfogta és súlyosan bántalmazta.” „Egy ideig ott reszkettünk az öltözőben – mondta a könyv szerzőjének a daljáték templom közelében élő lányszereplője –, és csak azt figyeltük, hogy feltűrt inggel, véresen jönnek be a gyerekek mosakodni, aztán mennek vissza verekedni.”
Mennyi elfojtott harag törhetett föl akkor a lovasberényi öklökből…
A lányaikat, asszonyaikat erőszakolók, a kertjeiket, gazdaságukat a nyomorúságban fosztogató nagyhatalmú, fegyveres idegenekkel szálltak szembe és vágtak rendet köztük egyenes derékkal. Vágyott pillanatok voltak. Legalább néhány percre elérték. De csúnya vége lett. Elkezdődött János vitéz vándorlása.
Komáromy János református lelkész minden létező közjogi méltósághoz levélben fordult, hogy a lovasberényi családok visszakaphassák deportált szeretteiket.
Részletek Tildy Zoltán köztársasági elnöknek írott leveléből:
„…ittas orosz katonák behatoltak a gyülekezeti termünkbe, megzavarták békés együttlétünket. Csak azért, mert aznap a katolikus búcsú táncdélutánján ifjaink erélyesen védelmezték lányainkat, verekedést provokáltak. A község jelenlévő vezetősége, Bánhídi József vezető jegyzővel és Drávóczi Ferenc rendőrőrmesterrel az élen, mindent elkövetett arra nézve, hogy a terembe behatolt cca. tíz orosz katonát békésen eltávozásra bírja, ez nem sikerült azok agresszív fellépése miatt. Az oroszok mindkét személlyel szemben tettlegességre ragadtatták el magukat, s általános verekedés támadt, amelynek folytán a túlsúlyban lévő magyar férfiak néhány percen belül megtisztították a parochiális területet. Apróbb sebesülések történtek mindkét részről, de az összetűzés súlyos sebesüléssel nem járt, még inkább nem követelt halálos áldozatot.”
Másnap a szovjet GPU mégis összeszed hatvan lovasberényi férfit. Hetekig tartanak a kínzásokkal járó kihallgatásaik. Öt férfit kényszermunkára ítélnek és augusztusban Szibériába deportálják őket.
A János vitéz című daljáték jótékony célú volt, ebből akarta Lovasberény népe helyreállítani a megrongált református templomot. A front alatt a szovjet katonák elégették a templom padsorait, leszerelték az orgonasípokat, azokkal trombitálva járták az utcákat. A harangokat elvontatták és beolvasztották. Saját környezetük rendbetétele volt a cél az értelmetlen háború pusztítását követően, de a fizikai sebek után elképzelhetetlen mértékben fájó lelki sebeket hozott mindez.
Pedig jót akartak. Készültek a békés újjáépítésre. Mint egész Magyarország.

Olvasson tovább: