Kereső toggle

A medve ölelése

Orosz békekampány a nyugat megnyerésére

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nagy fontosságú dokumentumot szivárogtatott ki a közelmúltban a Russzkij Newsweek című orosz–amerikai hetilap: az új orosz külpolitikai doktrína tervezetét. Méghozzá minden bizonnyal nem is megrendelőjének és összeállítójának akarata ellenére. A Kreml szóvivője nem cáfolta a dokumentum létezését, csupán annyit jegyzett meg: még nincs jóváhagyva.

Dmitrij Medvegyev orosz és Barack Obama amerikai elnök telefonbeszélgetést folytatott a múlt héten. Bár tartalmát csak találgatni lehet, annyi bizonyos, hogy nem holmi röpke, udvariassági csevej volt ez: a két államfő teljes másfél órán át tárgyalt egymással. Egész nyilvánvalóan annak a formálódó, konstruktív külpolitikának a szellemében, amelyet Hillary Clinton külügyminiszter orosz szóval perezagruzkának nevezett. (Az orosz nyelv e viszonylag új szava ’újraindítást’ jelent.)

A ma és a holnap külpolitikai doktrínájának kidolgozására Medvegyev még a múlt év végén adott utasítást az orosz külügyminisztériumnak, amely februárban tette le a dokumentumot az elnök asztalára. A bevezetőt maga a tárca gazdája, Szergej Lavrov írta hozzá. Az alapos és részletekbe menő elaborátum fölöttébb kacifántos címet visel: „Külpolitikai tényezők felhasználásának rendszeralapú programjai az Oroszországi Föderáció hosszú távú fejlesztésének céljából”. A dokumentum – némileg leegyszerűsítve – globális felmelegedést hirdet meg az orosz külpolitikában. A világ külpolitikai agytrösztjei, vezető újságjai már javában elemzik, vitatják a Russzkij Newsweek hasábjain közzétett tervezetet, amely, úgy látszik, csak a magyar média figyelmét kerülte el.
Az orosz – főként a Nyugattal szembeni – külpolitikai fordulat kiindulópontja annak felismerése, hogy Moszkvának nincs elegendő pénze a gazdaság, a közlekedési infrastruktúra parancsolóan szükséges modernizálására, az innovációk bevezetésére. A moszkvai gazdaságfejlesztési minisztérium számítása szerint csupán a 2013-ig tervezett infrastrukturális beruházások és szociális programok megvalósításához 1000 milliárd dollár szükségeltetik. Ennek kétharmadát költségvetésen kívüli (tehát az állam rendelkezésére jelenleg nem álló) forrásokból kellene előteremteni. (És ebben az összegben még nincsenek benne a fegyverkezésre szánt kiadások.) Következésképpen Oroszország a külföldi tőke minden korábbinál nagyobb arányú bevonására szorul. Mi több, az orosz gazdaság korszerűsítése nemcsak a pénzügyi injekció, hanem a legfejlettebb nyugati technológia átvétele nélkül is elképzelhetetlen.

Az új orosz külpolitikai doktrínát vázoló dokumentum országról országra haladva taglalja, milyen lehetőségek állnak fenn elsősorban az Egyesült Államok és az Európai Unió viszonylatában. Ugyanakkor kitér azokra a fejlődő, illetve a Független Államok Közösségéhez tartozó államokra is, ahol Moszkva valósíthat meg számára előnyös fejlesztéseket, például a repülőgépgyártásban, az atomenergia békés felhasználásában, a kőolaj- és földgázkitermelésben.
A dokumentum előszavában Lavrov külügyminiszter nem titkolja aggodalmát az orosz mosolyoffenzívára vevőnek mutatkozó Obama elnök sorsát illetően. Őt tartja ugyanis az ideális partnernek, ellentétben „az Egyesült Államok hírszerző és külpolitikai establishmentjével”. Moszkva természetesen tudja, hogy a szép szavakon, a „barátságos arcot kérünk” politikán túlmenően is sokat kell tennie a perezagruzka, a külkapcsolatok javítása érdekében. Ez nem merülhet ki az amerikai, a nyugat-európai, a japán, a szaúdi stb. ipari és banktőkének tett előnyös ajánlatokban, hanem más területeken is meg kell nyilvánulnia. Ezt tükrözték például azok a korábbinál alighanem jelentősebb orosz engedmények, amelyeknek köszönhetően sikerült tető alá hozni a támadó jellegű hadászati fegyverek újabb csökkentését előíró szerződést Washingtonnal. A demonstratív közeledésről tanúskodott az a gesztus, hogy a fasizmus fölött aratott győzelem 65. évfordulója alkalmából rendezett moszkvai katonai parádéra – első ízben – meghívták a volt szövetségesek, az amerikaiak, a britek és a franciák díszelgő alakulatait is. A Bundeswehr díszegysége értelemszerűen nem menetelhetett ott a Vörös téren, viszont Angela Merkel német kancellár Medvegyev jobbján, az orosz elnök és Putyin miniszterelnök hangsúlyozott figyelmével körülvéve nézhette végig a parádét.

Talán cinikusan hangzik
, de tény: Oroszországnak „jól jött” a lengyel elnöknek és vezető politikusokból, katonákból álló kíséretének szmolenszki repülőgép-katasztrófája. A Kreml minden lehetségest megtett a szerencsétlenség messzemenően korrekt közös vizsgálata, az áldozatok hozzátartozóinak elhelyezése érdekében. Néhány nappal később az interneten is közzétette a Sztálin parancsára végrehajtott katyni vérengzés korábban szigorúan titkos szovjet dokumentumait, az orosz televízió első csatornája pedig bemutatta a lengyel tisztek tömeges legyilkolásának szentelt Andrzej Wajda-filmet. Mindezt a lengyel kormányzat és közvélemény elégedetten, elismeréssel nyugtázta. Általános a vélemény, hogy ennek köszönhetően új fejezet kezdődhet a két ország viszonyában. Az új orosz külpolitikai doktrínába ugyanakkor beleillik a „közelkülfölddel”, a szovjet utódállamokkal való politikai és gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzése is. Moszkva máris az övére akaszthatta a vele szemben nyíltan ellenséges, de legalábbis kétértelmű politikát folytató ukrán Juscsenko, illetve kirgiz Bakijev skalpját, és alighanem annak az oddsnak az összege is gyors csökkenésnek indul, amelyet a Nagy Testvértől távolodni igyekvő fehérorosz diktátor, Lukasenko tartós országlására szabnak meg a bukmékerek. Szaakasvili Grúziájáról, általában a tavalyelőtti dél-oszétiai háborúról pedig már sem az Egyesült Államokban, sem az Európai Unióban nem sok szó esik.

Olvasson tovább: