hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Érvek a holokauszttagadás büntetése mellett
Hack Péter írása

2010. 03. 05.
Múlt heti lapszámunkban terjedelmes anyagban foglalkoztunk az Országgyűlés által február 23-án elfogadott törvénnyel, amely a Büntető Törvénykönyv módosításával megteremti a holokauszt tagadásának büntethetőségét. Az elfogadott, de a köztársasági elnök által még alá nem írt törvény – és a témával foglalkozó írásunk is – indulatokat és vitákat váltott ki. Az alábbiakban azokkal kívánok vitába szállni, akikkel érdemesnek látszik érvekkel vitázni.

A vitatkozók egy részével, a gyűlölködő antiszemitákkal és rasszistákkal nem érdemes vitázni. Azzal, aki származása miatt már akkor gyűlöl egy embert, amikor az még meg sem született, így sem jót, sem rosszat még nem tett, értelmetlen vitába szállni. A szívből jövő gonoszság ellen nincs értelmes érv. Persze az ilyen emberek is változhatnak, és józan belátásra juthatnak, de e cikk most nem nekik szól. A holokauszttagadás büntetése ellen azonban nemcsak nácik és megrögzött antiszemiták, hanem egyébként jó szándékú liberálisok is  hévvel tiltakoznak. Velük érdemes vitába szállni.

Miről is szól a vita?

Az első tisztázandó kérdés, hogy mi is szerepel abban a törvényben, amelyet az Országgyűlés elfogadott, ugyanis néhány megszólalásból úgy tűnik, hogy ez sem teljesen egyértelmű a javaslatot kritizálók számára. Ez a törvény ugyanis nem „egy újabb kísérlet a gyűlöletbeszéd büntetésére", ahogyan ezt néhányan állítják, hanem a korábbi javaslatokhoz képest egy lényegesen konkrétabb rendelkezés. Az elfogadott törvény mindössze azt tartalmazza, hogy: „Aki nagy nyilvánosság előtt a holokauszt áldozatának méltóságát azáltal sérti, hogy a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!