Kereső toggle

Emancipáció dedósoknak

Óvodás szinten a nemek egyenlősége

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Az óvodai nevelés tudatosan kerüli a nemi sztereotípiák erősítését, elősegíti a nemek társadalmi egyenlőségével kapcsolatos előítéletek lebontását” – többek között ezzel egészült ki az óvodai nevelés új országos alapprogramja tavaly novemberben. A módosítás meglehetősen nagy vihart kavart szakmai és politikai körökben egyaránt, sokak szerint a nemek közti emancipációt megint felülről akarják ráerőltetni a társadalomra, holott nincs is rá igény.

A módosítás ellenzői leginkább a nemi identitások összemosását és a homoszexualitás népszerűsítését látják az inkriminált mondatban. Támogatói viszont a nemi szerepekkel kapcsolatos tradicionális szemléletmóddal kívánnak leszámolni, mondván: a nők és férfiak közti egyenlőtlenség egyik legfőbb fokmérője a családi munkamegosztás hiánya, a dolgozó nők otthoni leterheltsége. Szerintük a „családfenntartó apa és a családellátó anya” merev elkülönítése olyan sztereotípia, amin sürgősen, már óvodáskortól változtatni kell, elsősorban úgy, hogy a kisfiúkat jobban be kell vonni az eddig lányosnak tartott foglalkozásokba. Kívánatos lenne ugyanis, hogy az apák is kivegyék a részüket a gyermekgondozásból és a háztartási munkákból, különösen egy olyan korban, amikor a családok két fizetésből is alig tudnak megélni. Más szempontból ugyan, de ezt támasztja alá az SE Magatartástudományi Intézetének több egészségkutatása is, melyek szerint azoknak a férfiaknak, akik kisgyermekeiket gondozzák, minden egyéb kockázattal együtt is 4-szeres esélyük van arra, hogy megélik a 69. életévüket, mint akik ezt nem teszik. Kimutatták azt is, hogy az átlagosnál sokkal jobb egészségi állapotnak örvendenek azok a férfiak, akiknek jó kapcsolatuk van a gyermekeikkel.

Támadás a család ellen?

Egy névtelenséget kérő óvodai szaktanácsadó szerint, aki részt vett a rendeletet megelőző szakmai vitában is, ez a módosítás azt tükrözi, hogy az unióban általános elvárás lett az esélyegyenlőségi elv univerzális módon való érvényesítése.
Az esélyegyenlőségi törekvéseknek pedig szerves része a nemi sztereotípiák, azaz a tradicionális társadalmi nemi szerepek elavultságának sulykolása. Ő személy szerint nem ért vele egyet, és nem hiszi, hogy 3–6 éves korban a tradicionális nemi szerepek lebontására lenne szükség, sőt épp ellenkezőleg: az óvoda a különböző társadalmi szerepek, így a nemi szerepek elsajátításának fontos terepe, egy olyan korban különösen, amikor egyre több az egyszülős család, és a gyerekek szinte nem látnak férfimintákat maguk körül. Az óvodáskor eleve a szereptanulás időszaka, a mesevilág és az egész kulturális környezet is a hagyományos mintákat erősíti.
„Az más kérdés, hogy a tradicionális szereposztáson kívül azt is érdemes a gyerekeknek megtanulniuk, hogy a családon belüli munkamegosztás, így a hagyományosan női feladatnak számító gyermekgondozási és háztartási munkák elvégzése egyik félnek sem lealacsonyító feladat. Mellesleg az ország 4600 óvodájának egyikében sincsenek elkülönítve a fiús és a lányos játékok vagy foglalkozások, tehát azt, hogy melyik gyermek milyen tevékenységet, szerepet próbál ki, eddig sem korlátozták sehol” – mondja a szaktanácsadó, hozzátéve: a magyar óvodapedagógia világszínvonalúnak számít, ezt több OECD-vizsgálat is alátámasztja.
Halász Zsuzsanna, a KDNP szóvivője azt kifogásolja, hogy nem világos a törvényalkotó szándéka. Amennyiben a biológiai nemhez köthető társadalmi szerepek lebontása a cél, azaz a hagyományos apa- és anyaszerep összemosása, akkor ez a család intézménye elleni súlyos támadást jelenti szerinte. Halász úgy véli, hogy a gyermekek számára a hagyományos társadalmi nemi szerepek ma egyre elérhetetlenebbek, emiatt a fiatal generációk egyre tudatlanabbul vágnak bele a családalapításba, a házasságkötések és a szülések száma drasztikusan csökken, a válások aránya nő, ilyen körülmények között éppenséggel a tradicionális szerepek megerősítése lenne a cél, nem pedig a lebontása. A nemek közti emancipáció a magyar társadalomban is erősödik ugyan, de kívülről, jogalkotói módszerekkel semmiképp sem lehet siettetni, sőt, inkább az ellenkezőjét lehet így elérni. Nem véletlen, hogy a szocializmus sem tudta a nőkkel a férfiszerepeket elfogadtatni, ezért továbbra is a családokra kellene bízni, hogy milyen értékrend szerint akarják az életüket leélni – hangsúlyozza a szóvivő.

Külföldi nyomás

„A legnagyobb gond az, hogy akik megütköztek a kiragadott mondaton, valószínűleg nem értelmezték a teljes dokumentumot, amely hosszan részletezi a gyermekek személyiségfejlesztésének szükségességét, a gyermekközpontúságot, az óvoda és a család együttműködésének fontosságát, a nevelés és fejlesztés szükségességét, beleértve a megfelelő társadalmi nemi szerepek elsajátítását is” – mondja Brassói Sándor, az Oktatási és Kulturális Minisztérium főosztályvezető-helyettese, hozzátéve: az  előzetes egyeztetésbe bevonták az óvodák többségét, számos társadalmi szervezetet, így széles konszenzus jött létre az alapprogram módosításának fő irányairól. A félreértést szerinte az okozhatja, hogy sokan egyenlőségjelet tesznek a nemi sztereotípia és a biológiai nemi szerep közé. A hagyományos társadalmi nemi szerepek ugyanis ma megváltoztak, kibővültek mindkét nem esetében, hiszen az anya is dolgozik többnyire, akár karriert is épít, az apa pedig kiveszi a részét a gyermek neveléséből és gondozásából. A társadalom fejlődésével együtt jár a szerepek változása. A gyermek pedig először a vele azonos nemű családtaggal azonosul. Ez tulajdonképpen a nemi identifikáció folyamata, amely minták, referenciaszemélyek révén valósul meg.
A nemek közti egyenlőség fontosságára az Európai Parlament és az ENSZ is felhívta az egyes országok figyelmét. Magyarország csatlakozott a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés megszüntetéséről szóló 1979-es New York-i egyezményhez. Az ENSZ-bizottság időközben felszólította hazánkat az egyezmény alapján a ritka erős nemi sztereotípiák és patriarchális attitűdök megváltoztatására, többek között a közoktatásban is. Ebből a megfontolásból került be az említett szempont az óvodai nevelés alapprogramjába is.
„Az óvodának semmiképpen sem feladata a nemi szerepek eltakarása, a nemi identitás megszüntetése, ellenben feladata, hogy a gyerekekben a másik nem iránti kölcsönös tiszteletet kialakítsa, tudatosítsa azt, hogy nincs alá- és fölérendeltség nő és férfi között” – mondja Brassói. A nemi egyenjogúság ügye számos nyugati országban több vonatkozásban, így a munkaerőpiacon, az egyenlő bérezésben, a családon belüli erőszak kezelésében, a politikai döntéshozatalban vagy a családi munkamegosztásban sokkal előrehaladottabb, mint nálunk, de mindez már messze túlmutat az óvoda kompetenciáján.

Ultrakonzervatív magyarok

Ugyanakkor tény, hogy a felmérések szerint mindmáig a magyar társadalom számít a legkonzervatívabbnak a nemi szereposztás tekintetében. Az elmúlt évtizedekben több ízben is végeztek nemzetközi kutatásokat a családon belüli munkamegosztásról, s ezekből kiderült, hogy noha a magyar nők foglalkoztatottsága hasonló a nemzetközi átlaghoz, a legtöbb időt messze ők töltik házimunkával, és ami a legmeglepőbb: ők a legkevésbé elégedetlenek emiatt. „A hagyományos szereposztás nálunk nem okoz házastársi konfliktust vagy válást, jóllehet mindkét nemre jelentős többletterheket ró. Inkább úgy tűnik, jelentős emocionális többletet, katalizáló erőt jelent a nők számára az, hogy nélkülözhetetlen szerep hárul rájuk. Ennek tudható be, hogy a hagyományos értékrendű nőket kevésbé viselik meg a munkahelyi problémák vagy a nyugdíjazás, mint a férfiakat. A lekezelés vagy az erőszak az, ami megaláz, de ez más lapra tartozik. Önmagában a tradicionális felállás nem lealacsonyító, nem kérdőjelezi meg a nők egyenjogúságát, sőt: nagyfokú stabilitást és védelmet jelenthet számukra, amibe kétségtelen, hogy a férfiakat is sokkal inkább be kellene vonni. A magyar családoknak valamitől sikerült egy nagyon fontos, kiveszőben lévő értéket megőrizni és átmenteni, jóllehet ez is lassan, de biztosan változik” – állítja Pongrácz Tiborné demográfus, aki szerint az emancipációs eszme örök szépséghibája, hogy leginkább gazdasági szükségszerűség szüli. Összeurópai érdek az összeomló nyugdíjrendszerek árnyékában minél több nőt – zömében képzett munkaerőt – bevonni a munkaerőpiacra, s egyben a gyermekvállalást is ösztönözni.
A magyar társadalomban a tradicionális felfogás az ezredfordulóig mondhatni erősödött, azóta viszont van némi elmozdulás. A hetvenes években az egykeresős családmodell 64 százalékos elfogadottságú volt, 2000-ben 70 százalékos, azaz ennyien tartották ideálisnak azt, hogy a nőknek otthon a helye. Másrészt az ezredfordulón 96 százalék mondta azt, hogy egy nőnek muszáj dolgoznia, mert egy családban szükség van mindkét keresetre, de ezt ma már egyre kevesebben tartják kényszerhelyzetnek, a kétkeresős modell sokkal elfogadottabbá vált. A gyereknevelés terén is történnek változások, a férfiak egyre többet besegítenek – mondja Pongráczné a legutóbbi, tavaly őszi felmérés tükrében.
Az egalitárius szemlélet Magyarországon főként életszakaszhoz kötődik: a fiatal, gyermektelen élettársak osztják meg leginkább egymás közt a háztartási teendőket – bár egyesek szerint ma már egyre többen hagynak fel az olyan „kispolgári csökevényekkel”, mint a takarítás vagy a főzés. Aztán mikor összeházasodnak a felek, megszületik a kisbaba, az anya marad otthon gyesen, gyeden, és a férj az, aki igyekszik előteremteni a kieső jövedelmet, ilyenkor automatikusan a nőre hárulnak az otthoni teendők. Hosszú távra rögzül a tradicionális szereposztás, ami akkor is fennmarad, ha az anya visszamegy dolgozni, vagy az apa munkanélküli lesz. Egyedül a felsőfokú végzettségű nők esetében más a helyzet, akik e téren nem állnak rosszabbul, mint az emancipáltabb francia nők: részben a férj jobban besegít, részben a fizetett munkaerő bevonása és a háztartás gépesítettsége könnyíti az otthoni terheket.
A magyar társadalom elvileg a mai napig gyerek- és házasságpárti: a 20–40 évesek nők és férfiak egyformán nagy arányban, mintegy 90 százalékban akarnak házasságot, gyereket – tervezik ugyan, de egyre kevésbé jön össze. Tavaly a lélektani határ, 40 ezer alá zuhant a házasságkötések száma, ha minden így megy tovább, a nők 56 százaléka soha nem fog férjhez menni, a családi munkamegosztás kérdése végérvényesen megoldódik – figyelmeztet a demográfus. Ha tömegessé válik a gyerektelenség és az egyedülállóság, akkor elfogadottsága is megnő, öngerjesztő folyamat alakul ki, a társadalmi értékrend megváltozik. A házasságkötési és gyermekvállalási kedvet csak azok a demokráciák tudják ma fenntartani, ahol a nők foglalkoztatása magas, kiépített a gyermekgondozó-
hálózat, és elfogadott a családi munkamegosztás.
A nemek közti családi munkamegosztás fokát pedig legerősebben az adott társadalom értékrendje határozza meg.
Kelet- és Közép-Európában a marxi ideológián alapuló, erőltetett emancipáció és kétkeresős családmodell visszásan fejtette ki a hatását: szinte kizárólag a kelet-németeknél vált be, a kelet-európai nők máig jóval több időt fordítanak a háztartásra, mint nyugat-európai társaik. Nyugaton viszont később és sokkal spontánabb módon zajlott a nők tömeges munkába állása és az ezzel együtt járó egyenjogúsági törekvések, mint a kommunista blokkban. Különösen a magyaroknál volt erős az erőltetett emancipációval szembeni ellenállás, a kutatók a rendszerváltás után nálunk mérték a legerősebb tradicionális beállítódottságot a régióban. Az értékrend szempontjából erősen befolyásoló lehet a vallási háttér is: egyes protestáns országokban, így a magas népszaporulatú Dániában, Norvégiában, Svédországban vagy az USA-ban sokkal elfogadottabb a nemek közti családi munkamegosztás gyakorlata, mint a többnyire erősen katolikus déli vagy kelet-európai országokban, ahol mind a születések, mind a házasságkötések száma vészesen apad.

Olvasson tovább: