Kereső toggle

Irgalmatlan nővérek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A hosszú évtizedeken át az írországi katolikus oktatási intézményekben zajló szexuális és egyéb bántalmazásokról szóló, kilenc évig készült tanulmányt hoztak nyilvánosságra a múlt héten Dublinban. Az általános botrányt kavart ötkötetes feljegyzésre reakcióul egyelőre csak bocsánatkérés érkezett a katolikus rendektől, anyagi kárpótlásról nincsen szó. Mivel az elkövetők akár meg is úszhatják a büntetőjogi felelősségre vonást, az egyik áldozat máris kijelentette, hogy sosem tépte volna fel a sebeket, ha tudja, hogy milyen csekély eredményt fognak elérni. A pápa lapzártánk után találkozik az ír püspökökkel.

A Gyermekbántalmazást Vizsgáló Bizottság által elkészített ötkötetes, kétezer-ötszáz oldalas tanulmány mintegy száz, a szerzetesrendek által működtetett intézményt vizsgált, és papok, apácák, szerzetesek egész generációiról rántja le a leplet. Az általuk működtetett intézményi hálózaton belül gyermekeket vertek, éheztettek, némely esetben meg is erőszakoltak. A vizsgálat, amelyet egy legfelsőbb bírósági bíró irányított, a háromezer önként jelentkező áldozat közül időhiány miatt csak ezernyolcszázat hallgatott meg személyesen. Az áldozatok összesen mintegy kétszáz javítóintézetet, munkásotthont, árvaházat neveztek meg, illetve olyan intézményeket, ahová a nehéz körülmények között élő vagy árván maradt gyerekeket a hatóságok elhelyezték.

A nyolcvanas évekig mintegy harmincötezer gyermek élt a katolikus egyház által működtetett bentlakásos iskolák valamelyikében. Közülük több mint kétezret ért pszichikai vagy fizikai bántalmazás a bizottság jelentése szerint. „A cellánk ajtaját minden éjjel bezárták, miután bementünk. Egy vaságy meg egy vödör volt bent, és nem lehetett kinézni az ablakon, mert be volt rácsozva. Még azt sem mondták el nekem, hogy anyám meghalt" - mesélte Sadie O'Meara a dublini BBC Newsnak.

A papok gyakran olyan gyermekeket bántalmaztak, akiknek nem volt kihez fordulniuk - ha mégis megtették, és még hittek is nekik, mégsem történt semmi változás sem az egyház, sem az állam részéről. A büntetéseket gyakran olyan banális dolgok váltották ki, mint az étkezések alatti beszélgetés, vagy ha valaki balkezes volt.

A jelentés szisztematikus testi, szexuális és érzelmi bántalmazásról számol be, amelyben az a Keresztény Testvériség nevű rend járt az élen, amely a vizsgált időszakban Írországban a két legnagyobb bentlakásos ipari iskolát üzemeltette fiatal fiúk számára Artane-ban és Letterfrackban. Ezekben az intézményekben a szexuális bántalmazás olyannyira beépült a rendszerbe, hogy az itteni esetekről még a Vatikán archívumában is találhatók feljegyzések a Spiegel Online beszámolója szerint. Az elkövetőket következetesen védelmezték, a krónikus visszaesőket legrosszabb esetben áthelyezték egy másik intézménybe.

A női intézetekben is hasonló volt a helyzet. A lányokat „nevelő" legnagyobb apácarend neve Irgalmas Rendi Nővérek volt, akik az árva lányok mellett házasságon kívül teherbe esett lányokat és deviáns fiatalokat „fogadtak be". Az egyik áldozat beszámolója szerint rabszolgaként bántak velük, gyakran verték őket szíjjal. „Egyes iskolákban a verés rituális formája rutinszerű volt. A lányok alsótestét olyan eszközökkel ütötték, amivel a legnagyobb fájdalmat lehetett okozni" - emlékezett vissza az egyik „túlélő".

A tanulmány szerint a bántalmazottak legnagyobb része a „szabadulás után" elhagyta Írországot, és Nagy-Britanniában telepedett le. Többségük még ma is „üresnek és elárultnak" érzi magát - mondta el John Kelly, a Gyermekbántalmazást Túlélők (Survivors of Child Abuse, SOCA) szervezet szóvivője, aki szerint a bűnösöknek egyszerű bocsánatkérés helyett bíróság elé kellene állniuk. Ezt azonban a bizottság munkája mellett a minisztérium és a rendek is sikerrel próbálták szabotálni. A legelső elnök, Mary Lafoy bírónő három év munka után a hivatali obstrukcióval szembeni tiltakozásképpen visszalépett a bizottság éléről. A Keresztény Testvériség rend is sikerrel indított jogi akciót annak elkerülése érdekében, hogy a gyanúsítottak nevét nyilvánosságra hozzák. Az írországi katolikus egyház feje, Sean Brady prímás, Armagh érseke annyit mondott: „Mélységesen szégyellem, hogy ezekben az intézményekben a gyermekeknek ilyen szörnyűséges bántalmazásokat kellett elszenvedniük."

Brian Cowen miniszterelnök szintén bocsánatot kért az áldozatoktól amiatt, hogy az állam elmulasztotta a beavatkozást az egyházak által működtetett iskolákban zajló bántalmazások esetében, és felszólította az érintett rendeket az anyagi kártérítésre. A kormányfő szerint az államnak - a fejkvóták kifizetése jogán - lett volna beleszólása az intézményekben zajló ügyekbe, mégsem tett semmit az 1930 és 1970 közötti időszak borzalmainak leállításáért. A leleplezett rendek a politika részéről jövő nyomás ellenére mindeddig elzárkóztak az anyagi felelősségvállalástól.

Lapunk jelenleg is Magyarországon élő íreket kérdezett meg az esetről. Szerintük a lakosság körében mutatkozó gyér reakciónak alapvetően az az oka, hogy a brit uralom megszűnése után kezdődött gazdasági fellendülés fokozatosan elfordította az embereket az egyháztól, egyre inkább szekulárissá vált a társadalom. Majd amikor a kilencvenes években egyik botrány a másik után bújt elő - következmények nélkül - az egyházi szférából, általános fásultság kezdte jellemezni a többségi társadalom hozzáállását. Így a „Magdolna-mosodákat" leleplező, fiatal lányok folyamatos fizikai és lelki bántalmazását bemutató film már el sem érte a kívánatos ingerküszöböt. Sőt, az emberek bizonyos értelemben még mentegetik is a papokat, mondván, hogy a cölibátus természetellenes dolog, és hát a pap is ember. Szerencsére a gyermekbántalmazásokkal kapcsolatban továbbra sem fogadnak el semmilyen mentséget. A közvélemény úgy gondolkodik, hogy mivel manapság sokkal kevesebb pap van Írországban, a tanulmány által feltárt molesztálási ügyek úgysem fordulnak már elő, vagy csak nagyon minimális mértékben. A katolikus egyháztól való elfordulás folyamatát azonban nem lassítják a mostanihoz hasonló leleplező tanulmányok.

Olvasson tovább: