Kereső toggle

Ki védi meg a családokat?

Háztartások tízezrei a csőd szélén

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A válság rácáfolt arra a tételre, miszerint a piacgazdaság képes az élet minden oldalát kedvezően megoldani – fogalmazott Róna Péter közgazdász a Családok csődvédelme című konferencián. Állítását bizonyítja, hogy Magyarországon jelenleg több tízezer család van a csőd szélén. Rajtuk segíthetne a családi csődvédelem és a családi értéktár.

A kialakult helyzet főleg a hitelek tömeges felvételének az eredménye, amelyeket lakhatási célokra, nyaralásra és vásárlásra vettek fel az emberek. Később az okok a válság előrehaladtával megváltoztak, a közüzemi tartozások kiegyenlítésére, a rossz hitelkonstrukciók és a munkanélküliség drámai növekedése miatt volt szükség a hitelre.
A konferencián Semjén Zsolt, a KDNP elnöke úgy vélekedett, hogy ebben a helyzetben a legfontosabb a még kapaszkodó családok megtartása a munka világában, mert ez egyszerűbb, mint a már lecsúszottakat felemelni. Erre egy javaslatot is kidolgoztak, amely első lépésként a családsegítő központokat célozza meg, amelyekből egy „család-csődvédelmi biztos hálózatot” építenének ki. Olyan szakképzett segítőket képeznének ki, akik kiigazodnak a banki eljárások menetében, a bevétel  és kiadás rendezésében.ŰKözponti szerepe a bíróságoknak lenne, amelyek a csődvédelmet kérő kezdeményezésére lefolytatják az eljárást. A fő szempont az, hogy egy család ügye egy bírósághoz kerüljön. Egy szociális bankot is létrehoznának, amely a bajba jutottakon igyekezne segíteni. Ehhez konstrukciót dolgoznának ki a szociológusok, bankárok és a közélet szereplői. A cél először nem egy ötpárti, hanem inkább egy szakmai jellegű egyeztetés, majd a konszenzus megteremtése.
A családsegítésről és az adósságkezelésről Győri Péter, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) szakmai igazgatóhelyettese beszélt. Mint elmondta, Magyarországon a lakosság lakáshiteleinek összege összesen 207 milliárd forint, ami háromszor annyi, mint két évvel ezelőtt volt.
Az áramszolgáltatásból Budapesten hétezer háztartást, vidéken pedig harmincháromezer háztartást kapcsoltak ki. Azoknak a háztartásoknak a száma, ahol 180 napon túli tartozás van, mintegy százhatvanezer. Ennek kapcsán beszélt az igazgató-helyettes a normatív lakásfenntartási támogatásról, amelyet 2005-ben vezettek be, és összesen 360 ezer háztartás részesült belőle. A központi költségvetésből ez most évi 18 milliárd forintot tesz ki. A lakáshitel kamattámogatása ennek a tízszerese, vagyis 180 milliárd forint.
Az adósságkezelési eljárás bevezetésére vonatkozó szabályozási koncepció kialakulásának terveiről Gadó Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) szakállamtitkára beszélt. A kialakult helyzetben a hitelezői oldalról a bankszféra teljes ellenállása mutatkozik meg. Más országokban, például Németországban ez a szabályozás még jóval a válság kialakulása előtt, még a kilencvenes évek közepén végbement. 1992-ben nyújtották be az adósságrendezési szabályról szóló javaslatot, 1994-ben elfogadták, öt évvel később, 1999-ben pedig hatályba lépett. Dániában komplex törvény van a csődeljárás intézményével kapcsolatban, amelyet 1984-ben vezettek be. Európa más országaiban ezek a folyamatok általában már az ezredfordulóig megtörténtek, Közép-Kelet-Európában ezen a területen nagy lemaradások vannak. Ezeknek a lépéseknek a megtétele azonban szükségszerűvé vált, a szabályozás elkerülhetetlen, mivel nincsen egységes eljárási rendszer a csődtörvény hatályba lépését illetően.
Súlyos gond az „élethossziglani fenyegetettség állapota” is, amely kizárja az újrakezdés lehetőségét. Konkrét eset ennek kapcsán, hogy egy család elveszítette lakását, az értékesítés után a fennmaradt részleteket és kamatokat nem tudta fedezni az ingatlan eladási árából, ezért földönfutóvá váltak. Amennyiben a családfő találna egy bejelentett munkahelyet, akkor is élete végéig azért dolgozna, hogy kiegyenlítse a bank felé a hátralevő tartozásait. Az ilyen esetek is mutatják, hogy szükség lenne a banki felelősséget erősítő szabályozások bevezetésére, mert „azok a családok, amelyek kilakoltatva, fenyegetettségben élnek, követik a kényszerű mintát. Nem tanulják meg azokat az életvezetési metódusokat, hogy ne úgy éljék életüket, mint szüleik”. Az adósságkezelési jogintézmény célja egy konszenzus, a hitelező és az adós részéről is. Az ősz folyamán készülhetne el a természetes személyek adósságrendezési eljárásáról szóló törvény.
Róna Péter közgazdász a konferencián a megváltozott körülményekre hivatkozva utalt egy korábbi  piacgazdasági szemléletre, miszerint „a piacgazdaság képes az élet minden oldalát kedvezően megoldani”. A válság erre rácáfolt.
Elmondta azt is, hogy a lakás nem gazdasági vagy fogyasztói kérdés, hanem létfenntartási kérdés. Nem befektetési tétel, hanem a létezéshez szükséges. A deviza alapú hitel felvételének lehetőségét tartja az egyik legnagyobb erkölcsi és szakmai felelősségnek, aminek következménye a jövőre is ki fog hatni.
Hangsúlyozta azt is, hogy a családokat különleges védelem illeti meg. Ennek előmozdítása érdekében a szociális ellátórendszert is erősíteni kell, összehangolt intézményrendszert kell kialakítani minél előbb, „nem késlekedhetünk”.
Róna Péter további adatokat is ismertetett, miszerint a tőke és kamattörlesztés szintje 2006 óta Magyarországon magasabb, mint az EU-átlag, sőt az USA szintjét is meghaladja. A háztartások 8 százaléka veszélyeztetett: több a kiadása, mint a bevétele.
A törvényjavaslat kidolgozása már folyamatban van, egy Családi Értéktárat hoznának létre. Ez olyan speciális pénzintézet volna, amely kulcsszerepet vállal a család adósságrendezésében. Például piaci áron megvásárolná azokat a lakásokat, ahol nem tudnak a családok fizetni, ebből szintén piaci áron lehetőséget biztosítanának egy kisebb lakáshoz jutáshoz, a kettő különbözetéből pedig a hiteleket rendeznék.  Ennek a folyamatnak három szereplője van: az egyik az, aki felvette a hitelt, és nem jól kalkulált; a bank, aki nem végezte el rendesen a feladatát (megfelelő tájékoztatás); illetve a magyar állam és a felügyeletek. Ezért mindhárom félnek áldozatot is kell vállalnia.
A családbiztosok képzése tartós, hosszú távú megoldást jelentene. Amennyiben nem történnek a közeljövőben érdemi változások, annak komoly következményei lehetnek. A családok tömegesen elveszíthetik otthonaikat, és erre az ország nincs felkészülve. A gyermekvédelmi szakellátás sem tudná fogadni a gyermekeket, mivel olyan nagy számban érintené a családokat.

Olvasson tovább: