Kereső toggle

Büszkeség és balítélet

Magyar menedzserek nemzetközi összehasonlításban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Jó itt élni Magyarországon - mondja a húsz éve hazánkban élő osztrák fejvadász, Klemens Wersonig. - Barátságosak az emberek" - fűzi hozzá magyarázatképpen. Ennek gyökeresen ellentmond az általa vezetett cég, a Target Nemzetközi Személyzeti Tanácsadó Csoport felmérése, melyből az derül ki, hogy a magyarok nem keresik az ügyfeleik kedvét, nem bánnak túl jól a külföldiekkel, és gyengén teljesítenek csapatmunka terén. Mikor ennek okairól kérdezem, a segítőkészség általános hiányát jelöli meg. Hogy akkor kivel barátságosak a magyarok? Hát a barátaikkal!

Nem ez az egyetlen ellentmondás, ami a felmérésből kiderül, és amiről ugyanakkor - hadd bocsássam elővigyázatosságból előre - nem a felmérés tehet. Az ábra alapján a legerőteljesebb jellegzetességünk talán éppen ez az ellentmondásosság.

A felmérés a régió menedzsereiről, tehát közép- és felsővezetőiről készült, hogy feltérképezze a nemzetközi cégek számára az itt megnyílt lehetőségeket, illetve kihívásokat. A kutatásból kiderül, hogy a régió hihetetlen átalakuláson ment keresztül az elmúlt húsz év során, ennek köszönhetően az üzleti környezetet dinamikusnak érzékeli a kívülről érkező, amit amúgy feltétlenül pozitívan értékelnek. „A helyi vezetők keményen dolgoznak, és ambiciózusak" - így kezdődik az összegzés. A régió jellegzetessége, hogy a nők jobb vezetőnek számítanak a férfiaknál, mert megbízhatóbban dolgoznak, ráadásul kevésbé hajlamosak arra, hogy a státuszszimbólumokkal (luxusautó, márkás karóra és így tovább) jelezzék a környezetük előtt fizetési kategóriájukat - vagyis hogy „villogjanak".

A felmérés másik célcsoportja maguk a helyi vezetők voltak azért, hogy a tapasztalatok összegzése alapján kiderüljön, mik az erősségeik, amelyekre építeni lehet, és miként lehet változtatni a „kevésbé ideális vezetői szokásokon". Logikusan hangzik, a mi vérmérsékletünk számára mégis sértésként hat már a feltételezés is, hogy léteznek „kevésbé ideális" szokásaink is. „Egy osztrák nekem ne magyarázzon!", fakadt ki első felbuzdulásában a felmérés eredményeit hallva a fülem hallatára egy amúgy sikeres vállalkozó. Ezzel mindjárt igazolta is a következő észrevételt, miszerint a magyar vezetők rendkívül rosszul tűrik a kritikát... és talán nem csak a vezetők.

Más szemében van a szálka

A régió hat országában négyezer külföldi menedzser megkérdezésével készült a Target Nemzetközi Személyzeti Tanácsadó Csoport és a Henley Business School tanulmánya. A megkérdezettek mintegy ötven kérdésre válaszoltak, majd ugyanezeket a kérdéseket egy helyi kontrollcsoport tagjainak is feltették. Az erősségek is nyilvánvalóvá váltak, az összegzés alapján azonban Magyarország üzleti szempontból a hat közül az ötödik helyre került Lengyelország, Szlovákia, Csehország és Románia után, egyedül Bulgáriát előzve meg. A magyar kontrollcsoport volt ugyanakkor az egyedüli, amelyik magát sokkal előnyösebben ítélte meg a külföldi véleményhez képest...

A kedélyek megnyugtatására következzenek most az előnyök: a magyarok igenis barátságosak! A barátság, a személyes kapcsolat elsőrendű fontosságot élvez Magyarországon az élet minden területén. Nem tartanak minket sótlannak, mint a cseheket, szertartásosnak, mint a lengyeleket, vagy rugalmatlannak, mint a szlovákokat. Fontos a személyes kapcsolat a munkatársakkal és az ügyfelekkel egyaránt. Hogy ebből miért nem következik, hogy segítőkészek legyünk egymással, vagy hogy meghallgassuk az ügyfél igényeit, és aztán igyekezzünk teljesíteni azokat, arra még Klemens Wersonig is tanácstalanul tárja szét a karját. Pedig ő húsz éve próbálja megfejteni. „Nem bánnak jól a magyarok az ügyfelekkel, ehhez elég bemenni egy étterembe vagy egy ruhaüzletbe, és nyilvánvalóvá válik. Pedig egy cég működéséhez elégedett ügyfelek kellenek" - mondja mintegy bocsánatkérően, holott az ilyen „ügyfélélményhez" még külföldinek sem kell lenni nálunk. Tudjuk, miről beszél, csak nem szeretjük hallani. Ahogy a nagy orra miatt kicsúfolt irodalmi hős, Cyrano mondta: „Mert magamat kigúnyolom, ha kell / De hogy más mondja, azt nem tűröm el!"

A másik gond az, hogy nincs kinek felróni, a panaszkönyvfelelősök hiányoznak a palettáról. A felelősségvállalás az egész régióban nehéz kérdés, de nekünk még csak szólni sem lehet, mert akkor jön a fentebb idézett mondat: „Nekem maga ne beszéljen! Hiszen magának is nagy az orra!" - mintha ettől a mienk kisebb lenne... Költőink is megénekelték, Petőfi például a Szeget szeggel című versében: „Más szemében ő a szálkát megleli / S az övében a gerendát feledi!" A felelősség vállalása kiemelten elvárható egy vezetőtől, mert ez többek között a fejlődés feltétele is. Ha hibák vannak, felelősök pedig nincsenek, akkor kinek lesz a dolga változtatni?

A helyzet az, hogy a számunkra cseppet sem hízelgő ötödik helyezést nem a hazai helyzet romlása idézte elő, sokkal inkább a többi országnak - a közös múlt ellenére - a változásra való nagyobb hajlandósága...

A fejvadász szerint még olyan apró dolgokba is nehezen tűrnek beleszólást a menedzsernek jelentkezők, ha azt ajánlják nekik, hogy a poszt betöltéséhez tanuljanak meg angolul. Pedig csak annyit kérnek tőlük, hogy menjenek ki egy-két hónapra például Angliába, hogy legalább kommunikálni megtanuljanak. Az ilyen felvetéseknek többnyire még olyankor is ellenállnak, ha az állásuk múlik ezen. „Érdekes, de külföldi állásra sem találunk egykönnyen menedzsereket, pedig vannak vonzó ajánlatok. Ez azért különösen érdekes, mert itthon viszont folyton panaszkodnak. A magyarok minden más népnél többet panaszkodnak, ez derül ki a tanulmányból is, pedig mi magas fizetéssel rendelkező, jó egzisztenciájú csoportot vizsgáltunk" - állít újabb rejtélyes ellentmondás elé Wersonig úr. Igaz, teszi hozzá, itthon szívesen dolgoznak együtt külföldi főnökökkel, ez mindenképpen egyfajta nyitottságot jelent - próbál megnyugtatni. A tanulmány ugyanakkor úgy fogalmaz: „a második leggyengébb minősítésűek a külföldi ügyfelek és kollégák kezelése terén, valamint szintén második leggyengébb minősítésűek az idegen nyelvi készségeket illetően. (...) Úgy tűnik, hogy a magyarok nem értik meg jól a többi kultúrát, és ezért túlságosan védekezőek a külső kritikákkal szemben." Olyannyira, hogy maguk a cégek is azt érzékelik nálunk, mintha segítség helyett inkább akadályokat gördítenének a működésük elé állami szinten, ami az olyan jogos panaszok mellett, mint például a munkanélküliség vagy az alacsony állami bevétel, nem nagyon látható, hogy kinek állhat érdekében. Igaz, az első két helyre sorolódtunk abban a tekintetben, hogy erős kreativitás jellemzi nálunk a problémamegoldást.
A mi bürokráciánkban például mindig van kiskapu - persze a barátok számára...

Nulla perc késés

Egy cég fejlődése munkaigényes, a munkát viszont mindenhol másképp értelmezik, még a régión belül is. Klemens Wersonig (kis képünkön), aki Magyarországon tizenöt éve keres helyi vezetőket, menedzsereket nemzetközi cégek számára, és rendszeresen részt vesz a jelentkezők interjúin, olyan viselkedésmintákat figyelt meg, ami helyi környezetben nem számít meglepőnek, egy külföldi cég azonban nemigen tolerálná. Kérdésemre, hogy mivel lehet azonnal kiesni a rostán, elsőként a pontosságot említi. „Azt, aki az interjúra tíz perc késéssel érkezik, már nem is kérdezzük tovább" - mondja. Hogy mennyi késés megy még el? „Egy német cég esetében például nulla perc" - hangzik a válasz, de a kevésbé pedánsnak ismert külföldiek esetében is nagyon alacsony a tűréshatár. Ez érvényes a határidők betartására is, ami szintén nehéz feladat elé állítja a magyar vezetőket. Az öltözködési kultúra sokat javult, jegyzi meg Wersonig úr, viszont egyéb, a protokollt érintő kérdésekben gyakran hagynak kívánnivalót maguk után a magyar jelentkezők. Asztalfőre ülni egy üres teremben, pláne háttal az ajtónak, ahonnan a kérdezők érkeznek, semmiképpen nem tesz jó benyomást, márpedig az első benyomást nem lehet megismételni.

„Előfordul, hogy sokat beszélnek a jelentkezők, és nem figyelnek. Az önismerettel kapcsolatos rutinkérdésekre - mit tart az erősségének, gyengeségének - nemegyszer megtagadják a választ. Volt olyan is, aki azt válaszolta: „Kérdezze meg a feleségemet..." - sorol néhány kifejezetten magyarokra vonatkozó megfigyelést. Ha pedig a fizetésre terelődik a szó, ritka az olyan jelentkező, aki reálisan meg tudná fogalmazni az „árát", inkább hárítják a nyilatkozatot, pedig a cégek így akarják felmérni a piacot. A szakmai jövőképről hasonlóan álszenten nyilatkozunk, úgy tűnik, hogy itt senki se szeretne főnök lenni... Ez persze visszavezethető a szocialista időkből ránk maradt ambivalens érzésekre is a főnökökkel kapcsolatban. Ezt mintha a vezetői stílusok is igyekeznének erősíteni. „A magyar főnök vagy diktatórikus, ostorral hajtja az alkalmazottait, vagy haver, és akkor azért nem hatékony. A demokratikus vezetési stílus nem terjedt el, az önálló munkavégzésre pedig nehezen képes az olyan munkaerő, aki valamiképpen ellenségnek tekinti a főnökét" - fogalmazta meg a tapasztalatait a fejvadász. A fiatalok tekintetében van még egy nehezítő tényező az elhelyezkedésnél: a külföldi cégek nem szívesen vesznek fel frissen diplomázott fiatalokat, mert egyszerűen nem tudnak viselkedni...

Összegezve tehát: a barátság ugyan fontos egy magyar számára, de azzal, aki nem barát, kimondottan barátságtalanul viselkedik. Nem szereti a felelősséget, és egyáltalán nem tűri a kritikát. Újra megkérdezem a barátságos osztrák fejvadászt: Akkor miért is szeret itt élni? Kedvesen mosolyog, és így válaszol: A kihívás miatt.

Az utca embere

Egy külföldi felmérés szerint a magyarok a többi kelet-európai néphez képest rengeteget panaszkodnak, ódzkodnak a felelősségvállalástól, nem segítőkészek egymással, nem bánnak jól a külföldiekkel, és rendkívül rosszul tűrik a kritikát. Ön mit gondol erről?

Máj Lászlóné, 62 éves bolti eladó

Én például barátságos vagyok a munkámból adódóan is, illetve ha például az utcán találkozom külföldi emberekkel, akkor, ha tudok, segítek nekik, eligazítom őket, ha kérdeznek valamit.

Gulyás Tímea, 36 éves üzletvezető

Szerintem a külföldiek is nagyon negatívak velünk szemben. ők is tehetnek arról, hogy nem vagyunk segítőkészek, szerintem semmibe vesznek minket – legalábbis én ezt tapasztalom. A kritikát tényleg nehezen viselik az emberek, azt mondják, hogy az őszinteség fontos, viszont ha valakivel őszinte vagy, azt nem szeretik. Kevés egyenes ember van, ez tény és való. A panaszkodásunkban sok igazság is van. Szerintem nekünk magyaroknak nehéz életünk van. Ki vagyunk szolgáltatva a politikának és mindenféle döntésnek. Ezért van is okunk negatívnak lenni.

Vasváry Emil, egy utazási iroda ügyvezetője

Ha Kelet-Európát megnézzük, utálják a magyarokat. Szlovákiába rengeteget járok ki, sok jó barátom van, akik nem mernek megszólalni magyarul, de hát ne csodálkozzunk. Romániába is főleg emiatt nem szeretek kimenni. Állandóan csinálják a politikát a felsővezetők. Nem a nép csinálja, a nép az rendben lenne, de a politika az utóbbi időben rányomta a bélyegét mindenre, ez az állandó civakodás, főleg az ünnepeken, ettől lesznek az emberek kedvetlenek. Most mindenki tele van panasszal, de siránkozással semmi sem megy.

Szabó Péter, 24 éves gyógyszertári asszisztens hallgató

Nekem az a tapasztalatom, hogy ennél barátságosabbak már nem is lehetnénk a külföldiekkel, mert ezért is jönnek hozzánk. Az viszont tényleg úgy lehet, hogy egymás közt nem vagyunk annyira segítőkészek. Mondjuk én szoktam segíteni, ha tudok. Ahhoz, hogy megérthessük, miért fáj nekünk mindig minden, talán a történelmi gyökerekhez kell visszamenni.

Papp Gábor, 41 éves, operátor egy informatikai cégnél

Valóban egy kicsit bezárkózottabbak a magyarok, ez tény. A passzivitás oka az lehet, hogy nem tudunk annyian nyelvet.

Zsiga Kitti, 19 éves tanuló

Szerintem nem vagyunk barátságtalanabbak, mit más kelet-európai népek. Mi nem panaszkodunk, nekünk tök jó.

Baráth András, 32 éves pénzügyi osztályvezető

Én a munkakörömben sokféle nemzetiségűvel dolgozom együtt. Azzal egyetértek, hogy negatívabbak vagyunk, de azzal, hogy a külföldiek felé nem vagyunk segítőkészek, azzal nem. Ami talán jellemző, hogy bátortalanabbak vagyunk, nem állunk ki annyira magunkért, ha probléma van, mindig azt hisszük, hogy mi okoztuk, nem tudjuk a személyünket függetleníteni, nagyon érzelmesek leszünk. A nagyobb felelősségvállalásnál nem látok különbséget más nemzetekhez képest.

Tóbiás Tünde, 19 éves tanuló

Szerintem általánosságban barátságtalanabbak vagyunk. Tapasztalatok alapján külföldön sokkal kedvesebbek az emberek, legalábbis a külföldiekkel biztos. Segítőkészség szempontjából is sokkal közvetlenebbek. Egyébként én általában Nyugat-Európában voltam. Főleg fiatalkorban jellemző, hogy vannak olyanok, akik nem tudnak felelősséget vállalni tetteikért. Panaszkodni leginkább a saját életünk miatt szoktunk: anyagi helyzet, családi állapot, illetve azért, mert nem vagyunk elégedettek az ország helyzetével.

K. Dávid, 23 éves vállalati hitelkezelő

Dolgoztam külföldön is, és az a nagy különbség a külföldi és a magyar munkahely között, hogy ha rossz kedved van, és bemész dolgozni, akkor a külföldi kollegák felvidítanak, itt pedig, ha jó kedvű vagy, és bemész a céghez, akkor letörnek.
 

(Hegedűs Dóra, Tóth Kata)

 

Olvasson tovább: