Kereső toggle

Rács mögött

A Szirmabesenyői Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézetében

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az intézet a nyolcvanas években épült, a szigorított nevelőmunka végrehajtására. Az elmúlt húsz évben azonban oly mértékben megszaporodott a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények száma, hogy 2001-ben hozzáláttak a büntetés-végrehajtás intézményrendszerének átalakításához. A Szirmabesenyői Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézetében főleg a kelet-magyarországi megyék 14 és 21 év közötti elítéltjei kaptak elhelyezést. A fogva tartottak személyes drámájáról és annak okairól Szitka Szabolcs alezredessel (kis képünkön), az Intézet igazgatójával beszélgettünk.

 

Milyen bűncselekmények elkövetése miatt kerülnek ide leginkább a fiatalok?

A hozzánk bekerülők – főként a 16-17 éves korosztályt emelném ki – mintegy 60-70 százalékban erőszakos cselekményeket követnek el, jellemzően rablást. ők, ahogyan az a civil szférában is megfigyelhető, egyre erőszakosabb eszközökhöz nyúlnak.

Vannak ennek ön szerint kimutatható okai?

Végtelenül kiszolgáltatottak annak a kulturális élménynek, ami a televízión, számítógépen, a híreken és a filmeken keresztül zúdul rájuk nap mint nap. Minden azt súgja feléjük, hogy „ragadd meg, szakítsd le, fogyasszál, élj a mának”. Mivel életük legfogékonyabb időszakában vannak, ebbe a sodrásba kerülve teljesen természetesen válnak áldozatává saját bűncselekményüknek. Azok a tradicionális emberi értékek, melyek féket jelenthetnének, nem érvényesülnek kellőképpen a társadalomban. Volt már olyan fogva tartottunk, akinek a bűncselekménye egy filmélményen alapult. Az lett a veszte, hogy ami a mintát adó filmben pozitív cselekedetként jelent meg, az az ő falusi világában egy csúnya és tragikus véget érő rablási kísérletté vált.

Milyen eszközökkel lehet más útra terelni a fiatalkorú bűnelkövetőket?

A kezdet kezdetétől fogva nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy többet nyújtson az intézet puszta szabadságelvonásnál, mivel ez a típusú büntetés önmagában nem alkalmas arra, hogy a fogva tartott – a szakmai és társadalmi elvárásoknak megfelelően – fel tudjon készülni a szabadulásra. Rendszeresen azzal szembesülünk, hogy többségüknél jellemzően fejlődésük alapvető, korai szakaszából hiányoznak azok a szocializációs építőkövek, amelyek később, a döntési helyzetekben a jó választását eredményezhetnék. Személyiségfejlesztő és agressziókezelő programok biztosításával próbáljuk meg ezeket a hiányzó építőköveket pótolni.

Beszéltem egy húszéves fiatallal, aki történetesen nem tud olvasni, és most itt próbálják meg felzárkóztatni.

Sokaknak nincs vagy nagyon alacsony az iskolai végzettsége, ami a problémák másik forrásaként jelenik meg. Pontosan ezeket a hiányokat igyekszünk iskolai és iskolarendszeren kívüli képzésekkel korrigálni. Többen beiratkoztak már a digitális középiskolába is, s ez esélyt adhat arra, hogy büntetésük letöltése után vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba, lehetőség szerint annak nem bűnöző tagjaiként.

De az oktatás mellett elejétől fogva jelen van intézetünkben a szociodráma elemeit hasznosító csoportterápiás módszer, ha úgy tetszik, drámapedagógiai eljárás, melynek többféle formájával próbálkoztunk már. Ezek egészültek ki az évek folyamán a munkaterápia, a családterápia és az állatterápia lehetőségeivel is.

Mesélne az állatterápiás módszerről? Kiknek van szükségük rá, illetve kiknél érhető el kézzelfogható eredmény ilyen és ehhez hasonló módszerekkel?

Terápiában a legsérültebb embereket részesítjük. 2008 nyarától alkalmazunk állatasszisztált terápiás módszert a fogva tartottaknál. Ez magas színvonalon felkészített kutyákkal történik, melyek összekötő szerepet töltenek be az elítélt, illetve a terapeuta személyében a társadalom között. A foglalkozáson megpróbáljuk az egyébként elzárkózó és szerepet játszó fogvatartottat megnyitni, és rávenni arra, hogy ezt a szerepet vesse le, és nyíljon meg a kezelés számára. Az egyik ilyen alkalommal a közösséggel szemben teljes bizalmatlanságot tanúsító fiatal azt kapta feladatul, hogy a terápiás kutyának adjon egy utasítást, majd, ha azt a kutya végrehajtotta, mutassa be a közösség előtt is, a végén pedig dicsérje meg a kutyát. A feladatnak az volt a célja, hogy ez az erősen énközpontú fiatal tanuljon meg bízni egy másik élőlényben, jelesül a kutyában, illetve tanulja meg, hogy a közösség számára milyen fontos az ő teljesítménye. A fogva tartott utasította a kutyát a feladatra, amit az – természetesen – tökéletesen, magabiztosan és megkérdőjelezhetetlen pontossággal el is végzett. Elérkeztek ahhoz a ponthoz, amikor meg kellett volna dicsérni a kutyát. Ekkor a tizenhét éves fiú kérdőn ránk nézett, s kiderült, hogy semmilyen fogalommal nem rendelkezik a dicséretre, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy őt eddig soha, senki nem dicsérte meg. Gyakran ezeken a foglalkozásokon szembesülünk a fogva tartottak személyiségének olyan rettenetesen tragikus elemeivel, amelyekről addig nem is tudtunk, vagy nem is számítottunk ilyen mélységeire.

Nem látja reménytelennek az erőfeszítéseiket? Amit a család vagy a fiatalok környezete elmulasztott, egy büntetés-végrehajtási intézet mennyire tudja pótolni?

Elmesélek még egy történetet, ami első hallásra talán viccesnek tűnik, de számunkra ösztönzőleg hatnak a hasonló személyes drámák. Arra sarkallnak, hogy folytassuk a munkát.

A foglalkozás tárgya az volt, hogy rajzold le a családodat, és helyezd el magad a családod körében. Az egyik fogva tartott az A4-es lap alsó sarkába rajzolt öt teljesen egyforma kis pálcikafigurát, majd a lap közepére egy rendkívüli részletességgel kidolgozott, duzzadó izmú férfifigurát. Jött a következő feladat, hogy nevezd meg, akiket lerajzoltál. A kis pálcikaemberkék fölé felkerültek az ákom-bákom kézírással odavetett nevek, mint: fater, muter, öcsém, húgom, én, de a központi figura fölé nem került semmi. Amikor rákérdeztünk erre a személyre, ki lehet ő a srác családjában, akkor felderült az arca, és rávágta: hát a Superman. Számára ennyit jelentett a családi kötődés. Meggyőződésem, hogy ha ezeket az embereket felvértezzük azokkal a képességekkel, amelyeknek egyébként híján vannak, akkor jobb eséllyel indíthatjuk őket útnak, miután becsukódik mögöttük az intézet ajtaja.

Olvasson tovább: