Kereső toggle

Süketek párbeszéde

A szlovák–magyar konfliktus gyökerei

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az elmérgesedett magyar–szlovák viszonyért mindkét mostani kormány felelős,
az unió csak két marakodó államot lát belőlünk. Az évszázados konfliktusnak a
történelmi sérelmeknél irracionálisabb, lélektani gyökerei vannak – állítják
lapunknak nyilatkozó szakértők. És aligha jelent orvosságot a problémára a két
fél szélsőségeinek helyzetbe hozása.

„Kik voltak a Kárpát-medencében előbb: a szlovákok vagy a magyarok?” – máig
közkedveltek az efféle felvetések, de nem sok alapjuk van, már csak azért sem,
mert kevés biztosat tudunk a honfoglaláskori népekről. A szlovákok őshonosságára
szavazók úgy vélik, hogy a mai csehek és szlovákok a 9. századi Nagy Morva
Birodalomban élő szlávok egyenes leszármazottai; a szlovák nép magyaroktól
elszenvedett sérelmei így egészen Szvatopluk fejedelem idejére vezethetők
vissza. Mások ezt tagadják – a kezdeteket illetően a hivatalos szlovák és magyar
történetírás között máig nincs összhang. Egyetértés van viszont afelől, hogy a
10. századtól egészen a 18-19. századig a szlovák történelem csak a magyar
államiság keretein belül értelmezhető. A felvidéki olvasztótégelyben kialakult,
nyelvében, írásbeliségében egységesülő szlovákság megszületéséről csak a
reformáció óta, a 16-17. századtól beszélhetünk. Aztán a magyar reformkor, a
48-as szabadságharc, majd a kiegyezés során az önállósodó magyar nemzet a
korábban lojális magyarországi kisebbségeknek sajnos nem biztosította az őket is
megillető nemzetiségi jogokat. Ez komoly sérelmekhez, és az ismert 20. századi
világháborús következményekhez, Trianon igazságtalanságaihoz, többek között a
Felvidék (Szlovákia) oda-vissza csatolásához vezetett.

„A közös történelmi előzmények önmagukban még nem adnak elegendő magyarázatot
arra, hogy ilyen kiélezetté vált ma a szlovák–magyar viszony” – véli Ormos Mária
történész. A szlovák gazdaság ma növekedési pályán van, nem fenyegeti őket
senki. A magyar állam legfőképpen abban adós, hogy nem tudja a szélsőségeket
féken tartani. Szlovákiában rosszabb a helyzet, mivel ott kormányzati
tényezőként nyilvánul meg a nacionalista szélsőség.

A globalizáció ellenhatásaként sem lehet értelmezni az effajta nemzeti
törekvéseket. Ott van például másik szomszédunk, Szlovénia: minden okuk meglenne
a történelmük alapján, hogy frusztrált nacionalisták legyenek. Nekik tényleg
soha nem volt saját államuk, minden szomszédjukat gyűlölhetnék, Szlovénia ma
mégis virágzó miniállam, a béke szigete.

Az is igaz, hogy – Szlovéniával ellentétben – Szlovákiában még igen jelentős
számú magyar kisebbség él (a hivatalos szlovák adatok szerint ma 520 ezer, míg a
világháború után 1 millió magyar került a határon túlra). Ez a kisebbség főként
a szlovák–magyar határ menti sávban él, így állandó fóbiaveszélyt jelent
bármilyen önállósodási lehetősége, amivel a szlovák nacionalisták lépten-nyomon
riogatnak is. Romániában is nagy arányú a magyar kisebbség, de Romániával mégis
sikerült pragmatikus szomszédságpolitikát kialakítanunk, míg Szlovákiában nyoma
sincs hasonló hozzáállásnak.

„Kérdés, hogy a közös történelmi gyökerek között akarunk kutakodni, vagy abban,
hogy mit értelmez félre az egyik vagy a másik oldal – véli egy névtelenséget
kérő történész. – Született már néhány tisztességes, jó szándékú történelmi
munka, de semmit nem használnak, ha folyamatosan mindent félre akarunk érteni.
Innentől fogva nem az a baj, hogy a történelemben mi volt, hanem az, hogy mit
akarunk kiemelni és hozzávágni a másik fejéhez.”

A szakember szerint igazából az érdekes, hogy ennek az időről időre kiújuló
szlovák–magyar konfliktusnak milyen terei és okai vannak, és a történelem ebben
csak az egyik lehetséges terület, amit mindenki kedvére előrángat. Nálunk
Hegedűs Lóránték meggyaláznák a szlovák címert, míg persze odaát a másik oldal
is ugyanezt csinálja. Dunaszerdahelyen egy igazi futballbalhé volt,
Európa-szerte verik a szurkolókat, ennek lereagálása egy nagyon szerencsétlen
ügy volt a magyar diplomácia részéről. Tavaly ősz óta benne volt a szlovákiai
levegőben, hogy egy ilyen balhé bármikor bekövetkezhet, amit aztán mindkét
ország kedvére meglovagolhat, túldimenzionálhat. Sajnos a magyar média ehhez
sokkal inkább asszisztál, mint a szlovák, mert egyenesen uszító. „Brüsszelben
mindebből csak a két ország csetepatéját látják, ebbe mi is beszálltunk, sőt a
Fidesznek ennyi nem is elég. Itt vér kell a politikának és az újságíróknak is,
dúl a sérelmi politika, a nacionalista retorika terén szinte vetekedett
egymással kormány és ellenzék. Aggasztó, hogy Magyarországon máig nem vagyunk
hajlandók figyelembe venni a 20. század tanulságait. Unió ide vagy oda, könnyen
közel kerülhetünk egy lokális konfliktushoz. Nem tudom, járt-e mostanában
Szlovákiában, a kinti magyaroknak már elegük van belőlünk, a hisztérikus
hangulatkeltésből, ami az anyaországban az ő bőrükre zajlik” – figyelmeztet a
történész.



Szlovákiai radikalizmus



„Szlovákiában a hétköznapokban ez a gyűlölködés szerencsére még nem érzékelhető
olyan mértékben, ahogy ezt egyes politikusok felfújják. Persze minél jobban
sulykolják a köztudatba, annál jobban megmérgezik az emberek kapcsolatait –
vélekedett kérdésünkre Bastrnák Tibor, révkomáromi polgármester. – A szlovák
kormányfőnek komolyan vissza kellene fognia az SNS-t, és nemcsak annak médiabeli
kiszólásai miatt, hanem amiatt is, hogy ne nyújtsanak be a szlovák parlamentbe a
kisebbségek jogait semmibe vevő törvénytervezeteket.”

„Mostanában nem készültek kisebbségekkel kapcsolatos szlovák
közvélemény-kutatások. Néhány hetet várni kell, amíg lecsapódnak az események” –
tájékoztatott Öllős László szlovákiai politológus, a Fórum Kisebbségkutató
Intézet vezetője. A hétköznapokban egyelőre Öllős szerint sincsenek összetűzések,
ugyanakkor látható, hogy feltűntek olyan csoportok, melyek helyi szinten is
szítják a kedélyeket. A felmérések szerint a legerősebb magyarellenesség
Szlovákiában ott szokott lenni, ahol nincsenek is magyarok, tehát az északi
országrészekben. Öllős szerint a szlovák média jelentős része független,
korrekten lehet tájékozódni az ottani sajtóból. „Az ordító propagandaműsoroknak
például rögtön nekiestek a sajtóban, itt nincs monopolhelyzetben a kormányzati
propaganda” – teszi hozzá.

Kérdés, hogy akkor Szlovákiában miként emelkedhetett kormányszintre a populista
nacionalista retorika? Magyarországról nézve úgy tűnik, ott olyan erősek a
szélsőségek, hogy már a kormányban is benne vannak. Ez a jelenség nem köthető
szűken politikai érdekekhez, de a társadalom egészéhez sem – véli Öllős. Tavaly
ősszel például gőzerővel beindult a nacionalista politika, parlamenti határozat
született a Benes- dekrétumok sérthetetlenségéről, fasiszta személyiségeket
rehabilitáltak, de a szlovák közvélemény úgy nekiesett ezeknek a sorozatos
ügyeknek, hogy október közepén elkezdett zuhanni a Smer népszerűsége, mígnem
novemberben kénytelenek voltak átváltani szociális témákra.

Mindenesetre a jelenlegi szlovák politikai garnitúra esetében a nemzeti és a
szocialista jelzőt nyugodtan össze lehet kapcsolni. Ez egy olyan kormány, amely
Meciar és Slota pártjából, valamint Fico pártjából áll, amely új képződmény, a
volt posztkommunista pártot is magába szívta – fejtegeti a politológus.
Tudvalevő, hogy Csehszlovákiában nem volt reformkommunizmus, ez a társaság nem
ment végig semmilyen nyugatosodási folyamaton a 70-es, 80-as években. Az ő
gondolatviláguk részben a leninizmusból ered, részben a fasiszta szlovák
köztársaságból, illetve a 19. és 20. század átideologizált történelméből. Ez a
mentalitás a világot ellentétekben tudja csak felfogni, különböző csoportok
állandó harcaként. Mindezt most egy populista nacionalista egyveleggé gyúrják
össze, amit az aktualitásokhoz igazítanak. Népszerűségük másik oka, hogy
Magyarország szélsőségesei sajnos alájuk játszanak. Azért az érthető, ha
egyenruhában masírozó magyar szélsőséges csoportok Szlovákia területén sok-sok
szlovák zsebében kinyitják a bicskát – érzékelteti a politológus. A szlovákiai
neofasiszták egyébként hasonlóak a magyar szélsőségekhez, most például részt
vettek egy csehországi összetűzésben, amelyben központi szerepet is játszottak:
egy romanegyedet próbáltak lerohanni.

Abban minden szakértő egyetért, hogy a mostani egy teljesen groteszk helyzet,
hiszen mindkét ország tagja a NATO-nak és az EU-nak. Rablóbékékről,
nemzethatárok kiigazításáról szónokolni a mai uniós keretek között egyszerűen
nevetséges, bárhol teszik. De tény, hogy a régi előítéletek élesztgetésével a
lakosság egy része a mi régiónkban különösen jól mozgósítható. Feldolgozatlan,
zsigerileg továbbélő történelmi sérelmekről van szó, amelyek sajnos az állami
propagandán, az iskolák tananyagán keresztül folyamatosan tovább élő
előítélet-tömeget alkotnak. Öllős szerint tény, hogy pillanatnyilag nem áll jól
a magyarok szénája Szlovákiában, ahol most egy kemény kurzus zajlik, amelyik
nacionalista magyargyűlölő irányba tolja el a közvéleményt, ráadásul az ifjúság
körében a legnépszerűbb. Felnő tehát egy gyűlölködő nemzedék, akikkel nem lesz
egyszerű a közös Európát építeni.

Kukorelly Endre író a sérelmekről

Erős történelmi gyökerű, kölcsönös sérelmek vannak, amelyek belátható időn
belül nem megoldhatóak. Mindkét fél rendkívül frusztrált. A probléma egyik
gyökere, hogy a magyarok túlzottan vesztesek ebben a történetben, és itt a
hangsúly a túlzottan szón van.

Túl nagy a magyar presztízsveszteség. A jelenlegi folyamat sajnos már átesett
a holtponton, innen nem vezet út visszafelé. Ez egyáltalán nem racionális ügy,
teljesen irracionális. Azt érzékelem, hogy a szlovákokban van egy
felülírhatatlan kisebbrendűségi komplexus a magyarokkal szemben, a magyarokban
pedig fordítva: nekünk felsőbbrendűségi komplexusunk van. Ez sem normális.
Minden magyarban van valamennyi szlovák, és viszont. Tehát ez (ellentétben
például a cigánykérdéssel) nem faji probléma, nem is szabad így kezelni. Sokkal
inkább pszichológiai jellegű. Kölcsönös frusztrálódás jellemző erre a viszonyra.
És ebben sajnos az értelmiség is nagy mértékben felelős. Anyai ágon bennem is
van szlovák vér, de ami ennél fontosabb: sűrű rendszerességgel járom a környező
országokat, jól ismerem az ott élő magyar kisebbségek sorsát és
gondolkodásmódját. Legújabb regényem szlovák kiadásának örültem a legjobban.
Hidat kellene verni a környező népek és a magyarok között.

Nagyon nem szeretném, ha félreértenének. Nem vagyok nacionalista, és semmiféle
revansista érzelem nincs bennem, de egy minimális határrevízió nélkül ez a
kérdés egyszerűen megoldhatatlan. Ez teljesen gyakorlati szempont: a
kisebbségeket kellene arányosabban elosztani a két ország között, és így
rákényszeríteni a politikai eliteket a pozitív diszkriminációra. Kiegyezésre,
kiegyenlítésre van szükség.

Erdei L. Tamás

Futballmeccs a szolidaritás jegyében

A „Szeretet, nem gyűlölet” elnevezésű barátságos, egyben jótékonysági
mérkőzésre invitálta a Budapest Honvéd FC vezetősége a dunaszerdahelyi csapatot
és szlovák, vagy inkább szlovákiai magyar szurkolóit.



Lengyel Krisztián, az újraélesztett drukker

George F. Hemingway, Puskás Ferenc egykori klubja, a Honvéd első embere „a
tolerancia, a magyar és a szlovák nép barátsága, valamint az ártatlan áldozatok
megsegítése” érdekében kezdte el szervezni a barátságos találkozót, amelynek a
bevételét teljes egészében a dunaszerdahelyi áldozatok megsegítésére ajánlották
fel.

A farkasordító hideg ellenére kétezerötszáz szurkoló érkezett a Bozsik-Stadionba
az ország számos pontjáról, így többek között Miskolcról, Pécsről, Szegedről és
természetesen Budapestről. Dunaszerdahelyről mintegy 3 órás utazást követően
háromszázan érkeztek meg. Az 1-1-es döntetlennel zárult mérkőzésen a szurkolók
előbb elsősorban Magyarországot éltető rigmusokkal szurkoltak, azonban egyre
többször hangoztak el Szlovákiát gyalázó dalok: „Szlovákok, nincsen hazátok!”,
„Vesszen Trianon!”. Tóth Iván, a kispestiek népszerű hálóőre a Heteknek
nyilatkozva elítélte az erőszakot, s minden jogtalan rendőri fellépést.
„Szerintem nem biztos, hogy enyhíteni tud egy ilyen mérkőzés a szlovák–magyar
viszonyon” – folytatta. Szintén megszólalt a félidőben Dobos Attila, a Honvéd
csapatkapitánya is: „Sajnálatos, ami Szlovákiában történt, de örömteli
hallgatni, ahogyan itt a szurkolók egymás csapatát is biztatják.” Attila a
Szlovákiát gyalázó bekiabálásokról is beszélt: „Sajnos, azt nem kellene. De
azért mindent a stadionokból nem lehet kizárni egyetlen egy mérkőzés
alkalmával.” Regedei Csaba, a dunaszerdahelyiek magyar válogatott játékosa
szerint elsősorban az volt a fontos, hogy a mérkőzés kezdőrúgását elvégző
Lengyel Krisztián lelkén segítsen egy picit ez az összefogás. Ő az a
fiatalember, akit úgy megvertek a rendőrök, hogy a helyszínen kellett
újraéleszteni. Az ütések következtében több maradandó sérülése keletkezett,
egyik fülére tartósan megsüketült, szilánkosra tört állkapcsa helyén élete
végéig protézist kell viselnie, s az elkövetkező időszakban is még több műtét
vár rá. Krisztián élete első szlovák bajnoki meccsén volt kint, s bár a DAC
vezetői egész életére szóló VIP bérlettel ajándékozták meg, gyanítható, egyben
az utolsón is.

A barátságos mérkőzést követő sajtótájékoztatón a DAC osztrák állampolgárságú,
de iráni származású elnöke, Khashayar Mohseni is kifejtette véleményét: „Nagyon
sajnáljuk, ami a Krisztiánnal történt. De láttuk azt, hogy a futball milyen szép
gesztus lehet. A futball egy óriási család, jól jelzi ezt, hogy a FIFA-nak több
tagja van, mint magának az ENSZ-nek. Azonban igenis éreztük azt Szlovákiában,
hogy hátrányosan kezelnek, még engem is, mint klubvezetőt, pedig nem is vagyok
sem szlovák, sem magyar.” Érdekes volt látni, ahogy a szurkolók az „Aki nem
ugrál, az nem magyar” felkiáltásra kevésbé kezdtek mozgolódni, mint a néhány
perccel később elhangzó, fantáziadús „Aki nem ugrál, az büdös szlovák” rigmusra.
Akkor már tényleg mindenki ugrált. Persze, öröm az ürömben, hogy a végére a
különböző szurkolói csoportokhoz tartozók egymás nyakába borulva énekeltek.

Csoma Gergõ , Hegedûs Soma

Olvasson tovább: