Kereső toggle

Magyarország csodálatos megmenekülése

Hogyan mentették meg jobb- és baloldali bankárok az országot az államcsődtől

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Napokra volt az ország az államcsődtől és attól, hogy négyszáz forintba
kerüljön egy euró. Ez azt jelentette volna, hogy minden magyar embernek a
vagyona, fizetése vagy nyugdíja 30–40 százalékkal kevesebbet ért volna. A
törékeny helyzetet az okozta, hogy pár hétig nem volt Magyarországon olyan erő,
se politikai, se pénzügyi, amely képes lett volna megakadályozni az összeomlást.
Végül az erő „felülről” jött: gigantikus, 5 ezer milliárd forintnyi nemzetközi
hitel formájában, és az európai politikai elit védelmével. Az alábbiakban azt
próbáljuk meg vázolni, hogy mi is történt Magyarországgal.



Simor András és Veres János. Átmenetileg megoldották a válságot, de továbbra is
veszélyzónában Magyarország

A történet lényege, hogy több londoni úgynevezett hedge fund megtámadta
Magyarország forintját és állampapírpiacát. A hedge fundok olyan dollár
milliárdokkal üzletelő befektetési alapokat (és brókereket) takarnak, amelyek
rendkívül kockázatos üzletekre játszanak, például arra, hogy egy-egy ország
valutáját vagy részvény- és értékpapírpiacát „bedöntsék”, és az árfolyamok
esésén nyerjenek.

Magyarország azért került sebezhető helyzetbe, mert a világválság miatt
gyakorlatilag elfogyott a szabad forrás a világpiacon, a bizalmatlanság miatt
senki senkinek nem adott kölcsön, ezért drasztikusan csökkentek a befektetések.
2006-ban Gyurcsány Ferenc Őszödön azzal érvelt, hogy a nemzetközi pénzbőség
miatt és trükkök százaival sikerült elkerülnie az országnak a nagyobb bajt.

Az említett pénzbőségnek most lett vége, ami a hiteleken élő Magyarországot
eladósodott helyzetben érte, amikor elemi érdeke volt az országnak, hogy a
lejáró hitelei helyére újakat tudjon felvenni, hogy a működését biztosítani
tudja. Hasonlóképpen a bankok „nyakig” tele vannak devizahitelekkel. A bizalmi
válság miatt nem volt kereslet a magyar állampapírokra, ezért az Államadósság
Kezelő Központ (ÁKK) kamatemelésekkel igyekezett vonzóbbá tenni a magyar
papírokat, de így is alig akadt „vevő” Magyarországra.

A shortosoknak hívott befektetők számára a részvények esése miatt remek üzleti
lehetőségnek bizonyulnak a gyengülő papírok. A logika az alábbi: ha például egy
részvény árfolyama 5 ezer forint, akkor úgy adnak el részvényeket, hogy adott
esetben nincs is a kezükben, mert arra spekulálnak, hogy amikorra le kell
szállítaniuk a részvényeket, akkor már csak 4 ezer forintba fog kerülni.
Megveszik a piacon 4 ezerért, és eladják 5 ezerért, rögtön egy ezrest kerestek,
ez a short pozíció. Mikor esik a piac, akkor sokan spekulálnak shortra. E logika
mentén ültethető „hullámvasútba” a forint, illetve a magyar állampapírok is.

Az említet hedge fundok akkor indítottak támadást Magyarország ellen, amikor a
legsebezhetőbb volt, mivel több milliárd euró egy éven belül lejáró tartozása
van az országnak.

A „rossz fiúk” stratégiája az volt, hogy a bizalmi válságra rájátszva zuhanást
indítsanak el a forint és az állampapírok esetében, például hogy maguk adnak el
forinteszközöket, és ezzel a kínálatot növelik, tehát az árat leverik a piacon.
A tapasztalat egyébként az, hogy spekulánsok képesek jelentős zuhanásokat
produkálni, leginkább akkor, mikor egy-egy piacon (mint a magyaron is)
alapproblémák vannak. Több klasszikus, nem magas kockázatra játszó, mondhatni
konzervatív befektetési alap és bank például belső szabályzatában fekteti le,
hogy a kockázat kerülése miatt bizonyos részvényeket és papírokat milyen
árszintnél kötelező eladniuk. Ezt hívják „stop loss”-oknak, az eladási árhoz
szabott limiteknek. Tehát aki ügyesen képes manipulálni a piacot, az képes egy
egyre nagyobbá váló hólabdát elindítani.

„A hedge fundok célja az volt, hogy a magyar zuhanással egyfajta láncreakciót
indítsanak el az európai piacon, mivel például osztrák bankok is rendelkeznek
magyar állampapírokkal, illetve leánybankjaikon keresztül sok devizahitelt
helyeztek ki. Ha a magyar piac bedől, akkor a válság valamilyen formában
áttevődik más országokra is, »fertőződik« Európa, ahol ugyancsak az esésekből,
az úgynevezett előre felépített short pozíciókból sok pénzt tudnak keresni.
Szerintem nem is annyira a magyar piacon, hanem tőlünk elinduló európai eséseken
akartak sok pénzt keresni” – nyilatkozta lapunknak egy bankár, aki személyesen
is konfrontálódott a hedge fundos „rossz fiúkkal”.

Ezek brókerek és bankárok egyébként több esetben ismerik egymást, hiszen a
normál ügymenetben vásárolhatnak egymástól állampapírokat és részvényeket,
Londonban akár azonos pénzügyi iskolába is járhattak, vagy éppen le akarták
igazolni egymást, vagy bármi okból dolgoztak már együtt.

„Itt ültek páran a szomszéd szobában, és vitatkoztunk azon, hogy bejön-e a
tervük. Én azt mondtam, hogy nem fog, de akkor még inkább fikció volt az
érvrendszerem, mintsem a valóság” – magyarázta az egyik budapesti bankár.
Forrásunk azzal érvelt, hogy Európa vezetői nem engedhetik meg maguknak ezt a
láncreakciót, se pénzügyi, de különösen nem politikai szempontokból, ezért erőt
mutatva meg fogják akadályozni ezt a „támadást”.

A gond az volt, hogy a hedge fundok helyzeti előnyben voltak, mivel ekkor még a
magyar kormányzati elit azt állította, hogy az országot elkerüli a válság
(Gyurcsány a parlamentben a válság prófétáinak nevezte az aggodalmaskodó
fideszesket), és Európa vezetői sem tettek intervenciós nyilatkozatokat. Tehát
sem a hazai, sem a nemzetközi környezet nem támasztotta alá az optimista
forgatókönyv megvalósulását.



Nemzeti csúcs. Feleslegesnek, sőt veszélyesnek tartották a közgazdászok

Fotó: Vörös Szilárd

„Kaptuk a cinikus e-maileket a hedge fundos ismerősöktől, hogy miként fog
Magyarország »bedőlni«, valamint olyanokat, hogy miként lehetett egy országot
pár év alatt ennyire tönkretenni” – mesélte egy másik, ugyancsak az alapkezelői
piacon dolgozó forrásunk, hozzátéve: az adott pillanatban igazuk volt a
levélíróknak, és szinte reménytelennek látszott, hogy ezt a támadást megússza az
ország. A támadás nagyságára jellemző, hogy az MNB elemzése szerint egy hónap
alatt – és erre soha a magyar történelemben nem volt példa – 1300 milliárd
forintot vontak ki külföldiek Magyarországról, 750 milliárdot a forint
gyengülésére játszó spekulációval, 570 milliárdot az állampapírpiacról, 80
milliárdot a „blue chip” részvényekből. Csak október végére sikerült a
folyamatot „megfogni”, de ha ez nem sikerül, akkor ennek az összegnek a
többszöröse hagyta volna el az országot.

Információink szerint október elején több bankár riasztotta a politikai elitet.
A pénzügyi körökben több vezető közgazdász például Bajnai Gordon gazdasági
minisztert kereste fel, mivel ő a pályafutása alatt tevékenykedett befektetési
bankárként, aki tájékoztatta Gyurcsány Ferencet arról, hogy nagy veszély előtt
áll az ország. Bajnai köré egyébként kiépült egy olyan (többek között
konzervatívnak számító) bankárokból és elemzőkből álló kör, akik a válság hetei
alatt folyamatosan konzultáltak a miniszterrel, illetve a miniszterelnökkel.
Ezzel párhuzamosan Veres János pénzügyminiszter is megkongatta a vészharangot,
arra azonban többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült hitelt érdemlő
információt szerezni, hogy kik riasztották először a magyar felső vezetést. A
PM-ből azt lehetett hallani, hogy Veres szeptember végén már belső körben
jelezte, hogy nem teljesen nyugodt, rossz az előérzete.

Egy biztos, az IMF-hez Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke fordult, hogy
a spekulánsok pénzügyi erejével szemben legyen majd ellenerő. Simor szerepe
amúgy is kulcsfontosságú volt a válság megoldásában, mivel jogilag elég lett
volna, ha az inflációs célok megőrzéséért küzd, de ezzel szemben a jegybankelnök
már-már gazdaságpolitikusi szerepkört is betöltött ezekben a hetekben –
szervezett, konzultált és részt vett a stratégiaalkotásban. (Bár a baloldalon
többen úgy vélik, hogy az MNB is felelős a kialakult helyzetért, mert nem
szabott gátat a féktelen devizahitelezésnek, amire aztán egy teljesen irrális,
költekező és felelőtlen fogyasztói kultúra épült fel.)

Több válságtanácskozás után végül megszületett egy olyan stratégia, hogy miként
szereznek pénzügyi és politikai támogatást Magyarország számára, illetve milyen
intézkedéssekkel igyekeznek ellenállni a támadásnak. Veres János
pénzügyminiszter feladata lett az európai pénzügyminisztertársait megnyerni.
Veres egyébként jó brüsszeli kapcsolatokkal rendelkezik, hiszen baráti viszonyt
ápol Kovács László magyar adóügyi biztossal, illetve régóta jó nexusban van – az
amúgy szocialista – Joaquín Almúniával, az Európai Bizottság pénzügyi
biztosával. Brüsszeli forrásaink szerint Almúnia számára a magyar kormánnyal
kapcsolatos bizalom alapja, hogy Veres János legyen a pénzügyminiszter. (Az
MSZP-ben ezért az az álláspont, hogy Veres és Gyurcsány közötti szakmai és
politikai konfliktusok ezért nem vezethetnek el a pénzügyminiszter leváltásáig.)


Egy nagyon súlyos probléma azonban még fennállt. A hedge fundok támadása (akik
mögött egyes vélemények szerint reálisan akár az olajdollárokból meggazdogodott
orosz gazdasági körök is állhattak) még zajlott, míg az ellenakció éppen csak
készülőben volt. A spekulánsokkal szemben az MNB és két, egyébként jobboldali
közgazdászoknak számító szakemberek által vezetett magyarországi alapkezelő
vette fel a harcot, hiszen a kormánynak az eladósodott költségvetés miatt erre
nem volt pénzügyi ereje. Még azt sem tehette meg ekkor a kormány, hogy részben
felfüggessze az állampapírok értékesítését. Erre az IMF-hitel után került sor,
mert annyira kiéhezett volt a költségvetés a friss pénzekre. Így az egekbe, 13
százalék fölé emelkedett az ÁÁK által kínált kamat, de a bizalmatlanság miatt
nem sok vevő volt, sőt a piacon eladási láz uralkodott el.

Az MNB és több, az említett alapkezelőknél dolgozó közgazdász igyekezett a piaci
szereplőket felhívni, és arra kérni, hogy ne adják el a forinteszközeiket.
Emellett két alapkezelő is vásárlásokba kezdett, „1+1 milliárd eurós” erőt
mutatva, ami a válsághelyzetben „dupla vagy semmi”, tehát kockázatos játszmának
tűnt. A kockázatokról és a mellékhatásokról: ebben az esetben az ország, az
alapkezelők tulajdonosainak és az alapkezelők befektetőinek az érdeke
egybeesett. Ha ugyanis „megdől” a forint, és a magyar állampapírok értéke
drámaian lecsökken, akkor mindenki óriásit veszít. „A bankok és befektetők ültek
volna egy halom értéktelen papíron” – fogalmazott az egyik alapkezelő
munkatársa.

Gyurcsány ez idő tájt hívta össze a nemzeti csúcsot, amit több forrásunk
elhibázott döntésnek nevezett, noha a miniszterelnök szerepét más esetekben –
például Gordon Brownnal, Berlusconival, Angela Merkellel való kommunikációban –
rendkívül pozitívnak és elengedhetetlennek tartják a válság megoldásában. A
nemzeti csúcs azért volt kockázatos, mert rosszabb lett a helyzet az Egyesült
Államokban, amikor a kampányát felfüggesztő McCainnek nem sikerült politikai
konszenzust teremtenie az országmentő csomagjával. A politikai kudarc után
ugyanis még jobban „megöntötték Amerikát”, ami a bankárok „tolvajnyelvén” azt
jelenti, hogy a spekulánsok még inkább támadták a piacot.

Mindenesetre tény, hogy a nemzeti csúcs nem vette el a hedge fundok kedvét. A
forint tovább gyöngült, az állampapírok árai lefelé (hozamai fölfelé) mentek,
tehát zajlott a spekulációs támadás. Már említettük, hogy az árfolyamzuhanásnak
lehetnek olyan hatásai, hogy bizonyos összegeknél beindulnak a stop lossok,
amikor konzervatív befektetők is kármentési szándékból kénytelenek piacra dobni
a papírjaikat, ami további árfolyameséseket generál. Ez olyannyira fenyegetett,
hogy a válságelhárításban dolgozó bankárok és Gyurcsány Ferenc abban maradtak,
hogy ha időben szólnak neki (egészen pontosan 24 órával előbb), akkor a magyar
miniszterelnök beszél Angela Merkel német kancellárral, hogy szóljon oda a német
bankközpontba, Frankfurtba: ne adják el a magyar papírjaikat. Erre végül nem
került sor.

A miniszterelnök szerepe egyébként abban volt jelentős, hogy a válságos
időszakban tudott beszélni a nemzetközi politikai elittel, így a pénzügyekben
kiemelkedően befolyásos Gordon Brown angol miniszterelnökkel hosszasan, az unió
soros vezetői pozícióját betöltő Nicolas Sarkozy francia elnökkel, Silvio
Berlusconi olasz miniszterelnökkel és a már említett Angela Merkel német
kancellárral pedig kellően informatívan.

Mint ismeretes, Gordon Brown kulcsszerepet tölt be az európai pénzügyi válság
konszolidálásában, Nagy-Britannia delegáltjának pedig az IMF-ben kiemelkedő
súlyú a szava. Sarkozy szerepe is több szempontból kimagasló, mivel Dominique
Strauss-Kahnt, az IMF Nemzetközi Valutaalap elnökét (szocialista politikust) a
francia elnök jelölte posztjára. (A magyar miniszterelnök Strauss-Kahnnal is
forró dróton volt). A magyar válság – mivel megfertőzte volna Európát –
egyébként különféle áttéteken és leánybankokon keresztül olasz, osztrák, svájci
és német bankokat is érintett volna. Gyurcsány Ferencnek sikerült nemzetközi
politikai támogatást szereznie a magyar válság megoldásához, ami – mivel az IMF
nemcsak pénzügyi, hanem politikai szervezet is – pénzügyi forrásokat is
jelentett. A támogatási csomag részleteit és feltételeit alacsonyabb szinteken,
pénzügyminiszteri, illetve igazgatói és államtitkári szinteken öntötték végső
formába.

Bankárkörökben a nemzetközi politikai támogatás megszerzéséhez sorolják azt is,
hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, az Európai Néppárt alelnöke levelet írt a
témában két jobboldali államvezetőnek, Sarkozynek és Merkelnek. Úgy tudjuk, hogy
a Fidesz felső vezetése – köszönhetően jobboldalinak számító bankároknak, Járai
Zsigmond egykori jegybankelnöknek, Szapáry György egykori IMF-igazgatónak, és
több alapkezelő vezetőjének – hamar tisztába került azzal, hogy külső segítségre
szorul az ország. A Fidesz elnökségből a piaci szereplőkkel Varga Mihály alelnök
tartotta a kapcsolatot.

A szocialisták azt állították lapunknak, hogy az IMF-hitelért cserében politikai
konszenzust kértek az ország nemzetközi partnerei, és ez a levél ennek is
betudható. A Fidesz láthatóan nem is a nemzetközi segítség szükségességét
támadja, hanem nem kíván osztozni az elmúlt hat év kormányzásából adódó helyzet
felelősségében, és a kormányt okolja a kialakult vészhelyzet előállásáért,
illetve hibáztatja a Gyurcsány-kabinetet, hogy rossz programot állított össze az
IMF-nek.

Miután a politikai támogatás létrejött, az IMF-támogatás részleteit ki kellett
dolgozni. Kormánykörökben azt állították nekünk, hogy ebben Kovács Álmosnak, a
Pénzügyminisztérium szakállamtitkárának volt szerepe. Az IMF gyakorlatilag azt a
keretet mondta csak meg, amivel csökkenteni kell a költségvetés kiadásait, azt
nem, hogy azt honnan kell elvenni, ellenben trükközni nem lehetett. A
szocialisták így jutottak el odáig, hogy a 13. havi közalkalmazotti
juttatásokhoz, illetve a nyugdíjakhoz is hozzányúlnak. „Tudtuk, hogy ezzel az
utolsó bázisunk, a nyugdíjasok és a pedagógusok között vesztünk támogatókat, de
a helyzet komolysága miatt mind az elnökség, mind a frakció támogatta ezt a
megoldást” – fogalmazott több szocialista elnökségi tag is lapunknak. Később a
frakció előtt Veres János képviselte az ügyet, a képviselők azt állítják, hogy
pénzügyi kérdésekben neki van a legnagyobb hitele a többiek előtt, ezért például
a miniszterelnök jóval kevesebbet beszélt erről a döntésről.

A részletek kidolgozása közben egy drámai hét volt október 20. és 26. között,
benne egy négynapos ünneppel. A hét elején az MNB váratlanul 3 százalékkal
emelte a jegybanki alapkamatot, ami ezen a szinten a kormányrúd ideges
rángatásának számít. A pánik nemcsak a jegybankosokra, hanem a magyar és a
nemzetközi pénzügyi és a politikai elitre is kiterjedt. Többen attól tartottak,
hogy a négynapos ünnep alatt, amikor a magyar tőzsde és a pénzügyi piac zárva
van, külföldön, ahol kisebb e téren a forgalom – szakszóval élve – „megtrédelik”
a forintot, és a hétfői nyitáskor az „átszakad”. Ez a legrosszabb, ami egy
fizetőeszközzel történhet, jelen esetben – egy kormányzati forrásunk szerint –
akár 400-500 forintos eurót jelentett volna. Az MNB az említett 3 százalékos
kamatemelést előre ennek az ellensúlyozására alakította ki.

Kormánykörökből úgy értesültünk, hogy az ünnepek alatt sorra jelentkeztek az
aggódó európai vezetők a kormánynál, hogy mi várható, hiszen Magyarország
„összeroppanása” többszöri áttételeken keresztül olasz, osztrák, német bankokat
érintett volna. Egy kormánytag olvasata szerint egyébként nem arról volt szó,
hogy Magyarország jelezte a helyzet kockázatát az európai elitnek, akik
segítettek rajtunk, hanem a Nyugat keresett meg minket, hogy megmentsék – nem
annyira az országot, hanem leginkább – a saját bankjaikat. „Nem a
nándorfehérvári diadalról volt szó” – tette hozzá a forrásunk.

Még vasárnap este is aggodalommal néztek a kormánytagok a hétfő elé. Nemzetközi
szintről sürgették, hogy minél előbb jelentsék be az IMF-hitelre felhúzott 25
milliárdos dolláros csomagot, hogy jeget öntsenek a túlhevült spekulánsokra – de
még nem volt minden végigtárgyalva. A hétfői nyitást követően, ahogy azt
mindenki várta, „brutális” lejtőre került a forint, de amikor az
IMF-hitelcsomagot 13 óra körül bejelentették, akkor azonnal véget ért az ország
vesszőfutása. „Az ötezer milliárd forintos csomag és a nemzetközi politikai elit
támogatása szó szerint orrba vágása volt a spekulánsoknak, akik közül többen
jelentőset buktak az ügyleteiken” – fogalmazott a Heteknek egy bankár.

A nemzetközi támogatási összeg nagyságának egyébként több magyarázata van. Heim
Péter, az Aegon vezére a Heti Válasznak azt állította, hogy 25 milliárd euróval
próbálták a spekuláns fedezeti alapok megingatni a Kelet-Közép-Európai piacot,
ahol Magyarország volt a leggyengébb láncszem. A támogatás ezzel szembeni
védvonal. Gyurcsány a Vasárnapi Hírekben azzal érvelt, hogy 17 hónapra, a
2010-es választásokig elég ez az összeg az ország finanszírozására.

„Az összeomlás elkerült minket, de a bajaink nincsenek megoldva. Attól tartok,
hogy a politikai elit úgy gondolkodik, hogy ez csak egy spekulációs hullám volt,
elmúlik, majd egy év múlva visszatérhetünk a régi politikához. Ha így gondolják,
akkor becsapják magukat. Azért támadtak meg minket, mert a saját hibánkból mi
voltunk a leggyengébb láncszem. Az eladósodottságunk nem változott, maradt a
rossz adórendszerünk, és a rossz hatékonysággal működő, ezért pazarló államunk.
Ha ezen nem változtatunk, a nemzetközi támogatás elmúlásával csak idő kérdése
lesz egy újabb támadás. Ma még jele sincs a kijózanódásnak” – fogalmazott egy
évtizedes vagyonkezelő tapasztalatokkal rendelkező pénzügyi tanácsadó.

Csak hogy valóban ne tűnjék úgy, hogy a magyarok megnyugodhatnak, az egyik
kulcsszereplő bankár véleménye az alábbi: „sajnos a történet még egyáltalán nem
lefutott, nagyon nehéz idők előtt állunk”.

Olvasson tovább: