Kereső toggle

Az Arany Horda titka

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A magyar identitástudat történelmileg változó helyzetének egyik meghatározó
tényezője a magyarok eredete. Hóman Bálint egykoron azt mondta: csak egy a
biztos, hogy keletről jöttünk. Ma már ezt sem mondhatná, mert van olyan elmélet,
amely szerint a magyarság mindig is a Kárpát-medencében élt.



Kara-tali magyar kipcsakok

A honfoglalás korából saját készítésű írásos feljegyzések nem maradtak. A
magyar törzsek nevei is csak „Bíborbanszületett” Konstantin császárnak a
Birodalom kormányzása című művében és egyes helységek nevében rögzültek. A 11-16
. században keletkezett magyar krónikák – Anonymustól Heltai Gáspárig – a
magyarok eredetét a hunokra vezették vissza, illetőleg az Árpád-házat Attila hun
fejedelemtől származtatták. Mivel a Habsburg Birodalomnak komoly fejtörést
okoztak a magyar függetlenségi mozgalmak, e törekvések elleni ideológiai
hadviselésben is az „oszd meg és uralkodj” elvét alkalmazta. Így ha nem is
közvetlenül emiatt, de tény, hogy éppen ebben az időszakban született meg a
finnugor elmélet. 1771-ben a csillagász Sajnovics János, jezsuita pap
Demonstratio című munkájában először tett kísérletet a magyar és a finnugor
nyelv összehasonlítására, ezzel egy időben Engel János támadta a hun–magyar
kapcsolatot. A reformkor és az ezt lezáró forradalom és szabadságharc időszaka a
hun–magyar eredet, a honfoglalás dicsőséges eseményei iránti érdeklődés
reneszánszát jelentette. Ezt jelzi Arany János Buda halála, illetőleg Vörösmarty
Mihály Zalán futása című hőskölteménye, a különböző versekben felbukkanó, régi
dicsőségre utaló gondolatok.

A kiegyezés után fejtette ki tevékenységét a Magyarországon letelepedett, német
származású Budenz József, aki a történeti nyelvészet elismert tudósa lett.
Budenz – Sajnovicshoz hasonlóan – a magyar nyelv finnugor eredetét vallotta.
Párhuzamosan jelentkezett a hun hagyomány támadása is, melyet a szász Éder
József és Schlözer Károly, majd a szlovák Szklenár György, Dümmler, Büdinger és
Palaczky, Röessler Róbert és mások mesének nyilvánítottak. Ezt a vonalat követte
a felvidéki szász családban született Hunfalvy (Hunsdorfer) Pál, aki szerint a
„hun hagyomány nem lehet a magyar nép ősi, keletről hozott hagyománya… a hun
hagyomány a 13. századi krónikások meséje…” Ezek az elméletek kizárták a hunok
és a magyarok kapcsolatát, és a nyelv nyomain a szibériai parányi népekhez, a
vogulokhoz és az osztyákokhoz jutottak el, mint legközelebbi rokonokhoz.



Mazsar család a Cengel HarjhanUul gleccser tövében

Fotók: Benkő Mihály

A zsidó származású Vámbéry (Bamberger) Ármin, a sánta dervis, aki a keleti
magyarok nyomát keresve gyalog, álruhában Szamarkandig eljutott, ettől eltérő
álláspontot képviselt. 1869-ben tanulmányt publikált a magyar–török
szóegyezésekről. Nem zárta ugyan ki a finnugor nyelvrokonságot, de rámutatott a
közép-ázsiai török kapcsolatok fontosságára. Budenz József hosszú tanulmányban
bírálta Vámbéry munkáját. Ezt követte Vámbéry Ármin 1882-ben megjelentetett, A
magyarok eredete című műve, mely kirobbantotta az úgynevezett „ugor–török”
háborút.

A vita finnugor oldal győzelmével történt lezárásában vélhetőleg szerepe
lehetett a politikának is. A császár sohasem bocsátotta meg az Oszmán-török
Birodalomnak a szabadságharc menekültjeinek befogadását. Emellett Európában a
hun Attila emlékének megítélése nagyon kedvezőtlen volt. Talán ennek is
köszönhető, hogy Trefort Ágost kultuszminiszter jegyző-könyvileg kijelentette,
hogy becsüli ugyan a török oldal képviselőit, de nekünk európai rokonokra van
szükségünk. Aki nem a finnugor elméletet vallja, az ne számítson állami
támogatásra, ösztöndíjra, kollégiumi ellátásra.

Az 1949 után uralomra jutott marxista tudomány a kérdést osztályalapon értékelte
újra. Budenzet, Hunfalyt a feltörekvő polgárság képviselőjének, Vámbéryt és
támogatóit pedig az ősi dicsőséget kereső retrográd feudalizmus képviselőinek
nyilvánította. A hun–magyar származás elméletének kategorikus tagadása a mai
napig jellemzi a magyar hivatásos tudomány álláspontját. Továbbra sem
bizonyítható, hogy a hunok esetleg éppen finnugor nyelven beszéltek, ahogyan az
sem, hogy az Árpád-ház Attilától származik. Mindenesetre tényként állapítható
meg, hogy a Hun Birodalom széthullása után a Kárpátoktól keletre újabb hatalmas
lovas-nomád birodalmak emelkedtek fel, majd hullottak széjjel. Ilyen volt az
első és második Türk Birodalom, a Kazár Birodalom, a kipcsak törzsszövetség,
melynek nyugati ágához tartoztak a hazánkban a mongolok elől menedéket kereső
kunok (kumánok). Ha a magyarok átkelve a Kárpátokon hosszú évtizedekig
rettegésben tartották egész Nyugat-Európát, akkor feltételezhető, hogy a
Kárpátok túloldalán is jelentős szerepet játszottak a hatalmas keleti
birodalmakban. Ahogy Györffy György feltételezte, könnyen lehet, hogy a magyarok
vezetői a Türk Birodalmat megszervező Asina családból származtak.

Az elmúlt évtizedekben a magyar őstörténet-kutatás területén több olyan új
felfedezés született, mely indokolttá teszi a kialakult tudományos álláspontok
újragondolását. A kazahsztáni Torgaj-vidéken, Üzbegisztánban a Kaska-Darja
mentén, a Mongol-Altajban és Nyugat-Szibériában magukat magyarnak nevező
törzseket találtak. Ezt a körülményt önelnevezésük mellett az antropológiai
kutatások, sírfeliratok, nemzetségtáblák, mondák, a kazak és üzbég kánságok
megalapításáról szóló keleti krónikák és genetikai vizsgálatok igazolták. Az
eredmények Tóth Tibor antropológus (1965), Benkő Mihály történész, keletkutató
és dr. Bíró András Zsolt genetikus nevéhez fűződnek. Az újabb kutatások azt
valószínűsítik, hogy a Julianus barát által 1235 telén megtalált keleti magyarok
nem semmisültek meg, hanem betagozódtak az Arany Hordába, majd a 15-16.
században – Oroszország felemelkedése miatt – új hazát keresve délkelet felé
indultak, és Sejbani majd Abul Hair kán vezetésével részt vettek az Arany Horda
utódaiból létrejött kazah és üzbég kánságok megalapításában. Mivel Kazahsztánban
és Üzbegisztánban mindenki tudja, hogy melyik törzsből, nemzetségből származik,
a keleti magyarokkal a kazah és üzbég népek államalkotó elemeiként ma is
felvehető a kapcsolat.

Itt fontos megjegyezni, hogy a törzsek nevét tartalmazó ciril és arab betűs
írásokban „gy” betű hiányában madjar, madiar szavak szerepelnek, de az említett
törzsek, nemzetségek tagjai nevüket tökéletesen úgy ejtik ki, ahogyan mi:
„magyar”. Kivételt képeznek a Mongol-Altajban élő magyarok, mivel ők nem nevezik
magukat sehogy, viszont a velük együtt lakó kereit törzsszövetségbe tartozó
kazahok mazsaroknak nevezik őket. A hivatásos, akadémiai intézetekben vagy
egyetemeken dolgozó néprajztudósok, turkológusok azonban elutasítják a keleti
magyar törzsekkel való rokonságot. Olyan is akad közöttük, aki szerint a
kazahsztáni magyar törzs neve a „Mohamedjar” szó rövidítése.

Egységes, csak ellenkező előjellel a Közép-Ázsiai turkológusok, történészek,
néprajzosok álláspontja is. E szerint vannak kazah magyarok, üzbég magyarok,
akiknek a testvérei a Kárpát-medencében élnek. Maguk a törzsek tagjai
hagyományaikból úgy tudják, hogy sokkal többen voltak, népük egy része nyugatra
távozott, és most már azt is be tudják azonosítani, hogy „Vengrijában” (ez
Magyarország orosz neve, melyet átvettek) élnek. Nagyon furcsa, hogy a magyar
tudósok maguknak az érintetteknek és világhírű közép-ázsiai tudósoknak – így
például Orazak Izmagulov antropológusnak, Bolat Kumekov turkológusnak, Szeipert
Abuszeitova történésznek, Aibolat Köskömbajev történésznek (maga is keleti
magyar) – a véleményét is figyelmen kívül hagyják a témában.

Olvasson tovább: