Kereső toggle

Pénzt és életet

Mit akar az állam a nőktől?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Dúl a közéleti vihar az anyaság kérdése körül, melyet jórészt Dobrev Klára
áprilisi, a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadása váltott ki a női
szerepekről. A kormánypropagandában ugyanis a korszerű bölcsődék és dolgozó nők
világa ütközik a segélyen tengődő, beszűkült tudatú gyeses anyukák képével.
Családpolitikai eszközökkel valóban keveset lehet tenni a népesedésért – ám
annál többet lehet vele rontani.

Dobrev Klárának a magyar nők alávetett helyzetét taglaló előadása erősen
megkérdőjelezte, hogy a gyermekvállalási kedv fellendülése szociális
juttatásokkal vagy hosszabb gyessel elérhető lenne. A miniszterelnök felesége
leszögezte: „Képzeljük el, hogy fehér falú házacskában, muskátlik között anyuka
süt-főz-mos-vasal, és várja haza a munkából a férjét és a gyerekeit. Idilli kép,
ugye? De meg kell végre érteni, hogy ez a kép egyszer s mindenkorra a múlté.”
Dobrev hangsúlyozta, hogy az egykeresős családmodell ma már számtalan okból nem
működik, hiábavaló erőltetni is. Más korban élünk, az anyukák megfelelő
foglalkoztatása, valamint a kiterjedt bölcsőde- és óvodahálózat kiépítése
vezethet a népesedési problémák megoldásához és a nők felemelkedéséhez.

Elhangzott: a nők számára élhetőbb világ egyik feltétele a nemi kvótarendszer
megvalósulása lenne a közéletben, mert hiába kap például egy megye pénzt
bölcsődeépítésre, ha a képviselőtestület férfiakból áll, és a feladat a
prioritáslista aljára kerül. Dobrev Klára hosszan ecsetelte a társadalmi
elvárások béklyóit, a panelba szorult anyukák és csemeték nyomorúságos életét,
ahelyett hogy a gyermek optimális fejlődését kisdedóvókban, az anya magára
találását pedig egy munkahelyen biztosítanák, míg az otthoni teendőket a férfi
és a nő egyformán felvállalná. Dobrev Klára elmondta: az ő gyermekei is egyéves
koruk után mentek a bölcsődébe, sőt, náluk a Feri főz, és az ingeit is maga
vasalja. Példaként említette a norvég pénzügyminisztert is, akinek a
költségvetés parlamenti vitája idején született meg a gyermeke, de a férfi mégis
elment szülési szabadságra. „Ha nem tette volna, megkövezték volna a választói”
– tette hozzá. Ostorozta a hazai „csók és könny” bulvármédiát is, amely teljesen
kiszolgálja a tradicionális szerepelvárásokat: fényezi az odaadó anya szerepében
tetszelgő sztárokat, akik – Dobrev közeli tapasztalatai szerint – a valóságban
nem sok időt töltenek a gyermekeikkel, ám van elég pénzük arra, hogy másokkal
neveltessék őket.

Dobrev Klára elevenbe vágó, bár elég sarkos előadása az uniós szinten is
előtérbe került problémakörbe illeszkedik: az elöregedő társadalmakban egyre
rosszabb az eltartó-eltartott arány, a jelenleginél sokkal több adófizetőre
lenne szükség, míg a népességfogyás megállítása végett egyidejűleg növelni
kellene a születésszámot is. A bölcsődehálózat kiépítésére és a nők nagyobb
foglalkoztatására vonatkozó elképzelés tehát uniós irányelv. „Az egész EU erre
van most beállva, a munkaerőpiac szélesítésére” – hangsúlyozta lapunknak
Pongrácz Tiborné demográfus, az MTA Demográfiai Bizottságának tagja. Ebben
közrejátszik az is, hogy mára bebizonyosodott: a többgenerációs bevándorlók
tömege – amihez az európaiak komoly reményeket fűztek – nem jelent utánpótlást a
munkaerőpiacon, hanem inkább az eltartott rétegeket gyarapítja. A gazdasági
felemelkedés záloga a születésszám növekedése lenne.

Konzervatív fafejűség?

Dobrev Klára előadása csak ráerősített a szociális reformmal küzdő kormány
programjára. Gyurcsány Ferenc nemrég azzal a javaslattal állt elő, hogy a gyes
időtartamát a gyedhez hasonlóan 2 évre kellene lerövidíteni, és az eddigi
összeget 2 év alatt odaadni. A fő cél, hogy a nők minél kevesebb időre essenek
ki a munkaerőpiacról, hiszen uniószerte nálunk a legalacsonyabb a fiatal anyák
foglalkoztatottsága. Átalakítanák a családi pótlék rendszerét is: az összeg fele
továbbra is alanyi jogon járhatna, de csak a gyerek iskoláztatása esetén. A
családi pótlék másik felét a szülők foglalkoztatásához kötnék: ezt
adókedvezményként kapná meg a család maximum bruttó 300 ezer forintos havi
jövedelemig. Az így felszabaduló pénzt pedig bölcsődeépítésre fordítanák.

„A családi pótlék iskoláztatáshoz kötését pártolnám, de a foglalkoztatást a mai
körülmények között cinizmusnak tartom – mondja a demográfus. – Mellesleg
kimutatható, hogy az összes támogatás közül a családi pótlék változása az, ami a
legerősebben befolyásolja a szülési kedvet. Azt sem szabad elfelejteni, hogy
1967-ben épp azért vezették be a gyest, mert ez jóval kevesebbe került az
államnak, mint a bölcsőde. Igaz, akkor a munkahelyek is biztosítva voltak. Ma
egyetlen bölcsődei férőhely fenntartása évi 1 millió forintjába kerül egy
önkormányzatnak, szemben a 342 ezer forint gyessel. Az intézménylétesítés is
igen drága beruházás: a gyerekek mindössze 8 százalékának jut ma bölcsődei
ellátás.”

A felvilágosító propaganda közepette a Miniszterelnöki Hivatal megbízásából a
Szonda Ipsos nemrég közvélemény-kutatást végzett. Eszerint a magyarok sokkal
inkább a családtámogatás rendszerének további javításától – több és hosszabb
gyes, családi alapú adózás bevezetése stb. –, semmint a női foglalkoztatás
bővítésétől teszik függővé a gyerekvállalást. A máig uralkodó szereposztás
szerint ugyanis a nők elsőrendű feladata az otthoni háttér biztosítása, a
férfiaké pedig a család eltartása. Tény, hogy a magyarok régóta az egyik
legkonzervatívabb gondolkodású népnek számítanak Európában. A nők háromnegyede
bevallottan (KSH) nem karriervágyból dolgozik, amiben nyilván közrejátszik a
hazai munkaerőpiacon tapasztalható erős diszkriminációjuk is: elhelyezkedési
esélyük, fizetésük, karrierlehetőségük sokkal rosszabb, mint a férfiaké. „S ami
a fő: az anyák esélyeit elsősorban nem a gyes miatt kiesett bármekkora idő
rontja, hanem maga a kisgyermekes státusz” – figyelmeztet a szakember. Különösen
a versenyszféra ódzkodik az anyukáktól, de felháborító, hogy a közszférában is –
amelynek pedig családbarát téren példaadónak illene lennie – versenyszférát
idéző elvárások érvényesülnek. Jó példa erre H. Éva esete: a gyesről visszatérő
közgazdász hölgy családos lévén direkt nem a banki szférában érdeklődött, hanem
egy önkormányzat hirdetésére jelentkezett. A hivatal – annak fejében, hogy a
napi 10 órás munkaidőt jelentő pénzügyi állásra alkalmazza őt – írásos
nagyszülői nyilatkozatokat kért, hogy betegség esetén vigyáznak a kislányra.

„Nekem az anyukám óvónő, a hugom tanár. Én is tanár lennék, de tanári
munka nincsen sehol sem, így maradt a multi, ahol 14-16 órákat is kihajtottak
belőlünk…

Hamarosan jön a baba, utána még 2 évem van eldönteni, mit is kellene kezdenem az
életemmel.

A gyerek adott, ahogyan az is, hogy egy fizetésből nem lehet megélni. A fél
munkaidő lenne a legjobb. Oda tudnék figyelni a kicsire, foglalkozhatnék vele,
nem vadulna el, és nem lenne pl. EMO…

Egyébként pedig már most utána kell néznem, hogy melyik bölcsihez tartozunk,
megnézni, feliratkozni amint megszületik a baba, mert különben nem lesz hely. A
nagymamák 300 km-re laknak, a párom két műszakban dolgozik, és ha én is
visszamegyek…”

„Egyébként a tévében egyre mutatják az újonnan nyílt bölcsiket, ahol
éjszakára/hétvégére ott lehet hagyni a gyereket. Nyilván anya nem diszkóba megy…
legalábbis remélem…” (chatelők írásai a témáról)

A Szonda Ipsos közvélemény-kutatásában a megkérdezett lakosok közel 90
százaléka szerint az anyának a gyermek 3 éves koráig otthon a helye, 3-6 éves
kor között a női részmunkaidő lenne ideális, ahogy a 6–14 éves korú gyerekek
esetén is, bár itt a többség (60 százalék) elfogadja már a teljes munkaidőt is.
Mellesleg mindenfajta atipikus foglalkoztatás gyerekcipőben jár Magyarországon,
a részmunka aránya például alig 6 százalék, míg az uniós átlag 30 százalék
felett van. Pedig éppen az atipikus munkavégzés a fő titka a sokat emlegetett
dán, svéd vagy francia modellnek is, ahol a viszonylag magas születésszám a nők
nagy arányú foglalkoztatottságával párosul. Mindez úgy, hogy a franciáknál is
létezik a hároméves fizetett szülési szabadság.

Ranschburg Jenő gyerekpszichológus szerint a gyermek első életévében rendkívül
fontos az anya állandó közelsége. Később viszont egy esetleg rosszkedvű,
frusztrált szülő, aki – anyagi vagy egyéb okok miatt – nem igazán jószántából
van otthon a gyermekével, nem segíti a gyerek fejlődését. De ha egy család
megengedheti magának – és ha örömmel engedi meg –, akár négyéves korig is nagyon
jó otthon lenni egy gyereknek.

„A gyesnek olyan fokú társadalmi támogatottsága van, hogy bárminemű megkurtítása
politikailag is rendkívül kockázatos lépés lenne – mondja Pongrácz Tiborné
demográfus. – A szülési kedv nagyon összetett jelenség, amin családpolitikai
eszközökkel nagyon könnyű rontani, viszont igen nehéz javítani. Elég csak a
Bokros-csomagra gondolni, amelynek idején az egy szülőképes korú nőre eső
gyerekszám 2 év alatt 1,6-ról 1,3-ra zuhant, és lényegében máig ezen a szinten
maradt. Intő példa a németeké, ahol történelmi csúcson, közel 40 százalékon van
a gyermektelenségi arány, s most óriási pénzeket ölnek a családpolitikába,
sajnos eredménytelenül. Mert a pénz csak ott segít, ahol megvan a megfelelő
értékrend – ha eltűnik a gyermekközpontú gondolkodás, a pénz már nem ösztönöz.
Megbecsülendő, hogy nálunk még boldogtalannak tartják azt, akinek nincs
gyermeke.”

Modernizálódunk

A magyarok „konzervativizmusában” 2000 óta érzékelhető némi
hangsúlyeltolódás, mivel egyre többen gondolják úgy, hogy egy nő életében
egyformán fontos a karrier és az anyaság. Érdekes adalék, hogy az Semmelweis
Egyetem Magatartástudományi Intézetének vizsgálatai szerint a középkorú magyar
férfiak rossz egészségi és halálozási mutatói mögött a tradicionális
szereposztás, azaz a családfenntartóként való megfelelés kényszere és az ezzel
járó stressz áll.

B. Andrea 38 éves, férjezett, középvezetői szinten dolgozó nő. Hosszú évek
kínlódása után végre túl vannak a lakáshitelek törlesztésén. Andi örül, de
gyereket továbbra sem szeretne, mondván: végre élhetik az életüket, nem akar
újabb kötöttséget.

„Hiába gyerekközpontú még a magyar társadalom, ez bizonnyal át fog alakulni” –
állítja a demográfus. A gyerekvállalás és a házasodás átlagéletkora egyre nő: 30
évvel ezelőtt a 30 év alatti nők 15 százaléka volt gyerektelen, ma már a 36
százaléka. Ezt sajnos az sem képes ellensúlyozni, hogy megugrott a 30 év feletti
hölgyek gyerekvállalása az utóbbi 20 évben. A nők választási kényszerben vannak:
munka vagy karrier. A halogatás oda vezet, hogy a végén tömegesen kifutnak az
időből, és egyre nő a gyerektelenek száma. Ez meg fogja változtatni az egész
társadalom viszonyulását a gyerektelenséghez, az értékrend előbb-utóbb igazodik
a realitásokhoz: az emberek egyre inkább a materiális értékek felé fordulnak.
Ugyanez zajlott le az élettársi viszonyok és a házasság vonatkozásában is:
nagyon sokáig kifejezetten házasságpárti volt a társadalom, de az együttélés
elterjedésével ma már elfogadóvá vált az élettársi kapcsolatok iránt. Márpedig a
gyerekvállalás szempontjából a legkedvezőbb a házasság: a házasok körében a
gyerekszám most is jóval magasabb, mint az élettársi kapcsolatokban. „Ha ma
annyi házasság köttetne, mint korábban, és hoznák a mai házasok átlagos
gyerekszámát, akkor a termékenységgel nem volna komoly probléma” – állítja a
szakember.

A kilencvenes években mindenki arra számított, hogy az ezredforduló idején a
születésszám magától is nőni fog, hiszen az 1974–79 között született, óriás
létszámú generáció akkor ért 25-30 éves korba. Ám megrendítő módon a szaporulat
tovább csökkent. Ennek fő oka a szakember szerint a fiatalkori élettársi
kapcsolatok széles körű elterjedése volt. Lassan azok kerülnek szülőképes korba,
akik 1980-85-ben születtek, ez már egy jóval kisebb létszámú generáció, így
akkor is csökkenne a születésszám, ha teljesítenék az egy nőre jutó 2 gyermekes
átlagot, de nyilván nem fogják. A számítások szerint 2050-re várhatóan 8,5
millióan leszünk, és ennek harmada 60 év feletti lesz. „Soha nem fog
visszakerülni a korábbi magas szintre a termékenység, de a zuhanó tendenciát egy
hosszú távon kiszámítható, átgondolt családpolitikával fékezni lehet. Ehhez az
kellene, hogy mindenfajta intézkedésnek megvizsgálják a népességre gyakorolt
hatását. Olyan ez, mint egy állami beruházás, amely biztosan megtérül. A 12.
órában vagyunk” – mondja Pongráczné.

„Az biztos, hogy a társadalom hasznos polgárának első éveit kiszolgáló
anya értéket teremt. Magának, másoknak.” (blog)

„A rendszerváltás óta hol a születésösztönző családpolitikára tevődik a
hangsúly, hol a szociálpolitikai támogatásokra, amikor a szegény rétegek
gyereknevelését támogatják. A kettőt együtt kellene megvalósítani, és nem
négyévente változtatni, mert az emberek általában nem négy évre vállalnak
gyereket” – mondja a demográfus. A családpolitika és a szegénységpolitika
elválaszthatatlan egymástól, mivel a gyermekes családokat érinti leginkább az
elszegényedés. Nem véletlen, hogy a modellértékű társadalmak ma minden
lehetséges eszközzel igyekeznek kompenzálni a gyerekvállalás terheit és
költségeit: beszámítják azt az adó- és nyugdíjrendszerbe, miközben kiterjedt
bölcsőde- és óvodahálózatot, illetve komoly családtámogatási rendszert is
működtetnek. A lényeg, hogy a gyermekvállalás körülményeit maximálisan
megkönnyítik – akár otthon marad a kismama, akár elmegy dolgozni, biztosítják a
döntési szabadság feltételeit.

Olvasson tovább: