hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem biztonságos vidék
Makó retteg

2008. 05. 26.
A Csongrád megyei kisvárosban egy idős asszonyt, lány unokáját és egykori barátját ölték meg szombat éjjel. A 26 éves gyanúsítottat huszonnégy órán belül elfogta a rendőrség. Hiába azonban a gyors rendőri akció, a kisvárosban nem állt helyre a nyugalom. Az elmúlt két évben négy brutális gyilkosság történt itt, és ettől nem csillapodnak a kedélyek.



Fotó: MTI

Makó eddig a hagymájáról volt híres, néhány év óta azonban kegyetlen
gyilkosságok sorozatától hangos. A szörnyűségek 2004 no­vemberében kezdődtek a
városban: a Szegedi utca egyik házában holtan találták lakosait, egy 78
esztendős asszonyt és 51 éves lányát. Úgy végeztek velük, hogy brutális módon
elvágták a torkukat. Az áldozatok a városszerte ismert és megbecsült vállalkozó,
Tóth-Kása László hozzátartozói voltak, aki édesanyját és húgát veszítette el.
Két éve pedig – 2006. július 20-án – Pénzes Henrietta magyarcsanádi tanulót
rabolta ki, majd erőszakolta meg és gyújtotta fel egy „Muki” néven elhíresült
férfi, rendes nevén Kurai András. Három hónappal ezelőtt egy Kossuth utcai
lakásban történt, hogy egy férfi lelőtte a vele közös háztartásban élő asszonyt,
annak udvarlóját, végül magával is végzett.

A háttérben sokan féltékenységi ügyet sejtenek.

A sorozat múlt szombaton folytatódott: a Perec becenévre hallgató, P. József
három embert, a húszéves B. Noémit, a hetvennyolc éves nagymamáját (Erzsike
nénit) és a lány barátját, a huszonkét éves S. Norbertet mészárolta le
kíméletlenül a Fűtő utcában.

Az ügyben nyomozó Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Szenti
Szabolcs lapunkat arról tájékoztatta, hogy a fiatalember részben már beismerte
tettét. Úgy tűnik, hogy pénzt akart szerezni, mert az elfogása előtt nagyobb
összeget veszített egy játékgépen. A körözött férfit egy szegedi szórakozóhelyen
fogták el, szervezett akcióban, húsz rendőr bevonásával.

A Fűtő utca kedd délelőtt teljesen kihalt, csak az ablakok függönye lebben,
ahogy lassan végigsétálunk a járdán. Az utca lakói nem akarnak az esetről
beszélni, így csak a következő utcasarkon lakó Marika nénit tudjuk szóra bírni –
hosszas győzködés után. Az idős özvegy értetlenül áll a történtek előtt. Ismerte
a családot, amely közel tíz éve költözött Makóra; egy házban lakott a lány, a
szülei és a nagymamája. Noémi csendes, mosolygós hölgy volt, aki a
Tesco-patikában gyógyszerészasszisztensként dologzott. Barátjának, Norbinak
édesapja közismert orvos Makón, akinek családjában nem ez az első tragédia,
hiszen két gyermeküket is elvesztették… „Sokszor láttam a fiatalokat kézen fogva
andalogni, mindig nagyot köszöntek, rendes emberek voltak” – mondja Marika néni
elmélázva.

Beszélgetés közben mások is megállnak, van, aki a biciklijéről száll le hogy
elmondja, miről tud, mit hallott. Zsuzsa néni még az elkövetőt is ismeri:
kisebbik lányának volt az iskolatársa. Már ott is rossz volt a híre, mert a
hölgy tudomása szerint az egyik tanár ki is jelentette: „Fiam, te előbb-utóbb
börtöntöltelék leszel…” Tessék, a jóslat beteljesedett – szörnyűlködik az
asszony.

A gyanúsított P. József ráadásul jó barátságban volt az áldozattal, S.
Norberttel, mégis kegyetlenül végzett velük – értetlenkedik Marika néni
szomszédja.

„Makó a legszegényebb vidékek közé tartozik az országban, ezért van az, hogy
ilyenek történnek” – nyilvánul meg újra Zsuzsi néni. Szerinte nagyon rossz a
közhangulat, és a városban érezhető a brutalitások miatti rettegés. „Mit csinál
a városvezetés? Mit csinál a makói rendőrség?” – teszik fel a kérdést
mindhárman.

József szerint helytelen, hogy eltörölték a halálbüntetést, ráadásul jó
magaviselet esetén le is rövidítik a börtönéveket. A legbrutálisabb
bűnelkövetőket örökre rács mögött kellene tartani, mert semmi sem tartja vissza
őket attól, hogy adott esetben újra átlépjék a határvonalat – véli.

József nem a levegőbe beszél, hiszen a veje ügyvéd ő világosította fel az
esettel kapcsolatban a vasárnapi ebéd mellett. Többszörös emberölésről van itt
szó, amelynek igen súlyos a büntetési tarifája. „Szabják is ki a legsúlyosabb
tételt” – szól közbe Marika néni. József azonban tovább magyarázza: „Az a baj,
hogy Magyarországon nincs tényleges életfogytiglan, mert tíz-húsz év után felül
fogják vizsgálni az ítéletet. Most már csak abban reménykedhetünk, hogy nem
fogják enyhíteni felülvizsgálat esetén.”

Hazaindulás előtt tankolnunk kell.

A benzinkút melletti játszótéren kismamák beszélgetnek, csemetéik boldogan
játszadoznak. A kép idillinek tűnik, a benzinkutas szerint azonban valami
szombat óta megváltozott: ez már nem az a régi Makó, amelyet csendes kis
városuknak tartottak hajdanán.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!