hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mi lesz a roncspárt jövője?
Lehetetlenre vállalkozik Fodor és Kóka

2008. 06. 04.
„Csinálj a leharcolt, már működésképtelen ózdi kohó-művekből két év alatt Microsoftot” – így jellemzik az SZDSZ új elnökére váró fe­la­dat súlyát a liberális pártban, miközben egyre keményebb küzdelem kezd kibontakozni Fodor és Kóka, de különösen a két politikus stábja között. Sokan már a párt végzetes kettészakadásától tartanak.



Fotó: Somorjai László

Az SZDSZ politikusai többnyire népszerűtlenek, a párt szimbolikája és
nyelvezete, programpontjai annyira hidegen hagyják a választókat, hogy egyes
mérések szerint már csak a népesség egy százaléka támogatja a rendszerváltó
pártot. Bár nem ezzel és nem ezért a helyzet kialakulásáért érzett felelősséggel
magyarázzák, de a közelmúltban a szabad demokrata vezetők közül többen a
háttérbe vonultak: Kuncze Gábor és Pető Iván után most Magyar Bálint döntött a
visszavonulás mellett.

A párton belül általánosan elterjedt az a vélekedés, hogy az utolsó esélyt
jelenti a közelgő elnökválasztás a szabad demokraták történetében. A tagok
egyaránt optimisták és pesszimisták, de abban általánosan reménykednek, hogy
2010-ig talán még talpra állnak, és a bűvös parlamenti küszöb fölé tudják emelni
a párt támogatottságát. Azonban egy jövő tavaszi előrehozott választás esetén az
SZDSZ szinte biztos, hogy kimaradna a parlamentből.

A mai SZDSZ meghatározó személyiségei a két elnökjelölt köré csoportosultak.
Fodor Gábor támogatói között tudhatja Béki Gabriellát, Gulyás Józsefet,
Szent-Iványi Istvánt, Velkey Gábort, John Emesét és az Új Generáció vezetőjét,
Léderer Andrást is. E tábort kívülről, diszkréten támogatja Demszky Gábor
főpolgármester is, aki az SZDSZ-ben hosszas hezitálás után döntött Fodor Gábor
mellett. Demsz­ky támogatása a „fodoristák” szerint egyértelműen Fodor Gábor
győzelmét jelenti, hiszen a párt a budapestiek révén jutott be legutóbb is a
parlamentbe. A bizakodásnak ellent mond, hogy a budapesti választmány szemben a
főpolgármester véleményével Kóka János mellé tette le a voksát.

Sokan a párttagságból Fodor Gáborban látják az SZDSZ sikeres múltjának a
megelevenedését, a rendszerváltó párt frissességének, lendületének,
sokszínűségének és támogatottságának visszatérését. „Fodor Gábor ma is ugyanaz a
rendszerváltó fiatalember, aki közel húsz éve a politikában megjelent” – mondta
róla lapunknak Fodor egyik elkötelezett támogatója, Béki Gabriella. Fodor elnöki
programja lényegében ennek a múltnak a meg­elevenítéséről szól, hiszen
elképzelésük szerint újra ki kell szélesíteni az SZDSZ társadalmi bázisát.
Ahhoz, hogy újra komoly politikai támogatottsággal rendelkezzen a párt, lassú és
következetes építkezésre van szükség – vallják Fodor hívei. Ma a párt
politizálását, közéleti szerepét a hitelvesztés, a vereség, ugyanakkor egyfajta
kemény, arrogáns mentalitás jellemzi.

„Nincs valós kapcsolat a társadalom és a párt között, a parlamentben pedig csak
az aktuálpolitikára reflektáló kényszerszavazások folynak” – vélekedett
lapunknak Velkey Gábor SZDSZ-es honatya. Szerinte fel kell hagyni a „nagyot
mondunk, kicsit teszünk” elvvel, a folyamatos hintapolitika gyakorlásával, mert
ez amortizálta le a párt liberális értékeit. Fodor Gábor támogatói szerint az
első radikális lépésként komoly, mélyreható személycseréket kell végrehajtani a
párt minden szintjén.

Ennek egyik eleme a pártból már kilépett vagy méltatlanul mellőzött, egykor
meghatározó politikusok rehabilitálása, akik szimbolikus alakjai voltak a 90-es
évek SZDSZ-ének. „Az utolsó esély a párt fennmaradására ezen emberek
visszahozása, amihez nagyon nagy adag empátiára és szerencsére is szükség van” –
tette hozzá Velkey. A „fodoristák” mellett egyre több megyei szervezet teszi le
a voksát, ami nem csoda, hiszen a párt vidéki „talpasai” szerint mihamarabb
vissza kell térni a koalícióba.

Kóka János támogatói (vagy legalábbis Kóka által kihirdetett ügyvivői keret)
Eörsi Mátyás, Világosi Gábor, Hankó-Faragó Miklós, Gusztos Péter, Wittinghoff
Tamás. Névleg Horn Gábor is Kóka János elnökségét támogatja, de a pártban
általános a vélekedés, hogy Horn Gábornak mindegy ki lesz az elnök, ő megtalálja
a helyét mindkét oldalon.

Kóka programja alapvetően a koalícióellenességre épít, mivel az önálló
arculattal igyekszik a párt támogatását növelni, mondván, a párt sorsát
legjobban meghatározó döntése a koalíciós szakítás volt. A támogatottság
visszaszerzésének Kóka hívei szerint egyetlen útja van: az önálló politizálás és
egy szakértői kormány létrejötte, amit a gazdasági élet számos szereplője
szorgalmaz az utóbbi időben.

Kóka elnöki programjának másik sarkalatosnak tartott pontja a következő években
egy jelentős adócsökkentés végrehajtása. Gusztos Péter szerint csak az adóreform
végrehajtása alapján támogathatja pártja a kisebbségi kormányzást, sőt a
költségvetés megszavazásának is ezt a feltételt szabná az ügyvivő.

Gusztos Péter lapunknak hangsúlyozta, nem tartozik a liberális elnökjelöltek
egyik táborához sem, ő „önálló jogon” kíván a párt ügyvivői testületébe
bekerülni. Az adóreform és a koalíció kérdésében azonban Kóka János
elképzeléseivel ért egyet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!