Kereső toggle

Hosszú kések városa

A Harry Potter sorozat egyik színészét is megölték a londoni éjszakában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az utóbbi időben több tinédzsergyilkosság sokkolta a brit közvéleményt. A
helyi és külföldi lapok már nemcsak a brit fiatalok körében népszerű
tivornyákról és ivászatról cikkeznek, hanem a terjedőben lévő modern
bandakultúráról is, ami – úgy tűnik – egyre több áldozatot szed a brit
nagyvárosokban. A legutóbbi áldozat az ősszel a mozikba kerülő legújabb Harry
Potter-film egyik szereplője, Robert Knox. A 18 éves fiút egy éjszakai klub
előtt szúrta le egy 21 éves férfi, amikor megpróbálta szóváltásba keveredett 17
éves öccsét megvédeni. Az új konzervatív londoni polgármester szerint
értelmetlen tovább bővíteni a gyerekjogokat, mivel a tinédzserek viselkedése már
ma is társadalmi veszélyforrás.



Robert Knox (jobbra) édesanyjával, Sallyval és 17 éves öccsével, Jamie-vel

A média az utóbbi időben már amúgy is kiemelt figyelmet szentelt a brit
fiatalok körében tapasztalt brutális erőszaknak és antiszociális
viselkedésformáknak. Volt miről beszámolni: idén, alig öt hónap leforgása alatt,
már 29 tinédzser esett gyilkosság áldozatául. Számos esetben késelés történt – a
média és a rendőrség már egyenesen a fiatalok körében terjedő „késes járványról”
beszél.

A Sun című bulvárlap már korábban szétkürtölte, hogy „Nagy-Britanniában a
legfontosabb kérdés az elvadult fiatalok kezelése”. Azonban nem csupán a
szenzációhajhász sajtó foglalkozik a témával. Gordon Brown miniszterelnök idei
első sajtótájékoztatóján kiemelte: „A gyerekek egyszerűen kezelhetetlenek… Az
utcákon kóborolnak, este későig kimaradnak. Problémát okoznak a bandák, a
lőfegyverrel és a késsel elkövetett bűncselekmények.”

A fiatalok által elkövetett bűncselekmények visszaszorítása prioritásként
szerepel az új londoni polgármester, Boris Johnson programjában is. Johnson
tervbe vette olyan hétvégi programok beindítását, amelyek kifejezetten a nehezen
kezelhető, bandázó fiatalokat céloznák meg, hogy azok például sport- és egyéb
versenyeken élhessék ki feles energiáikat, megismerjék a tisztességes verseny
szabályait, és valami újat is tanulhassanak.

Az új polgármester zéró toleranciát hirdetett meg a késelések kapcsán, és a
kisebbnek számító bűncselekményekkel és az antiszociális viselkedéssel szemben
is szigorúan lépne fel, hiszen szerinte többnyire ezek vezetnek később a
komolyabb bűncselekményekhez.

Johnson növelni kívánja a rendőri jelenlétet a tömegközlekedési eszközökön, és
támogatta a rendőrség új programját is, amelynek keretében iskolák,
buszpályaudvarok és bevásárlóközpontok közelében detektoros kapukkal és kézi
detektorokkal vizsgálják át a fiatalokat. A késeket, amelyeknek hordozásáért 2–4
év börtön jár, szigorúan elkobozzák.

A Scotland Yard jelentései szerint az akciónak már az első két hetében több mint
200 letartóztatásra került sor, és 130 fegyvert koboztak el.

Persze joggal merülhet fel a kérdés: egyáltalán miért hordoznak a fiatalok kést
magukkal? Egyes elemzők szerint valóságos fegyverkezési verseny zajlik a
háttérben: a tinédzserek által elkövetett bűntettek száma 37 százalékkal nőtt
három év leforgása alatt. A statisztikák szerint Londonban a 17–20 év közöttiek
a késelések legvalószínűbb áldozatai, és különösen megugrott az erőszakos
cselekmények száma a 15-16 évesek körében. 2002 óta 12 százalékkal nőtt azon
tinédzserek száma, akik kést hordanak maguknál, ezen belül pedig egyre több lány
próbálja ilyen módon biztosítani magát. Természetesen ez a réteg még mindig a
kisebbséget képviseli, de számuk egyre inkább nő.



Forrás: The Times

A felmérések szerint a fiatalok többsége elsősorban önvédelemből hord magával
kést vagy hasonló szúrószerszámot, mivel eleve támadásoktól vagy zaklatásoktól
tartanak, de van, aki csak a „nagyfiút akarja játszani”. Egy 2007-es felmérésben
a megkérdezett tiniknek közel az egyötöde jelezte, hogy ismer valakit, aki
fegyveres támadás áldozata lett, illetve hogy nyomást gyakoroltak rá, hogy
csatlakozzon egy bandához. Egyesek szerint a fiatalok jobban félnek egymástól,
mint az igazságszolgáltatástól, amiben az is közrejátszik, hogy az elmúlt évek
bírói ítéletei nem voltak kellőképpen elrettentőek.

A rendőrség szerint azonban sokakat épp saját késeikkel sebeznek meg vagy
szúrnak le. Karin McCluskey a strathclyde-i bűnüldöző csoporttól úgy véli, hogy
„a kés nem önvédelmi, hanem támadó fegyver”, akármivel is indokolja a
tulajdonosa a birtoklását.

A The Times szerint a brit iskolák 20 százaléka jelezte, hogy problémát okoznak
a helyi bandák, Dél-Londonban pedig a fiatalok 33 százaléka volt már tagja
valamelyik gengnek. A bandázás és a késelés leginkább Skóciában okoz problémát –
Glasgow-ban az erőszakos cselekmények elszenvedőinek 64 százaléka jelezte, hogy
egy rivális banda területére való belépésért járt pórul. A jelenség azonban
majdnem mindenhol érzékelhető: Manchesterben például már 500 bandatagot tartanak
nyilván.

Míg korábban a bandákat az öltözködés, a zenei ízlés vagy a politikai
irányultság verbuválta egybe, ma az egyik legfontosabb közös pont az
irányítószám. A 15 éves Tony például nagymamáját látogatta meg London egy másik
kerületében, amikor egy húszfős csoport az irányítószáma felől érdeklődött.
Miután elkövette azt a baklövést, hogy őszintén elárulta, a csoport – akiknél
kés és üvegek voltak – közel húsz percen át kergette. „Ha elkapnak, valószínűleg
jól elvernek, megszúrnak, megrugdosnak. Talán szándékosan nem öltek volna meg,
de hát ez is benne van a pakliban. Ezek mindennapos esetek” – teszi hozzá
vállvonogatva.

Hasonlóan vélekedik a 14 éves kelet-londoni Hanad is. „Nem hívhatom el ide a
barátaimat, mert bajba keverem őket is, meg magamat is. Ha kiderül, hogy másik
kerületből vannak, nagy az esély, hogy kirabolják vagy elagyabugyálják őket.”
Paul Kassman, a belvárosi fiatalok integrálásával foglalkozó egyik tanácsadó
szerint ilyen helyzetekben egy apróbb szóváltás vagy a legkisebb provokáció is
megtorlást vált ki. „Az ilyen gyerekek identitástudata nagyon gyenge. Egy-egy
kerület vagy negyed jelenti számukra az összetartozást, így szerveznek bandát.
Ha egyikük konfliktusba keveredik egy másik kerületbelivel, az ügyet az egész
banda magára veszi.”

Vannak azonban egyéni „akciók” is: nemrég egy 16 éves fiú csak a pékségbe ugrott
le vásárolni, amikor egy kortársa belékötött. Amikor a fiú kitért a provokáció
elől, megvadult kihívója bezúzta a pékség üvegajtaját, és egy üvegdarabbal
okozott halálos sebet áldozatán.

Boris Johnson szerint olyan fiatalokkal kell ma „megküzdeni”, akik a legapróbb
sérelmet vagy vélt sérelmet is azonnal magukra veszik, és gondolkodás nélkül
kést vagy egyéb fegyvert rántva emberi életeket tesznek kockára. A rendőrök
szerint sokszor elegendő egy rossz vagy félreértett pillantás például este,
taxira várás közben, és máris kész a baj.

A gyerekbandák azonban nemcsak saját korosztályukat veszik célba, nagyobb
csoportokba verődve az idősebbekbe is belekötnek. Így járt például a 40 éves
Jason Steen is, egy sikeres tanácsadócég vezetője, akit londoni belvárosi lakása
előtt vett körbe nyolc siheder (a legfiatalabb 11 éves volt). A férfin a
megvadult gyerekek hamar felülkerekedtek, és egy kiadós verés után a
legközelebbi bankjegyautomatához hurcolták, ahol arra kényszerítették, hogy
mondja meg a bankkártyája kódját. Steen szerencsés volt, mert túlélte az akciót,
de rosszabbul járt egy 47 éves férfi, akit három tini vert agyon, mivel
megpróbálta megfékezni őket autója szétverésében.

A gyerekbandák vandalizmusa már-már terror erejűvé válik: míg a londoni
metrórobbantások nem tudták otthonmaradásra kényszeríteni a briteket, ez az
újfajta terror annál hatásosabbnak bizonyul. A TS Rebel nevű gyermekjótékonysági
szervezet tavalyi felmérése szerint a britek egyötöde választja inkább az
otthonmaradást esténként, semmint hogy a gyerekterror áldozatává váljon.

A fiatalok szerint a „balhé” gyakran a McDonald’s előtt kezdődik. „Kimegyünk oda
egy haverral, aztán jön egy hívás, és egy óra múlva már tízen vagyunk. És
unatkozunk. Mások megfélemlítése viszont ad egy kis izgalmat. Ilyenkor
összenevetünk: »Láttad, hogy berezeltek, és elhúzták a csíkot?«”

Boris Johnson (kis képünkön) is felhívta a figyelmet arra, hogy fontos megvédeni
a szülőknek a fegyelmezéshez való jogát: „Szerintem óvatosan kéne a gyerekek
jogainak bővítéséről beszélni, mivel mára már sok londoni szülő azzal szembesül,
hogy gyakorlatilag a törvényeink megtiltják számukra a fegyelmezést.”

A család felelősségéről hasonlóan vélekedett Margaret Knox, a napokban
meggyilkolt Robert 76 éves nagymamája is: „Ma olyan családokba születnek
gyerekek, ahol a szülők még maguk sem nőttek fel. Mindent a tanárokra és a
rendőrségre fognak, mindig valaki másra hárítják a felelősséget. Mások
tiszteletét nem az iskolákban kell megtanítani, ahhoz ott már túl késő.”

Természetesen a szegénység, a szülők munkanélkülisége, drogfüggősége és az
ambíciók hiánya mind csak ront a helyzeten, és egyre inkább a bandák felé
sodorja az ifjakat. Ám a tivornyázás és az ivászat nemcsak a társadalom
szegényebb rétegeiben divat: ezt bizonyítják a William és Henry hercegekről
készült botrányfotók is, 2000-ben pedig Tony Blair fiát, Euant tartóztatták le,
miután „cselekvőképtelenre” itta magát. Persze a felnőtteket sem kell félteni:
az Alcohol Concern nevű szervezet egyik jelentése szerint minden harmadik brit
férfi és minden ötödik nő hetente legalább egyszer a „biztonságos”
alkoholmennyiségnek a dupláját dönti magába.

A Kids Company nevű gyermekjótékonysági szervezet vezetője szerint sok a
magányos, elhanyagolt vagy bántalmazott gyermek, és a többség „el sem tudja
képzelni azt az ürességet, amit ezek a fiatalok megélnek”. Így járt Dan-Dan
Walker is, aki drogfüggő szülők kilencedik gyermekeként jött a világra. Első
letartóztatását 7 évesen érte meg, amikor testvéreinek készült pelenkát csenni.
11 évesen épp a buszon akart táskát lopni, amikor akció közben egy idegen
megkocogtatta a vállát, mondván: „Nem kell ezt tenned”, és kezébe nyomta a Kids
Company szórólapját. A most 18 éves Dan így emlékszik vissza a pillanatra:
„Akkor hirtelen úgy éreztem, hogy zuhanás közben végre elkapott valaki.”

A boldogtalanság oka: a britek nem szeretik a gyerekeket

Iskolai, tanári, rendõri és egyéb szakértõi szervezetek vizsgálják a kérdést:
miért olyan boldogtalanok és feszültek a brit fiatalok? Miért okoznak szinte
huszonnégy órás fejtörést a rendõri szerveknek? A felmérések szerint a brit
ifjak hamar az asztal alá isszák európai társaikat: a Public Policy Research
2003-as felmérése szerint a brit 15 évesek 27%-a volt már húszszor vagy annál is
többször részeg, míg a németeknél ez az arány 12%, a liberális hollandoknál 6%,
a franciáknál pedig csak 3%. A britek sokkal nagyobb valószínûséggel keverednek
verekedésekbe, próbálnak ki drogokat, és kezdenek el dohányozni, mint
kontinensen élõ kortársaik. Európában a brit lányok a legaktívabbak szexuálisan:
egyre többen már 15 évesen vagy annál is hamarabb elkezdik a szexuális életet.
Ily módon magas a tinédzserkori terhességek és a nemi betegek száma is. Egy
2007-es UNICEF-felmérés szerint az iparilag fejlett országok között a
gyermekjólét terén Nagy-Britannia igencsak a sereghajtók között kullog.

Az elemzések szerint a „jelentõs kisebbség” boldogtalanságához több tényezõ is
hozzájárul. Camila Batmanghelidjh, a kallódó, magányos gyerekek integrálásával
foglalkozó Kids Company nevû gyermekjótékonysági szervezet alapítója szerint „a
britek kulturálisan egyszerûen nem nagyon szeretik a gyerekeket”. A házasságok
száma egyre csökken, és egy 2000-es OECD-tanulmány szerint a brit szülõk más
nemzetbeli kortársaikhoz képest kevesebb idõt töltenek a gyerekeikkel, nagyobb
teret hagyva így az osztálytársak, a zenészek és a média befolyásának.

Hechs László két héttel ezelőtt megjelent

A jövő kilátásai című
cikkének

második, befejező része a

hetek.hu weboldalon olvasható.

Olvasson tovább: